DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 4. szerda

F3: Barbadosi győztes, még szorosabb lett a tabella

A szombati sprintfutamon még nagy balesetével került be a hírekbe Zane Maloney, akinek autója többször megfordult a tengelye körül a Blanchimont kanyarban az Oliver Goethével történt ütközés után. A vasárnapi főversenyen viszont már első Formula-3-as győzelmét szerezte a 18 éves barbadosi.

Caio Collet kezdte pole-pozícióból a versenyt, de már a rajtnál helycsere történt, a mindössze negyedik F3-as futamát teljesítő Goethe vette át a vezetést – a Le Combes-ban mindketten elhagyták a pályát, veszélyes visszatérésért pedig 5 másodperces időbüntetéssel sújtották a brazilt. Collet egyszer még visszavette a vezetést, Maloney a 11. körben előzte meg az első helyért. A tridentes a szezon 11. különböző futamgyőzteseként állt a dobogó tetejére, a további pozíciókért zajló csatából csapattársa, Roman Stanek jött ki nyertesen. A szombati első helyezett Oliver Bearman lett a harmadik, Goethe éppen lemaradt a dobogóról, a Stanek mögött befutó Collet pedig a büntetéssel együtt csak hatodikkal zárt.

A versenyen kétszer is bejött a biztonsági autó, először a második körben a bajnokesélyes Victor Martins balesete miatt. Két másik főszereplő, Isack Hadjar és Arthur Leclerc csak a mezőny hátsó részében értek célba, ami azt jelenti, hogy a tabellán átrendeződtek a frontvonalak. A hétvégén csupán egy pontot gyűjtő Hadjar továbbra is vezeti az összetettet 106 ponttal, de kettős dobogójával a Oliver Bearman 105 ponttal rendelkezik, Martin 104, Leclerc pedig 101 egységen áll Spát követően, mindössze két fordulóval és két héttel szezon vége előtt.

Az F3-as főfutam eredménye:

  Versenyző Csapat Idő/hátrány
1 Zane Maloney Trident 45:33.153
2 Roman Staněk Trident 1.046
3 Ollie Bearman Prema Racing 5.684
4 Oliver Goethe Campos Racing 6.737
5 Jonny Edgar Trident 7.433
6 Caio Collet MP Motorsport 9.297
7 David Vidales Campos Racing 10.831
8 William Alatalo Jenzer Motorsport 10.879
9 A.Smolyar MP Motorsport 11.665
10 Reece Ushijima Van Amersfoort Racing 13.360
11 Arthur Leclerc Prema Racing 13.608
12 Franco Colapinto Van Amersfoort Racing 14.855
13 Zak O'Sullivan Carlin 15.784
14 Isack Hadjar Hitech Grand Prix 16.423
15 J.M.Correa ART Grand Prix 16.909
16 Kaylen Frederick Hitech Grand Prix 17.952
17 Jak Crawford Prema Racing 18.311
18 Brad Benavides Carlin 20.101
19 R.Villagómez Van Amersfoort Racing 20.610
20 Nazim Azman Hitech Grand Prix 20.940
21 Francesco Pizzi Charouz Racing System 21.568
22 Pepe Martí Campos Racing 23.753
23 C.Mansell Charouz Racing System 24.691
24 Enzo Trulli Carlin 24.908
25 László Tóth Charouz Racing System 25.404
26 F.Malvestiti Jenzer Motorsport 1:13.968
  Grégoire Saucy ART Grand Prix  
  Ido Cohen Jenzer Motorsport  
  Victor Martins ART Grand Prix  
  Kush Maini MP Motorsport  

Egy plakát szerint Kim Schumacher és Niko Ulkemberg is részt vett a pilóták focimeccsén

Valószínűleg akkor fordulhat elő ilyen hiba, ha olyanokra bízzák a plakát elkészítését, akik eddig csak hírből hallottak az autósportról - vagy gyakornokokra, akik elfelejtik leellenőrizni, hogy mit írtak (az említettek mellett "Valterri" Bottas már szinte megbocsátható elütésnek számít). Arról nem is beszélve, hogy látszólag minden jelenlegi, korábbi (és jövőbeli?) F1-es pilóta nevét ráírták, aki csak eszükbe jutott, pedig Fernando Alonsónak és Kimi Raikkönennek például eszében sem volt részt venni a Nazionale Piloti keddi, jótékonysági futballmeccsén Monacóban. A korábban bejelentett pilóták többsége azért ott volt a gyepen, ahol végül 3:2-es vereséget szenvedtek az Albert herceg által irányított sztárcsapat ellen. A találkozó előtt egyperces megemlékezést tartottak Niki Lauda, valamint a sztárcsapatban játszó motoros Max Biaggi nemrég elhunyt apja tiszteletére.

