DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 6. vasárnap

Eseménydús főfutamon őrizte meg vezető helyét Piastri

Vasárnap délelőtt a főfutammal zárta az Olasz Nagydíj hétvégéjét a Formula-2 mezőnye. Hogy két hónap után kicsit felelevenítsük a szabályokat, ezen a versenyen kötelező a kerékcsere és mindkét elérhető gumikeverék használata.

A pole-pozícióból a bajnokságot vezető Oscar Piastri indult, a tegnapi győztes Jehan Daruvala és bajnoki riválisa, Guanyu Zhou előtt. A rajt után a kínai rögtön le is hagyta a Carlin pilótáját, és Piastri nyomába eredt. Némi szabad versenyzés után azonban már az első körben lassítás következett, Guilherme Samaia megpördülése és pálya közepén való leparkolása miatt ugyanis a biztonsági autó közreműködésére volt szükség. A 30 körös futam 4. körében újraindult a versenyzés, a rajt után a harmadik helyre felkapaszkodó Liam Lawson pedig azonnal meg is lepte Zhout, és elvette tőle a második helyet.

Hamarosan ismét a pályára hajthatott Bernd Mayländer, Jüri Vips ugyanis technikai probléma miatt leparkolt, nem éppen a legbiztonságosabb helyen; Dan Ticktum nem is tudta elkerülni a váratlanul félrehúzódó észtet. A biztonsági autós fázis lehetőséget adott a mezőnynek a kötelező kerékcserére. Néhány pilóta akadt csak, akik nem éltek ezzel, de Piastrinak nem kellett megvárnia őket; magabiztosan előzte azokat, akik nem álltak ki előtte, és erőből visszavette a vezetést. Egyedül Ticktum maradt az ausztrál előtt, de a következő biztonsági autós időszakban ő is hátrébb került a boksziállás révén.

Mayländer újabb szereplésére ezúttal Lawson miatt volt szükség, akinek autójában beindult a tűzoltó berendezés, így kénytelen volt félreállni. A repülőrajt után Zhou néhány kanyaron át még megszorongatta bajnoki riválisát, Piastri azonban tartotta magát, és megnyerte a főfutamot, növelve az előnyét a kínai előtt. A harmadik helyen Ticktum végzett, aki az utolsó pillanatokban utasította maga mögé Theo Pourchaire-t. A futam végül egy negyedik biztonsági autós fázissal ért véget, miután a hajrában Bent Viscaal és David Beckmann összeütköztek.

 

Az F2 főfutamának eredménye:

  Versenyző Csapat Körök Különbség
1 Oscar Piastri Prema Powerteam 30  
2 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi 30 1.000
3 Dan Ticktum Carlin 30 1.800
4 Theo Pourchaire ART Grand Prix 30 2.000
5 Jehan Daruvala Carlin 30 2.400
6 Robert Shwartzman Prema Powerteam 30 2.700
7 Richard Verschoor MP Motorsport 30 3.300
8 Lirim Zendeli MP Motorsport 30 3.500
9 Roy Nissany DAMS 30 3.900
10 Marcus Armstrong DAMS 30 4.400
11 Christian Lundgaard ART Grand Prix 30 5.000
12 Enzo Fittipaldi Charouz Racing System 30 8.600
13 Felipe Drugovich UNI-Virtuosi 30 8.700
14 Jake Hughes HWA Racelab 30 10.100
15 Ralph Boschung Campos Racing 30 17.000
  Bent Viscaal Trident 28 2 kör
  David Beckmann Campos Racing 28 2 kör
  Liam Lawson HitechGP 21 9 kör
  Alessio Deledda HWA Racelab 14 16 kör
  Marino Sato Trident 9 21 kör
  Jüri Vips HitechGP 7 23 kör
  Guilherme Samaia Charouz Racing System 29  

A Ferrari szerint újra használható Leclerc Barcelonában meghibásodó motorja

Az olasz média jelentése szerint alapos vizsgálatok után a Ferrari úgy döntött, hogy még használható Charles Leclerc Barcelonában meghibásodó motorja. Mint ismert, a monacói pilóta egy biztos győzelmet bukott el a technikai hiba miatt, de a csapat arra jutott, hogy egy új MGU-H-val és egy új turbóval az az erőforrás még használható a szezon későbbi szakaszában, nem kell kidobni, ezzel kicsit csökkenthetik a rajtbüntetős kockázatát.

pf1_25

fotó: dppi

Öt emlékezetes pillanat az Azerbajdzsáni Nagydíjak történetéből

Lewis Hamilton tavalyi elfékezése, Daniel Ricciardo tripla előzése és a többiek - az F1 bakui válogatása ezen a linken vagy a képre kattintva megtekinthető!

