DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 24. csütörtök

F2: fölényes győzelem és csaták az utolsó pillanatig a második sprinten

Hasonlóan eseménydús második sprintverseny kerekedett a Formula-2-ben, mint reggel. A „kicsik” egyébként is mindig gondoskodnak a versenyhétvégék izgalmairól, ezúttal azonban extra faktor volt a hosszú, négyhetes kihagyás és az ebből fakadó kiéhezettség a vezetésre.

Az első helyről a reggeli versenyhez hasonlóan David Beckmann indult, de ismét nem sikerült megőriznie a pozíciót a start után; Jehan Daruvala rögtön át is lépett rajta. Mögöttük is zajlott a helyezkedés, a futam elején és utána is a sárga zászlók, megforgások és koccanások helyett az előzések játszották a főszerepet. Néhány kisebb eset történt, úgymint Christian Lundgaard piruettje az első körben, Enzo Fittipaldi kavicságyba sodródása vagy Jake Hughes koccanása csapattársával, Alessio Deleddával, de szerencsére csatákból többet láthattunk.

A top 10-ben a legkiélezettebb egy hármas küzdelem volt: a bajnokságot vezető Oscar Piastri tavalyi F3-as és idei bajnoki riválisával is összecsapott. Végül mind Piastri, mind Guanyu Zhou az első sprintversenyt megnyerő Theo Pourchaire elé kerültek, aki egy elfékezés után újabb pozíciókat veszített. A dobogós helyeken hasonlóan komoly párbaj zajlott, a harmadik helyen haladó Bent Viscaal kitartóan támadta Beckmannt, és végül sikerrel járt. A német pilóta ezután ritmust és gumit vesztve további támadásokat szenvedett el, Robert Svarcman átvette tőle az utolsó dobogós pozíciót, majd Lawson is megelőzte. Svarcman ezzel visszatért a bajnoki meccsbe, miután két riválisa, Piastri és Zhou hátrébb vívtak egymással, egészen a leintésig. Daruvala pedig eközben senkitől sem zavartatva megnyerte a versenyt.

 Az F2 második sprintversenyének eredménye:

 

 

Versenyző Csapat Körök Különbség
1 Jehan Daruvala Carlin 21  
2 Bent Viscaal Trident 21 6.100
3 Robert Shwartzman Prema Powerteam 21 9.300
4 Liam Lawson HitechGP 21 9.900
5 David Beckmann Campos Racing 21 10.800
6 Jüri Vips HitechGP 21 11.100
7 Oscar Piastri Prema Powerteam 21 11.700
8 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi 21 12.200
9 Ralph Boschung Campos Racing 21 12.900
10 Theo Pourchaire ART Grand Prix 21 15.400
11 Dan Ticktum Carlin 21 15.600
12 Lirim Zendeli MP Motorsport 21 17.800
13 Richard Verschoor MP Motorsport 21 21.700
14 Christian Lundgaard ART Grand Prix 21 25.400
15 Marcus Armstrong DAMS 21 26.800
16 Enzo Fittipaldi Charouz Racing System 21 33.200
17 Felipe Drugovich UNI-Virtuosi 21 35.300
18 Roy Nissany DAMS 21 40.000
19 Alessio Deledda HWA Racelab 21 43.400
20 Marino Sato Trident 20 1'22.500
DNF Jake Hughes HWA Racelab 2 19 kör
DNF Guilherme Samaia Charouz Racing System 20 12.000

Szavazás: Melyik bajnoktól számítasz címvédésre 2020-ban?

A kérdés pofonegyszerű, de a válasz már nem annyira. Akárhány válasz megjelölhető, tehát akár mind a kilenc név mellé kerülhet pipa, ha valaki úgy gondolja, hogy a felsorolt 2019-es bajnokok mindegyike megismétli a sikert aktuális sorozatában. 

