F3: Colapinto nyert, még hatan versenyben a címért
https://formula.hu/parc-ferme/33475
Az olasz forduló a Formula-3-as bajnokság utolsó állomása és a sprintverseny előtt heten is esélyesek voltak a bajnoki címre: Victor Martins, Isack Hadjar (aki az időmérőn balesetet szenvedett az utolsó kanyarban), Roman Stanek, Oliver Bearman, Zane Maloney, Arthur Leclerc és Jak Crawford. A fordított rajtrácsnak köszönhetően az első sorból Franco Colapinto indult Caio Collet mellől, aki a legutóbbi fordulóban nyerte meg a holland sprinfutamot. A bajnokesélyesek közül Crawford az ötödik, Bearman a hetedik, Leclerc a nyolcadik, Martins a kilencedik, Stanek a tizedik, Maloney a tizenegyedik, Hadjar pedig a tizenötödik helyről rajtolhatott.
A mezőny eleje változás nélkül elrajtolt, Leclerc és Martins azonban összeért, így a tabella éllovasa a kavicságyba kényszerült és visszacsúszott, míg Hadjar kiegyenesítette a második sikánt, de ő nem vesztett pozíciót. A negyedik körben a biztonsági autó a pályára látogatott, ugyanis Zak O'Sullivan csúszott ki a célegyenes végén. A nyolcadik körig folytatták a visszafogott száguldást a versenyzők, ekkor az esélyesek közül csupán Bearman, Crawford és Maloney állt a pontszerzők között. Az újraindítást követően Colapinto és Collet is megtartotta helyét, őket Jonny Edgar és Josep María Martí követte. Az ezt követő körökben Bearman és Martí csatázott a negyedik helyért, amiből végül a Prema versenyzője jött ki győztesen, miután utóbbi hibázott a 2-es Lesmo kanyart követően, így elment még mellette Crawford, Maloney és az Art versenyzője, Grégoire Saucy is. Hadjar balszerencséje közben folytatódott, ugyanis ki kellett állnia a bokszba új első szárnyért. Közben Bearman folytatta menetelését, kihasználva Edgar és Collet csatáját, egyszerre mindkettejüket megelőzve megszerezte a második helyet. Csapattársa, Arthur Leclerc is jó versenyt futott az első körös incidenst követően, folyamatosan jött előre a verseny során, ahogy tette ezt a másik érintett, Martins is, végül mindketten pontot szereztek.
A kockás zászló végül az első rajthelyről induló Colapintót intette le győztesként, akit az utolsó kanyarban is még támadott Bearman, de be kellett érnie a második pozícióval. A dobogó harmadik helyére Collet állhatott, a negyedik Maloney lett. Ötödikként Edgar, hatodikként Saucy futott be. A futam előtti esélyesek szerezték meg a hetedik, nyolcadik, illetve tizedik helyet is Crawford, Leclerc és Martins sorrendben. A kilencedik Martí lett, aki első pontjait szerezte a Formula-3-ban. Hatan maradtak versenyben a bajnoki címért, Martins 127 ponttal vezet, mögötte Hadjar és Bearman áll 121 és 114 egységgel. Matematikailag még esélyes lehet a végső győzelemre Maloney (109), Stanek (109) és Leclerc (104) is, hiszen a holnapi versenyen még 26 pont szerezhető. Vasárnap a pole-ban álló Alexander Smolyar mögül 5 bajnokesélyes indul, így izgalmas lesz a bajnoki finálé, a hatodik Hadjar pedig a tizenötödik helyről várja majd a rajtot.

Pofás reklámfilm a Hondától
https://formula.hu/parc-ferme/21625
Egy ötletes videó a Hondától, melyben a fűnyírótól az F1-es autón át a repülőgép-hajtóműig minden megtalálható, amihez köze van a japánoknak.
Powered by our people, our passion and pride.#PoweredByHonda pic.twitter.com/g1r9uQRqsz
— Honda Racing F1 (@HondaRacingF1) April 4, 2019
A Haas-főnök feleségét nem nyűgözte le, amit a Netflixen elérhető F1-es sorozatban látott
https://formula.hu/parc-ferme/21624
Már elérhető a Netflixen a 2018-as szezonról F1-es sorozat, a Drive to Survive, ebben pedig elég jelentős szerepet kap Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke. Ez persze nem véletlen, Steiner mindenről kendőzetlenül mondja el a véleményét, méghozzá az angol nyelvet meglehetősen "választékosan" használva - ő úgy fogalmazott, hogy "színesen" beszél...
"Ez elég csúnya néha, de sosem arról szól, hogy megbántsak vele valakit. Nem személyes. De csak hogy tisztázzuk: a feleségem nem volt ettől elájulva..." - mondta erről az F1 hivatalos podcastjében, a Beyond the Gridben. "Nem lett volna értelme annak, ha megjátszom magam, hiszen, ha már forgatnak rólunk egy filmet, akkor csak annak van értelme, ha a valóságot mutatjuk meg" - tette hozzá.