lew

A Red Bull annak örül, hogy két Ferrari-pályán is nyerni tudott, most pedig Red Bull-pályák jönnek

Dr. Helmut Marko tett egy újabb magabiztos nyilatkozatot: "kenegetés" helyett egész egyszerűen kimondta, hogy Barcelonában és Monacóban is a Ferrari volt a leggyorsabb, mégis mindkét pályán a Red Bull tudott győzelmet aratni. Mint mondta, ezek egyértelműen a Ferrari erősségeit domborították ki, ezért nagy dolog, hogy mindkétszer ők nyertek és most fordulhat a kocka: Bakuban és Kanadában is számít a végsebesség, amiben továbbra is az energiaitalosok járnak előrébb. Emiatt ott magukat tartja esélyesebbnek, fontos lesz, hogy ezt sikerüljön igazolni.

"Összességében egy szinten vagyunk a Ferrarival, a napi forma, a beállítás, a gumikopás és az abroncsok hosszú ideig való megfelelő működési tartományban tartása kritikus lesz" - tette hozzá a Red Bull tanácsadója a Formel1.de-nek.

str

fotó: dppi

Így szólt az RB7-es Bakuban David Coulthardnak köszönhetően

2016 óta rendeznek versenyt Baku utcáin, de már előtte is láthattak F1-es autót a helyi rajongók, hála az energiaitalos csapat parádéjának. 2012-ben a Red Bull egykori versenyzője, David Coulthard szórakoztatta a közönséget, melyről nemrégiben az osztrák csapat osztott meg egy videót közösségi oldalain.  

Ha szereted a ralit, csatlakozz a Formula Facebook-csoportjához!

Hírek, információk, érdekességek, pletykák, videók, miegymás - ha valakit érdekel a ralisport, annak ott a helye a Formula.hu most épülő tematikus Facebook-csoportjában. Csatlakozni erre a linkre, vagy a képre kattintva tudtok!

bitto_2

fotó: Bitto Zsolt

Alexander Rossi komolyan odaszólt Max Verstappennek

Reagált a Formula-1 világbajnoki címvédőjének kritikáira az Indy 500 2016-os győztese. Alexander Rossi korábban az F1-ben is próbálkozott a Manor istállójánál, végül az IndyCarba vezetett az útja, ahol debütáló évében rögtön megnyerte a legendás viadalt. Az 500 mérföldes futammal kapcsolatban nemrégiben Max Verstappen azt mondta, hogy soha nem állna ott rajthoz, mivel az életét kockáztatná vele. Rossi egészen másképp látja ezt, szerinte ez csak egy kibúvó a holland részléről.

„Bizonyos értelemben talán veszélyesebb, de négy balesetünk volt, és nem volt olyan, hogy az autók kettészakadtak volna. Ezt nem lehet elmondani a Monacói Nagydíjról, igaz? Szerintem a biztonsági érv egyfajta kibúvó. Romain (Grosjean) az akivel tényleg jó erről beszélni. Nyilvánvaló, hogy pár éve volt egy hihetetlenül drámai és ijesztő balesete Bahreinben aztán alaposan átgondolta, hogy mit kezdjen a jövőjével, és megosztotta, hogy a motorsport valamint a versenyzés iránti szenvedélye megújult egy új autóval, ezért teljesen biztonságban érzi magát. Azt hiszem, végül is minden relatív, szóval ezek a válaszok nem lepnek meg, de ez nem jelenti azt, hogy egyet is értek velük” – idézte Rossit a PlanetF1.

Hangolódjunk a Le Mans-i 24 órásra a teszten készült felvételekkel!

A hétvégén következik az év egyik legnagyobb autóversenye, a Le Mans-i 24 órás, amelyet megelőzően szokás szerint már tartottak egy tesztnapot a legendás La Sarthe versenypályán. A teszt során Jose Maria Lopez volt a leggyorsabb a #7-es Toyota volánjánál – íme, néhány nézőtéri felvétel, hogy ezzel is hangolódjunk a szombat-vasárnapi egynapos viadalra:

Logano győzött, de Hamlin és Chastain balhéjától lett emlékezetes a NASCAR hétvégi futama

Az előző hétvégén első alkalommal látogatott el a NASCAR Cup Series mezőnye a World Wide Technology Racewayre, melyet a többség csak Gateway néven emleget. A St. Louis-i pályán rendezett futam ismét izgalmas csatákat hozott, főként azok után, hogy a győzelem sorsa a hosszabbításban dőlt el Kevin Harvick balesete miatt. A két körös ráadást megelőzően Kyle Busch hősies módon tartotta maga mögött a Joey Loganót, a végjátékban azonban kissé megcsúszott, így a Team Penske pilótája örülhetett. A verseny tehát rendkívül szoros volt, de mégsem erről marad emlékezetes, hanem Ross Chastain hibáiról, melyek közül a leglátványosabb a Denny Hamlinnel szembeni manővere volt, ami miatt utóbbit 11 körös hátrányban intette le a kockás zászló.

