DTM: Rast visszatérése óta először nyert, óriási felzárkózás a dobogóra
https://formula.hu/parc-ferme/32667
A 2021-es szezont kihagyó háromszoros DTM-bajnok idén visszatért a sorozat rajtrácsára, az Abt Audi versenyzője azonban lassan vette fel a GT3-as autókból álló mezőny tempóját, a portugál szezonnyitón még a pontzónába sem fért be. A Lausitzringen aztán harmadik hellyel már dobogóra állt, Imolában pedig minden összejött neki: sem az időmérőn, sem a futamon nem talált legyőzőre, a 2020-as hockenheimi szezonzáró óta először nyert. Éppen egykori fő kihívója és márkatársa, Nico Müller lett második a kvalifikáción és versenyen is.
A két Audi meglehetősen unalmas futamot szolgáltatott, egyedül a rajtnál volt köztük kisebb összecsapás, az izgalmak zöméről Mirko Bortolotti gondoskodott. Az olasz lamborghinis a 16. helyről rajtolt – a GRT csapat rosszul jelölt gumikat használt a szabadedzésen, emiatt sorolták hátra tíz hellyel –, ezért alternatív stratégiával próbálkozott, későre hagyta kötelező kiállását. A nyolcadik helyre tért vissza, majd friss gumijain leggyorsabb köröket szórva vadászta le ellenfeleit. A számláló utolsó percében a derekasan védekező Thomas Preininget is megelőzte: az osztrák újonc a korábbi két fordulón még pontot sem ért el, Imolában azonban új szintre lépett, harmadik rajthelyet szerzett a Porschéval, és a legvégéig úgy tűnt, dobogóra áll.
Helyette hazai pályán Bortolotti szerezte negyedik DTM-dobogóját – mindössze hét rajtból – Preiningnek negyedik hely jutott, Kelvin van der Linde lett az ötödik. A sorozat vendégversenyzőként visszatérő veteránja, Timo Glock már az első körben kiesett ütközés következtében.

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|
|