DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. október 16. péntek

F3: Colapinto nyert, még hatan versenyben a címért

Az olasz forduló a Formula-3-as bajnokság utolsó állomása és a sprintverseny előtt heten is esélyesek voltak a bajnoki címre: Victor Martins, Isack Hadjar (aki az időmérőn balesetet szenvedett az utolsó kanyarban), Roman Stanek, Oliver Bearman, Zane Maloney, Arthur Leclerc és Jak Crawford. A fordított rajtrácsnak köszönhetően az első sorból Franco Colapinto indult Caio Collet mellől, aki a legutóbbi fordulóban nyerte meg a holland sprinfutamot. A bajnokesélyesek közül Crawford az ötödik, Bearman a hetedik, Leclerc a nyolcadik, Martins a kilencedik, Stanek a tizedik, Maloney a tizenegyedik, Hadjar pedig a tizenötödik helyről rajtolhatott.

A mezőny eleje változás nélkül elrajtolt, Leclerc és Martins azonban összeért, így a tabella éllovasa a kavicságyba kényszerült és visszacsúszott, míg Hadjar kiegyenesítette a második sikánt, de ő nem vesztett pozíciót. A negyedik körben a biztonsági autó a pályára látogatott, ugyanis Zak O'Sullivan csúszott ki a célegyenes végén. A nyolcadik körig folytatták a visszafogott száguldást a versenyzők, ekkor az esélyesek közül csupán Bearman, Crawford és Maloney állt a pontszerzők között. Az újraindítást követően Colapinto és Collet is megtartotta helyét, őket Jonny Edgar és Josep María Martí követte. Az ezt követő körökben Bearman és Martí csatázott a negyedik helyért, amiből végül a Prema versenyzője jött ki győztesen, miután utóbbi hibázott a 2-es Lesmo kanyart követően, így elment még mellette Crawford, Maloney és az Art versenyzője, Grégoire Saucy is. Hadjar balszerencséje közben folytatódott, ugyanis ki kellett állnia a bokszba új első szárnyért. Közben Bearman folytatta menetelését, kihasználva Edgar és Collet csatáját, egyszerre mindkettejüket megelőzve megszerezte a második helyet. Csapattársa, Arthur Leclerc is jó versenyt futott az első körös incidenst követően, folyamatosan jött előre a verseny során, ahogy tette ezt a másik érintett, Martins is, végül mindketten pontot szereztek.

A kockás zászló végül az első rajthelyről induló Colapintót intette le győztesként, akit az utolsó kanyarban is még támadott Bearman, de be kellett érnie a második pozícióval. A dobogó harmadik helyére Collet állhatott, a negyedik Maloney lett. Ötödikként Edgar, hatodikként Saucy futott be. A futam előtti esélyesek szerezték meg a hetedik, nyolcadik, illetve tizedik helyet is Crawford, Leclerc és Martins sorrendben. A kilencedik Martí lett, aki első pontjait szerezte a Formula-3-ban. Hatan maradtak versenyben a bajnoki címért, Martins 127 ponttal vezet, mögötte Hadjar és Bearman áll 121 és 114 egységgel. Matematikailag még esélyes lehet a végső győzelemre Maloney (109), Stanek (109) és Leclerc (104) is, hiszen a holnapi versenyen még 26 pont szerezhető. Vasárnap a pole-ban álló Alexander Smolyar mögül 5 bajnokesélyes indul, így izgalmas lesz a bajnoki finálé, a hatodik Hadjar pedig a tizenötödik helyről várja majd a rajtot.

 

Sainz, a sorozatsztár: A nagy pénzrablásban szerepel a Ferrari F1-es pilótája

Olyan fotók láttak napvilágot, amelyeken Carlos Sainz, a Ferrari F1-es pilótája az óriási sikert hozó sorozatban, a La Casa de Papelben szerepel. Az eredetileg spanyol széria neve magyarul A nagy pénzrablás és a Netflixen lehet nézni - a hamarosan érkező záró epizódokban lesz látható a hispán versenyző.

 

Videó: Így játszott egymással a leggyorsabb körért Bottas és Verstappen

A Formula-1-es Mexikóvárosi Nagydíj hajrájának egyik érdekessége volt, hogy a rajtbalesete után top 10-en kívül autózó Valtteri Bottast kihívta a Mercedes friss szett lágy abroncsért, hogy azon a leggyorsabb kört megfutva elvegyék Max Verstappentől a bónuszpontot. Csakhogy a finn éppen a holland környékén tért vissza a pályára, akit így el kellett engednie. A Red Bull-os azonban visszalassított, hogy Bottas ne tudja megfutni a leggyorsabb kört, majd újra kék zászlós közelségbe került hozzá. Emiatt a Mercedes aztán másodszor is a bokszba hívta a pilótáját, aki végül az utolsó körben csente el az extra pontot a vb-éllovastól.

