DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 11. csütörtök

F2: Az utolsó körös újraindítás sem vette el Armstrong győzelmét a sprinten

Marcus Armstrong a Formula-2 sprintfutamának mind a 29 körét vezette: a második startpozícióból már a rajtnál megelőzte Clement Novalakot. Az új-zélandinak végig állnia kellett francia üldözője nyomását, aki egy késői baleset folytán kapott még egy váratlan lehetőséget. A mezőny női pilótája, Tatiana Calderon a kavicságyban kötött ki a 26. körben, biztonsági autós periódust követően pedig az utolsó körre még újraindították a versenyt. Armstrong azonban kivédte Novalak támadásait, a Hitech új-zélandija idén már harmadszor nyert versenyt.

A második Novalak első Formula-2-es dobogóját szerezte a pole-pozícióból, a szintén elsőéves Dennis Hauger állt a legalsó fokra. Nem szerzett pontot a bajnokság első és második helyezettje sem: Felipe Drugovich 10. helyen végzett – vasárnap a rajtelsőségből viszont erős eredménnyel szépíthet –, fő üldözője, az időmérőn balesetező Theo Pourchaire pedig felzárkózás közben már a második körben kavicságyba csúszott, innentől pedig a mezőny végén ragadt.

Az F2-es sprintfutam eredménye:

  Versenyző Csapat Idő/hátrány
1 Marcus Armstrong Hitech Grand Prix 43:42.549
2 Clément Novalak MP Motorsport 0.880
3 Dennis Hauger Prema Racing 1.990
4 Liam Lawson Carlin 2.517
5 Jüri Vips Hitech Grand Prix 3.026
6 Ayumu Iwasa DAMS 3.318
7 Richard Verschoor Trident 4.268
8 Logan Sargeant Carlin 4.650
9 Jack Doohan Virtuosi Racing 4.840
10 Felipe Drugovich MP Motorsport 5.458
11 Frederik Vesti ART Grand Prix 6.287
12 Amaury Cordeel Van Amersfoort Racing 6.719
13 Enzo Fittipaldi Charouz Racing System 7.416
14 David Beckmann Van Amersfoort Racing 8.103
15 Roy Nissany DAMS 8.940
16 Jehan Daruvala Prema Racing 9.719
17 Ralph Boschung Campos Racing 9.818
18 Calan Williams Trident 10.445
19 Marino Sato Virtuosi Racing 11.288
20 Théo Pourchaire ART Grand Prix 11.470
  Tatiana Calderón Charouz Racing System kiesett
  Olli Caldwell Campos Racing kiesett

Élet nyomai az európai autósportban: tesztet rendez a DTM!

A koronavírus-járvány által egyik legjobban megviselt sorozat (ha idevesszük az Audi eközben bejelentett év végi kiszállását is), a DTM lehet az első a nagy bajnokságok közül Európában, amely aktivizálja magát, készülve a visszatérésre. A Német Túraautó-bajnokság vezetői ugyanis bejelentették, hogy június 8. és 11. között előszezoni tesztet rendeznek a Nürburgringen - a főpróbát eredetileg Monzában tartották volna március közepén, de a járvány miatt végül azt törölniük kellett, és már Németországban sem tudták akkoriban bepótolni. Most azonban négy napon keresztül a pályán lesznek az autók, készülve a szezonkezdetre, ami a legutóbb kiadott, átdolgozott naptár szerint július 12-én a Norisringen jönne, ám most azt ígérik, hamarosan egy még újabb menetrend érkezik 2020-ra. Persze a szigorú egészségügyi intézkedések biztosításáról az egész szezon során gondoskodnak, amibe a napi szintű koronavírus-tesztelés is beletartozik majd a csapatszemélyzet számára. Nézők és média az első versenyeken még biztosan nem lesznek jelen, de akár az egész szezonra is mellőzhetik őket. 

Kimi „Kötéltáncos” Raikkönen bemutatja eddig rejtett képességét

Később akár indíthatnak egy nyugdíjas akrobataklubot Mika Hakkinennel, akinek korai éveiből van is hasonló képesítése.