fotó: dppi
A hóban futó Bottasszal készült motivációs videó
https://formula.hu/parc-ferme/21623
A Mercedes finn Formula-1-es pilótájának egyik szponzora, az Abloy készített videót, melynek témája leginkább a siker elérése és hogy ezért mindent meg kell tenni - hinni, bízni, akkor is tenni érte, amikor mások már nem tesznek, nem hisznek, nem bíznak. Mindehhez pedig a "megújult" Valtteri Bottas lett a reklámfigura. Találó?
I’m really proud to be part of the Abloy team. It has always been important to me who my partners are. Finnish and Nordic roots, team work, safety and trust have always been essential to me.
— Valtteri Bottas (@ValtteriBottas) 2019. április 4.
All of these features come together in this collaboration.#AbloyForTrust #VB77 @AbloyOy pic.twitter.com/6CphwJjEMA
Nagy felelősséget érzett a Red Bull fiatalja
https://formula.hu/parc-ferme/21622
Dan Ticktum 2017 óta a Red Bull juniorja, szerdán pedig ő vezethette az F1-es csapat autóját a bahreini teszten - ráadásul komoly munkát kellett végeznie, mert a csapat rá akart jönni, hogy mi csúszott félre hétvégén a beállításoknál. A fiatal nem is volt nyugodt: "Óriási a felelősség, nagy a teher, mert nemcsak magunk, de a mérnökök és szerelők miatt is jól kell teljesíteni. Nagy a nyomás, bár úgy érzem, hogy felkészültem rá. Sok hasznos adatot gyűjtöttünk és ez volt a legfontosabb. Egy kicsit ideges vagyok, mert a végén történt egy hiba, de ez most nem erről szól" - idézi őt az Autosport.
"A legnagyobb újdonság számomra a sok procedúra megtanulása volt, mert a junior kategóriában ilyenek nincs. Még ha csak egyszerűen gyors kört akarok menni, akkor is sok mindent kell állítgatni. Ezt egy kis időbe telt megszokni. Az autó egyébként nehezebb, mint a Super Formulában, a lassú kanyarokban ezt érezni, de minden más sokkal jobb természetesen" - tette hozzá.

fotó: dppi
Tíz éve egy másik fiatal tehetség mutatkozott be teszten a Ferrariban
https://formula.hu/parc-ferme/21621
2019, Bahrein: A 20 éves Mick Schumacher, Formula-3-as Európa-bajnok, a Ferrari versenyzői akadémia tagja először tesztel Formula-1-es autót, stílusosan a Ferrariét.
2009, Jerez: A 20 éves Jules Bianchi, a Formula-3 Euro Series bajnoka először tesztel Formula-1-es autót, stílusosan a Ferrariét. Nem sokkal később ő lett a csapat versenyzői akadémiájának első tagja.
Jerez 2009: Jules making his #F1 debut with @ScuderiaFerrari
— Jules_Bianchi (@Jules_Bianchi) 2019. április 4.
#TBT #JB17 pic.twitter.com/92BAfNv3yR
Nem mutatták a közvetítésben Norris előzését, pedig van mit rajta nézni
https://formula.hu/parc-ferme/21620
Egészen távolról vetődött be Gasly mellé, aki mellett a pálya szélén, a rázóköveken fért el. A vasárnapi tévéközvetítésből kimaradt, pedig igazán látványos:
Megszületett Michelisz Norbert csapattársának gyermeke
https://formula.hu/parc-ferme/21619
Pár nappal a szezonnyitó hétvége előtt, szerdán késő este posztolt fotót a WTCR Twittere a Catsburg család legújabb tagjáról, Saráról. Nick Catsburg saját bejegyzéséből kiderül, a csemete hétfőn született 2925 grammal.
Welcome to the #WTCR family Sara Catsburg! Congrats mommy and daddy Catsburg. We hope to see you all on track soon. pic.twitter.com/5PG8fmZIbX
— FIA WTCR / Oscaro (@FIA_WTCR) 2019. április 3.
Let me introduce, Sara Catsburg! Born 1-4-2019 weighing 2925g. Mom and Sara are doing great and I am super proud. What a miracle https://t.co/KdGPjv1iCw pic.twitter.com/QNh0GT9fSH
— Nicky Catsburg (@nickcatsburg) 2019. április 3.
Megvan az F1 Bahrein utáni erősorrendje - egyetértetek vele?
https://formula.hu/parc-ferme/21618
Hogyan is működik az erősorrend? A Formula-1 hivatalos weboldalának öt szakértője 1-10-ig tartó skálán pontozza a pilóták aktuális teljesítményét, elsősorban arra koncentrálva, hogy mit hoztak ki az autóból - így a maximálisan megszerezhető pontszám 50. Ahogy haladunk előre a szezon során, úgy ezek átlaga adja meg az F1 aktuális erősorrendjét - ezek alapján íme a Bahrein utáni lista:
1. Max Verstappen 44
2-3. Lando Norris 42,5
2-3. Valtteri Bottas 42,5
4-5. Charles Leclerc 42
4-5. Nico Hülkenberg 42
6. Lewis Hamilton 41,5
7. Alexander Albon 40,5
8. Kevin Magnussen 38,5
9-10. Kimi Raikkönen 38
9-10. George Russell 38
Az aktuális futamon egyébként Leclerc-Hamilton-Norris-Albon volt az F1.com sorrendje, Leclerc behúzta a maximális 50 pontot.

