Steward
Szikora Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. június 29. szerda

Megvan Guanyu Zhou F1-es rajtszáma

Az FIA nyilvánosságra hozta a 2022-es szezon hivatalos rajtlistáját, melyen a jövőre az Alfa Romeo tagjaként debütáló kínai pilóta is szerepel. A dokumentumból kiderült néhány érdekesség, így például az, hogy Zhou a 24-es rajtszámmal indul majd, amit utoljára még Timo Glock használt 2012-ben, de változik a Ferrari, Red Bull és az AlphaTauri elnevezése is. A maranellói istálló eddig a Scuderia Ferrari Mission Winnow néven futott, itt viszont simán Scuderia Ferrariként hivatkoznak rájuk, míg az energiaitalosoknál és testvércsapatuk esetében a következő idényben már nem lesz feltüntetve a Honda neve, helyette Red Bull néven futnak majd az erőforrások.

Montreal után Silverstone-ban is számolni kell az esővel

Legutóbb egy izgalmas esős időmérő edzést láthattak a rajongók Kanadában, erre pedig a következő versenyhétvégén is jó esély mutatkozik, miután az időjárás előrejelzések alapján szinte az egész hétvégén felhős lesz az ég, pénteken, és szombaton pedig úgy tűnik, jelentős mennyiségű csapadék várható. A WeerOnline, és a Weather.com információi szerint pénteken az első szabadedzés időpontjában záporokra lehet számítani, délutánra viszont tisztulhat az ég, és a nap is kisüthet időnként. A kvalifikáció napján 60% az esélye annak, hogy leszakad az ég, ekkor ráadásul még a vihar sem kizárt, míg a futam napján már más a helyzet. Vasárnap egyelőre jóval kevesebb sansz mutatkozik az esőre, de a meteorológusok biztosra veszik, hogy szeles és felhős idő várható.

Jüri Vips megtarthatja az ülését, az F2 csalódott a döntés miatt

Rasszista megnyilvánulása után botrányba keveredett az észt pilóta, aki egészen idáig a Formula-2-ben szereplő Hitech csapat alkalmazásában állt, és a Red Bull támogatását élvezhette. Elfogadhatatlan viselkedése miatt az energiaitalosok azonnal felfüggesztették, a minap pedig az is biztosság vált, hogy szerződést bontottak a fiatal tehetséggel, csapata viszont nem kívánta elküldeni versenyzőjét, amit a csapatfőnök Oliver Oakes jelentett be egy közleményben. Ebben egyértelművé tetteék hogy komolyan megvitatták a kérdést, és Vips tette ugyan elfogadhatatlan, adnak számára egy újabb esélyt, hogy jóvá tegye korábbi hibáit, mivel a Hitech egy befogadó közösség.

Az esetre a Formula-2 részéről is reagáltak, ám nem túl pozitívan. A széria részéről az alábbi nyilatkozat érkezett: „Jüri Vips közelmúltbeli incidensét követően az F2 szeretné megerősíteni, hogy a rasszista vagy diszkriminatív nyelvhasználat semmilyen környezetben nem tolerálható. A Hitech Grand Prix mai döntése meglepő, és mi nem így döntöttünk volna. Gondosan figyelemmel fogjuk kísérni velük a helyzetet, hogy az ilyen viselkedést megfelelően kezelhessük” – írták közleményükben.

 

Ütköznek a vb-riválisok, Massa pörög-forog – drámai pillanatok Silverstone-ból

A régmúltban és az előző években is láthattunk emlékezetes pillanatokat a Formula-1-es Brit Nagydíjnak otthont adó pályán – ezekből szemezgetett az F1 a videóban, amely IDE vagy a képre kattintva indul:

silverstone-video

Csak Albon kapja meg a Williams fejlesztéseit

A Williams által egy ideje beharangozott fejlesztési csomag, az év első nagy frissítése végül a hétvégi Brit Nagydíjon debütál, a csapat azonban csak egy készlettel készül az új alkatrészekből. Ezt a csapat eredményesebb versenyzője, a három pontot szerzett Alex Albon kapja meg, a pont nélküli Nicholas Latifi az FW44 korábbi specifikációjával versenyez.