A Joe Gibbs Racing pilótájának autója jelentősen megsérült a fallal való találkozás után, a versenyt azonban még így is sikerült befejeznie, ám a legérdekesebb dolgok csak ezek után következtek. Bár Chastain őszintén bocsánatot kért tőle a kamerák előtt, Hamlin ezt nem fogadta el, későbbi nyilatkozataiban pedig egyértelművé tette, hogy legközelebb ő sem lesz kegyes ellenfelével szemben, és ha tud, akkor törleszteni fog.

Rossi eddigi legjobb eredményét érte el GT-ben

Valentino Rossi az előző szezon végén intett búcsút a MotoGP-nek, a bukósisakot azonban még nem akasztotta szögre, ugyanis két kerékről négyre váltott: idén a GT World Challenge Europe mezőnyében szerepel a Team WRT egyik Audijával. Bár a debütálása inkább egy kínos bakiról maradt emlékezetes, az olasz legenda teljesítménye folyamatosan javul, amit a hétvégi franciaországi eredmény is megmutat, hiszen a Frederic Vervisch és Nico Müllert még a soraiban tudó egység az ötödik helyen ért célba a Paul Ricard pályán rendezett 1000 km-es viadalon.

„Nagyon boldog vagyok, az ötödik hely jó eredmény, és biztató volt az egész hétvégénk. Gyorsak és erősek vagyunk, megmutattuk, hogy jó a felállásunk. Elégedett vagyok a tempómmal és azzal is, ahogy a forgalomban tudtam harcolni az első etapok során” – értékelt az idei legjobb helyezését elérő Rossi, akit a Crash.net idézett. A Doktornak ez volt a negyedik fellépése egyébként a bajnokságban, legközelebb pedig Zandvoortban gurul pályára június közepén.

rossi-gt3-wrt

Marko: Nincs jobb opciója Gaslynak az AlphaTaurinál

A Red Bull múlt héten jelentette be, hogy újabb két évre aláírt Sergio Perezzel, így 2024 végéig változatlan marad a felállásuk az első számú istállónál. A mexikói maradása egyúttal azt is jelenti, hogy Pierre Gasly számára rövid távon biztosan nincs visszaút az anyacsapathoz: a franciát 2023 végéig köti a szerződése az energiaitalosokkal, de Perez hosszabbítása révén ez kizárólag az AlphaTaurit jelentheti. Bár felmerült, hogy emiatt Gasly elhagyhatja a Red Bull kötelékeit, Helmut Marko szerint nincs jobb választási lehetősége a versenyzőnek:

„Mielőtt aláírtunk Perezzel, természetesen beszéltem Gaslyval. Meg kell látnunk, mi történik 2023 után. Mi az alternatíva számára? Nem hiszem, hogy jelenleg van olyan opciója, ami jelentősen jobb lenne az AlphaTaurinál” – nyilatkozta a Red Bull F1-es tanácsadója a Formel1.de hasábjain.

Marko arra is utalást tett, hogy az energiaitalosok juniorjai, például az F2-ben pallérozódó Liam Lawson, Jehan Daruvala és Jüri Vips 2023-ban aligha kap F1-es ülést, mivel Gasly mellett Yuki Tsunoda is maradhat az AlphaTaurinál: „Valószínűleg feltételezhetjük, hogy a jelenlegi versenyzők maradnak a helyükön. Ugyanakkor a koronavírus még mindig jelen van, szóval előfordulhat, hogy a fiataloknak be kell ugraniuk. Természetesen remélem, senki nem sérül meg, de egy újabb évet kell várniuk a teljes szezonos ülésre.”

