DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 5. vasárnap

Fordulatos versennyel és Pourchaire-győzelemmel tért vissza az F2

Majdnem pontosan két hónapos kihagyás után ültek újra autóba a Formula-2 pilótái. Talán ennek is köszönhető, hogy egy kaotikus, incidensekben és autósérülésekben gazdag első sprintversenyt láthattunk Monzában szombat reggel.

Az első helyről induló David Beckmannt Jüri Vips szinte azonnal meg is előzte, és az észt pilóta ezután sokáig magabiztosan, aggodalom nélkül autózhatott. Mögötte azonban zajlottak az események, két-három körönként meglendült a sárga zászló. Az első nagyobb koccanás Dan Ticktum és Felipe Drugovich között történt, az egyes kanyarban értették félre egymást, a britnek ez pedig kiesést jelentett, míg a mezőny többi tagjának biztonsági autót. Később Drugovich is kiállni kényszerült a versenyből, miután megpördült és a falba csúszott.

Nem ő volt az egyetlen piruettező, Roy Nissany a legrosszabb helyen, a pálya közepén forgott meg a brazil esete után nem sokkal, a bajnokságot vezető Oscar Piastrinak kisebb csodára volt szüksége ahhoz, hogy elkerülje. Mivel az izraeli ezután le is parkolt a pályán, Bernd Mayländer ismét a pályára gurult.

A futam utolsó körei is tartogattak még izgalmakat, Vips az előretörő Theo Pourchaire-rel csatázott, és egy elfékezés után a fiatal francia át is vette a vezetést, majd öt másodperces előnnyel be is kocogott a célba, második győzelmét aratva idén. Az észt pilóta azonban ezután sorra veszítette a pozíciókat, Guanyu Zhou, Robert Svarcman, a 19. helyről felkapaszkodó Christian Lundgaard és Piastri is elment mellette. Az eredmény a befutókor ez is maradt az élen, azonban Svarcman a bokszutcai vonal átlépése és jogosulatlan előnyszerzés miatt öt másodperces büntetést kapott, így a dobogóra Lundgaard állhatott még fel.

 

Az F2 első sprintversenyének végeredménye:

  Versenyző Csapat Körök Különbség
1 Theo Pourchaire ART Grand Prix 21  
2 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi 21 4.300
3 Christian Lundgaard ART Grand Prix 21 6.900
4 Oscar Piastri Prema Powerteam 21 7.600
5 Liam Lawson HitechGP 21 9.700
6 Robert Shwartzman Prema Powerteam 21 10.700
7 Bent Viscaal Trident 21 11.500
8 Jüri Vips HitechGP 21 12.700
9 Jehan Daruvala Carlin 21 13.100
10 David Beckmann Campos Racing 21 15.200
11 Marcus Armstrong DAMS 21 15.600
12 Jake Hughes HWA Racelab 21 18.800
13 Alessio Deledda HWA Racelab 21 20.300
14 Ralph Boschung Campos Racing 20 1 kör
15 Lirim Zendeli MP Motorsport 18 3 kör
DNF Marino Sato Trident 16 5 kör
DNF Richard Verschoor MP Motorsport 10 11 kör
DNF Roy Nissany DAMS 9 12 kör
DNF Guilherme Samaia Charouz Racing System 8 13 kör
DNF Felipe Drugovich UNI-Virtuosi 4 17 kör
DNF Enzo Fittipaldi Charouz Racing System 2 19 kör
DNF Dan Ticktum Carlin 1 20 kör

Küzdelem az utolsó kanyarig, szakadó eső, piros zászló - így zajlott a DTM szezonzáró hétvégéje

Hétvégén Hockenheimben rendhagyó módon búcsúzott a Német Túraautó-bajnokság, amely a japán Super GT-vel rendezett közös versenyhétvégét. Íme a szombati és a vasárnapi futamok összefoglalója:

Furcsa fazonú felsőben futott Bottas

A Mercedes Formula-1-es pilótája csütörtökön még Monacóból posztolt biciklis szelfit, ma viszont már a gyönyörű Kuala Lumpurban a Petronas éves jótékonysági rendezvényén, az Orchid Run & Ride-on vett részt. A finn felkészülési programában nagy szerepe van a futásnak, ráadásul egy Finnországban rendezett duatlon is az ő nevét viseli.

