DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 4. szerda

F3: Barbadosi győztes, még szorosabb lett a tabella

A szombati sprintfutamon még nagy balesetével került be a hírekbe Zane Maloney, akinek autója többször megfordult a tengelye körül a Blanchimont kanyarban az Oliver Goethével történt ütközés után. A vasárnapi főversenyen viszont már első Formula-3-as győzelmét szerezte a 18 éves barbadosi.

Caio Collet kezdte pole-pozícióból a versenyt, de már a rajtnál helycsere történt, a mindössze negyedik F3-as futamát teljesítő Goethe vette át a vezetést – a Le Combes-ban mindketten elhagyták a pályát, veszélyes visszatérésért pedig 5 másodperces időbüntetéssel sújtották a brazilt. Collet egyszer még visszavette a vezetést, Maloney a 11. körben előzte meg az első helyért. A tridentes a szezon 11. különböző futamgyőzteseként állt a dobogó tetejére, a további pozíciókért zajló csatából csapattársa, Roman Stanek jött ki nyertesen. A szombati első helyezett Oliver Bearman lett a harmadik, Goethe éppen lemaradt a dobogóról, a Stanek mögött befutó Collet pedig a büntetéssel együtt csak hatodikkal zárt.

A versenyen kétszer is bejött a biztonsági autó, először a második körben a bajnokesélyes Victor Martins balesete miatt. Két másik főszereplő, Isack Hadjar és Arthur Leclerc csak a mezőny hátsó részében értek célba, ami azt jelenti, hogy a tabellán átrendeződtek a frontvonalak. A hétvégén csupán egy pontot gyűjtő Hadjar továbbra is vezeti az összetettet 106 ponttal, de kettős dobogójával a Oliver Bearman 105 ponttal rendelkezik, Martin 104, Leclerc pedig 101 egységen áll Spát követően, mindössze két fordulóval és két héttel szezon vége előtt.

Az F3-as főfutam eredménye:

  Versenyző Csapat Idő/hátrány
1 Zane Maloney Trident 45:33.153
2 Roman Staněk Trident 1.046
3 Ollie Bearman Prema Racing 5.684
4 Oliver Goethe Campos Racing 6.737
5 Jonny Edgar Trident 7.433
6 Caio Collet MP Motorsport 9.297
7 David Vidales Campos Racing 10.831
8 William Alatalo Jenzer Motorsport 10.879
9 A.Smolyar MP Motorsport 11.665
10 Reece Ushijima Van Amersfoort Racing 13.360
11 Arthur Leclerc Prema Racing 13.608
12 Franco Colapinto Van Amersfoort Racing 14.855
13 Zak O'Sullivan Carlin 15.784
14 Isack Hadjar Hitech Grand Prix 16.423
15 J.M.Correa ART Grand Prix 16.909
16 Kaylen Frederick Hitech Grand Prix 17.952
17 Jak Crawford Prema Racing 18.311
18 Brad Benavides Carlin 20.101
19 R.Villagómez Van Amersfoort Racing 20.610
20 Nazim Azman Hitech Grand Prix 20.940
21 Francesco Pizzi Charouz Racing System 21.568
22 Pepe Martí Campos Racing 23.753
23 C.Mansell Charouz Racing System 24.691
24 Enzo Trulli Carlin 24.908
25 László Tóth Charouz Racing System 25.404
26 F.Malvestiti Jenzer Motorsport 1:13.968
  Grégoire Saucy ART Grand Prix  
  Ido Cohen Jenzer Motorsport  
  Victor Martins ART Grand Prix  
  Kush Maini MP Motorsport  

Az a legnagyobb király, aki két hétvége alatt két Spanyol Nagydíjon is részt vesz

Múlt vasárnap még a MotoGP Spanyol Nagydíját teljesítették Jerezben, ezen a hétvégén pedig már az F1 Spanyol Nagydíján tűntek fel Barcelonában. Marc Marquez elhozta magával testvérét, a Moto2-ben versenyző Alexet is, akikkel a paddockban már pénteken körbelátogattak mindenkit, akihez nemzetiségben vagy szponzoráció révén kötődnek. 

D6O7nRSX4AE0azn

D6OzIWCWAAU9T-g 

D6OzIWEWsAAlRMu

Megvan Rosenqvist első pole-ja az IndyCarban

És nem is szerezhette volna illőbb helyen ezt a svéd, mint Indianapolisban, ahol ezen a hétvégén még a belső vonalvezetésen az Indy GP-t futja a mezőny, hogy hétfőtől áthelyeződjön a hangsúly az oválpályás száguldásra.

A Chip Ganassi Racing kettős sikert könyvelt el az időmérőn, hiszen a "szupersvéd" saját csapattársát, Scott Dixont múlta felül a hajrában mindössze 19 ezreddel. Dixon az egyetlen sokat látott IndyCar-pilóta az első négyben, hiszen mögötte a sorozatban szintén nem hosszú múlttal rendelkező Jack Harvey és Colton Herta végeztek. A bajnokság első két helyén álló Josef Newgarden és Alexander Rossi viszont csak a 13. és a 17. helyet szerezték meg. 

 

Az időmérő végeredménye:

# Versenyző Csapat Autó Idő
1 Felix Rosenqvist Chip Ganassi Racing Honda 1:08.2785
2 Scott Dixon Chip Ganassi Racing Honda 1:08.2979
3 Jack Harvey Meyer Shank Racing Honda 1:08.3238
4 Colton Herta Harding Racing Honda 1:08.3743
5 Ed Jones Ed Carpenter Racing Chevrolet 1:08.4609
6 Will Power Team Penske Chevrolet 1:08.7901
7 Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Honda 1:08.2153
8 Simon Pagenaud Team Penske Chevrolet 1:08.2445
9 Marcus Ericsson Schmidt Peterson Honda 1:08.2497
10 Sebastien Bourdais Dale Coyne Racing Honda 1:08.2998
11 Takuma Sato Rahal Letterman Lanigan Honda 1:08.3300
12 Spencer Pigot Ed Carpenter Racing Chevrolet 1:08.4697
13 Josef Newgarden Team Penske Chevrolet 1:08.6240
14 Santino Ferrucci Dale Coyne Racing Honda 1:08.4499
15 Helio Castroneves Team Penske Chevrolet 1:08.6497
16 Ryan Hunter-Reay Andretti Autosport Honda 1:08.6235
17 Alexander Rossi Andretti Autosport Honda 1:08.6994
18 James Hinchcliffe Schmidt Peterson Honda 1:08.7710
19 Patricio O'Ward Carlin Chevrolet 1:08.7487
20 Zach Veach Andretti Autosport Honda 1:08.8170
21 Matheus Leist AJ Foyt Enterprises Chevrolet 1:08.7751
22 Max Chilton Carlin Chevrolet 1:08.9572
23 Marco Andretti Andretti Herta Honda 1:08.8995
24 Tony Kanaan AJ Foyt Enterprises Chevrolet 1:09.1230

Végig lehet-e menni csukott szemmel a barcelonai pályán?

Egyik helyszínt sem ismerik a pilóták olyan jól, mint a téli teszteknek is állandóan otthonául szolgáló Barcelonát. A Ferrari versenyzői most letesztelik, hogy bekötött szemmel körbe tudják-e rajzolni a pálya térképét.

Vettel kerekesszékes rajongónak segített

Pénteken kora este jelent meg az alábbi videó Twitteren. Közzétevője szerint a barcelonai pályáról éppen távozni készülő Sebastian Vettel kiszállt az autójából, hogy segítsen egy kerekesszék feltolásában az emelkedőn.  