Minderről Verstappen és a két érintett csapatfőnök már nyilatkozott, most pedig a tv-közvetítésből nagyrészt kimaradt jeleneteket is visszanézhetjük – a videó IDE vagy a képre kattintva indul:

bot-ver-fl-video

Lando Norris még dobolni is tud

A McLaren tehetsége igazán sokoldalú, a versenyzés mellett ugyanis elég sokat láthattuk szimulátorozni is, saját versenyeit pedig elég gyakran streamelte a Twitch nevű platformon. Legutóbb épp wokingiak jótékonysági versenye miatt került a középpontba a fiatal brit pilóta, de olykor a színes sisakdizájnok miatt is rá irányul a figyelem. Ezúttal viszont kiderült, hogy a zene is közel állhat hozzá, miután egy olyan videó került ki az Instagramra, melyen Lando éppen a dobtudását csillogtatja meg.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Formula One Planet (@f1planet) által megosztott bejegyzés

Magyar Európa-bajnok és vb-dobogós: Visszanézhető a novemberi Autósport és Formula Magazin

Különösen tartalmas lett a Spíler TV-n futó AFM legújabb kiadása, hiszen számos magyar sikerről beszámolhattunk: Kiss Norbert harmadszor megnyerte a kamion Európa-bajnokságot, Szabó Krisztián a magyar ralikrossz első világbajnoki dobogós eredményét szerezte meg, Hadik András pedig dobogóra állt a Rally Hungaryn, egyben megszerezte a magyar bajnoki címet.

Tartalom:

- Harmadszor rendezték meg a Rally Hungaryt.

- Először dobogón magyar versenyző a ralikrossz-világbajnokságon.

- Vendégünk Kiss Norbert, immár háromszoros Európa-bajnok.

- Bemutatjuk a Mercedes fő kockáját.

Forgalom, gumik, rossz helyen lévő versenyzők – a rádió fő témái Mexikóvárosban

Meghozta az F1 a legfrissebb válogatást a hétvége rádióüzeneteiből. Sebastian Vettel a csapatváltását magyarázza, Charles Leclerc elveszik a Ferrari utasításai között, a Red Bullnak és a Mercedesnek pedig mindennel meggyűlik a baja, legfőképpen egymással.

A videó a képre kattintva indul.

Toyota 1-2, drámai GT-ütközés – ez történt a bahreini 8 óráson

Ha esetleg a hétvégén nem fért bele a WEC idényzárója, amelyen a Toyota kettős győzelmet aratott, a GTE Pro kategóriában viszont egy vitatott incidenssel dőlt el az első hely sorsa, akkor itt pótolhatod a lényeget:

 

A Porsche és a Ferrari ügye egyébként még nem zárult le teljesen: előbbi márka fellebbezett a stewardok ítélete ellen, a felügyelők azonban ezt elutasították, így a Porsche a Nemzetközi Fellebbviteli Bírósághoz fordul. Mindenesetre a két alakulat pilótái között az interjúknál is volt némi összezördülés:

 

Verstappen még idén utolérheti Hakkinent, Raikkönent vagy akár Hillt, esetleg Rosberget is

A Red Bull holland szupersztárja pályafutása 19. futamgyőzelmét aratta Mexikóban, ezzel az örökranglista 17. helyén áll. Mivel az autója talán a mezőny leggyorsabbja, ő maga pedig elképesztő szezont fut, a hátralévő négy versenyen tovább javíthatja ezt a számot: Mika Hakkinen 20, Kimi Raikkönen 21 győzelmet aratott eddig, utóbbi pedig már a lista 15. helyén áll. Verstappennek van esélye őket utolérni, vagy akár meg is előzni, szélsőséges esetben pedig a 22 győzelmes Damon Hill, vagy a 23-mal álló Nico Rosberg és Nelson Piquet is "veszélyben" lehet.

