DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 8. vasárnap

Verstappen változtatást sürget a nagydíjhétvégék menetrendjében

Hosszú-hosszú évek bejáratott rendszere változott meg 2022-re a Formula-1-ben: a hivatalos hétvége előtti versenyzői sajtótájékoztatók átkerültek csütörtök délutánról péntek délelőttre, hogy négyről háromnaposra rövidítsék a nagydíjakat. Csakhogy a valóságban ez csak mérsékelten jelentett rövidülést: ugyanúgy vannak csütörtökön médiatevékenységek a pilóták számára, cserébe viszont a pénteki napjuk elnyúlik, hiszen később kezdődnek a szabadedzések. A versenyzőknek nemigen tetszik az új formátum (s ha már itt tartunk, a sajtósok sem feltétlenül vannak elragadtatva tőle, legalábbis szerkesztőségünkben belül ez az általános álláspont, hiszen a pénteki sajtótájékoztatókon elhangzó információk gyakran hamar érvényüket vesztik, mivel indul a program a pályán), Max Verstappen pedig ezt szóvá is tette újságírói kérdésre az imolai médianapon, amelyen a Formula.hu is jelen volt:

„Szerintem itt főként arról van szó, hogyan csináljuk a sajtótájékoztatókat és az egyéb médiás tevékenységeket. Úgy gondolom, korábban jobb volt. Most nagyon hosszú a csütörtökünk, pedig hivatalos az már nem is számít a nagydíjhétvége egyik napjának. Valójában viszont ugyanannyit vagy még többet is kapunk belőletek, aztán pedig jön a péntek, amikor korán kezdünk veletek. Nem is a korai kezdéssel van gond, hanem hogy nagyon hosszú lett ezzel a nap. A több verseny mellé rövidebb hétvégék lennének jók, ehhez képest inkább több a nap, legalábbis többet vagyunk a pályán. Úgyhogy ezen egyértelműen változtatni kell” – mondta el a regnáló világbajnok. Verstappen megjegyezte: különösen az bosszantó, hogy az írott sajtó csoportjai és a tv-stábok rendre ugyanazokat a kérdéseket teszik fel, így akár öt-hat alkalommal is megválaszolják ugyanazt – szerinte jobb lenne, ha más sportokhoz hasonlóan egy tájékoztatót tartanának a pilóták, amelyen mindenkinek a mikrofonja jelen van.

verstappen-media-imola-dppi

Hülye kérdésre hülye válasz - gondolhatta Kimi Raikkönen

Mert hát nyilván megkérdezték tőle, mit csinált előtte Lewis Hamilton. Blokkolt, hangzott a Jégember válasza. Mi mást csinált volna? Hát nem egyértelmű?

 

Soha nem értek még körbe gyorsabban a Red Bull Ringen Charles Leclerc-nél

Íme a monacói pole-pozíciót érő köre az Osztrák Nagydíj időmérőjéről.

 

Négy futam, mindegyik a tv-ben - íme a vasárnapi program

A Formula-1 és a MotoGP mellett a Formula-2 és a Formula-3 vasárnapi versenyét is élőben nézhetjük. Íme a program:

9:35-10:20 Formula-3, második futam (M4 Sport)
11:00-11:50 Formula-2, második futam (M4 Sport)
14:00-14:45 MotoGP, futam (Spíler 1)
15:10-17:10 Formula-1, futam (M4 Sport)

program_6

fotó: dppi

Russell és Hamilton incidensei, mennyet és poklot is átélő Ferrari - ez volt az osztrák időmérő

Ezek voltak az Osztrák Nagydíj szombati időmérőjének legérdekesebb, leghajmeresztőbb és legvitatottabb pillanatai.

 

Wéber Gábor: Nem tudom, hányan hiszik, hogy a csajom...