Félpontos vb-cím, hét perc alatti Nordschleife-kör és a monzai visszatérés – Lauda legnagyobb pillanatai

Ma egy éve hunyt el a háromszoros világbajnok Niki Lauda, amelynek kapcsán elárasztották a közösségi médiát az emlékező posztok. A Formula-1 YouTube-csatornája is rá emlékezik az alábbi top 10-es összeállítással az osztrák legenda legemlékezetesebb teljesítményeiről (a videó átkattintás után indul):

 

Pillants be a kaotikus-drámai 2018-as Német Nagydíj kulisszái mögé!

Új sorozatot indított a Formula-1 hivatalos YouTube-csatornája, amelyben a versenyzők rádióüzenetein keresztül (is) élhetjük újra át a klasszikus versenyek legfontosabb történéseit. Az első részben a két évvel ezelőtti hockenheimi futamot elevenítették fel, többek között Sebastian Vettel drámájával és Lewis Hamilton bokszbejárati káoszával (a videó átkattintás után indul!):

 

A 20 F1-es pilóta pályafutásának legnagyobb balesete egy helyen

Különleges válogatást készített a Formula-1 YouTube-csatornája: a 2020-as mezőny összes tagjának eddigi legnagyobb F1-es balesete került bele (kivéve az újonc Latifit). Így Raikkönen esetében a 2014-es silverstone-i csattanást, Hamiltonnál a 2007-es nürburgringi kicsúszást, Grosjeannál pedig természetesen a 2012-es belga rajtbaleset tették a válogatásba.

(A videó szerzői jogok miatt a YouTube-ra átkattintva indítható el.)

Egy éve ment el Niki Lauda, ismét a legbátrabb bajnokára emlékezik az F1

Pontosan egy évvel ezelőtt, 2019. május 20-án távozott az élők sorából Niki Lauda, a Formula-1 háromszoros világbajnoka, aki utolsó éveiben az F1-es Mercedes vezetőségének kulcsszereplőjeként dolgozott. A szomorú évforduló apropóján most ismét elárasztotta az autósportos közösségi médiát a 70 évet élt osztrák iránti szeretet és megemlékezés. 

Tavaly ilyenkor a Monacói Nagydíjra készült a mezőny, ahol a tisztelgés jeléül a Mercedesek halóját Lauda ikonikus piros sapkája nyomán pirosra festettek, az autó festését díszítő csillagok egyikét pedig állandó jelleggel pirosan hagyták. Lewis Hamilton azon a hétvégén győzelemmel tudott adózni Lauda emléke előtt.  

Niki Lauda 1975-ben és 1977-ben a Ferrarival, 1984-ben a McLarennel jutott el világbajnoki címig - eredményeit pedig még magasztosabbá teszi, hogy utóbbi kettőt már 1976-os, majdnem halálos kimenetelű nordscheifei balesete után szerezte. De nem csak azok őriznek kellemes emlékeket az osztrákról az autósport közösségében, akiknek volt szerencséjük együtt dolgozni vele.

A miniszterelnökkel közölte az F1 vezetése: Ha nincs kivétel, nincs verseny sem

A létrejött megállapodás szerint két nagydíjat tartanak Silverstone-ban július 26-án és augusztus 2-án, de előfordulhat, hogy egyet sem. A brit kormány döntése alapján 14 napos karantén vár mindenkire, aki beutazik az országba. Kivételt tenni jelen állás szerint a Formula-1-es személyzettel sem hajlandók, márpedig ez ellehetetleníti, hogy két héttel az Osztrák Nagydíj után versenyt rendezzenek az országban.

A Daily Mail információi szerint a Formula-1 vezetése a brit kormány legmagasabb szintjén tárgyal, hogy megkapja az engedményt a héten várható végső döntés előtt. A sportág irányítói közölték Boris Johnson miniszterelnökkel, hogy ha a Formula-1 nem képez kivételt, törölni fogják a brit futamokat. Az F1 azzal érvel, hogy különrepülővel érkeznének az országba, limitáltan érintkeznének a helyiekkel és rendszeresen tesztelnék őket, így indokolatlan a karantén.

Ha nem születik kedvező döntés, akkor egyik futamot sem tartják meg az Egyesült Királyságban – habár a második a karantén letöltése után is megvalósítható lenne –, hanem a két időpontban Hockenheimben versenyeznek. A Német Nagydíj helyszíne beugrásra készen várja a híreket.

