DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 22. kedd

Richard Verschoor győzelmével indult az F2 idei szezonja

Szombaton este rendezték meg a Formula-2 idei első futamát Bahreinben. A sprintfutamon Felipe Drugovich várhatta az élről a rajtot, mellőle pedig Richard Verschoor indulhatott a második pozícióból. A rajtelső nagyon rosszul kezdte a futamot, és pozíciókat bukott, így Verschoor került az élre, akit Ralph Boschung és Jehan Daruvala üldözött. Mögöttük a középmezőnyben már az elejétől fogva hatalmas csaták alakultak ki, ennek viszont az lett a vége, hogy a negyedik körben be kellett hívni a safety cart, mivel Marcus Armstrong autója egy ütközés után megadta magát és a pálya közepén ragadt. A Hitech versenyzőjét Jake Hughes forgatta meg, aki ekkor még csak egy 10 másodperces időbüntetést kapott ezért, később azonban egy másik hasonló esetben már ő járt pórul.

A verseny ugyanis a 15. körben vált igazán izgalmassá, amikor a második helyért komoly küzdelem alakult ki Daruvala és Boschung között, de a negyedik helyen álló Liam Lawson, az elején sokat veszítő Drugovich, valamint Juri Vips is közeledett rájuk. Ezzel egyszerre egy virutális biztonsági autós fázis is életbe lépett, miután Clement Novalak az 1-es kanyarban koccant össze Hughes autójával, az eset következtében pedig sok törmelék került a pályára. Hughes végül kiesett, Novalak pedig időbüntetést kapott.

Bár a zöld jelzés utáni hat körben óriási küzdelem alakult ki a dobogós pozíciókért, Richard Verschoort ezt abszolút nem zavarta és könnyedén nyerte az első futamot. A második helyet nagy csatában Daruvala szerezte meg Lawson pedig a harmadik helyre ért oda. Mögöttük Boschung, Drugovich, Sargent, Vips, Iwasa, Hauger és Doohan zárták az első tízet.

A folytatás holnap következik 11:40-től a főfutammal.

 

Ha csak tíz jelenetet nézel meg az idei F3-as szezonból, ezek legyenek azok

A Formula-1 Youtube-csatornája összegyűjtötte a "harmadosztály" legnagyobb megmozdulásait ebből az évből - a videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Így fog kinézni az indonéz MotoGP-helyszín 2021-ben

Elkészült a versenynaptárba 2021-ben bekerülő indonéz pálya 3D-s rendervideója.

 

 

Az ötszörös IndyCar-bajnok duplán ünnepelhetett idén karácsonykor

Megszületett ugyanis Scott Dixon és felesége, Emma újabb közös gyermeke - két lány után az első fiú!

 

Kép forrása: Indianapolis Motor Speedway (Twitter)

Látványos csatákat produkált a 2019-es F1-es szezon

Az F1 összegyűjtötte a szerintük 10 legszebb párharcot.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Wheel-banging action followed us round the globe this year, here's our favourite duels as new rivalries were born

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

 

Melyik volt a legszebb Lewis Hamilton-sisakdizájn 2019-ben?

A hatszoros világbajnok azért virított jó néhány verziót idén. Ezt gyűjtötte össze a Mercedes Twitterén.

 

A 2019-es szezon is adott egy nevezőt „az évtized versenye”-kategóriába

Twitteroldaluk véleménye szerint komoly induló ebben a kategóriában a 2019-es német futam.

 

Még több kép arról, hogy nézett ki az F1 mezőnye az évtized elején

A mezőny fiatalabb generációjáról nyilván még hamvas gyerekkori képek kerültek elő.

 

Jacques Villeneuve csapatot indít

Tudtad, hogy Jacques Villeneuve-nek és gyerekkori barátjának, Patrick Lemarie-nak fiatal versenyzőkkel foglalkozó akadémiája van? Nos, ezt az akadémiát megtámogatandó most egy csapatot is indítanak, méghozzá a NASCAR Euro Series nevű betétsorozatában. A csapatot Villeneuve, Lemarie, illetve az újonc belga 17 éves Simon Pilate alkotja majd, közülük Villeneuve-é lesz az ötös rajtszámú autó, Lemarie, illetve Pilate pedig a #6-oson osztozik majd.

„Mivel Patrickkal nyolcéves korunk óta ismerjük egymást, még a BAR tesztversenyzője is volt annak idején, így ez egy magától értetődő lépés számunkra. Ráadásul lesz egy fiatal versenyzőnk, aki számára az Euro NASCAR gép egy nagyon jó alap lesz a tanuláshoz. Mivel pedig két autónk van, a versenyzőink között egy nagyon gyümölcsöző kapcsolat alakulhat majd ki” - fogalmazott 1997 F1-es világbajnoka.