D7GHUhmXYAA029W

MCP_7641

A mérkőzés legszebb találatát Antonio Giovinazzi szerezte, kilőve a jobb fölső sarkot.

Niki Lauda szobránál jártunk a Hungaroringen

Felkerestük az elveszített háromszoros világbajnok mellszobrát a mogyoródi pályán.

Hamilton nem hiszi el, hogy Lauda nincs többé

A kedd hajnali gyászhírt követően a Formula-1 közössége megemlékezett a 70 évesen elhunyt háromszoros világbajnokról, Niki Laudáról. Lewis Hamilton, akinek főnöke volt Lauda a Mercedesnél – ő győzte meg a csapathoz csatlakozásról –, csak jóval később posztolt a közösségi médiába egy szomorúságtól átitatott bejegyzést:

„Nehezen tudom elhinni, hogy elmentél. Hiányozni fognak beszélgetéseink, nevetéseink, a nagy ölelések az együtt megnyert versenyek után. Isten nyugosztalja lelked. Köszönöm, hogy ragyogó fény voltál életemben. Mindig itt leszek családod számára, ha bármikor szükségük lenne rám. Szeretlek, ember.”

Egy éve ezzel lehetett pole-t szerezni Monacóban - videó

2018-ban Daniel Ricciardo és a Red Bull verhetetlen volt Monacóban, az ausztrál pole-pozíciót érő köre megtekinthető a Youtube-on erre a linkre, vagy alább átkattintva!

Amikor egy versenyautó magától megelőz egy másikat

A napokban Modenában tartotta meg kísérleti szezonjának második eseményét a Roborace, ott készült az alábbi, 360°-ban forgatható videó, amelyen önvezető üzemmódban végrehajtott előzéseket is megfigyelhetünk.

Vajon ki engedte meg Ricciardónak, hogy Red Bull-os képeket mutogasson?

Köztudott, hogy a Renault és a Red Bull F1-es csapatai nem éppen puszipajtások: együttműködésük utolsó évei viszályokkal teltek, és még idén is oda-odaszúrnak egymásnak, amikor útjaik már teljesen különváltak. Mégis, amikor felkérték Daniel Ricciardót, hogy egy videó kedvéért idézze fel és képekkel illusztrálja legkedvesebb pillanatait a Monacói Nagydíjakról, elkerülhetetlen volt, hogy előkerülnek az energiaitalosok, elvégre az ő színeikben érte el minden nagy F1-es sikerét: Monacóban 2014-ben dobogót szerzett, 2016-ban karnyújtásnyira került a győzelemhez, tavaly pedig végre be is húzta azt. A csapattal való ünneplés során színpadiasan vetődött a Red Bull úszó motorhome-jának tetején lévő medencébe, amiről most a következőket mondta: 

"Tudom, hogy amikor (Mark) Webber nyert itt, akkor előre- és hátraszaltókat is bemutatott, nagyon akrobatikus volt. Én meg úgy voltam vele, hogy talán egy előreszaltóra képes lennék, de biztosan az is rosszul sülne el, szóval úgy döntöttem, hogy inkább egy olyan ugrást hajtok végre, amihez nem kell nagy tehetség, ellenben sokat lehet rajta nevetni!"

Niki Lauda magyarázza az F1 kihívásait ebben az 1985-ös dokumentumfilmben

Egy a BBC által készített riportfilm, amelynek kezdetén az F1-es karrierje utolsó évét taposó Lauda egy különleges versenyt zavar le James Hunttal és John Watsonnal, majd pedig arról mesél, milyen szélesőséges igénybevételnek vannak kitéve a kor versenyautói és pilótái, miközben a narrátor az 1985-ös McLaren technikai részleteibe is beavat. A videóhoz magyar felirat is bekapcsolható.

Monacóban játszik a pilótaválogatott, két „herceg” is lesz a pályán

Ma, kedden este 19 órai kezdettel jótékonysági futballmérkőzésen ismét pályára lép a pilótaválogatott. A rendezvény helyszíne a monacói II. Lajos stadion lesz, a versenyzők ellenfele pedig a II. Albert monacói herceg által irányított Star Team For Children (Sztárcsapat a gyerekekért) elnevezésű együttes lesz.

A Nazionale Piloti úgy harangozza be az eseményt, hogy azon két monacói herceg is részt vesz, hiszen ott lesz a pilótacsapatban a városállam F1-es csillaga, a Ferrari-pilóta Charles Leclerc is. Rajta kívül megerősítették Sergio Perez, Carlos Sainz, Pierre Gasly, Antonio Giovinazzi, Mick Schumacher, Felipe Massa, Giancarlo Fisichella, Riccardo Patrese és több jelenlegi F2-es pilóta részvételét is. Az eseményt az olasz Sky Sports F1 közvetíti.