00121038_132

fotó: dppi

Dupla F4-es bajnokot és brazil gokartos tehetséget igazolt akadémiájára a Ferrari

Újabb két fiatal versenyzővel gazdagodott a Ferrari versenyzői akadémiája: Oliver Bearman (a képen) és Rafael Camara egyaránt az októberi, Maranellóban rendezett döntő válogatón nyújtott teljesítményével érdemelte ki a lehetőséget a Scuderia közleménye szerint. Bearman igazi Formula-4-es nagyágyú volt idén: a német és az olasz bajnokságot is megnyerte a 16 éves brit – előbbiben hat, utóbbiban tizenegy győzelmet aratott –, ráadásul hazája sorozatában is behúzott egy futamot. Camara eközben ugyan három nappal idősebb, mint Bearman, de még gokartban villog: megnyerte az olaszországi Adrián a WSK Champions Cupot és a WSK Super Master Cupot, Belgiumban pedig Európa-bajnoki versenyt nyert tavasszal. A közlemény kiemel még egy 2006-os születésű finn tehetséget is, a szintén még gokartos Tuuka Taponent, akinek a fejlődését figyelemmel fogják követni.

bearman-ferrari-junior

Bukó világbajnok, harc a dobogóért, Ducati-mámor – az Algarve-i GP legjobb pillanatai

Megérkezett a szokásos válogatás az aktuális MotoGP-futam legemlékezetesebb momentumaiból, benne Fabio Quartararo frusztráló versenyével, Joan Mir remeklésével, valamint a Ducati gyártói vb-címével – a videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

motogp-algarve-video

Már rendelhető szerkesztőségünk újdonsága, a 2022-es lapozható MotoGP-s falinaptár, benne látványos fotókkal és a jövő évi futamok időpontjaival! Ha pedig nem szeretnél semmiről lemaradni, ami MotoGP, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

 

Tavaly rasszista beszólásért kapott eltiltást, most a NASCAR bajnoka lett

Kyle Larson lett a NASCAR Cup Series 2021-es bajnoka, miután vasárnap megnyerte a Phoenix Racewayen rendezett szezonzárót, idei tizedik győzelmét aratva. Larson már az alapszakaszban is a legjobbnak bizonyult, a rájátszásban pedig négy elsőséggel biztosította be az összetett győzelmét.

A 28 éves pilóta sikere azért különleges, mert tavaly tavasszal a koronavírus-járvány miatti karanténidőszakban óriási botrányt robbantott ki azzal, hogy egy online verseny során „négernek” nevezte a spotterét, amely miatt el is tiltották a valódi versenyzéstől. Larson idén a Hendrick Motorsports színeiben térhetett vissza a NASCAR-ba. Az alábbiakban a döntő verseny videós összefoglalója.

Tsunodát befogták pakolni az AlphaTaurinál - videó

Mondjuk nem így a leghatékonyabb, de sebaj...

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Scuderia AlphaTauri (@alphataurif1) által megosztott bejegyzés

 

Hatalmas bulit csinált Kygo a futam után

A Heineken és az F1 kapcsolata 2016-ig nyúlik vissza, azóta ugyanis a sörmárka büszkén támogatja a sportágat, ez pedig többek között olyan programokban nyilvánul meg, mint amit a Mexikóvárosi Nagydíj leintése után is látni lehetett. Nem először fordul elő, hogy egy népszerű nemzetközi DJ fellép valamelyik versenyt követően, 2018-ban szintén Mexikóban Armin van Buuren felelt a hangulatért, idén pedig Zandvoortban Tiësto szórakoztatta a közönséget. Ezúttal Kygo volt a meghívott sztárfellépő, aki a futamot is leinthette a kockás zászlóval, a díjátadó után pedig nagyszerű hangulatot varázsolt a helyszínen tartózkodó szurkolóknak.

Versenymérnökeik estek áldozatául Sainz és Leclerc legújabb kihívásának

A Ferrari idén versenyhétvégéről versenyhétvégére különböző feladatokat ad pilótáinak, a pályán kívül is versenyeztetve őket egymással. Carlos Sainz és Charles Leclerc igencsak élvezik ezeket a kihívásokat, de a mostani különösen a kedvükre tett. A feladat ugyanis, ha már Mexikóban jártak, nem sokkal Halottak napja után, az arcfestés volt, a szenvedő felek pedig a versenymérnökeik. A két versenyző már az elején a legrosszabbra készítette a Ferrari-tagokat, Sainz meg is lepődött, hogy mondhattak erre a kollégáik igent. Végül egész jól sült el a dolog, Leclerc kifejezetten nyugtató tevékenységnek találta a festegetést, és kijelentette versenymérnökének, másnap újra megcsinálják ezt. A győztes kilétét ezúttal egyelőre homály fedi, a Ferrari Instagram-sztorijában lehet ugyanis szavazni a két pilóta munkájára.