Ilyen egy hasedzés karanténban MotoGP-módra

A Yamaha motorosa, Maverick Vinales ösztönöz minket otthoni hasedzésre, bemutatva saját rutinját, amelynek ötféle (igazából négy) gyakorlatból áll: 20 felülésből, 20 emelt lábas hasprésből, 20 keresztezett lábas ferde hasprésből jobbra és balra, valamint 20 fordított hasprésből – mindezt háromszor. A videó címe szerint az edzésterv „könnyű szint”: Vinalesnek biztosan, de akinek a videó hatására megjött a kedve, hogy kockás hasizmokat varázsoljon magára, készüljön fel arra, hogy a gyakorlatsor rendesen meg fogja izzasztani.

A videó egy sorozat negyedik része, Vinales tartott már lábnapot, teljes testes edzést és karedzést vizespalackokkal. Ezek a csapat YouTube-csatornáján kereshetők vissza.

E-sport körkép az egyik legjobb magyar szimulátorossal

A valódi versenyek szünetelésével megkapta a régóta várt rivaldafényt az e-sport, és az is kitűnt, milyen eredményesek a magyarok a szimulátoros műfajban. A virtuális F1-ben Bereznay Dánielre figyel a közönség, a WTCR hivatalos e-sport bajnoksága pedig hemzseg az eredményes magyar résztvevőktől, nem ritka, hogy négyen-öten is küzdenek az első tíz helyen. A virtuális túraautózás egyik nagyágyúja Báldi Gergő: őt kértük meg arra, hogy mutassa be a sorozatot, valamint segítsen eligazodni a virtuális versenyzés térképén.

Marquez motorozási tudásánál már csak a nevetése félelmetesebb

A MotoGP virtuális futamainak nagy előnye, hogy láthatjuk „versenyzés” közben a motorosok arcát és reakcióit is, akik természetesen azért a valós viadalokhoz képest jóval oldottabb hangulatban is vannak. A hétvégi misanói forduló két pontján is felfigyelhettünk Marc Marquez elképesztő kacajára, amely alapján a Joker szerepére is jelentkezhetne – a videóban (átkattintás után!) 27:02-nél és 33:42-nél az ominózus jelenetek:

 

Persze nem ez az első alkalom, hogy a nyolcszoros világbajnok a röhögésével sokkol: már egy 2013-as válogatásba is ördögi nevetéssel került be (3:14-nél):

 

Érdemes meghallgatni a Danilo Petrucci kétségkívül humoros válaszára adott reakciót is, ahogy a Repsol emlékezetes traktoros videója is fenomenális ilyen szempontból (is), még lentebb pedig egy másfél perces válogatást is mutatunk Marquez nevetéséből:

 

Sainz és Ricciardo helye eldőlt – hogyan tovább a pilótapiacon?

Legújabb podcastadásunkban természetesen a legfrissebb átigazolási bejelentéseket is górcső alá vettük – a vonatkozó részt (meg persze a teljes műsort Jarno Trulli vendégszereplésével) az alábbiakban hallgathatjátok meg:

 

A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

yt

buzz3

google-pc

rp 

deezer

sc

Fel kell borítanod a monitort a Ferrari új játékának megoldásához

Mondjuk ha telefonról nézed, akkor ez a művelet számottevően egyszerűbb. Mert ez az a fajta játék, amelyben könnyebben kivehető, hogy ki látható a csíkok mögött, ha a lehető leglaposabb szögből nézünk rá a képre. Mondjuk az alábbi talán billentés nélkül sem olyan nehéz, de az biztos, hogy pár percig még csíkosban fogunk látni utána.

 

EYS6cgUXsAEnfst

Hercegségi clickbait: jövőre három Monacói Nagydíj lesz!

"Jézus Mária, hát már az is túlzás, hogy idén némelyikből kettő lesz!" - hangozhat sokak első reakciója a bejelentés címe láttán, amit azonban nem más, mint a Monacói Autóklub publikált. Jó, az nem mondható rájuk, hogy teljesen valótlant állítanának, viszont rajongói szempontból nézve nagyon is félreérthető ez a felütés. Mert valóban mindeddig példátlan módon három különböző versenyhétvégét rendeznek majd 2021-ben Monaco utcáin, ám ezek az április 25-i Historic Monacói Nagydíj, a május 8-i Formula-E Monaco ePrix és a május 23-i Formula-1-es Monacói Nagydíj lesznek. Megnyugodhatunk tehát, F1-es versenyből itt jövőre csak egy lesz.

