DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 10. szerda

F2: Az utolsó körös újraindítás sem vette el Armstrong győzelmét a sprinten

Marcus Armstrong a Formula-2 sprintfutamának mind a 29 körét vezette: a második startpozícióból már a rajtnál megelőzte Clement Novalakot. Az új-zélandinak végig állnia kellett francia üldözője nyomását, aki egy késői baleset folytán kapott még egy váratlan lehetőséget. A mezőny női pilótája, Tatiana Calderon a kavicságyban kötött ki a 26. körben, biztonsági autós periódust követően pedig az utolsó körre még újraindították a versenyt. Armstrong azonban kivédte Novalak támadásait, a Hitech új-zélandija idén már harmadszor nyert versenyt.

A második Novalak első Formula-2-es dobogóját szerezte a pole-pozícióból, a szintén elsőéves Dennis Hauger állt a legalsó fokra. Nem szerzett pontot a bajnokság első és második helyezettje sem: Felipe Drugovich 10. helyen végzett – vasárnap a rajtelsőségből viszont erős eredménnyel szépíthet –, fő üldözője, az időmérőn balesetező Theo Pourchaire pedig felzárkózás közben már a második körben kavicságyba csúszott, innentől pedig a mezőny végén ragadt.

Az F2-es sprintfutam eredménye:

  Versenyző Csapat Idő/hátrány
1 Marcus Armstrong Hitech Grand Prix 43:42.549
2 Clément Novalak MP Motorsport 0.880
3 Dennis Hauger Prema Racing 1.990
4 Liam Lawson Carlin 2.517
5 Jüri Vips Hitech Grand Prix 3.026
6 Ayumu Iwasa DAMS 3.318
7 Richard Verschoor Trident 4.268
8 Logan Sargeant Carlin 4.650
9 Jack Doohan Virtuosi Racing 4.840
10 Felipe Drugovich MP Motorsport 5.458
11 Frederik Vesti ART Grand Prix 6.287
12 Amaury Cordeel Van Amersfoort Racing 6.719
13 Enzo Fittipaldi Charouz Racing System 7.416
14 David Beckmann Van Amersfoort Racing 8.103
15 Roy Nissany DAMS 8.940
16 Jehan Daruvala Prema Racing 9.719
17 Ralph Boschung Campos Racing 9.818
18 Calan Williams Trident 10.445
19 Marino Sato Virtuosi Racing 11.288
20 Théo Pourchaire ART Grand Prix 11.470
  Tatiana Calderón Charouz Racing System kiesett
  Olli Caldwell Campos Racing kiesett

Bottas és kedvese egy 200 kilométeres biciklitúrára indult

Valtteri Bottas arról posztolt közösségi oldalán, hogy párjával, Tiffany Cromwell-lel egy 203 kilométeres biciklitúrát teljesített, elmentek egészen az orosz határig. Tényleg keményen készül...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Beautiful 203km ride from Nastola to the Russian border with @tiffanycromwell today... why not #VB77 #fromwhereiride #training #friday

Valtteri Bottas (@valtteribottas) által megosztott bejegyzés,

14:00-tól 1996-os Spanyol Nagydíj, 19:00-tól virtuális F1-es futam az M4 Sporton

Ma 14:00-tól az 1996-os Spanyol Nagydíjat közvetíti újra az M4 Sport, este pedig jön a szokásos virtuális futam - a helyszín szintén Spanyolország, a kezdési időpont pedig 19:00. A fiatal szimulátor-sztárok most is ott lesznek a mezőnyben, de több más sportágból érkező klasszis szerencsét próbál.

box

fotó: Boxutca

A McLaren pénzt kért a brit kormánytól, de nem kapott

A koronavírus negatív gazdasági hatásai miatt 150 millió fontos kormányzati kölcsönt szeretett volna kapni a McLaren, a kormány azonban arról tájékoztatta a céget, hogy visszautasítja ezt a kérelmet, nem segíti a wokingiakat. A McLaren nagyjából négyezer embert foglalkoztat, most viszont jelentős részüknek nem tud fizetést adni, ezért kellene nekik valamilyen megoldás rövid távon ahhoz, hogy működjön az üzlet - a bankokkal és a befektetőkkel is egyeztetnek, de a kormányban is bíztak. Egyelőre hiába.

mclaren_7

fotó: dppi

Újabb játékot fedeztek fel Leclerc-ék: így nyomták az F1-esek a Rocket League-ben