D7Az3ACXoAA__gJ

Tetszett a Trónok harca fináléja? Carlos Sainz megmondja a tutit!

Ritkán tartja egy tévésorozat annyira lázba a világot, mint az elmúlt évek során a Trónok harca tette, amelynek utazása a nyolcadik évaddal véget ért, noha az elmúlt részek során egyre több rajongó adott hangot elégedetlenségének a történetvezetés miatt. Az Egyesült Államokban vasárnap este leadott utolsó epizódot már Carlos Sainz is megnézte, majd megosztotta véleményét a nyilvánossággal:

"Kritizáljátok, ahogy akarjátok, de én imádtam a Trónok harca utolsó részét. Bármilyen lezárást is kapnak az ilyen sorozatok, mindenképpen kritikát fognak kapni, vagy azért, mert túl kiszámíthatóak, vagy mert nem elég menőek. Én élveztem, hogy kiszámíthatatlan maradt." 

00119007_041

Videó: tesztelik a Ford új fegyverét

Az M-Sport bemutatta az R5-ös Ford Fiesta jelentősen megújított változatát, amire már régóta vártak azok, akik hűségesek még ebben a kategóriában a márkához. Az utóbbi években az R5-ös autók között a Skoda vált a legnépszerűbbé, de a Hyundai, a nemrég bemutatott Volkswagen és a megújított Citroen is kelendő, a korábbi slágernek számító Fiesta viszont egyre kevésbé "ment" - Malcolm Wilson, az M-Sport vezére szerint az elmúlt két esztendőben minden szempontból rengeteg forrást emésztett fel az, hogy Sebastian Ogier érkezésével a WRC-csapatnak esélye volt a vb-címekre, más projektekre nem maradt kapacitás.

Ebből két konstruktőri és egy egyéni vb-cím ki is jött, Ogier viszont idén már a Citroennél versenyez, úgyhogy ismét volt lehetőség az R5-ös autót fejleszteni - így néz ki és így szól teszt közben:

Nem mondható el, hogy Monaco ne lenne kíméletes a gumikhoz

A Pirelli infografikájából kiderül, hogy a monte-carlói pályán csekély erőhatás éri az abroncsokat: az igénybevétel, oldalirányú igénybevétel, tapadás és aszfalt durvasága is csak 1-es értékelést kapott az ötös skálán. Éppen ezért a gyártó szokás szerint a három lágyabb keveréket (C3, C4, C5) viszi a pályára, amelyek közül a csapatok a legpuhábból táraztak be: a rendelkezésre álló 13 szettből mindenki 9-11 készlet lágyat, azaz C5-öt választott.

Öt emlékezetes pillanat a Monacói Nagydíjak történetéből

Emlékeztek ezekre? A videó megtekinthető a Youtube-on erre a linkre, vagy alul átkattintva!

Videó a magyar rali egyik aranykoráról

2000-2010: a WRC-k korszaka, hatalmas nevek, hatalmas pilóták, óriási csaták, ezerszer megnézett videók, óriási hangulat és néhány, még annál is nagyobb, azóta is emlékezetes bukás.

Trükkhöz folyamodtak a Renault-nál, hogy posztolhassák ezeket a képeket

"Gyermeki izgalommal várjuk a versenyhétvégét" - írta közösségi oldalán a Renault F1-es csapata, majd bevallotta a tweetet elkövető munkatárs, hogy csak azért írta ki mindezt, hogy legyen indoka posztolni az alábbi gyerekkori fotókat Nico Hülkenbergről és Daniel Ricciardóról.

tweet

Videó: Keszthelyi Vivien megautóztatta Orbán Viktort

Magyarország miniszterelnöke a magyar versenyzőhölgy mellett foglalt helyet a pályaautós Audiban, a ZalaZone zalaegerszegi járműipari tesztpálya első ütemének átadásán. Később ő maga is átült a vezetőülésbe és minderről videót is posztolt közösségi oldalán.

 

Megszavaztátok: ő legyen az F1-es kommentátor!

Titeket kérdeztünk meg, kit szeretnétek a Formula-1 felszabadult kommentátori székében látni – kissé elrugaszkodtunk a realitásoktól, és szabadon engedtük fantáziánkat, hogy hosszú névsorból válogathassatok.

Az oldalon kiírt szavazások általában a legnépszerűbb posztok közé tartoznak, de az ezúttal beérkezett 5000 szavazat még így is kiugrónak számít. Közülük több mint 2000-en – 43 % – Palik Lászlót látná (hallaná) viszont az F1-es közvetítésben, 23 % pedig Szujó Zoltánt hívná azonnal vissza.