gasly-alphatauri-rb-2022

Még senki nem nyert kétszer Bakuban

2016 óta látogat el a Formula-1-es mezőny Azerbajdzsánba, ahol első alkalommal még Európai Nagydíj néven rendeztek futamot, 2017 óta viszont Azerbajdzsáni GP-ként szerepel a versenynaptárban. Az eddigi öt futamot (2020-ban az itteni verseny is a koronavírus-járvány áldozatául esett) öt különböző pilóta nyerte: sorban Nico Rosberg, Daniel Ricciardo, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas és Sergio Perez állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Jó esély van rá, hogy ez a széria folytatódjon a mostani hétvégén is, hiszen a két élcsapat versenyzői közül csak Perez diadalmaskodott már Bakuban (ő egyébként még két dobogós helyet fel tud mutatni ezen kívül itt), a másik három (Max Verstappen, Charles Leclerc, Carlos Sainz) még nem. A csapatok terén 3-2-re vezet a Mercedes a Red Bull ellen, azaz a Ferrari is első sikerét jegyezheti az azeri pályán.

baku-podium-2021-dppi

fotó: DPPI

Amikor a győzelem úszott el egy túl korai ünneplésen Barcelonában

A hétvégi Katalán GP rajtbaleset melletti legemlékezetesebb momentuma egyértelműen az utolsó körben történt, amikor Aleix Espargaro túl korán kezdett el ünnepelni, így végül a második helyett csupán az ötödik helyen ért célba. 13 évvel ezelőtt azonban ugyanitt a 125 köbcentisek versenyén a győzelem sorsa dőlt el hasonló módon: akkor Julian Simon számolta el magát. Videón az emlékezetes jelenet Simonnal, akinek végül ez a hiba is belefért a vb-harcban – az idő majd eldönti, hogy Espargaro vasárnapi benézése mennyire bizonyul drágának a végelszámolásnál…

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Verstappen nem marad az F1-ben a visszavonulása után

Bár még csak 24 éves, már a nyolcadik idényét tapossa a Formula-1-ben a regnáló világbajnok Max Verstappen. A szerződése 2028 végéig köti a Red Bullhoz, a holland pedig még akkor is csupán 31 éves lesz. Ennek ellenére a pilóta nemrég elhintette, hogy akár az is előfordulhat, hogy a jelenlegi kontraktus kitöltése után vissza is vonul a versenyzéstől.

Verstappen most a holland Formule 1 magazinnak nyilatkozva azt is hozzátette, hogy amennyiben már nem lesz aktív pilóta, más pozíciót nem fog vállalni az F1-ben: „Nem fogtok elemzőként vagy bármilyen csapatszerepkörben látni. Nem motiválnak ezek. Ha már nem versenyzem többé, más szórakoztató dolgokat szeretnék majd csinálni.”

verstappen-dppi_1

Quartararo az élen, újítások tömkelege a barcelonai teszten

A Katalán GP utáni hétfőn is Barcelonában körözött a MotoGP-mezőny – a rajtbalesetben kisebb sérüléseket szenvedő Alex Rins és Takaaki Nakagami, valamint a hétfőn műtött Jorge Martin kivételével. A leggyorsabb a vasárnapi győztes Fabio Quartararo volt, de csak négy ezreddel előzte Francesco Bagnaiát. A harmadik Johann Zarco hátránya fél, a kisebb bukást is begyűjtő Aleix Espargaróé bő egy tized volt a vb-éllovashoz képest, míg őket Pol Espargaro, Jack Miller, Maverick Vinales, Franco Morbidelli, Enea Bastianini és Fabio di Giannantonio követte a top 10-ben.

Az időeredményeknél azonban jóval érdekesebb volt, hogy ki milyen újítást vitt pályára. A leglátványosabbal alighanem az Aprilia rukkolt elő, amely egy új oldalburkolati elemet próbálgatott, valamint ismét feltűnt a hátsó szárnyelem is az RS-GP-n – ha pedig ez nem lett volna elég, egy továbbfejlesztett motorblokkal is kísérleztek, amelyet az Osztrák Nagydíjtól kezdve használnának. A Ducati új vázat, a Yamaha új lengővillát vetett be a gyári alakulatánál, ahogy a Hondánál is ezeken volt a fő fókusz, de még a szezon végén távozni készülő Suzuki is előállt két új aerodinamikai csomaggal.

aprilia-hatso-szarny

A barcelonai tesztnap eredményei:

1. Fabio Quartararo Monster Yamaha 1m 39.447s 13/67
2. Francesco Bagnaia Ducati Lenovo +0.004s 61/84
3. Johann Zarco Pramac Ducati +0.053s 53/93
4. Aleix Espargaro Aprilia Racing +0.111s 4/81
5. Pol Espargaro Repsol Honda +0.241s 8/88
6. Jack Miller Ducati Lenovo +0.295s 6/68
7. Maverick Viñales Aprilia Racing +0.333s 31/77
8. Franco Morbidelli Monster Yamaha +0.348s 28/78
9. Enea Bastianini Gresini Ducati +0.397s 27/54
10. Fabio Di Giannantonio Gresini Ducati +0.516s 27/56
11. Brad Binder Red Bull KTM +0.551s 64/66
12. Joan Mir Suzuki Ecstar +0.580s 57/72
13. Luca Marini Mooney VR46 Ducati +0.600s 30/62
14. Miguel Oliveira Red Bull KTM +0.641s 40/66
15. Remy Gardner KTM Tech3 +0.750s 35/76
16. Alex Marquez LCR Honda +0.888s 9/96
17. Stefan Bradl Repsol Honda +1.027s 22/53
18. Michele Pirro Aruba.it Racing +1.163s 16/74
19. Andrea Dovizioso WithU Yamaha RNF +1.180s 29/56
20. Darryn Binder WithU Yamaha RNF +1.299s 35/49
21. Marco Bezzecchi Mooney VR46 Ducati +1.318s 5/23
22. Raul Fernandez KTM Tech3 +1.697s 5/47

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Fent és lent: így értékeltük a mezőny monacói teljesítményét!

Ahogy mindig, a Monacói Nagydíjat követően is 1 és 10 közötti skálán értékeltük a mezőny tagjainak teljesítményét, mely skálán az 5,5 az átlag, az 1 a minősíthetetlen produkció, míg 10-est csak a tökéletes (vagy ahhoz rendkívüli közeli) teljesítmény érdemel ki. 01:44:12-től meghallgathatod, milyen pontokat osztottunk a monacói hétvégére!

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Olaszországban tarolt a „Mercedes Kimije”

Újabb parádés hétvégét teljesített a Mercedes egyik legígéretesebb juniorja, Kimi Antonelli: azok után, hogy nemrég a német F4-ben produkált tökéletes fordulót háromból három győzelemmel, ezúttal az olasz Formula-4-ben gyűjtött be három futam alatt két győzelmet és egy második helyet (nem mellesleg két pole-pozícióval megspékelve). A misanói eredménysort büszkén hírül is adta a Mercedes F1-es csapata:

 

Más fiatalok is remekeltek: Paul Aron a Formula Regional EU by Alpine széria Paul Ricard pályán tartott állomásán egy első és egy harmadik helyet zsebelt be, míg a 14 éves Alex Powell a Gokart-Eb-n nyert a kategóriájában (mindezt első jamaikaiként mondhatta el magáról).

Ha lemaradtál a Formula-E és az IndyCar hétvégi futamairól, itt pótolhatod a lényeget

Az elektromos széria Jakartában, míg az Indy 500-at még ki sem pihenő amerikai sorozat Detroit utcáin vendégeskedett – íme, a magyar idő szerint szombat délelőtt és vasárnap késő este rendezett versenyek rövid összefoglalói:

„Hagyd a kifogásokat és harcolj az álmaidért!” – videó a lábát elveszítő sportbíróról

Szinte napra pontosan négy éve történt az a baleset a DTM hungaroringi versenyhétvégéjén, amely után a bokszban megcsúszó autó miatt amputálni kellett László Attila sportbíró lábát. Az évforduló alkalmából a sportbíró egy videót osztott meg a Facebook-oldalán: „Egy éve amikor első alkalommal láttam megkönnyeztem, és sokadik megnézés után is el érzékenyülök rajta...” – írta. A videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

laszlo-attila-video

Alonso tavalyi rajtjával hangolódjunk Bakura

Fernando Alonso a tavalyi Azerbajdzsáni Nagydíjon nagyszerűen kapta el a piros lámpák kialvását, majd jól is helyezkedett, aminek köszönhetően négy helyet is javított az első kanyarokban. Egy hét múlva rendezik az idei bakui versenyt, így kezdjünk el hangolódni a futamra ezzel a videóval.

 

Bemutatta új LMDh-autóját a BMW

Néhány nappal az Acura után újabb gyártó rántotta le a leplet vadonatúj LMDh-gépéről: ezúttal a BMW-n volt a sor, hogy megmutassa az LMP2-re épülő BMW M Hybrid V8 névre keresztelt autóját. A bajor márka tradicionális színeiben pompázó versenygép 2023-ban az IMSA WeatherTech SportsCar Championship csúcskategóriájában fog rajthoz állni – bár a szabályok lehetővé tennék, hogy a WEC-ben, s így a Le Mans-i 24 óráson is induljanak vele, erről egyelőre nem ejtett szót a BMW.

bmw-lmdh-2

bmw-lmdh-1

bmw-lmdh-4