"Nem tudom, hányan hiszik, hogy a csajom, pedig csak a gyerekkel jöttem Slash-t és egyebeket hallgatni :D " - írta az alábbi fotóhoz Wéber Gábor F1-es kommentátor és szakértő a közösségi oldalán.

wéber

Így érkezett meg Kimi Raikkönen a Red Bull Ringre

Egy Husqarna nyergében pózolt az Alfa pilótája - két napja pedig még nagyon melege volt az Instagramra feltöltött fotója szerint...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Riding with @husqvarna1903

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Its hot.

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

Így sem sűrűn készítettek még interjút Verstappennel

A Red Bull holland F1-es pilótáját beültették egy driftautóba, majd megautóztatták a Red Bull Ringen, miközben kérdésekre kellett válaszolnia - nem szokványos feladat, de jól bírta...

 

Időmérők, futamok, F1, F2, F3, MotoGP - íme a szombati menü

Az utánpótlás-szériákban már futamokat rendeznek, az F1-ben és a MotoGP-ben az időmérőké lesz a főszerep - mutatjuk a programot.

Szombat

9:55-10:40 MotoGP, harmadik szabadedzés (Spíler 1)

10:25-11:10 Formula-3, első futam (13:10-től M4 Sport)

12:00-13:00 Formula-1, harmadik szabadedzés (M4 Sport)

13:30-14:00 MotoGP, negyedik szabadedzés (Spíler 1)

14:10-14:50 MotoGP, időmérő (Spíler 1)

15:00-16:00 Formula-1, időmérő (M4 Sport)

16:45-17:50 Formula-2, első futam (M4 Sport)

szombat_1

fotó: dppi

Videón Verstappen és Bottas balesete, illetve Vettel mázlija

A két sztárpilóta egymás után dobta el az autót az Osztrák Nagydíj második szabadedzésén, de Vettelnek sem sok hiányzott...

 

 

Csigolyatörés, kórház: nem folytathatja a hétvégét Jorge Lorenzo

Az első szabadedzésen elszenvedett bukása után kórházba szállították a spanyolt, akiről előbb csak azt lehetett tudni, hogy az FP2-t kihagyja, mostanra azonban kiderült, hogy a teljes Holland TT véget ért számára.

Több bukás is történt a MotoGP első asseni szabadedzésén, ám mind közül a legnagyobbat Jorge Lorenzo szenvedte el: a spanyol nagy tempónál csúszott ki a 7-es kanyarban. A Repsol Honda versenyzője szemlátomást fájdalmakkal küzdött, s előbb az orvosi központba, majd kórházba szállították.

A második tréning előtt azt már tudni lehetett, hogy pénteken már nem gurul pályára az ötszörös világbajnok, majd az edzés során bejelentették, hogy az orvosi vizsgálatok után nem folytathatja a Holland TT hétvégéjét. A MotoGP.com beszámolója szerint a spanyol média úgy értesült, hogy Lorenzo csigolyatörést szenvedhetett. Arról egyelőre nincs információ, hogy bárki is átveszi-e a helyét a hétvége további részére.

forrás: P1Race.hu

A nap idézete: Vettel a szerelemről

A német hangulatát még a Red Bull Ringen is a montreali büntetés utóérzései, az elmúlt hetek versenybírói ítéleteinek visszhangja határozza meg. Mindenesetre nyilatkozatában elejtett egy ilyen részt:

"Akkor lettem szerelmes az F1-es autókba és a pilótákba, amikor fiatal voltam. Mármint nem szó szerint, még ha voltak is poszterek Michaelről [Schumacher] a szobámban."

vettel

Ezt az arcot váltotta ki a szabadedzésen Wolffból Bottas

Az FP1-en harmadik időt futó finn pilóta megcsúszása és főnökének reakciója.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

The boss wasn’t impressed, Valtteri

Kísérleti versenyt tart a W Series

A női formulaautós sorozat Assenben nem egy, hanem kettő versenyt rendez: a szokásos szombati mellett vasárnap, július 21-én is tartanak egy futamot. A verseny nem lesz a bajnokság része – azaz pontokat nem lehet szerezni a helyezésekkel –, viszont kísérleti célokat szolgál: kipróbálják a gyakorlatban a fordított rajtrács működését, a szombati futam győztese az utolsó rajtkockába kerül és így tovább.