Befejezte az átszervezést a McLaren, születhetnek a nagy dolgok

Mondhatni apró lépésekben évek óta tart már a McLaren vezetőségi hierarchiájának átformálása, amelytől a csapat azt reméli, visszautat jelent majd a győztesek útjára. Andreas Seidl csapatfőnökként, James Key technikai igazgatóként csatlakozott hozzájuk az elmúlt egy év során, most pedig az Autosport szerint úgy hírlik, hogy néhány belső pozíciócserével az utolsó láncszemeket is a helyükre tették. Az öt éve a csapattal dolgozó, még Fernando Alonsóval érkező Andrea Stella kapott előléptetést, teljesítményigazgató helyett versenyigazgatóvá vált a titulusa, ami által nagyobb felelősséget kap a versenyhétvégék műveleti lebonyolításában. Szoros kapcsolatban áll majd Key-vel annak érdekében, hogy a fejlesztések minél hatékonyabban működjenek a pályán.

A McLaren vezérigazgatója, Zak Brawn az átszervezésekkel párhuzamosan egyre inkább kivonta magát az F1-es csapat napi ügyeinek intézéséből. Vajon tényleg meghozzák a várt áttörést a személycserék, és idén még előrébb láthatjuk majd Carlos Sainz és Lando Norris autóját a rajtrácson?

00119026_869

Schumachert ünneplik az F1-es csapatok

Michael Schumacher 51. születésnapjára több Formula-1-es csapat is rövid üzenettel készült, ezek közül válogattunk,

Különleges 911-es szériával tiszteleg a Porsche Jacky Ickx előtt

Egy gyönyörű, limitált szériás kiadással ünnepli Jacky Ickx 75. születésnapját a Porsche. Az 1945. január elsején született belga autóversenyző tiszteletére 75 darab egyedi árnyalatú 911 Carrera 4S készül, amik kizárólag a legendás pilóta hazájában kerülnek a szalonokba. Nem az Ickx sisakfestésére hajazó kék-fehér színkombináció az egyetlen, ami különleges az autón: a B-oszlopra és a két ülés közötti bőrbevonatú kartámaszra felkerült a pilóta aláírása, a küszöblécekre pedig a "Belgian Legend Edition" felirat.

Ickx 1976 és 1982 között négy alkalommal nyert Le Mans-i 24 órást a Porschéval.

2020-porsche-911-belgian-legend-edition (5)

2020-porsche-911-belgian-legend-edition (2)

2020-porsche-911-belgian-legend-edition (4)

2020-porsche-911-belgian-legend-edition (3)

Elbúcsúztatta 1938 óta gyártott típusát a Volkswagen

2019-ben legurult a Vokswagen gyártósorairól az utolsó Bogár, aminek emlékére a német márka egy érzelmes kisvideót adott ki. Bár az alább látható formát utoljára 2003-ban gyártották (összesen több mint 21 millió darabot), azóta csak újabb Beetle-ök készültek, de a típusról nyilván mindenkinek a klasszikus vonalak jutnak először eszébe. A márka történetében ez egy újabb lezárult fejezet, a jövőjüket teljesen elektromosan képzelik el.

A Haas pilótái már maguknak is tudnak kereket cserélni

Abu Dhabiban egy rövid időre kormány helyett kerékpisztolyt vett a kezébe Kevin Magnussen és Romain Grosjean. Vajon az Ausztrál Nagydíj átkát próbálják ezzel kivédeni?

Az F1-es dokumentumfilm annyira bejött, hogy csináltak F2-est is

A 2018-as Formula-1-es szezon volt az első, amit egy tévéstáb végigkövetett és dokumentumfilm formájában, háttértörténetekkel megspékelve megörökített, és ami a tavalyi holtszezonban, tízrészes sorozatként vált elérhetővé. Ugyanezt megtették 2019-ben is, ráadásul most már a Formula-2-ről is készült egy hasonló sorozat: az ötrészes mű Chasing the Dream, vagyis Az álom üldözése alcímen jelent meg, és január 2-tól elérhető a Formula-1 hivatalos oldala alatt működő F1TV-n. Ehhez viszont előfizetésre van szükség: a leírás szerint elég az olcsóbb, F1TV Access nevű kategóriára regisztrálni, amelynek egy hónapos költsége 3 euró.

