DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 24. csütörtök

F2: fölényes győzelem és csaták az utolsó pillanatig a második sprinten

Hasonlóan eseménydús második sprintverseny kerekedett a Formula-2-ben, mint reggel. A „kicsik” egyébként is mindig gondoskodnak a versenyhétvégék izgalmairól, ezúttal azonban extra faktor volt a hosszú, négyhetes kihagyás és az ebből fakadó kiéhezettség a vezetésre.

Az első helyről a reggeli versenyhez hasonlóan David Beckmann indult, de ismét nem sikerült megőriznie a pozíciót a start után; Jehan Daruvala rögtön át is lépett rajta. Mögöttük is zajlott a helyezkedés, a futam elején és utána is a sárga zászlók, megforgások és koccanások helyett az előzések játszották a főszerepet. Néhány kisebb eset történt, úgymint Christian Lundgaard piruettje az első körben, Enzo Fittipaldi kavicságyba sodródása vagy Jake Hughes koccanása csapattársával, Alessio Deleddával, de szerencsére csatákból többet láthattunk.

A top 10-ben a legkiélezettebb egy hármas küzdelem volt: a bajnokságot vezető Oscar Piastri tavalyi F3-as és idei bajnoki riválisával is összecsapott. Végül mind Piastri, mind Guanyu Zhou az első sprintversenyt megnyerő Theo Pourchaire elé kerültek, aki egy elfékezés után újabb pozíciókat veszített. A dobogós helyeken hasonlóan komoly párbaj zajlott, a harmadik helyen haladó Bent Viscaal kitartóan támadta Beckmannt, és végül sikerrel járt. A német pilóta ezután ritmust és gumit vesztve további támadásokat szenvedett el, Robert Svarcman átvette tőle az utolsó dobogós pozíciót, majd Lawson is megelőzte. Svarcman ezzel visszatért a bajnoki meccsbe, miután két riválisa, Piastri és Zhou hátrébb vívtak egymással, egészen a leintésig. Daruvala pedig eközben senkitől sem zavartatva megnyerte a versenyt.

 Az F2 második sprintversenyének eredménye:

 

 

Versenyző Csapat Körök Különbség
1 Jehan Daruvala Carlin 21  
2 Bent Viscaal Trident 21 6.100
3 Robert Shwartzman Prema Powerteam 21 9.300
4 Liam Lawson HitechGP 21 9.900
5 David Beckmann Campos Racing 21 10.800
6 Jüri Vips HitechGP 21 11.100
7 Oscar Piastri Prema Powerteam 21 11.700
8 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi 21 12.200
9 Ralph Boschung Campos Racing 21 12.900
10 Theo Pourchaire ART Grand Prix 21 15.400
11 Dan Ticktum Carlin 21 15.600
12 Lirim Zendeli MP Motorsport 21 17.800
13 Richard Verschoor MP Motorsport 21 21.700
14 Christian Lundgaard ART Grand Prix 21 25.400
15 Marcus Armstrong DAMS 21 26.800
16 Enzo Fittipaldi Charouz Racing System 21 33.200
17 Felipe Drugovich UNI-Virtuosi 21 35.300
18 Roy Nissany DAMS 21 40.000
19 Alessio Deledda HWA Racelab 21 43.400
20 Marino Sato Trident 20 1'22.500
DNF Jake Hughes HWA Racelab 2 19 kör
DNF Guilherme Samaia Charouz Racing System 20 12.000

Versenyezni ment a Verstappen család

Barcelonába ruccant egy kis családi szórakozásra a Verstappen-família: Jos Verstappen posztolta a fotót, amelyen vele együtt fia, Max és lánya, Victoria is szerepelnek. Arról egyelőre nincs információ, mivel versenyeztek és ki volt a leggyorsabb.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

A lot of fun together in Barcelona

JosVerstappen (@josverstappen7) által megosztott bejegyzés,

Máris benevezett újabb raliversenyére Valtteri Bottas

Két hete a Rallycircuit Cote d’Azur elnevezésű futamon Marko Salminen navigálásával, Citroen DS3 WRC-vel első ralis győzelmét szerezte Valtteri Bottas. A finn Moottoriurheilu.tv beszámolója szerint a Formula-1 második helyezettje már le is adta nevezését következő versenyére: másodszor is rajthoz áll az Arctic Lapland Rallyn 2020. január 17-19-én.