fotó: dppi
Michelisz már évek óta nem várta ennyire a szezonrajtot
https://formula.hu/parc-ferme/21617
"Be kell vallanom, hogy évek óta nem vártam már annyira szezonkezdetet, mint most. Tavaly és tavalyelőtt ebben az időszakban született a két kislányom, ami természetesen lekötötte a gondolataim jelentős részét. Akkor az volt messze a legfontosabb az életemben, hogy minden rendben legyen a születésüknél, és a kezdeti időszakban otthon. Nem tudtam 100 százalékosan az induló szezonra koncentrálni, de idén újra azt a jóleső izgatottságot érzem az első versenyhétvége közeledtével, mint a pályafutásom korábbi éveiben. Fejben újra vágtam a centit, hogy mikor kezdünk már, újra volt időm várni és ráhangolódni a versenyzésre. Hiszem, hogy ennek a pályán is meglesz az eredménye" - mondja Michelisz Norbert.
A magyar túraautós gondolatai a hétvégi szezonrajt előtt itt olvashatók.

fotó: dppi
Mutatjuk a Bahreini Nagydíj legjobb belső felvételeit
https://formula.hu/parc-ferme/21616
A legizgalmasabb jelenetek belülről - a videó megtekinthető a Youtube-on:
Négy nagyvárosban tartanak F1 Festivalt idén
https://formula.hu/parc-ferme/21615
A buli jövő pénteken Sanghajban kezdődik, a további állomások pedig Los Angeles, Chicago és Brazília (a helyszínt még nem jelölték ki) lesznek 2019-ben.
Ilyen reflex szükségeltetik egy F1-es tesztpilótának
https://formula.hu/parc-ferme/21614
A bahreini teszten Pietro Fittipaldi (a kétszeres világbajnok Emerson unokája) gyűjti a kilométereket a Haas számára. Az ifjú brazil két teniszlabda segítségével tartotta gyakorlatban reflexeit.
Vettel a leggyorsabb a 2. tesztnap felénél
https://formula.hu/parc-ferme/21613
A bahreini szezonközi teszt szerdai napjának első 4 órája után Sebastian Vettel a Ferrarival áll az első pozícióban egy 1:29,319-es körrel, amely csak századokkal gyorsabb Max Verstappen tegnapi idejénél. A Ferrarit Lance Stroll és George Russell követi – nem a Williams táltosodott meg, Russell a Mercedestől kapott tesztlehetőséget.