Nigel Mansell nem épp szokványos balesete Ausztriában

Úgy tűnik, egy Formula-1-es pilóta csak akkor lehet biztonságban, ha mindenhol viseli bukósisakját. Nigel Mansell ezt a saját kárán tanulta meg 1987-ben :

 

Ez lehet a Porsche, amely miatt Verstappenék Budapesten jártak

A Formula.hu olvasói nyomon követhették Max Verstappen és édesapja lassan egy hónappal ezelőtti budapesti túrájának történetét: miután beszámoltunk arról, hogy egy belvárosi szórakozóhelyen látták őket, kiderítettük azt is, hogy a hollandok egy Porsche tesztelése miatt jártak a magyar fővárosban.

Jos Verstappen most Instagramjára posztolt egy fotót egy 1-es rajtszámot viselő Porschéról a következő felirattal: „10 év után újra versenyautóban…” Jól értesült kollégáink információi szerint ez valószínűleg ugyanaz a versenygép, melyet egy hónapja kipróbált hazánkban. Nagy visszatérésére készül Verstappen?

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

After 10 years back in a racingcar

Nem szokványos pályabemutató a Red Bulltól: Gasly egy repülőből magyarázza, hogy mi van alatta

Hazai versenyét speciális videóval vezette fel a Red Bull: Pierre Gaslyt Martin Sonka műrepülő pilóta vitte egy kört a spielbergi pálya felett, a francia F1-es pedig közben próbálta mondani, hogy hol is van a fékezési pont...

A rivális reakciója mutatja meg a legjobban, mekkora győzelmet aratott Rossi az IndyCarban

Az ekkor még csak a második helyért küzdő (végül harmadikként befutó) Josef Newgarden a hétvégi, Road Americán rendezett futam egy pontján afelől érdeklődött, hogy mennyivel megy előttük az élen Alexander Rossi, a 18 másodperces válaszra az első, legemberibb reakció egy wow volt. Érthető volt egyébként Newgarden reakciója, hiszen érzi a szoruló kötelet a nyakán - a tabella éllovasaként Rossi immár csak hét pontra van mögötte...

 

Ne maradj le: íme a pénteki motorsport-program

A Formula-1, a Formula-2, a Formula-3 és a MotoGP versenyhétvégéje is megkezdődik pénteken, mutatjuk, hogy mikor mire érdemes figyelni, illetve hogy mit közvetít magyar televízió.

Program:

9:35-10:20 Formula-3, szabadedzés

9:55-10:40 MotoGP, első szabadedzés (Spíler 1)

11:00-12:30 Formula-1, első szabadedzés (M4 Sport)

13:00-13:45 Formula-2, szabadedzés

14:10-14:55 MotoGP, második szabadedzés (Spíler 1)

15:00-16:30 Formula-1, második szabadedzés (M4 Sport)

16:55-17:25 Formula-2, időmérő

17:50-18:20 Formula-3, időmérő

A teljes hétvégi program erre a linkre kattintva megtekinthető!

péntek

fotó: dppi

 

Mercedes-betli, Verstappen lenyomja a Ferrarikat - ez történt tavaly Ausztriában

Hangolódjunk az idei Osztrák Nagydíjra a tavalyi futam összefoglalójával.

Sainz, Hülkenberg és Albon máris büntetést kaptak

Még el sem kezdődött a versenyhétvége Ausztriában, hárman már most biztosak lehetnek benne, hogy a mezőny végéről kell, nekivágjanaka az Osztrák Nagydíjnak. Nico Hülkenberg a Francia Nagydíjon még nem kapta meg az új Renault-motort, mivel hazai pályán nem szeretett volna büntetést a csapat és az ígérgetések ellenére úgy fest, hogy a McLaren mégis beveti a franciák új erőforrását. Carlos Sainz és Nico Hülkenberg mellé pedig még Albon is csatlakozik, aki szintén új erőforrással vág neki a hétvégének, így mindannyian tízhelyes rajtbüntetést kapnak az időmérő edzést követően.