F3: Barbadosi győztes, még szorosabb lett a tabella
https://formula.hu/parc-ferme/33338
A szombati sprintfutamon még nagy balesetével került be a hírekbe Zane Maloney, akinek autója többször megfordult a tengelye körül a Blanchimont kanyarban az Oliver Goethével történt ütközés után. A vasárnapi főversenyen viszont már első Formula-3-as győzelmét szerezte a 18 éves barbadosi.
Caio Collet kezdte pole-pozícióból a versenyt, de már a rajtnál helycsere történt, a mindössze negyedik F3-as futamát teljesítő Goethe vette át a vezetést – a Le Combes-ban mindketten elhagyták a pályát, veszélyes visszatérésért pedig 5 másodperces időbüntetéssel sújtották a brazilt. Collet egyszer még visszavette a vezetést, Maloney a 11. körben előzte meg az első helyért. A tridentes a szezon 11. különböző futamgyőzteseként állt a dobogó tetejére, a további pozíciókért zajló csatából csapattársa, Roman Stanek jött ki nyertesen. A szombati első helyezett Oliver Bearman lett a harmadik, Goethe éppen lemaradt a dobogóról, a Stanek mögött befutó Collet pedig a büntetéssel együtt csak hatodikkal zárt.

A versenyen kétszer is bejött a biztonsági autó, először a második körben a bajnokesélyes Victor Martins balesete miatt. Két másik főszereplő, Isack Hadjar és Arthur Leclerc csak a mezőny hátsó részében értek célba, ami azt jelenti, hogy a tabellán átrendeződtek a frontvonalak. A hétvégén csupán egy pontot gyűjtő Hadjar továbbra is vezeti az összetettet 106 ponttal, de kettős dobogójával a Oliver Bearman 105 ponttal rendelkezik, Martin 104, Leclerc pedig 101 egységen áll Spát követően, mindössze két fordulóval és két héttel szezon vége előtt.
Az F3-as főfutam eredménye:
| Versenyző | Csapat | Idő/hátrány | |
| 1 | Zane Maloney | Trident | 45:33.153 |
| 2 | Roman Staněk | Trident | 1.046 |
| 3 | Ollie Bearman | Prema Racing | 5.684 |
| 4 | Oliver Goethe | Campos Racing | 6.737 |
| 5 | Jonny Edgar | Trident | 7.433 |
| 6 | Caio Collet | MP Motorsport | 9.297 |
| 7 | David Vidales | Campos Racing | 10.831 |
| 8 | William Alatalo | Jenzer Motorsport | 10.879 |
| 9 | A.Smolyar | MP Motorsport | 11.665 |
| 10 | Reece Ushijima | Van Amersfoort Racing | 13.360 |
| 11 | Arthur Leclerc | Prema Racing | 13.608 |
| 12 | Franco Colapinto | Van Amersfoort Racing | 14.855 |
| 13 | Zak O'Sullivan | Carlin | 15.784 |
| 14 | Isack Hadjar | Hitech Grand Prix | 16.423 |
| 15 | J.M.Correa | ART Grand Prix | 16.909 |
| 16 | Kaylen Frederick | Hitech Grand Prix | 17.952 |
| 17 | Jak Crawford | Prema Racing | 18.311 |
| 18 | Brad Benavides | Carlin | 20.101 |
| 19 | R.Villagómez | Van Amersfoort Racing | 20.610 |
| 20 | Nazim Azman | Hitech Grand Prix | 20.940 |
| 21 | Francesco Pizzi | Charouz Racing System | 21.568 |
| 22 | Pepe Martí | Campos Racing | 23.753 |
| 23 | C.Mansell | Charouz Racing System | 24.691 |
| 24 | Enzo Trulli | Carlin | 24.908 |
| 25 | László Tóth | Charouz Racing System | 25.404 |
| 26 | F.Malvestiti | Jenzer Motorsport | 1:13.968 |
| Grégoire Saucy | ART Grand Prix | ||
| Ido Cohen | Jenzer Motorsport | ||
| Victor Martins | ART Grand Prix | ||
| Kush Maini | MP Motorsport |
Humoros-rajzos formában értelmezték újra az F1-es szezon első felét
https://formula.hu/parc-ferme/22946
Nick Murray Willis karikatúrista tavaly az idény végén már megcsillogtatta tehetségét, amikor egyedi értelmezést adott a csapatrádiós üzeneteknek és a közvetítéseknek, most pedig ugyanezt megtette a 2019-es évad felénél is – a műalkotás pedig ismét felejthetetlen lett! (A videó a YouTube-ra átkattintva indul.)
Hamilton töltött több kört az élen, vagy Bottas, a Ferrari és a Red Bull összesen?
https://formula.hu/parc-ferme/22945
A mérleg az ötösfogat felé billen, de csak kicsivel: Hamilton 351 körön át vezetett futamot idén, a többiek együttesen 395-öt. Talán meglepő, hogy a vonatkozó listán Leclerc a második, közel kétszer akkora távon állt az első pozícióban, mint csapattársa, Vettel.