F1 és Formula-E szombaton - mutatjuk a napi programot

 Szombat

7:30-8:15 Formula-E, első szabadedzés
10:00-10:30 Formula-E, második szabadedzés
10:15-11:00 Formula-3, első futam (M4 Sport)
11:00-11:25 Superbike, Super Pole (Eurosport 2)
11:45-12:50 Formula-E, időmérő és Super Pole (Eurosport 1)
12:00-13:00 Formula-1, harmadik szabadedzés (M4 Sport)
14:00-14:40 Superbike, első futam (Eurosport 2)
15:00-16:00 Formula-1, időmérő edzés (M4 Sport)
16:30-17:30 Formula-E, futam (Eurosport 2)
16:40-17:45 Formula-2, első futam (00:50-től M4 Sport)

pro

fotó: dppi

WTCR: Lekopírozták az első időmérőt a másodikon, ismét Catsburg és Michelisz az első sorban

Sőt, az első négy helyen ugyanaz lett a sorrend, mint a pár órával korábban megrendezett előző kvalifikáción. Pedig azóta volt egy kis eső is, és bár most is slick gumikon köröztek a pilóták, a pálya kezdetben még csúszósabb volt. Michelisz a Q2-t az ötödik helyen zárta, így jutott be az időmérő utolsó körébe, ahol noha elsőként kellett pályára hajtania, végül ismét csak márkatársa, Nicky Catsburg tudta megelőzni, ezúttal 107 ezredmásodperccel. Mögöttük ugyanúgy Ma Csinghua és Daniel Haglöf végeztek, mint az előző időmérőn, azaz a 30 perces és a hosszabb, háromszakaszos lebonyolítás mellett is ugyanazok az erőviszonyok rajzolódtak ki az élen.

A bajnokság élén álló hondás argentinok közül Guerrieri az 5., Girolami pedig a 9. lett, ám az elmúlt két hétvége legjobbjai közül többen kicsúsztak a legjobb tízből: Björk 11., Tarquini 16., Muller pedig csak 20. lett. A fordított rajtrácsos pole a második futamon Rob Huffot illeti majd meg. 

A hétvége lebonyolítása szokatlan azzal, hogy pénteken rendezték mindkét időmérőt, és vasárnap kerül majd sor mindhárom futamra: a szombati napot a motoros endurance-bajnokság 8 órás versenye tölti majd ki a Slovakia Ringen.

EasyCapture2_7

Egymás mellett három csapat új motorhome-jai

A Spanyol Nagydíjra, a szezon első európai versenyére három istálló is új vendéglátóegységgel érkezett. Barcelonában találkozó kollégánk azonos szögből lefotózta a Haas, a Racing Point és a Red Bull (Toro Rossóval közös) hospitalityjét. Kinek melyik tetszik legjobban?

 

Vettel megint kitalált valami újat sisakügyben, nézzétek meg közelről!

Távolról éppen úgy néz ki, mint ahogy szokott – és ezzel meg is felel a szabályoknak, amelyek szerint az alapkoncepción nem lehet változtatni, csak egyetlen futam a kivétel –, azonban ha közelről megvizsgáljuk, észrevesszük, hogy a sisak mintája Lego-kockákból épül fel!

WTCR: Michelisztől lopta el a pole-t a csapattárs

A 30 perces pénteki első időmérő edzés utolsó perceiig Michelisz Norbert állt az élen a Slovakia Ringen, aztán érkezett csapattársa, a BRC Hyundai holland pilótája, Nick Catsburg, aki 28 ezredmásodperccel autózott jobb köridőt. Mögöttük a sorban két szokatlan név, Ma Qinghua az Alfa Romeóval és Daniel Haglöf a Cuprával szerepel.

A bajnokság főszereplői hátrébb találhatók: a pontversenyben élen álló két argentin hondás, Nestor Girolami és Esteban Guerrieri a 11. és 8. pozícióban végeztek, a bajnoki harmadik Thed Björk csupán a 25. helyen. A mezőny másik magyarja, Tassi Attila a 23. helyen végzett a KCMG Hondájával.