F1-es pilóta is díjazott a MotoGP vasárnapi futamán

A Hondának köszönhetően a Toro Rosso pilótája, Pierre Gasly is ellátogatott Thaiföldre, a MotoGP vasárnapi futamára. A fancia versenyző nemcsak nézelődni ment, a díjátadó ceremónián ő nyújthatta át a konstruktőrnek a győztes trófeát.

DTM: Rockenfeller volt a leggyorsabb, de Mülleré a pole

A DTM hockenheimi szezonzárójának mai időmérő edzésén Mike Rockenfeller bizonyult a leggyorsabbnak, ám a tegnapi futamon harmadik figyelmeztetését kapta, így öthelyes rajtbüntetéssel várja a délutáni futamot. Az első rajtkockát Nico Müller örökölte meg tőle.

mue_quali2_hock2_dtm_2019

Fotó: DTM Media

Esőben zajlott a mai kvalifikáció, amelyen egy német-japán összeborulás keretében a DTM és a Super GT autói közösen hajtottak pályára. A körülmények nagyban megnehezítették a vegyes mezőny helyzetét, pályaelhagyás miatt számos kört törölt a versenyirányítás. 

Müller félidőnél ugrott az élre, ahol tovább javított legjobb idején. Végül 1:50,813-at futott, amelyet Rockenfeller 0,013 másodperccel megdöntött. A Team Phoenix pilótája a hátrasorolás miatt azonban a hatodik helyre csúszott vissza. Köridőket tekintve Timo Glock lett a harmadik, Jamie Green pedig a negyedik.

A Super GT kategóriájú autók sokat küzdöttek a tapadás hiányával. Közülük a leggyorsabb Nick Cassidy lett a Lexus LC500-assal, 1,7 másodperccel lassabb köre a 16. helyre volt elég.

A mai futam 13:30-kor rajtol, a leintést követően összefoglalóval készülünk.

Az időmérő első 15 helyezettje:

dtm-kvali-eredw

Szóval így néz ki belülről a Red Bull motorhome-ja!

Aki végigvezet minket: a csapat versenyzője, Alex Albon.

Ránézünk a műtétből visszatérő spanyol motoros kezére, és nekünk fáj

És Pol Espargaro így jutott be a Thaiföldi Nagydíj Q2-jébe a MotoGP időmérőjén!

 

Ezek a mai fiatalok, mindig csak a telefonjukat nyomkodják!

A kép alapján úgy néz ki, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is nehezen szakad el az online világtól.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Kicking back this weekend • #MercedesAMGF1 #MercedesAMG #F1 #PETRONASmotorsports #LH44 #VB77

Mercedes-AMG F1 (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés,

 

Melyik ferraris ismer fel egy pályát csak motorhangokból?

A feladvány a monacói aszfaltcsík volt, és hát... Charles Leclerc hazai pályán sem tudott nyerni ebben a kérdésben.

A teljes Grill the Grid-epizód kettejük között ITT nézhető meg!

 

Mi a rák mászkál már megint a versenypályán? Igen, pont az!

Szombat reggel komoly vihar fogadta a MotoGP-t és kísérősorozatait Buriramban, olyannyira, hogy csúszott is a program, a Moto3 csak késve kezdte meg a Thaiföldi Nagydíj harmadik szabadedzését. A várakozás alatt a helyi élővilág egy különös tagja is a pályára tévedt. Noha a szingapúri óriásgyík óta már semmin nem lepődik meg a technikai sportok nézője, a rák azért új vendégnek számít!

Fölállt a kerekesszékből és feleségül vette kedvesét Robert Wickens

A több mint egy éve Poconóban gerincsérülést szenvedett Wickens és barátnője, Karli Woods régóta készülnek már az esküvőre, és immár a rehabilitációjával jól haladó pilóta állapota is lehetővé tette ezt. Mint az alábbi videó bemutatja, az esemény több, meglehetősen rendhagyó elemet is tartalmazott, például agy formájú díszítés került a torta tetejére, és néhány Star Wars-karakter is megjelent. És ami a legszürreálisabbnak tűnt még egy évvel ezelőtt: Wickens be tudta váltani ígéretét, és a kerekesszékből felállva felkérte egy táncra kedvesét!