A történelmi autók felvonulását jelentő Historic-futam és az FE-hétvége évente váltogatják egymást az F1 előeseményeként, ám mivel idén a koronavírus miatt a Historicot és az F1-et is törölni kellett, jövőre kárpótlásul mindhárom eseményt megtartják egyetlen hónap leforgása alatt - ez logisztikai és szervezési szempontból korábban nem tapasztalt kihívások elé állítja a miniállamot.

Ja, és ezzel ugyebár hivatalossá vált, hogy a 2021-es F1-es Monacói Nagydíjat május 20-23. között rendezik, így az a rendkívüli helyzet állt elő, hogy a jövő évi Formula-1-es naptárból több futam időpontja van bejelentve, mint az ideiből! Merthogy abból eddig csak kiszivárgott menetrenddel találkozhattunk.  

EYXthImWAAEwm2a

Megvan az első autóverseny-sorozat, amelyet bedöntött a koronavírus

2018 végén a Formula-E betétsorozatként startolt el a Jaguar I-PACE Trophy, amelyben elektromos SUV-okkal mérhették össze tudásukat a résztvevők. Az első idény tíz fordulóból állt, a 2019/2020-as szezonra azonban nyolcra csökkent a versenyek száma, ahogy az indulók létszáma is némileg megcsappant.

A végső döntést azonban a koronavírus-világjárvány adta meg: James Barclay, a Jaguar FE-csapatának főnöke úgy fogalmazott, hogy a válság miatt átgondolták a stratégiájukat, s úgy döntöttek, mindössze két évad után beszüntetik a szériát. A közlemény szerint a bajnokság a mostani szezon utolsó futama után fejeződik be – már csak az a kérdés, hogy ez mikor és hol lesz, a Formula-E ugyanis szintén igen nehéz helyzetbe került a világjárvány okán.

jaguar-ipace-trophy-1

Ken Block fánkozni tanította 13 éves lányát

Alig három nappal azt követően, hogy életében először manuális sebességváltóval szerelt autót vezetett, Lia Block beleülhetett édesapja 355 lóerős Ford Escortjába. A felvételek aalpján nem sok kellett neki, hogy ráérezzen a móka ízére.

Egyre több F1-es pilóta közvetíti a szimulátoros futamait, most Gasly csatlakozott közéjük

Lassan fölénybe kerülnek az F1-ben a streamerek. Lando Norris, Nicholas Latifi, Max Verstappen, Charles Leclerc, Alex Albon, George Russell és Romain Grosjean után Pierre Gasly is beállt a szimulátoros futamait online közvetítők sorába. A francia Twitch-oldala itt érhető el.

gasly-russell1

Nézzük vissza a tavalyi év összes pole-körét

Lassan, de biztosan közeledünk a 2020-as idény rajtjához, addig is tekintsük át a 2019-es pole-pozíciós köröket:

Az Alfa Romeo csapatfőnöke már a fűnyírást is F1-esre vette

Fred Vasseur félreérthetetlenül jelezte, hogy hiányzik neki a munkája.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lights out, and away we mow . Alfa Romeo team principal Fred Vasseur turned housework into artwork with his lawnmower! . #Repost x @alfaromeoracing . #Repost #F1 #Formula1 #AlfaRomeoRacing #Lawn

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Gyulay Zsolt a Magyar Nagydíjról: Mikor, mennyi, hogyan?

A színfalak mögött már alakul a Formula-1 módosított 2020-as versenynaptára, amelynek elejében lesz a Magyar Nagydíj helye. A Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, Gyulay Zsolt az AFM Motorsporthíradónak adott helyzetjelentést.

Rosberg párja egy szál köntösben belibegett az élő adásba

A munkahelyi balesetek egy új fajtája terjed szerte a világban. Mivel az emberek nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy az otthonukban valaki egy kamera előtt ülve "dolgozik", hajlamosak teljesen gyanútlanul besétálni a képbe. Ez történt Nico Rosberg feleségével is, aki férje szimulátoros konferenciahívásában vállalt vendégszerepet.