A dokumentumfilm végigköveti Nyck de Vries és Nicholas Latifi bajnoki harcát, figyelmet szentel Mick Schumacher bemutatkozásának, és megemlékezik a spái balesetben életét vesztett Anthoine Hubert-ről is.

F2-News_ChasingTheDream 

Még el sem rajtolt a Dakar, egy kiesője már van

Hivatalosan csak vasárnap kezdődik a 2020-as Dakar Rali, az első áldozatáról már be is számolt a sajtó: Martin Kolomy a shakedown során egy ugratás után szerencsétlenül landolt, orral a földbe állt és több bukfenc után állt meg Ford Raptorjával. A versenyzőt egy mentőhelikopter hátsérülés gyanújával szállította kórházba, ahol kiderült, eltört az egyik nyakcsigolyája. Kolomy a közösségi médiában üzent a világnak, hogy rendbe fog jönni.

Egy ilyenkor szükséges átvizsgálásra Jirka Strosst, a navigátort is kórházba szállították.

Ricciardo a kezébe vette a Renault sorsát

Daniel Ricciardo mindent megtesz azért, hogy a francia csapat kihozza magából a maximumot, ennek érdekében a téli szünetet a csapatépítésre használná.

"Van néhány ötletem, hogyan növelhetnénk a morált, de ami még ennél is fontosabb, hogy több időt töltsek a csapattal. A versenyhétvégéken előfordul, hogy Cyrillel [Abiteboul, csapatvezető] csak a köszönésig jutunk el, hiszen mindketten elfoglaltak vagyunk. A pályákon emiatt nem tudunk minőségi időt eltölteni. Szerintem jó ötlet a pályától távol összehangolódni, jobban megismerkedni. Ha jobban megismerjük egymást, akkor keményebben fogunk a közös célért dolgozni" - nyilatkozta.

ricciardo-portrait-20192

Hazaengedték a kómában tartott GT-bajnokot

Több hónapnyi kórházban töltött idő után után hazatérhetett Enzo Ide, a Blancpain GT Sprint 2016-os bajnoka. A belga pilótára tavaly augusztusban otthonában, zavart állapotban talált rá felesége. Kiderült, hogy belső vérzése van, és valószínűleg fejsérülést szenvedett. A 28 éves férfit többször megműtötték, majd mesterséges kómába helyezték, amiből a napokban ébresztették fel.

Ide egy újévi Facebook-üzenetben mondott köszönetet az őt ápoló személyzetnek, mielőtt boldog új évet kívánt volna. A versenyző belgiumi otthonában folytatja a rehabilitációt.

enzoide

 

Egy spanyol ember öltözködése körül ritkán van ekkora fölhajtás

Beköszöntött 2020, sok szerződés január 1-től lépett életbe, így Alex Marquez is besétált a Repsol Honda főhadiszállására, hogy első alkalommal magára öltse MotoGP-csapatának szerelését, ezzel hivatalosan is valóra váltva a technikai sportágak egészének talán leginkább várt idei átigazolását, hiszen a Moto2-es világbajnok saját testvére, Marc Marquez oldalán versenyez majd a mezőny egyik legerősebb csapatában.

"Már megszoktam ezeket a színeket, hiszen a testvérem mindig ilyenben állt mellettem. De furcsa, hogy most én viselem!" - mondta el első érzéseit a 23 éves spanyol.

Raikkönennel ivott Bereznay Dániel

Az Alfa Romeo magyar e-versenyzője is ott volt a csapat évzáró buliján - erről tett közzé egy videót. "Kimi Raikönennel együtt inni az Alfa Romeo csodálatos, ultramodern gyárában, ahol közösen ünnepeljük az idényt - életem egyik legnagyobb beteljesült álma. Ebben a videóban ez található. Jó szórakozást!"