„Frissített aerodinamikai csomagunk lesz ezen a hétvégén, amely egyedül Alex autójára kerül fel, mivel szeretnénk ellenőrizni viselkedését és megerősíteni, hogy úgy működik, ahogyan terveztük” – mondta Dave Robson, a csapat járműteljesítményért felelős vezetője. „A karosszéria és a padló alkotja a fejlesztés alapját, a szándék pedig hatékonyan növelni a leszorítóerőt. Valószínűleg meg fog változni az autó egyensúlya és irányítása, ezért időbe telhet, amíg kiaknázzuk az újdonságokat.”

Nelson Piquet közleményt adott ki a rasszista vádakkal kapcsolatban

Tegnap beszámoltunk már a legfrissebb rasszista-ügy részleteiről: Nelson Piquet mondott valamit, amit nem kellett volna, a Mercedes és az F1 felszólalt, majd többen is csatlakoztak hozzájuk és védelmükbe vették Lewis Hamiltont. Most Piquet is reagált és hivatalos közleményt adott ki ezzel kapcsolatban:

"Tisztázni akarom a történteket azzal a sztorival kapcsolatban, ami a médiában kering egy tavaly adott interjúmról. Amit mondtam, az átgondolatlan volt és nem hozok fel semmit a mentségemre, de tisztázni szeretném, hogy abban az értelemben, ahogy használtam a szót, széles körben és régóta használják a köznapi brazil-portugál nyelvben a 'srác' vagy a 'személy' szinonimájaként. Sosem volt az a szándékom, hogy megsértsek vele bárkit. Sosem használnám azt a szót, amivel vádolnak bizonyos fordításokban" - írta Piquet, aki határozottan visszautasította azt is, hogy bárkit megítélne a bőrszíne alapján.

"Tiszta szívből bocsánatot kérek minden érintett személytől, főleg Lewistól, aki egy hihetetlen pilóta, de néhány fordítás, amelyek különböző médiumokban keringenek, nem pontosak. A diszkriminációnak nincs helye a társadalomban és az F1-ben, örülök, hogy tisztázhattam a gondolataimat."

oik

fotó: dppi

Tom Coronel belsőkamerás felvételén nézhetjük meg a spái pálya átalakításait

Tom Coronel kommentálja a körét az Audi RS3-mal - az egyik kanyarnál bemondja, hogy hát azt padlógázzal kellene elfordulni, de ő nem tudja...

„Lewis mindenkivel kedves és tisztelettudó” – Leclerc is kiállt Hamilton mellett

A minap robbant ki a botrány Nelson Piquet még tavaly adott interjúja kapcsán, amelyben rasszista szót használt Lewis Hamiltonra a 2021-es silverstone-i incidens kapcsán. A háromszoros világbajnok brazil megszólalását az F1 és a Mercedes is elítélte, de reagált rá maga Hamilton, valamint csapattársa, George Russell is. A sorba beállt Charles Leclerc is, aki a következőket írta a közösségi oldalain:

„Ismerve Lewist, mióta megérkeztem a Formula-1-be, mindig kedves és tiszteletteljes volt velem és mindenkivel, akivel találkozott. Ezeknek kellene az alapértékeknek lennie mindenki irányába a világon. A Lewis kapcsán tett megjegyzéseket nem szabad tolerálnunk, és tovább kell dolgoznunk egy még sokszínűbb és befogadóbb sportért. El kell távolítanunk a diszkriminatív viselkedés és rasszista nyelvezet minden formáját nemcsak a sportunkból, hanem a társadalmunkból is.”