Ez az időmérő a vasárnap 10:45-kor rajtoló első futam rajtrácsáról dönt, de még ma, 16:40-kor sor kerül a második kvalifikációra is. A Slovakia Ringen rendhagyó a menetrend, szombaton a WTCR-nek nem lesz programja.

Az első időmérő eredménye (top 10):

Michelisz a 9., Tassi csak a 23. a második edzésen

A sűrű menetrend révén már péntek késő délelőtt sor került a WTCR-esek második szabadedzésére a Slovakia Ringen, ahol ezúttal már néhány esőcsepp is megjelent a kamerákon. Michelisz Norbert korábbi elsősége után ezúttal is egy Hyundai végzett az élen, ám ezúttal Nicky Catsburg révén. A 2:10,3-as autózó holland mögött két cuprás következett Tom Coronel és Aurélien Panis révén, majd jött Kevin Ceccon az Alfa Romeóval és Frederic Vervisch az Audival.

Ami a magyarokat illeti: Michelisz ezúttal kilencedik lett, de a reggeli eredményétől is elmaradt minimálisan, így valószínűleg több van ennél a BRC Racing pilótájában, miközben Tassi Attila a 23. helyen zárt a KCMG Honda színeiben. A tréning során egyébként több megforgás is történt: Esteban Guerrieri és Thed Björk a hajrában mutatott be ilyesfajta produkciót, míg korábban Andy Priaulx ismerkedett meg a kelleténél közelebbről a sóderággyal. Folytatás kora délután az első időmérővel.

A második edzés eredménye:

w800px_15bb3a49f99a6122e8e945a2bf5a8433

A kommunikáció, mint a Ferrari egyik alappillére

Tovább folytatja videósorozatát az olasz csapat, amelynek minden részét a Ferrari-életérzés egy-egy fontos összetevőjére hegyezi ki. A legutóbbi epizódot a szorgos kezeknek szentelték, a mostanit pedig a kommunikációnak. 

Michelisz kezdte az élen a WTCR hétvégéjét

Ma délelőtt megtartották a WTCR első szabadedzését a Slovakia Ringen és magyar sikerről tudunk beszámolni ezzel kapcsolatban: Michelisz Norbert zárta az élen a gyakorlást. A magyar pilóta alig három századmásodperccel utasította maga mögé legközelebbi riválisát, Ma Quing Huát és bő egy tizeddel Tom Coronelt. Tassi Attila a középmezőnyben, a 17. helyen zárta az edzést. Folytatás 11:30-12:00 között a második szabadedzéssel!

Az eredmény:

wtcr

Na ez szokatlan: az IndyCarból igazolt juniorpilótát a Red Bull

Nem nagyon kutakodott eddig az amerikai kontinensen a Red Bull, amikor pilótanevelő-programjába keresett újabb jelölteket, ám most kivételt tett. A mexikói Patricio O'Ward került a kötelékükbe, amit maga a 20 éves versenyző jelentett be Twitteren. O'Ward ugyan első versenyautóban töltött szezonjait még Európában húzta le, 2015-től azonban az Egyesült Államok formulaautós kategóriáira váltott. Tavaly megnyerte az IndyLights sorozatot, ami az IndyCar előszobájának számít, és a szezonzárón már debütálhatott is a legnagyobbak között. Idén a Carlin színeiben kezdte meg a szezont, de szerződése értelmében nem áll rajthoz az összes futamon. A Red Bull-lal kötött megállapodás azonban egészen új mederbe terelheti a karrierjét, az energiaitalosok alighanem európai központú sorozatok felé fogják őt terelni a jövőben.

D6IXgzNW4AUf4yx

Ricciardo és Hülkenberg most jógázó lányok fejébe másztak bele

 Azt hittük, hogy a papírgalacsin-hajító versenyt már nem lehet überelni, de elhamarkodottan ítélkeztünk! Nézzétek csak:

Meddig tart a Red Bull türelme az alulteljesítő Gaslyvel szemben?