A többi jelölt jóval kevesebb szavazatot kapott: a harmadik helyen máris egy meglepő név, Hajdú B. István található 6 %-os részesedéssel. Az őt követő jelöltek kapcsolódnak az autósporthoz: Wéber Gábor, Czollner Gyula és a Spanyol Nagydíjon debütáló Újvári Máté sorakoznak a negyedik-hatodik helyen. Mögöttük egy újabb outsider, Horti Gábor jön 4 % szavazattal: vele a mikrofonnál egyetlen F1-es futamon sem unatkozna senki, abban biztosak vagyunk.

A szavazás eredménye:

Verstappen és Coronel: ki bírná két kanyarnál tovább a másik autójában?

A hétvégén Zandvoortban versenyzett a WTCR mezőnye, de a jövőre ide érkező F1-es cirkusz előszeleként elutazott a helyszínre Max Verstappen is, hogy bemutatózzon a közönség előtt egy Red Bull-lal. Természetesen összefutott népszerű túraautós honfitársával, Tom Coronellel is, amikor pedig egy interjú során megkérdezték tőle, szerinte a 47 éves holland meddig bírná egy F1-es autóban, viccelődve így felelt:

„Szerintem két kör alatt leszakadna a nyaka a testéről.”

Coronel pontosítással és visszavágással felelt:

„Én pedig azt mondom, hogy 10 körre képes lennék! 60-ra biztosan nem, de a 10 még menne. Jelenleg is keményen edzek, és ha tudnám, hogy kapok egy ilyen lehetőséget, akkor még intenzívebb tempóra kapcsolnék. Versenyeztem már korábban a Formula Nipponban [a Super Formula elődje], szóval tudom, hogy nagyjából mire számíthatok. De persze ez sosem fog megtörténni. Ahogy a Verstappeneknek, úgy nekünk is a motorsport az életünk, de én biztosan nem engedném neki, hogy vezesse a TCR Cuprámat, mert két kanyar alatt összetörné!” 

vers-coro

Fotó: WTCR

Ettől a női csatától a férfiak is lerágták a körmüket

Hogy a W Seriesben jelenleg remeklő pilóták képessége valójában mire elég, az csak akkor fog kiderülni, amikor egy komoly, férfiak által dominált mezőnyben kell majd helytállniuk, azt viszont már a sorozat eddigi két futama alatt is bizonyították, hogy ugyanolyan izgalmas csatákat tudnak vívni egymással, mint az erősebb nem tagjai. A hétvégi, zolderi futam alábbi jelenete során sokaknak a nyakukban dobogott a szíve, amikor a második helyen haladó Jamie Chadwick egy hiba után támadási esélyt adott a nyomában lévő Alice Powellnek: a két brit hölgy kanyarokon keresztül csatázott egymással, egy alkalommal össze is koccantak a kerekeik, mire végül Powell felülkerekedett. A következő körben aztán Chadwick nem kevésbé idegtépő támadással szerezte vissza a pozíciót. 

Szivarozva meséli el a Formula-E vezetője, hogyan hozta létre a környezetvédő sorozatot

A Formula-1 után újabb autós bajnokság gondolta úgy, hogy egy dokumentumfilmmel még szélesebb tömegekhez eljuttatható a sorozat híre és üzenete. A Cannes-i Filmfesztiválon mutatják be először a Formula-E létrejöttéről, céljáról és elmúlt öt évéről szóló filmet, amelynek címe az angol nyelvű közvetítésben Jack Nicholls által a rajtnál kiáltott jellegzetes szlogen, az "And We Go Green" lett (magyarul talán: zöldülünk).

"A Formula-E ötlete kétféle ember fejéből pattanhatott volna ki: vagy környezetvédelemmel foglalkozókéból, vagy versenyzői beállítottságúakból. Én versenyző típusúnak tartom magam, azonban emellett törődök a környezettel is. Ha pedig valaki össze tudja kombinálni ezt a kettőt, az fantasztikus!" - mondja hallatlan lazasággal az FE-t megálmodó Alejandro Agag, ezzel adva ízelítőt a dokumentumfilmhez az alábbi előzetesben.

Ilyen lesz a Kanadai Nagydíj új bokszutcaépülete

A montreali versenypályán, amely idén június 7-9-én rendezi meg a Formula-1-es nagydíjat, lebontották a paddock épületeit, hogy újakat emeljenek helyettük. Az építőanyagok kiválasztásánál szem előtt tartották az energiahatékonyságot, a háromszintes bokszutcaépület pedig lelátóként is szolgál 5000 látogató számára.