Nem Leclerc volt persze az egyetlen Hamilton riválisai közül, aki reagált: Esteban Ocon „ami elég, az elég” felkiáltással hasonló gondolatokat osztott meg, mint a ferraris, emellett többen is megosztották például az F1 vagy a brit versenyző bejegyzését az ügyben a Twitteren. Max Verstappen, aki Piquet lányának, Kellynek a partnere, egyelőre nem nyilvánult meg.

leclerc-hamilton-dppi

Ebből a szögből ritkán látjuk Silverstone-t

Látványos videót tett közzé kedden délután a Red Bull Racing Twitter-oldala, melyen egy egészen különleges kameraállásból láthatjuk a silverstone-i pályát egy körön keresztül. A V8-as motornak hála még a hanghatásra sem panaszkodhatunk.

Grosjean szerint Schumachernek lazítania kellene

Nem szabad erőlködnie Mick Schumachernek a Haas egykori pilótája, Romain Grosjean szerint, aki úgy érzi, a fiatal német pilótának kicsit lazábban kellene vezetnie, ha szeretné megszerezni első pontjait. A francia szerint nem lenne szabad azzal foglalkoznia, hogy milyen teljesítményre képes a csapattársa, Kevin Magnussen. „Nem könnyű most neki. Mick gondolataiban mélyen ott vannak Kevin pontjai, de a Haas már nem olyan jó. Ez egy tipikus szezon a Haasnál, a jó kezdés után visszaesnek. Mick nagyon igyekszik megfelelni, de aztán hibázik. Lazítania kellene, erre pedig időt kell szánnia. Az F1-ben ha néha lassabb vagy, az jobb eredményeket hozhat” – idézte Grosjean szavait a PlanetF1.

Így javított egyszerre négy helyet Chase Elliott a Nashville Superspeedwayen

A Hendrick Motorsports pilótája nyerte a NASCAR Cup Series legutóbbi futamát, ebben pedig nagy szerepe volt annak a manővernek is, ami az alábbi videón látható. Chase Elliott a verseny utolsó szakaszában egyszerre négyet előzött a külső íven, majd néhány másodperccel később már a csapattársát, a címvédő Kyle Larsont támadhatta, akit a negyedik helyen intett le a végén a kockás zászló.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

NASCAR on NBC (@nascaronnbc) által megosztott bejegyzés

F1-es tévésorozaton dolgozik Daniel Ricciardo

Saját Instagram-történetében osztotta meg az ausztrál pilóta, hogy egy Formula-1-ről szóló sorozat készítésében vállalt szerepet, mely a Hulu nevű streaming platform által valósulhat meg. A Motorsport, és a The Hollywood Reporter beszámolója szerint az új szériához jelenleg írókat keresnek, az egyes epizódok pedig 30 percesek lehetnek majd, de a projekt jelenleg a korai fejlesztés fázisában tart. A hírek alapján az ABC Signature, a Lionsgate TV és a Temple Hill cégek is kiveszik részüket a munkából, ám arról egyelőre még nem érkezett információ, hogy Ricciardo milyen formában jelenhet meg a sorozatban. 

Szerződést bontott rasszista kifejezést használó versenyzőjével a Red Bull

A múlt héten robbant ki a kisebb botrány Jüri Vips körül, aki a „néger” kifejezést használta egy online játékstream közben. A Red Bull azonnal közleményben jelezte, hogy felfüggeszti az F1-es tartalék- és tesztversenyzőjeként is alkalmazott észt tehetséget minden tevékenység alól, egyúttal komoly vizsgálatot indítottak az ügyben. Nos, ennek a vizsgálatnak pedig ma lett eredménye: a Red Bull Racing újabb rövid közleményben jelentette be, hogy azonnali hatállyal szerződést bontottak Vipsszel. Jelezték: semmilyen formáját nem tűrik a rasszizmusnak.