Ezt a kérdést is feszegettük az Autósport és Formula Magazin legújabb számában.4k46o7ptqlopubvb82s7_lg

Ne maradj le semmiről, íme a pénteki motorsport-program

Mutatjuk, hogy mire kell figyelni pénteken:

9:15-10:00 WTCR, első szabadedzés

11:00-12:30 Formula-1, első szabadedzés (M4 Sport)

11:30-12:00 WTCR, második szabadedzés

13:45-14:15 WTCR, első időmérő

15:00-16:30 Formula-1, második szabadedzés (M4 Sport)

16:40-17:35 WTCR, második időmérő (Eurosport 2)

16:55-17:25 Formula-2, időmérő edzés

17:50-18:20 Formula-3, időmérő edzés

bar

fotó: dppi

Most Carlos Sainz a soros - ki más mutatná meg nekünk a spanyol pályát?

A minden futam előtt megérkező pályabemutató videó "vendége" ezúttal Carlos Sainz, a helyiek pilótája - a videó erre a linkre, vagy alább a Youtube-ra átkattintva megtekinthető:

Kiállították Senna szobrát a barcelonai pályán

A rajongók számára elérhető helyen, a főtribün mögött kapott helyet Ayrton Senna szobra, amellyel a brazil világbajnok előtt halálának 25. évfordulóján tisztelegnek. Ez ugyanaz a 160 kilogrammos bronzszobor, amely a McLarennél is ki volt állítva néhány hónappal ezelőtt. A művész, Paul Oz az Eau Rouge-ban fordulás pillanatában örökítette meg a versenyzőt.

A hétvégén fontos szerepet kap az a félig brazil, félig osztrák zászló is, amellyel Senna mellett a tragikus 1994-es imolai hétvége másik áldozatának, Roland Ratzenbergernek is emléket állítanak.

Chicagóban lesz a következő F1-es utcai fesztivál

A 2019-es szezonra kitűzött négy parádé közül a sanghajira már sor került, most Chicago következik június 8-án, a Kanadai Nagydíj időmérőjével egyidejűleg. Az ingyenes eseményre a szervezők F1-es atmoszférát, pilótákat, kiállítást és a Judah & the Lion koncertjét ígérik. A montreali eseményeket kivetítők közvetítik.

A folytatásban Los Angelesben és Brazíliában szerveznek még hasonló fesztivált.

Hogy ki teszteli mindkét nap a Racing Point autóját Barcelonában?

A Spanyol Nagydíj után kedden-szerdán kétnapos teszten maradnak a pályán a csapatok, és lassan szállingóznak a bejelentések a pilótákkal kapcsolatban. A Racing Point rövid közleményén megakadt a szemünk: az egyik RP19-et Nick Yelloly vezeti. Hivatalosan ő tesztel a csapatnak mindkét nap, míg Sergio Perez kedden és Lance Stroll szerdán a Pirellinek végez fejlesztőmunkát.

Hogy kicsoda? Yelloly neve még ismerős lehet azoknak, akik négy-öt éve követték az alacsonyabb kategóriákat: futamgyőzelmeket szerzett a GP3 és Formula Renault 3.5 szintjén. 2015-ben Formula-1-es teszten is szerepelt az akkor még Force Indiaként futó csapattal.

Igen ám, csakhogy azóta a 28 éves brit pilóta teljesen elszakadt a formulaautózástól: tavaly a Porsche Supercupban ért el ezüstérmet, idén pedig eddig a kínai GT-bajnokságban versenyez gyári BMW-pilótaként. Ennek fényében igencsak meglepő, hogy rá esett a Racing Point választása – igaz, tesztpilóták és juniorprogram híján mindenképpen külsőst kellett hívniuk.