Bottas tavaly Forddal ötödik lett a viadalon, idén Finnországban is a Citroennel áll rajthoz. Navigátora a kétszeres világbajnok Timo Rautiainen (Marcus Grönholm társa 2000-ben és 2002-ben) lesz, akárcsak egy évvel ezelőtt.

Videó: Így lett Sainz a „Formula 1,5” bajnoka

Újabb érdekes infografika, ezúttal a Formula-1-es középmezőny 2019-es küzdelmének alakulásáról versenyről versenyre:

 

Ők voltak a világ legjobb versenyzői idén?

Az éves tradíciónak megfelelően az Autosport szaklap idén is összeállította a legjobb ötven nemzetközi autóversenyző listáját: ebben a névsorban végzett a 44. helyen Michelisz Norbert, a WTCR bajnoka, a 48.-on pedig riválisa, Esteban Guerrieri.

Alább mutatjuk az élmezőny, a legjobb tíz versenyző alakulását: két Formula-1-es nagymenő és a ralivilágbajnok kapott helyet a dobogón. Saját tapasztalatunkból – hiszen szerkesztőségünk különböző kiadványaiban mi is összeállítunk listákat a legjobb nemzetközi és magyar autóversenyzőkről – tudjuk, hogy egy ilyen felsorolást lehetetlen úgy összerakni, hogy mindenkinek megfeleljen, néhány helyen viszont még mi is ráncoljuk a homlokunkat.

Az IndyCar harmadik helyezettje, Alexander Rossi a 6. pozícióban, a bajnoka, Josef Newgarden csak a 13. helyen van. Még furcsább a WEC második helyén záró Mike Conway 9. helyezése, miközben a bajnok egység két tagja, Sebastien Buemi és Fernando Alonso a 16. és 19. helyen áll. A világbajnok trió harmadik résztvevője, Kazuki Nakajima, valamint Conway két társa, Jose Maria Lopez és Kamui Kobayashi valamilyen okból még az ötven név közé sem fértek fel.

Az Autosport ötvenes listája itt böngészhető, alább a top 10:

10. Jean-Eric Vergne (Formula-E-bajnok)
9. Mike Conway (WEC 2. helyezett)
8. René Rast (DTM-bajnok)
7. Sebastien Ogier (WRC 3. helyezett)
6. Alexander Rossi (IndyCar 3. helyezett)
5. Carlos Sainz (F1 6. helyezett)
4. Charles Leclerc (F1 4. helyezett)
3. Ott Tanak (WRC-bajnok)
2. Max Verstappen (F1 3. helyezett)
1. Lewis Hamilton (F1-bajnok)

Szétesett négyszeres – hova tűnt a régi Vettel?

Az utóbbi egy-másfél évben folyamatosan a kritikák kereszttüzébe kerül Sebastian Vettel, és nem is ok nélkül, hiszen több, egy négyszeres vb-győztestől meglepő hibát is elkövetett. Az Autósport és Formula Magazin legújabb számában ezeket jártuk körül – de persze sok más érdekességet is tartogat minap megjelent lapszámunk.

vettel-afm-1

Hogy miért is szeretik az F1-es pilóták a téli szünetet és a karácsonyi időszakot?

Lewis Hamilton és Daniel Ricciardo szavai alapján ugyanazért, mint sok más halandó: mert annyit ehet, amennyit csak akar anélkül, hogy a súlyával kellene foglalkoznia!

Hamilton hat világbajnok autója társaságában idézte fel legszebb emlékeit

Különleges videót osztott meg a Mercedes Formula-1-es csapatának YouTube-csatornája, amelyben Lewis Hamilton újra „találkozott” hat vb-címet nyert autójával (azaz egy McLarennel és öt Mercedesszel), a brit pedig megosztotta legkedvesebb emlékeit róluk:

 

Lehet, hogy Marquez idén is dominált, de így is volt egy rakás utolsó körös csata a MotoGP-ben

Marc Marquez eddigi legmeggyőzőbb szezonját futva gyűjtötte be hatodik királykategóriás, összességében pedig már nyolcadik vb-címét, ugyanakkor a versenyek izgalmaira így sem lehetett panaszunk 2019-ben, hiszen többször is az utolsó métereken dőlt el a győzelem sorsa. Ezekből készített egy válogatást a MotoGP hivatalos csatornája (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):

 