Vips idén a Formula-2-ben versenyez, ottani alakulata, a Hitech egyelőre csak annyit jelzett, hogy sokkolta őket a pilóta megnyilvánulása. Sok idő nincs a mérlegelésre, hiszen a hétvégén Silverstone-ban az F2 mezőnye is rajthoz áll.

vips-redbull

George Russell is kiállt Lewis Hamilton mellett

Hatalmas port kavart Nelson Piquet 2021 végén tett megnyilvánulása, mely nemrégiben látott napvilágot. A háromszoros világbajnok egy rasszista megjegyzést tett a hétszeres világbajnokra, amit a Mercedes, és a Formula-1 közleményben ítélt el, Hamilton pedig saját közösségi oldalán vélte úgy, hogy az embereknek ideje másképp gondolkodniuk. Az esetről George Russell is közzétett egy Tweetet, amiben kiállt rutinos csapattársa mellett. „Hatalmas tisztelet Lewis Hamiltonnak. Többet tett a sportágért, mint bármelyik versenyző a történelemben, a pályán, és azon kívül is. Az a tény, hogy neki és sokaknak még mindig ezzel a viselkedéssel kell szembenézniük, elfogadhatatlan. Mindannyiunknak együtt kell fellépnünk mindenfajta diszkrimináció ellen” – állt a bejegyzésben.

Bűncselekménnyel vádolják a korábbi F1-es Lotus tulajdonosait

A Genii Capital alapítói és a korábbi Lotus F1-es istálló tulajdonosai, Gerard Lopez és Eric Lux bíróság elé állhat Luxemburgban: csalással és visszaéléssel vádolják őket. Egy luxemburgi lap közölte, hogy nyomozás indult a Lopez és Lux különböző érdekeltségei körei közötti tranzakciók ügyében: a Lotus, egy helyi futballklub és egy Hong-Kongban található befektetési cég érintett. Lopezék (akik 2009-ben vették meg az F1-es csapatot a Renault-tól, majd borzalmas helyzetben, 2015-ben adták azt vissza) természetesen határozottan tagadnak minden bűncselekményt.

lot

fotó: dppi

A Mercedestől a Toyota és Maserati kötelékébe kerülhet a Formula-E világbajnoka

A 2020/21-es szezont megnyerő Nyck de Vries harmadik szezonját tölti az évad végén kiszálló Mercedes elektromos istállójánál, párhuzamosan pedig a Mercedesnél és a McLarennél is tartalékpilóta státuszt tölt be. Éppen idén szerepelt először Formula-1-es szabadedzésen, Barcelonában a Williams színeiben, mely csapattal tavaly versenyzőként is szóba hozták, de az alakulat választása Alex Albonra esett. Úgy néz ki, De Vries F1-es ambícióról lemondott, és más irányba nézelődik: jelenleg sorozatával párhuzamosan a WEC-ben tervez szerepelni.

A The Race információi szerint a Toyota Hypercar-csapatában legalább egy változás történik 2023-ban, ez pedig De Vries kinevezését takarja, akiről kevésbé ismert, hogy 2020 óta tartalékos a gárdánál. A holland emellett a Formula-E-ben is maradni tervez. Célszerű lenne a folytatás a Mercedes csapatát átvevő McLarennél, ahol 2019-ig csaknem tíz éven keresztül akadémista volt, de Wokingban a forrás szerint kizáró ok a Toyota-szerződés. Így jön képbe a jelenlegi Venturi, amely a Maserati gyári formációjává alakul. Itt már elfogadják a párhuzamos szereplést a WEC-ben – de még semmi sem végleges, amíg nem ismert a két sorozat jövő évi versenynaptára és ezzel együtt az, lesz-e időpontegyezés.

Egy város lesz a McLaren elektromos csapatainak szponzora

NEOM McLaren Formula E Team és NEOM McLaren Extreme E néven fut majd a wokingi istálló két elektromos csapata. A Neom név a megszokottól ellentétben nem egy vállalatot takar, hanem a sivatagban épülő szaúd-arábiai okosvárost, amely az ország Vision 2030 programjának része. A Szaúd-Arábia északnyugati csücskében fekvő Neom építését a szaúdi befektetési alap (PIF) finanszírozza, amely a McLaren kisebbségi tulajdonosa lett tavaly. 2021-ben 758 millió dollár tőkebefektetés érkezett a cégcsoporthoz, javarészt a PIF-től.