A Formula-1-es mezőny fiatal generációja már nem csak F1-es játékokra szorítkozik az idő eltöltése érdekében a karanténidőszak alatt: többször játszottak már például lövöldözős játékokkal is. Most a Rocket League került sorra, amelyben autókkal kell gólt szerezni – és a videó tanúsága szerint igencsak jól szórakozott vele Charles Leclerc, Alexander Albon, Lando Norris és George Russell:

 

Elengedés, autóátadás és életmentés – az F1 legsportszerűbb pillanatai

A Formula-1 általában a versengésről és a rivalizálásról szól, olykor viszont előtérbe kerül a sportszerűség is. A száguldó cirkusz hivatalos YouTube-csatornájának legújabb videója ezekből készített egy összeállítást, kezdve Lewis Hamilton gesztusától Ayrton Senna hősiességén át egészen a Niki Lauda életét megmentő pilótákig (a videó átkattintás után indul!):

 

Kevesen doppingolnak a motorsportban, de az egyikük Max Verstappen nagybátyja

Felkutattuk a technikai sportok ismert és kevésbé ismert drogbotrányait, amelyekből több volt, mint gondolnánk: van köztül három F1-es múltú pilóta ebből az évszázadból, egy szakajtónyi brazil és még Verstappen nagybátyja, Anthony Kumpen is, akit négy évre elmeszeltek. A dopping és az autó-motorsportok különös viszonyáról olvashattok részletesen az Autósport és Formula Magazin legújabb számának 58. oldalán, amely digitális változatban, térítésmentesen mindenki számára elérhető weboldalunkon.

Az Autósport és Formula Magazin 2020. májusi számának online megtekintéséhez kattints ide!

202005_resize

Zseniális videó az újranyitott Mercedes-Benz Múzeumról

A Mercedes örömmel közli, hogy stuttgarti múzeuma május 9-ével újra megnyitja kapuit a látogatók előtt. Ennek apropóján egy egészen különleges és profi kedvcsináló videóval rukkolt elő a márka, amelyen egy drón beszökik a tetőre nyíló ajtón, és végigcikázik a kiállítás darabjai között. Reméljük, azért nem lesz mindez kontraproduktív, hiszen ilyen látványos körbekalauzolás után az ember már-már azt érezheti, hogy ennél jobb szögekből akkor sem járhatná végig a múzeumot, ha ott sétálna benne.

Váratlan futam érkezhet! Mediterrán Nagydíj a Magyar GP után?

Legutóbbi podcastadásunkban meghánytuk-vetettük a 2020-as F1-es versenynaptár alakulásának lehetőségeit, számolva azzal, hogy jó eséllyel a kényszerhelyzet egészen váratlan nagydíjneveket is szül majd. Hallgassatok bele beszélgetésünk ezen részébe az alábbi videóban:

Kimi-fanok, figyelem: Raikkönen utolsó győzelmét ismétli az F1

Ahogy azt a koronavírus-járvány kitörése óta megszokhattuk, minden szombaton egy modern klasszikust „tűz műsorára” a Formula-1 hivatalos YouTube-csatornája. Ezúttal a 2018-as USA Nagydíj lesz soron, amelyen Kimi Raikkönen több mint öt év után tudott győzni, maga mögött tartva Max Verstappent és Lewis Hamiltont. A közvetítés 16 órakor kezdődik az alábbi videóban, amely átkattintás után indul majd:

 

Te miért nézed az F1-et? – segíts olvasónknak az alábbi kérdőív kitöltésével!

Megkeresett minket egy olvasónk, Csépányi Sándor, aki Formula-1-es tematikájú szakdolgozatot ír, hogy segítsünk az ahhoz kapcsolódó kérdőív terjesztésében. A rövid kérdéssor a rajongók F1-hez kapcsolódó szokásairól és preferenciáiról szeretne képet kapni, kitöltése pedig teljesen anonim. 

Ha készen álltok pár kérdésre önmagatok és a Formula-1 viszonyáról, IDE KATTINTVA megtaláljátok a kérdőívet.

interlagos

Így készült a Red Bull legutóbbi videója

A holland túrájuk háttérvideóját is kiadták:

Ezt várhatjuk Kun Agüerótól a Red Bullban

Vasárnap a Manchester City klasszis futballistája, Sergio Kun Agüerő is rajthoz áll a virtuális F1-es futamon, méghozzá a Red Bull színeiben - kikerült egy videó arról, hogy gyakorol:

Raikkönen az asszonyt is beszervezte az Alfa Romeo új reklámfilmjébe

Már 3,8 másodperc alatt gyorsulnak 0-ról 100-ra az Alfa Romeo új Giulia és Stelvio Quadrifoglio modelljei. De csak akkor, ha akarjuk, Kimi Raikkönennél ugyanis a gyorsulási versenyek nem játszanak a közutakon, akkor meg főleg nem, ha Minttu is ott ül a másik ülésen.