Hétvégén jön a DTM 500. futama
https://formula.hu/parc-ferme/22944
A német túraautó-bajnokság, amely idén 1984-es indulásának 35. évfordulóját ünnepli, hétvégén is kiemelt figyelmet szentel egy jubileumnak, ugyanis vasárnap a Lausitzringen teljesíti fennállása 500. futamát.
Tekintve, hogy a Formula-1 is 2019-ben ünnepelte 1000. nagydíját, és ismerve, hogy a DTM több éven keresztül (1996-tól 1999-ig) szünetelt, az 500-as szám magasnak tűnhet. Kiegészítésként ezért hozzá kell tennünk, hogy futamról van szó, nem hétvégéről: a sorozat történetében időszakosan hétvégénként egy, máskor két futamot tartottak, mint jelenleg. Ha versenyhétvégéket számolunk (ami az F1-es nagydíjjal egyenértékű), a mostani még csak a 343. DTM-forduló lesz.

Hat csapat közelebb került a Mercedeshez idén
https://formula.hu/parc-ferme/22943
A mély elemzésekkel is foglalkozó Racefans.net-en bukkantunk egy figyelemreméltó kimutatásra: az oldal szerzője 2018-ban és 2019-ben (12 verseny alapján) a hétvége minden szakaszában megvizsgálta az egyes csapatok leggyorsabb körhöz viszonyított lemaradását, majd ezekből számolt ki egyetlen átlagot. A két év lemaradásait csapatonként prezentáló grafikonokról leolvasható, hogy az egyes istállók közelebb vagy távolabb kerültek a Mercedeshez az idei szezonra.
Annak ellenére, hogy a német istálló pontelőnye 2019-ben nagyobb, mint tavaly volt, nem kevesebb mint hat csapat csökkentette lemaradását: ezek a Red Bull, a McLaren, a Haas, a Renault, az Alfa Romeo és a Toro Rosso. Szembetűnő kivétel a Ferrari: míg tavaly átlagosan 0,23 másodperc volt a lemaradásuk a referenciához képest, addig ez a szám idén 0,5-re nőtt. Az olaszokon kívül a Racing Point és a Williams nem tudott közeledni.