Neom városa korábban a Mercedes Formula-E-csapatának partnere volt: a McLaren épp ezt a csapatot veszi át a 2022/23-as szezontól. A wokingiak a 2022-es idénytől csatlakoztak az Extreme-E-hez, amelynek nyitóversenye pont Neomban volt – a város, amelynek első üteme  2025-re fog elkészülni, korábban a Dakar Ralin is állomásként szerepelt.

Fontos lépést tesz Silverstone-ban az Alfa Romeo, idén először lesz képes valamire

Fontos lépést tett meg az Alfa Romeo F1-es csapata: az istálló eljutott odáig, hogy már elegendő tartalék alkatrésszel rendelkezik, így nem szorul rá arra, hogy régebbi fejlesztéseket használjon kényszerből. Az elmúlt hétvégéken a megbízhatósági problémák után korábbi alkatrészeket kellett beszerelni Valtteri Bottas és Guanyu Zhou autójába, péntekenként abszolút spóroltak a friss fejlesztésekkel, ennek azonban most vége: Silverstone-tól elég alkatrészük van ahhoz, hogy ne kelljen tartalékolni, az első szabadedzéstől kezdve a legfrissebb autót próbálgathatja mindkét pilóta.

A csapatnál ettől hatékonyabb hétvégi munkát és jobb beállításokat várnak, szeretnének felzárkózni a középmezőny elejére.

alfa_4

fotó: dppi

Perez megmutatta korábbi németországi otthonát

Sergio Perez nagyon fiatalon hagyta el Mexikót és költözött Németországba az autóversenyzői karrierje miatt - mint írta, egy lehetetlennek tűnő álmot üldözött, de az később valósággá vált, így mindenkit arra biztat, hogy soha ne adja fel, bármilyen távolinak is tűnik a cél. Perez sosem került még olyan közel az F1-es vb-címhez, mint idén, remek formájáról az Autósport és Formula Magazin legfrissebb számában is írtunk.

A fotón a németországi otthona 15 éves korában:

 

Zhou szerint anno azért lökték ki a pályáról, mert kínai volt

Rasszizmust tapasztalt fiatal, feltörekvő versenyzőként Guanyu Zhou, az Alfa Romeo mai F1-es pilóta. A sportág egyetlen kínai versenyzője szerint régebben érték támadások a származása miatt, de a pályán nyújtott teljesítményével végül sikerült kivívnia a tiszteletet.

"Egy év gyakorlás után egészen jól szerepeltem gokartosként, de akkoriban előfordultak olyanok, hogy emberek direkt nekem jöttek, szándékosan kilöktek a pályáról csak azért, mert alapvetően én voltam az egyetlen kínai arc abban a közegben. Egyfajta bántalmazásban részesültem, ami kemény volt, de igazából semmi kirívó dolog nem történt. Képes voltam csendesen kivívni a tiszteletet a pályán" - idézi Zhou szavait a RacingNews365.com.

zhou

fotó: dppi

Ne maradj le: Színpadon a Formula Podcast!

A 2020. március 13-án megszülető Formula Podcast már nem kevesebb, mint 176 adáson van túl, s akárcsak a 100. epizódnál, most is egy hatalmas mérföldkőhöz érkezett. Ugyanis július 1-jén 13:00-kor a marosvásárhelyi Vibe Fesztivál Koli Kert színpadán találkozhattok a Formula Podcast megálmodójával és egyben az Autósport és Formula Magazin főszerkesztőjével, Bethlen Tamással. Ez lesz az első alkalom, hogy élő színpadon találkozhattok a Formula Podcasttel, így nem érdemes kihagyni ezt a lehetőséget!