Ennyi a különbség az F1 2019 és az F1 2020 között

Hamarosan érkezik az új F1-es játék, a megmutatott gameplay alapján pedig már össze is lehet hasonlítani, hogy mi változott az elődjéhez képest.

Schumacher vagy Hamilton? Az első kétszáz futamuk összehasonlítása

A szerzett pontok alapján mérték össze egy közös idővonalon Michael Schumacher és Lewis Hamilton első kétszát Formula-1-es futamát. Fontos, minden szezont a 2019-es pontozással számoltak:

„A nevem George Russell, nyolcéves vagyok, és a célom, hogy F1-es pilóta legyek”

Érdekes iskolai feladatot ásott elő a Williams pilótája (valószínűleg informatika órára kellett Wordben gyakorolniuk mindenféle formázást, elnézve a keretet meg a képbeszúrásokat), amelyből kiderül, hogy már nyolcévesen is a Formula-1-ről álmodott. A kis George „életvidám” arckifejezéséért pedig bónuszpont!

 

Ez volt Alonso 10 legjobb F1-es pillanata

320 km/órával kívülről megelőzni Michael Schumachert, pontot szerezni erősen sérült autóval Baku utcáin, futamot nyerni mindenkinél fiatalabban - ez csak három abból a tíz mozzanatból, ami az F1 szerint Fernando Alonso kiválóságát tükrözi. A száguldó cirkusz az alábbi videóval hajt fejet a kétszeres világbajnok előtt.

Amikor még a Mercedes is egy Ferrarit posztol: Gilles Villeneuve-re emlékezik ma a Formula-1

Már 38 év eltelt az autósport történetének egyik fekete napja, a zolderi tragédia óta: 1982-ban május 8-án veszítette életét a Belga Nagydíj időmérő edzésénén a hatszoros futamgyőztes, világbajnoki második helyezett Gilles Villeneuve, a közönségkedvenc, akit máig a sportág egyik legnagyobb tehetségeként tartanak számon.

A sportág más szereplőihez hasonlóan a Mercedes is tisztelgett a kanadai örökségének. Mivel Villeneuve egyetlen mclarenes futamot leszámítva teljes pályafutását a Ferrarinál töltötte, szokatlan látvány fogad minket a brackley-i csapat Twitterén, egy vörös autó, Villeneuve 27-ese virtuóz pillanat közben.

„Ma Gilles Villeneuve-re emlékezünk. Figyelemreméltó tehetség és valódi versenyző volt. Egy férfi, aki megtestesítette az F1 úttörő szerepét és túlságosan korán vették el a sporttól” – olvasható a leírásban.

A fotó, amelyre órákat várt Rossi utódja

Fabio Quartararo nemrég már elmesélte, hogyan várt órákat a Yamaha vendéglátóegysége előtt még 2007 körül azért, hogy csinálhasson egy közös képet példaképével, Valentino Rossival. Most pedig a francia meg is osztotta a szóban forgó képet az Instagramján: „Ma reggel a régi fotóimat nézegettem, de amikor ezt meglátom, mindig elámulok. Arról álmodoztam órákat várva a hospitality előtt, hogy készíthetek egy fotót a példaképemmel, most pedig vele versenyzem. Szerintem már vagy háromszor posztoltam ezt a képet, de nem számít. Ezt nevezem én ÁLOMNAK!” – írta Quartararo, aki nemcsak hogy együtt versenyez Rossival, hanem jövőre az ő helyét veszi át a Yamaha gyári csapatánál.

 

Mint a mellékelt ábra mutatja, Raikkönenéknél is véget értek a kijárási korlátozások

A Raikkönen família továbbra is Finnországban tölti az idejét, ahol apa és fia ellátogattak Vantaa gokartpályájára egy kis edzésre, Kimihez és Robinhoz pedig a finn sportautós ász, Toni Vilander is csatlakozott.

 

Robin Raikkönen egyébként a napokban nemcsak az aszfalton, hanem a terepen való vezetést is kipróbálta ezzel a mini buggyval.

rai1

rai2