Úgy néz ki, végképp eldőlt Robin Raikkönen sorsa
https://formula.hu/parc-ferme/22941
A CRG Kart révén ugyanis már szponzora is akad az apuka Instagram-bejegyzésének tanúsága alapján.
Melyik volt az eddigi 12 F1-es verseny legnagyobb előzése?
https://formula.hu/parc-ferme/22940
Az F1 közösségi csatornáján egy tízes listát gyűjtöttek össze nekünk.
Jó estét, jó szurkolást! - Ma lenne 75 éves Knézy Jenő
https://formula.hu/parc-ferme/22942
Az 1944-ben ezen a napon születő idősebb Knézy Jenő annak idején még 1971-ben került a Magyar Televízió sportosztályára. Karrierje során rengeteg sportágat közvetített, ebbe egy ideig beletartozott a Formula-1 is - ő is részese volt kommentátorként például a legelső, 1986-os Magyar Nagydíjnak.
Egy részlet az ominózus 1986-os mogyoródi futam közvetítéséből:
Kép forrása: FORTEPAN
Tényleg megsemmisítő a verés, amit Verstappen mért Gaslyra
https://formula.hu/parc-ferme/22938
Az F1 Twitterén számosították is a csapattársak helyzetét, aminek ugye, mint tudjuk, az lett a vége, hogy Gaslyt lefokozták a Toro Rossóhoz.
The Bulls lock horns
— Formula 1 (@F1) August 18, 2019
How Verstappen and Gasly square up in their 12 races together at @redbullracing#F1 pic.twitter.com/QrpQlM5IzO
Továbbra is nagyon érzi Ferrucci, hogy kell megúszni veszélyes helyzeteket
https://formula.hu/parc-ferme/22939
Most éppen az IndyCar hétvégi poconói futamán nyert nyolc helyet annak köszönhetően, hogy kiválóan helyezkedett a Takuma Sato által előidézett ötös baleset mellett.
Look, I don’t like Ferrucci. But that was good driving pic.twitter.com/DOidTtbPzV
— Mattzel89 (@Mattzel89) August 18, 2019
Így borított mindent Takuma Sato az IndyCar hétvégi futamán
https://formula.hu/parc-ferme/22937
Mindezt az első körben, úgy, hogy volt még hátra 199... A japán felelőtlen megmozdulásának, ahogy jobbról elkezdett befelé húzni, áldozatul esett Alexander Rossi, Ryan Hunter-Reay, James Hinchcliffe és Felix Rosenqvist is.
Here's how drivers saw the Lap 1 incident at @PoconoRaceway. #ABCSupply500 // #INDYCAR pic.twitter.com/Kv4C25557p
— NTT IndyCar Series (@IndyCar) August 18, 2019
Bottas is célba ért saját duatlonján
https://formula.hu/parc-ferme/22936
Harmadszor rendezték meg a Valtteri Bottas Duatlont, melyen a Mercedes finn versenyzője is rész vett, és saját maga legjobb idejét teljesítette. "Ahogy öregszem, úgy válok egyre erősebbé!" - kommentálta saját teljesítményét Bottas.
A szezon eddigi legjobb csapatrádiói
https://formula.hu/parc-ferme/22935
Az F1 YouTube-csatornája összegyűjtötte nekünk az eddig eltelt tizenkét verseny legjobb rádióüzeneteit, benne Carlos Sainz éneklésével, Norris poénjaival, na meg persze Kimi Raikkönennel.
Az F1-ben ilyen kerékcserét nem látsz!
https://formula.hu/parc-ferme/22934
Alex Palou autóján hajtotta végre ezt az akrobatikus és egyben mesteri kerékcserét a szerelője a Super Formula bajnokságban. Erre a mutatványra kizárólag 10/10-es osztályzatot adhatunk!
The famous "acrobatic" pit stop seen in #SuperFormula performed here by Alex Palou's front tyre change effortlessly. 10 out of 10 for poise and agility
— Motorsport.com (@Motorsport) August 18, 2019
Full race replay is now available here: https://t.co/j9sFFAAmqC pic.twitter.com/hFj9Cyqysv
Stoffel Vandoorne, a szigszalag és a mobiltelefon esete
https://formula.hu/parc-ferme/22931
Szokták mondani, hogy ha valami hülyén néz ki, de működik, akkor nem hülyeség. Ez az elv vezérelhette Stoffel Vandoorne-t is, mikor elment gokartozni és elfelejtett magával akciókamerát vinni. A belgával azonban nem lehetett kiszúrni, nézzétek csak, hogyan oldotta meg ezt a harmadik világbeli problémát:
DIY onboard camera
— Stoffel Vandoorne (@svandoorne) August 14, 2019
#Karting #Formulae #mercedes #mercedesbenzeqfe #ABBFormulaE pic.twitter.com/R3uRHNY2SJ
Mit is csinál egy mérnök a versenyhétvégén?
https://formula.hu/parc-ferme/22929
Valószínűleg mindenki hallotta már, hogy mennyi emberre van szükség ahhoz, hogy egy Formula-1-es autó a pályára gurulhasson. De mit is csinál egy mérnök, vagy egy szerelő egy egész versenyhétvége során? Nos, a Toro Rossónál a vezető versenymérnök, Jonathan Eddolls és az autó teljesítményéért felelős vezető, Guillaume Dezoteux magyarázzák el ebben a videóban, kinek mi is a dolga. A videó a Német és a Magyar Nagydíjon készült!
A Red Bull a bokszutca ura
https://formula.hu/parc-ferme/22928
A Red Bull és a Williams csapatai uralják a szezonban a leggyorsabb bokszkiállások tabelláját. Az energiaitalosok azzal büszkélkedhetnek, hogy a három leggyorsabb kerékcsere fűződik a nevükhöz, ráadásul a Német Nagydíjon a Verstappen autóján elvégzett 1,88 mp-es gyorsszerviz világrekorder a maga nemében. Érdekesség, hogy a Williams is ötször szerepel a listán, de mindannyiszor Robert Kubica autójával.

Fotó: DHL
Elstartolt a Valtteri Bottas Duatlon
https://formula.hu/parc-ferme/22933
A finnországbeli Lahtiban elrajtolt a Valtteri Bottas duatlon, melyen maga a pilóta is minden évben részt vesz! Kövessetek bennünket az Instagramon is!
Herczig Norberték számára keserű véget ért a Barum Rali
https://formula.hu/parc-ferme/22932
A tegnapi napon olaj -és benzinnyomás-problémákkal küszködött a Herczig Norbert-Ferencz Ramón páros a Barum Ralin, és nemrég érkezett a hír, hogy a csapat szerelői sajnos nem tudnak időben úrrá lenni a problémán, így Norbiék számára véget is ért a verseny. Alább a MOL Racing Team hivatalos közleményét olvashatjátok:
Albon már 14 évesen is a Red Bullról és az F1-ről álmodott
https://formula.hu/parc-ferme/22924
Az F1 Twitter-csatornája bányászta elő az alábbi 2010-es videót, amelyben a néhány napja az energiaitalosok anyacsapatához előléptetett pilóta beszélt a Red Bull támogatását és F1-es vágyairól:
"They came to me, and obviously I said yes please!"
— Formula 1 (@F1) August 12, 2019
Manners maketh man... @alex_albon charmed @redbullracing with his polite persona and ferocious speed back in 2010
= @yjajournalists pic.twitter.com/jyV9pCGEbm
Szomszéd Lali és Kiss Norbi fát ültettek Kápolnán
https://formula.hu/parc-ferme/22930
Az ígéret szép szó... Egy győzelem két fa elültetését jelentette fejenként. Kiss Norbi és Szomszéd Lali a kápolnai Macskaárvaház Alapítványnál segédkezett.