21. rajthelyről az élre: parádés felzárkózás a WTCR bajnoki döntőjén

Miközben természetesen főként Michelisz Norbert drámai világkupagyőzelmével voltunk elfoglalva a WTCR múlt vasárnapi utolsó futamán, Johann Kristoffersson kisebbfajta varázslatot hajtott végre. Míg Esteban Guerrieri a második sepangi versenyen tört az élre a kilencedik kockából startolva, a korábbi kétszeres ralikrossz-világbajnok a vizes pályán a 21. helyről indulva tudott nyerni – különösen az első köre volt döbbenetes, hiszen már akkor feljött a harmadik pozícióba, többek között Norbit is megelőzve! A svéd parádés mutatványáról a Volkswagen tette közzé a fedélzeti kamerás felvételt:

 

Látványos infografikán a 2019-es F1-es konstruktőri vb-csata alakulása

Nagy divatja van manapság az ehhez hasonló, adatokat az idő függvényében feldolgozó videóknak, és természetesen a Formula-1-et is utolérte ez. Íme, a csapatok közti harc idei alakulása:

 

„Lengyel, magyar – két jó barát” – írja a Száguldás és cirkuszban is szereplő varsói kommentátor

F1-es évösszefoglaló kötetünk, a Száguldás és cirkusz 2019-2020 újításként idén nemzetközi vizekre evezett, és a Formula-1-es paddockban ténykedő újságírók véleményét is kikérte a mögöttünk hagyott és az előttünk álló szezonnal kapcsolatban. A lengyel F1-es kommentátor és újságíró, Mikolaj Sokol a jól ismert lengyel-magyar mondóka magyar verziójával köszönte meg a lehetőséget és ajánlotta a Twitter népének figyelmébe szerkesztőségünk könyvét.

Grosjeané az idei szezon legcsúnyább statisztikája

A Haas idei házi csatáját Kevin Magnussen határozottan megnyerte, Romain Grosjean egyetlen mutatóban tudot többet produkálni csapattársánál, ez pedig a kiesések száma...  A mezőnyben egyébként övé a legmagasabb érték ebben a statisztikában, egyedül Lando Norris közelítette meg, ő hat alkalommal nem jutott el a kockás zászlóig.

A Mercedes szerelőgárdája karácsonykor sem nyugszik

Furcsa videóval állt elő a csapat.

Videó: Zandvoortban decemberben is zajlik a munka

Drónfelvételen látható a Holland Nagydíj helyszínének év végi állapota. A pálya döntő többségét már friss aszfalt borítja, és sok helyen már a rázóköveket is lefektették, a két döntött kanyarral azonban még van munka, és a célegyenes végén is egy óriási szakadék tátong a paddockba vezető alagút miatt. A zandvoorti a 2020-as F1-es versenynaptár harmadik, május eleji futama lesz.

Idén mindent vittek a WRX-ben Hansenék

Timmy Hansen lett a ralikrossz 2019-es világbajnoka, a Team Hansen – ahol Timmy csapattársa testvére, Kevin Hansen, főnöke pedig apja, Kenneth Hansen volt – a csapatbajnoki címet söpörte be. Összefoglaló Hansenék szezonjáról:

Hamilton vs. Verstappen és a többiek: ezek voltak 2019 legnagyobb F1-es csatái

Az év top10 pályán zajló csatáját gyűjtötte egy videóba a Formula-1 - mindez ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Kétperces videón a Mercedes bajnoki ünneplése

A bajnokcsapat két bázisa, Brackley és Brixworth is megkapta a maga ünneplését - íme a Mercedes összefoglalója:

Raikkönennek főzőedényt hozott az F1-es Mikulás

Közel tízperces videót tett közzé a Formula-1 hivatalos Youtube-csatornája - minden pilóta kapott valamit a Mikulástól...

A videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Onboard felvételen, ahogy Hamilton meghajtja Rossi motorját, Rossi pedig Hamilton Mercedesét

A két gigász szerepcseréjéről jelent meg már összefoglaló, most viszont előkerült egy olyan, amely Rossi autózását és egy olyan is, amely Hamilton motorozását mutatja be fedélzeti kamerán:

Egy kép, amely összefoglalja Leclerc első ferraris szezonját

Elért egy-két dolgot idén a monacói.

 

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

It was a hugely impressive debut year at @scuderiaferrari for @charles_leclerc - and 2020 promises to be even more successful . #Formula1 #F1

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,