100. nagydíjára készül Ocon: Erre emlékszik legszívesebben
https://formula.hu/parc-ferme/32852
Az aktív mezőnyből tizedik versenyzőként Esteban Ocon is elér egy különleges statisztikát: az Osztrák Nagydíj pontosan századik Formula-1-es versenye (részvétele és rajtja egyben) lesz. A hivatalos sajtótájékoztatón a jubileumról kérdezték a pilótát:
„Őrület, nagyon repül az idő! Nem érzem úgy, hogy három számjegyű versenyen vettem részt, viszont érzelmes pillanat egy pályafutás során, ha az illető eléri a 100 futamot. Egyértelműen más versenyző vagyok, mint amikor elkezdtem. Éppen 2018 végén értem el az 50 versenyt, mióta pedig visszatértem, az újabb 50 sokkal jobban sikerült. Nagyon örülök annak, hogy kétszer dobogóra álltam, egyszer pedig győztem, sok csúcspont van, és remélem, hogy a következő 100 során még sok lesz” – felelte az Alpine pilótája.
A 2021-es Magyar Nagydíj futamgyőztesét arra kérték, mondjon még néhány csúcspontot. Valószínűleg versenyek felsorolását várták, a francia azonban más választ adott: „Talán az, hogy fantasztikus emberekkel találkoztam a paddockban. Csodálatos személyiséget ismerünk meg és dolgozunk velük együtt. Valamint sok nagyszerű helyre utazunk el, ezt szintén ki érdemes emelni. Akárcsak magát az életstílust, melyet versenyzőként élhetünk. Örülök, hogy itt ülhetek” – mondta őszintén a 100. rajtjára készülő Ocon.

Tavaly drámai futammal kezdődött az IndyCar-szezon
https://formula.hu/parc-ferme/21374
Az utolsó körökig úgy tűnt, hogy az újonc Robert Wickens történelmet ír, és pole-ból indulva megnyeri első futamát a sorozatban, ám a túlzottan optimista Alexander Rossi kirakta a kanadait a pályáról, és Sebastien Bourdais ölébe hullott a győzelem. Vasárnap este startol az új szezon, idézzük fel a tavalyi St. Petersburg-i futam eseményeit az alábbi összefoglaló segítségével!
Bird büntetése után Mortara a Hong Kong ePrix győztese
https://formula.hu/parc-ferme/21373
Sam Bird a futam utolsó körében koccant neki a vezető André Lotterer autójának - a német pár kanyarral később defektett kapott és kiállni kényszerült. Néhány órás várakozás után a versenybíróság meghozta döntését: a brit öt másodperces időbüntetést kapott az incidensért, így egészen a hatodik helyig csúszott vissza. A Hong Kong ePrix győztese így Edoardo Mortara lett, aki saját maga és csapata első sikerét szerezte a sorozatban. A második helyen Lucas di Grassi, a harmadikon pedig Robin Frijns zárt.
A futam összefoglalója ide kattintva tekinthető meg.
Szerinted jogos a büntetés?
#FórmulaE Momento en el que el coche de #Bird toca al de @Andre_Lotterer y provoca la rotura del neumático trasero derecho pic.twitter.com/q0cHwwGxD6
— Campeones (@Campeonesnet) 2019. március 10.
Bukások, dráma, érzelmek - a Formula-E legizgalmasabb pillanatai
https://formula.hu/parc-ferme/21372
A széria Hongkongban rendezte története 50. futamát, mely drámai végjátékának köszönhetően remekül illett abba a sorba, melyet az elmúlt 49 alapján állítottak össze - íme top 10 pillanat az elmúlt öt évből!
Ma 13 órától AFM Ralihíradó a FIX TV műsorán!
https://formula.hu/parc-ferme/21371
Kapcsoljatok a FIX TV-re 13 órakor, a márciusi Autósport és Formula Magazin Ralihíradóért!

Wickens annyira népszerű, hogy belefájdult a háta
https://formula.hu/parc-ferme/21370
A tavaly augusztusi, horrorisztikus poconói balesetéből lábadozó Robert Wickens az elmúlt hetekben-hónapokban rengeteg részletet megosztott rehabilitációjáról, és mindenki nagy örömére nemrég bejelentette, hogy ott lesz a szezonnyitó IndyCar-futam helyszínén, St. Petersburgben.
A kanadait természetesen körberajongták a paddockban, hiszen több mint fél éve nem látta őt a mezőny, ám a 2018-as év újonca Twitteren hívta fel követői figyelmét egy nagyon fontos dologra. A háta még mindig érzékeny a műtéti hegek miatt, ezért annyit kért, hogy ne lapogassák azt, csak egyszerűen köszönjenek rá, vagy intsenek neki.
Hey guys please read! pic.twitter.com/oVURb8a2kf
— Robert Wickens (@robertwickens) 2019. március 9.
Persze a viccelődés is belefért: "Örülhetsz, hogy nem találtam meg a kulcsaidat" - üzente Wickens Alexander Rossinak, miután közelről megszemlézte az amerikai robogóját.
You’re lucky I couldn’t find your keys @AlexanderRossi pic.twitter.com/XRoINfwlSg
— Robert Wickens (@robertwickens) 2019. március 10.
Nyitókép: IndyCar Media
Ezekkel a fejkamerás videókkal nem lehet betelni
https://formula.hu/parc-ferme/21367
Most hétvégén St. Petersburgbe látogatott az IndyCar mezőnye, ennek apropóján nézzük meg, milyen egy belső kamerás felvétel a pályáról. Ennél közelebb nehezen kerülhetünk a valódi élményhez.
Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt
https://formula.hu/parc-ferme/21366
Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.
Really great to see so many fantastic fans out in Tokyo Love being in Japan! #givesyouwings pic.twitter.com/xtpormNpoY
— Max Verstappen (@Max33Verstappen) 2019. március 9.
IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan
https://formula.hu/parc-ferme/21369
Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.
Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.
Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.
Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|