Igazi fesztiválhangulat: így ünnepelte Perezt és a győzelmet a Red Bull Mexikóban

Max Verstappen egy bravúros manőverrel lerajtolta mindkét Mercedest a Mexikóvárosi Nagydíjon, onnantól pedig nem is volt kérdéses a győzelme egy másodpercig sem. A felhőtlen boldogságról Sergio Perez gondoskodhatott volna, azonban nem tudta megelőzni Lewis Hamiltont az utolsó körökben, így a harmadik helyen ért célba, de ettől függetlenül nemzeti hősként ünnepelték "Checót" a hazai rajongók.

 

Ezúttal Russell nem tudott inni az egész futam alatt

Két héttel korábban, az USA Nagydíjon Sergio Perezt sújtotta egy kellemetlen probléma: ivórendszere meghibásodása miatt a teljes távon nem jutott vízhez. Mexikóvárosban George Russellnek volt hasonló gondja. Különbség, hogy a brit maga szúrta el: véletlenül lecsatlakoztatta a rendszert.

„Kicsit megnehezítettem a dolgom, mert a biztonsági autó alatt kikémleltem a pilótafülkéből, hogy megnézzem az első szárnyam, közben pedig kihúztam az itató csövét. Tehát elvesztettem a folyadékot az első körben, így kicsit szomjas lettem” – mondta a nagydíj elején pontszerző helyen is haladó, végül csak 16. pozícióban végző Williams-pilóta. Nem takarózott azonban a vízhiánnyal, amely túlzottan nem viselte meg. „Szerintem Checo túl nagy ügyet csinált belőle Austinban!” – tette hozzá viccelődve.

Így lett ez ismét a Red Bull napja – a Mexikóvárosi Nagydíj összefoglalója

Mercedes első sorból majdnem Red Bull kettős győzelem lett, a bikások kis túlzással úgy játszottak ellenfeleikkel, ahogy akartak. Bár a fő látványosság a két Mercedes küzdelme volt, akadt azért még rajtuk kívül is egy-két néznivaló – ha lemaradtatok róla, ezzel a videóval pótolhatjátok.

A videó kattintás után indul.

Utolsó hazai futamán kitett magáért az 59 éves Tarquini

Hazai versenyhétvégéje, a WTCR olasz fordulója előtt jelentette be visszavonulását Gabriele Tarquini. A Hyundai rutinos versenyzője kitett magáért az Adria Raceway-n: a 12. rajthelyről hét pozíciót javított a második futamon. Az elsőkörös dulakodásból jól jött ki, majd miután csapattársa, Michelisz Norbert elengedte, a bajnokesélyes Esteban Guerrierit is maga mögé tudta utasítani az ötödik helyért – a végén úgy tűnt, a nagy öregek csatája is kibontakozik Yvan Mullerrel, de ez az összecsapás végül elmaradt, mivel elfogytak a körök.

A gokartozást 1976-ban kezdő Tarquni pályafutásából egyetlen verseny maradt, a WTCR szezonzárója Szocsiban három hét múlva.

 

A kékek hétvégéje: A WTCR-futamok összefoglalói

A szezon során először duplázott egy márka a Túraautó-világkupán: Santiago Urrutia pályafutása harmadik győzelmét aratta a nyitófutamon a Lynk&Cóval, Yann Ehrlacher pedig délutáni győzelmével tett nagy lépést a bajnoki cím felé az Adria Racewayn-n.

 

Összegraffitiztek egy falat Alonsóék

A mexikóvárosi hétvégén új külsőt kapott az Alpine garázsfala: egy graffitiművész, Felipe Pantone fújta le az eredetileg fekete felületet – segítséget is kapott, személyesen Fernando Alonsótól és Esteban Ocontól. A végeredmény a poszt végén látható.

 

 

Ekkorra várható Bottas csapattársának bejelentése

A finn pilóta már bő két hónapja tudja, hogy az Alfa Romeónál folytatja jövőre. A bejelentéscunami közepette mindenki azt várta, hogy egyszer s mindenkorra el is dől minden ülés sorsa abban a pár napban, az Alfa azonban gondolkodási időt kért. Most Frederic Vasseur csapatfőnök elárulta, mikor kerül a helyére az utolsó kirakósdarab. „Mint tudják, az elmúlt hetekben egy halom dolgunk volt. Most a helyzet már egy kicsit letisztult, hamar döntünk majd. Nem tudom, hogy Brazília előtt vagy után, de az biztos, hogy az elkövetkező néhány napban. Abu Dhabiban már be szeretnénk ültetni az autóba a jövő évi versenyzőnket” – jelentette ki.

Az ülésért a jelenlegi versenyző, Antonio Giovinazzi mellett a hírek szerint Guanyu Zhou és Oscar Piastri is meccsben van.