Kép forrása: euronascar.com

Kik szerezték a legtöbb pontot 2010 és 2019 között?

Aligha lep meg sokakat, hogy a lista első két helyén Lewis Hamilton és Sebastian Vettel szerepel, hiszen ők ketten domináltak az utóbbi tíz évben (szerencsére épp 2010-től van érvényben a mostani pontrendszer – leszámítva az idén bevezetett leggyorsabb körös bónuszt –, így nem kell átszámolgatni semmit). A brit 315 egységgel előzi a németet, a Mercedes Red Bullénál hosszabb dominanciáját viszont az is jól jelzi emellett, hogy a harmadik helyen az a Nico Rosberg áll, aki három éve már nem is aktív – sőt, Valtteri Bottas is ötödik, épp csak elmaradva Fernando Alonsótól. 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

The decade belongs to... . #F1 #Formula1 #LewisHamilton

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Ezért ülhetett fel Norbi király a WTCR trónjára

A magyar autósport történetének legnagyobb sikerét érte el Michelisz Norbert azzal, hogy elsőként vált FIA világkupagyőztessé, így magazinunk legfrissebb számában természetesen erről is szót ejtettünk: alaposan körbejártuk, minek is köszönhetően ért fel épp most a csúcsra a bő egy évtizede még csak szimulátorokon versenyző himesházi pilóta.

afm-norbi

Kedved támadt egy kis autósportos kvízjátékhoz így a két ünnep között?

Akkor szerencséd van, hiszen nekünk nem is kis, hanem Nagy Autósport-kvízünk van! Ezt IDE vagy a képre kattintva érheted el, további tematikus kvízeinket pedig a felső menüsor megfelelő pontja alatt.

kviz-1

Hatalmas borulások a WRX 2019-es szezonjából

A ralikrossz-vb idénye is tartogatott néhány látványos balesetet – íme, egy tízes összeállítás belőlük:

 

Hamilton a legjobb európai sportoló 2019-ben

Lewis Hamilton végzett az élen az európai hírügynökségek – magyar részről az MTI – szokásos év végi szavazásán, amelyen a 2019-es év legjobb európai sportolóira lehetett voksolni. Az idén már hatodik Formula-1-es vb-címét szerző brit harmadszor lett első a szavazáson (korábban 2014-ben és 2017-ben nyert), ezúttal a két Grand Slam-győzelemig és év végi világelsőségig jutó teniszezőt, Rafael Nadalt, valamint az elmúlt télen zsinórban nyolcadik összetett világkupáját nyerő és azóta visszavonult alpesi sízőt, Marcel Hirschert előzte meg. A listának volt még egy technikai sportos vonatkozása is a MotoGP-t Hamiltonhoz hasonlóan domináló Marc Marquez révén, aki a norvég atlétával, Karsten Warholmmal holtversenyben hetedikként zárt. Végül ejtsünk szót Hosszú Katinkáról is, aki pedig 13. lett a listán, egyedüli magyarként beverekedve magát az élbolyba.

hamilton-mercedes-usa-1

SZAVAZZ: Melyik volt idén a legjobb verseny az F1-ben?

Szerkesztőségünk már megszavazta a 2019-es szezon legjobb futamát, most rajtad a sor, hogy véleményt nyilváníts:

 

Videó: A legvadabb ünneplések a MotoGP 2019-es idényében

Volt néhány verseny, amelynek végén igencsak elszabadultak az érzelmek… (A videó a YouTube-ra átkattintva indul!)

 

Magyarország is szerepel „Amerika kapitány” bakancslistáján

Többek között ez is kiderül az 1978-as Formula-1-es világbajnokkal, Mario Andrettivel készült interjúnkból, amelyet az AFM nemrég megjelent legfrissebb számában olvashattok – sok más érdekesség mellett.

afm-andretti-1

Így változtak a pilóták az utóbbi évtizedben

Három fiatal, Max Verstappen, Pierre Gasly és George Russell, valamint egy veteránt, Kimi Raikkönen az alanya az alábbi időutazós összeállításnak.

Montázs: Így töltötték a pilóták a karácsonyt

Családdal, barátokkal, háziállatokkal teltek az ünnepek a Formula-1 versenyzői számára. Lando Norris most is kitett magáért, ő egyenesen a Télapóként ábrázolta magát.

plb58v5iou641

Ez az idei év legjobb F1-es karácsonyi üdvözlőlapja

Vettel és Leclerc egymással viaskodik, Bottas rendszerfrissítést végez, Ricciardo avokádónak öltözve feszít - a The Circus készített készített egy különleges üdvözlőlapot az F1-es mezőnyről.

3Ob0uGvMUYbOK3hsGDik9s-_PwTJv6fVwZNz1ulvtDg (1)

Ezek voltak a Formula-2-es szezon legszebb előzései