Hangolódjunk az idei Dakarra: ez történt tavaly

Vasárnap indul a 2020-as Dakar, addig is idézzük fel röviden, hogy mi történt 2019-ben:

Így szórakoztatta a magyar nézőket a Toyota WRC-sztárja a Hungaroringen

Kalle Rovanpera még csak 19 éves, de már a WRC2 világbajnoka és 2020-ban a legnagyobbak között is debütálhat, hiszen a 2018-as konstruktőri győztes Toyotánál teljesítheti első teljes WRC-szezonját - például a hatszoros bajnok Sebastien Ogier társaként. Rovanpera a mögöttünk hagyott hétvégén egy R5-ös Skodával ellátogatott a Hungaroringre, a tét nélküli Szilveszter Ralira, amit annak rendje és módja szerint meg is nyert - mutatjuk az erről készült videót:

Áttörésre készül a Ferrari fiatalja

Callum Ilott a Ferrari Akadémia tagja, tavaly újoncként a Sauber Junior Teamben versenyzett a Formula-2-ben, 2020-ra viszont csapatot váltott és a bajnokság második helyén végző Virtuosi Racinghez igazolt. Ilott azt reméli ettől, hogy végre eljön számára az igazi áttörés: 21 éves, már nem tinédzser, itt az idő igazán nagyot villantani. Tegyük hozzá, hogy a Ferrari juniorjai közül ő szerepelt tavaly a legjobban, Mick Schumachert és Giuliano Alesit is legyőzte, szerzett pole-pozíciót és az időmérőn gyorsnak bizonyult, a gumikezelést viszont nem csinálta jól, úgyhogy csak a tizenegyedik helyen végzett a tabellán.

"Az nyilván jó alap a következő szezonra nézve, hogy a Ferrari Driver Academy legjobbja voltam az F2-es táblázaton. Mindig gyors voltam, régebben stabilan hoztam az eredményeket, de nem volt még meg az igazi áttörést jelentő évem. Most az a fontos, hogy 2020-ban megmutassam, hogy képes vagyok arra, amire George Russell, Alex Albon és Lando Norris képes volt 2018-ban" - idézi Ilott szavait az Autosport.

ilott

fotó: dppi

Készen áll egyik legnehezebb bevetésére Fernando Alonso

A spanyol F1-es világbajnok néhány nappal a megújuló, Szaúd-Arábiában rendezett Dakar megkezdése előtt Instagramon pózolt navigátorával, Marc Comával.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

We are ready. #dakar #toyota #gazooracing

Fernando Alonso (@fernandoalo_oficial) által megosztott bejegyzés,

 

Egy dolog már most teljesen biztos a 2020-as F1-es szezonnal kapcsolatban

Méghozzá az, hogy ki lesz a legjobb újonc. A WTF1 oldala nem is felejtett el minket emlékeztetni erre.

 

Lando Norris mellett Daniel Ricciardo poénjai is nagyot futottak 2019-ben

Vajon idén is számíthatunk hasonló dolgokra az ausztráltól? Valahol mélyen mindannyian tudjuk, hogy igen.

 

Megérkezett a CGI a bokszutcába, avagy így robban fel egy versenyautó

A felelőtlen Pedro de la Rosa követte el ezt a "szörnyűséget" ebben a videóban, ami az autósportos tévéműsoruk ajánlója.

Ötszörös Dakar-győztest igazolt a Red Bull

Cyril Despres eddig öt alkalommal nyerte meg a Dakart, mindannyiszor motorral, mind az öt sikerét 2005 és 2013 között szerezte - utána áttért az autókra, azzal a legjobb eredménye a 2017-es harmadik hely volt. A rendkívül rutinos versenyzőt a Red Bull igazolta le a 2020-as Dakarra, először csak mentorként a side-by-side kategóriás csapatához (Overdrive), ám most bejelentették, hogy Despres rajthoz is fog állni az OT3-mal - saját bevallása szerint meglepően stabil a technika, erős a motorja és szívesen versenyzik vele. A 45 éves legenda Seth Quintero helyét veszi át a hétvégén rajtoló futamon.

despres

fotó: dppi