Ma is pályán van Mick Schumacher, ezúttal viszont a Ferrari helyett az Alfa Romeo C38-ban. Tavalyi Formula-3-as riválisa, Dan Ticktum is túlesett első tesztkörein a Red Bull volánja mögött. Két további Formula-2-es pilóta vezet: Jack Aitken (Renault) és Nicholas Latifi (Williams). Fernando Alonso ma is beül a McLarenbe, ebédszünet után teszteli a Pirellinek adatokat gyűjtő McLaren MCL34-et.
A szerdai tesztnap állása félidőben:
1. Sebastian Vettel GER Scuderia Ferrari 1: 29.319 47 kör
2. Lance Stroll CAN SportPesa Racing Point F1 Team 1: 30.049 35 kör
3. George Russell GBR Mercedes AMG Petronas Motorsport 1: 30.373 58 kör
4. Alexander Albon THA Red Bull Toro Rosso Honda 1: 30.566 69 kör
5. Pietro Fittipaldi BRA Rich Energy Haas F1 Team 1: 31.209 48 kör
6. Lando Norris GBR McLaren F1 Team 1: 31.303 47 kör
7. Dan Ticktum GBR Aston Martin Red Bull Racing Honda 1: 31.447 64 kör
8. Carlos Sainz ESP McLaren F1 Team 1: 32.269 60 kör
9. Mick Schumacher GER Alfa Romeo Racing 1: 32.296 31 kör
10. Daniil Kvyat RUS Red Bull Toro Rosso Honda 1: 33.091 70 kör
11. Jack Aitken GBR Renault F1 Team 1: 33.560 53 kör
12. Nicolas Latifi CAN ROKiT Williams Racing 1: 33.808 48 kör
Leclerc hétvégi menetelése és vesszőfutása
https://formula.hu/parc-ferme/21612
„Hogyan vált Leclerc álomhétvégéje agóniává” címmel tett közzé videót a Formula-1 YouTube-csatornája. (YouTube-ra átkattintás után tekinthető meg.)
Új aszfaltot kap a monacói pálya
https://formula.hu/parc-ferme/21611
Jobb minőségű felszín várja a mezőnyt a május végi nagydíjon: az Automobile Club de Monaco tett közzé néhány képet arról, hogy éjt nappallá téve dolgoznak a renováláson.
Le bitume du #MonacoGP 2019 en cours d’installation // Work in progress of the new tarmac for the 2019 #MonacoGP pic.twitter.com/hE1kRxbXt2
— Automobile Club MC (@ACM_Media) 2019. április 2.
Rutinos és fiatal bajnok az AFM stúdiójában
https://formula.hu/parc-ferme/21610
Két eltérő generációt képviselő hazai pilóta járt az Autósport és Formula Magazin legutóbbi stúdiófelvételén: a négyszeres abszolút magyar ralibajnok, jelenleg ERC-n szereplő Herczig Norbert, valamint a fiatal Hefler Róbert, aki első szezonjában megnyerte a Formula Renault kategóriát az országos bajnokságban.
Az AFM Ralihíradó április 7-én, a Motorsporthíradó pedig április 14-én kerül adásba 13 órakor a FIX TV-n.


Elektromos is lesz végül a ralikrossz-világbajnokság, meg nem is
https://formula.hu/parc-ferme/21609
Az egy évvel ezelőtti tervek még arról szóltak, hogy a WRX már 2020-tól teljesen elektromos, két 250 kW teljesítményű motorral hajtott autókra vált, a három gyártó, az Audi, a Peugeot és a Volkswagen egymást követő kiszállása miatt azonban bizonytalanná vált a széria középtávú jövőképe.
A hétvégi Abu Dhabi szezonnyitó előtt az IMG, a sorozat promótere jelentette be, hogy a érkeznek a jövőben elektromos autók, de mivel „a gyártók még nem álltak készen, hogy elegendő számban kötelezettséget vállaljanak és teljesen elektromos bajnokság valósulhasson meg”, ezek a jelenlegi Supercarokkal vegyesen versenyeznek majd. A terv a Projekt E fantázianevet kapta, és legkésőbb 2021-ig akarják kivitelezni.
Gokartban is egymásnak feszültek az idei F1-es újoncok
https://formula.hu/parc-ferme/21607
Lando Norris, Alex Albon és George Russell "kergetőzött" egyet a Sky Sports szervezésében a korábbi F1-es pilótábal, Johnny Herberttel.
Eltérő döntések a Mercedes és a Ferrari pilótáitól Kínára
https://formula.hu/parc-ferme/21608
A Pirelli közzétette, hogy melyik pilóta milyen keverékű gumiból hány szettet rendelt a Kínai Nagydíjra - ezek alapján négy eltérő döntést láthatunk a Hamilton-Bottas-Vettel-Leclerc négyesnél. Max Verstappen Bottasszal, Pierre Gasly pedig Vettellel "ért egyet" a Red Bullnál - íme a kiosztás:

Michelisz tíz igazán kemény riválisra számít, de célja a bajnoki cím
https://formula.hu/parc-ferme/21604
A hétvégén Marrakeshben rajtol a Túraautó-világkupa 2019-es szezonja, a BRC Hyundai magyar pilótája pedig a közvélekedéssel összhangban minden idők legerősebb túraautós mezőnyének nevezte az ideit. „Az első futam előtt szerintem öt különböző márka összesen több mint tíz versenyzője gondolhatja teljesen reálisan bajnokesélyesnek magát, ami az én első, 2010-es teljes világbajnoki szezonom óta példátlan. Saját magamat is ebbe a körbe sorolom, hiszen amióta gyári versenyző lettem, minden évben az év végi dobogó közelében voltam, egyszer a bajnoki cím is karnyújtásnyira volt. Ráadásul most újra azt a fajta bizsergést érzem, mint az első világbajnoki éveimben, ki vagyok éhezve a versenyzésre. A cél tehát egyértelmű: bármilyen nehéz is lesz, bajnok akarok lenni” – jelentette ki Michelisz legújabb blogbejegyzésében, amelyben kiemelte, melyik tíz riválisa jelentheti a legnagyobb konkurenciát számára idén. A teljes írás a listával és az indoklásokkal IDE KATTINTVA olvasható.