Három új pálya érkezett, forradalom miatt egy kikerült az FE naptárából

Az FIA véglegesítette a november 22-én startoló hatodik Formula-E-szezon versenynaptárát, ami minden eddiginél több, 14 fordulóból áll, és tartalmaz néhány változást az előzetes verzióhoz képest. A decemberi kérdőjeles időpont helyett júniusra préseltek be egy új futamot, a Jakarta ePrix-t, ami miatt kicsit tolódtak az azt követő időpontok is. Összességében három új pálya érkezik: Szöul, Jakarta, valamint a visszatérő London új, fedett helyszíne.

Előzetesen úgy tűnt, Marrakesh kikerül a naptárból, végül viszont az ugrott be a Hongkong ePrix helyett. Kína autonóm területén a belpolitikai helyzet miatt vált veszélyessé a verseny megrendezése, miután a lakosság hónapok óta tüntet a növekvő kínai befolyás ellen.

EGDh_XFXUAkmN2v

Újragondolta az F1-es bokszkiállást egy magyar standupos

Így nézne ki egy Formula-1-es kerékcsere, ha magyar szerelők végeznék. Főszerepben Elek Péter.

Így néz ki egy bokszkiállás minden kulcsszereplő nézőpontjából

A Haas minden eddiginél részletesebben megmutatta nekünk, mit látnak a szerelők egy bokszkiállás során.

Alonso most épp a Marokkó Ralin rója a kilométereket (Videó)

Nincs megállás Fernando Alonso számára, a kétszeres F1-es világbajnok minden figyelmét a jövő évi Dakar Ralira való felkészülésre fordítja. Ennek aktuális állomása az október 3-9. között rendezett Marokkó Rali, amelynek egyik szakaszáról maga a pilóta osztott meg egy rövid fedélzeti kamerás felvételt.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Jump for a minute with @marc_coma and myself in the Toyota Hilux

MotoGP, WEC és DTM - mutatjuk a szombati programot

 

Szombat

2:20-3:20 WEC, harmadik szabadedzés
4:55-5:40 MotoGP, harmadik szabadedzés (Spíler 1)
6:10-7:00 WEC, időmérő
8:30-9:00 MotoGP, negyedik szabadedzés (Spíler 1)
9:10-9:50 MotoGP, időmérő (Spíler 1)
10:35-10:55 DTM, első időmérő
13:30-14:30 DTM, első futam

 

46

fotó: dppi

Így derül az F1-es mezőny a mosoly világnapján

Október első péntekjén tartják a mosoly világnapját, így összeállítottunk egy jókedvű gyűjteményt a pilótákról. Reméljük, hogy olvasóinknak is derűsen telik a napja. A galériáért katt ide!

ric-mosolynap

Ki cserélne ezzel a pályaszéli nézővel?

Kiváló videót rögzített a néző, aki a rali-világbajnokság walesi versenyén szurkol. Óriási élmény a pályák széléről látni a világsztárokat, de előfordulhatnak azért negatívumok is - Elfyn Evans egy kicsit szélesebben fordult, aztán...

 

Vajon Daniel Ricciardo lesz a Hónap Dolgozója?

Az ausztrál F1-es pilóta színésznek sem utolsó - az INFINITI videójában a Hónap Dolgozója címért küzd, F1-es autóval érkezik, kerékcserét mér, irányítja a többieket, megautóztatja az ügyfelet. Aztán kiderül, hogy ez mire elég...

Nico Rosberg utolsó F1-es pole-ja - Suzuka az ő pályája volt

A 2016-os világbajnok a pályafutása utolsó pole-pozícióját Japánban, Suzukában szerezte - érdekesség, hogy 2015-ben és 2014-ben is ő nyerte az időmérőt ezen a pályán, itt még Lewis Hamiltonnal szemben is nagyon ment neki. Hangolódjunk ezzel az egy hét múlva esedékes idei Japán Nagydíjra. 

Hányasra értékelitek ezt a Sainz-kört?

Charles Leclerc-től ugyan kapott 1,6 másodpercet, csapattársát, Lando Norrist viszont (egy tizeddel) legyőzte Carlos Sainz az oroszországi időmérőn - ez végül ötödik rajthelyet ért neki. A spanyol ki is posztolta a körét a közösségi oldalán azzal, hogy a maximumot hozta ki az autóból, de értékeljük a kört egy számmal: