Holland Nagydíj: élesedő bajnoki csata a hölgyeknél, új győztes az F3-ban
https://formula.hu/parc-ferme/30011
Szombaton, a Formula-1-es időmérő után még két versenyt is láthattunk Zandvoortban.
A hölgyek idei hatodik versenyüket futották. A pole-pozícióból induló Emma Kimilainen a rajt után megtartotta a vezetést, mögötte a bajnoki címért küzdő Alice Powell és Jamie Chadwick haladt. A félórás verseny nyolcadik percében azonban Powell átvette a finntől a vezetést. Chadwick szinte azonnal követte őt, így a két bajnokaspiráns az élen folytathatta a küzdelmet. Chadwick versenytempója erős volt, de Powell közel két és fél másodperces előnyt épített ki, így végül őt intették le az első helyen, Kimilainen pedig komoly csata után megőrizte harmadik helyét. Chadwick előnye az összetettben már csak hét pont, két fordulóval a vége előtt. A W Series október végén, az Egyesült Államokban folytatódik.

Az utolsóként pályára hajtó Formula-3 mezőnye parádés versennyel zárta a napot. A pole-pozícióból Ido Cohen indult, de a második helyről startoló Clement Novalak a lámpák kialvása után azonnal meg is előzte őt, Frederik Vesti pedig átvette a harmadik helyet Olli Caldwelltől, aki ezután csapattársával, a bajnokságot vezető Dennis Haugerrel vívott óriási párharcot. Hamarosan azonban biztonsági autós fázis jegelte a küzdelmet, Lorenzo Colombo ugyanis a falba csúszott. Az újraindítás után négyes csata alakult ki az élen, a legjobb háromhoz csatlakozott Victor Martins is, aki végül a 16. körre mindhármukon átverekedte magát. Magabiztos vezetése még a második biztonsági autós fázis – melyet Amaury Cordeel kicsúszása idézett elő – után sem ingott meg, így idei első győzelmét aratta a szériában, ráadásul csapata, az MP Motorsport hazai pályáján. Az F3 két bajnokaspiránsának viszont drámát hozott a futam, Hauger az utolsó előtti körben Cohen révén defektet kapott és a mezőny végére került, míg Jack Doohan a kavicságyba sodródott, így ő is a pontszerző helyeken kívül zárt. A sorozat magyar versenyzője, Tóth László idei legjobb eredményét elérve a 17. helyen ért célba.
Egy téglatestből rajzolt buszt a graffitis
https://formula.hu/parc-ferme/22899
Elképesztően realisztikus buszt festett az alábbi graffiti-művész egy épület belterében.

Szeptemberben jön Hamilton legújabb ruhakollekciója
https://formula.hu/parc-ferme/22898
Szeptember másodikán érkezik Lewis Hamilton és Tommy Hilfiger közös projektje, a TommyXLewis harmadik kollekciója. A Twitteren már megtekinthető róla egy-két kép, Hamilton pedig saját közösségi oldalán posztolt róla - szerinte messze ez az eddigi legjobb kollekciója, amely az egység erejét képviseli. Áldottnak érzi magát, hogy minden nap tanulhat és fejlődhet kreatív tervezőként. Hálás mindenkinek, hogy ezt megcsinálhatta és már nagyon fel van tüzelve, hogy megoszthassa a kollekciót a nagyközönséggel.
A Twitteren a TommyXLewis hashtaget érdemes követni, ha valaki kíváncsi a kollekcióra, ezen a linken pedig még az előző, második szériát lehet megnézni.

Sainz talán elirigyelte Leclerc rap albumát
https://formula.hu/parc-ferme/22897
Charles Leclerc nemrég egy olyan képet posztolt az Instagramján, amelyhez azt kommentelte, hogy "a rap albumunk borítója már kész van" - nos, talán ezt irigyelte el Carlos Sainz, aki akkora nyaklánccal pózolt, amelyet leggyakrabban éppen rappereken szoktunk látni...
Tanuljunk életbölcsességet Alonsótól
https://formula.hu/parc-ferme/22896
"Hisszük, hogy ha valami megrémít, de ugyanakkor boldoggá tesz, akkor azt meg kell ragadni. Ez a lényege a kalandnak, az élet pedig egy nagy kaland" - posztolta az alábbi képhez Fernando Alonso a közösségi oldalán.

Te milyen gyorsan tudnál elrajtolni?
https://formula.hu/parc-ferme/22894
A Renault egy Twitter-posztban "méri" a reakcióidőnket a piros lámpák kialvása után.
F1 drivers have excellent reaction skills especially for race starts. How about yours? Test it here and tweet us how quick you were with a screengrab! #RSspirit pic.twitter.com/wrFDNOVDGi
— Renault F1 Team (@RenaultF1Team) August 14, 2019
Di Grassi szerint elektromos autóval valósítható meg a tökéletes fánk
https://formula.hu/parc-ferme/22895
A Formula-E 2016/17-es bajnoka, az elektromos autózás szószólója „ez a világ legtökéletesebb fánkja?” címmel osztotta meg az alább videót: így driftel egy helyben egy négy elektromotorral felszerelt, összesen 1280 lóerő teljesítményre képest autó, a Schaeffler 4e Performance névre hallgató koncepciója.
A megosztott videó egyébként nem új, hanem egy évvel ezelőtti: a volán mögött Di Grassi Formula-E-s csapattársa, Daniel Abt ült.
Harminc éve hunyt el, de valamennyi ferraris szívében tovább él
https://formula.hu/parc-ferme/22892
Enzo Ferrari emlékezik a Scuderia. A legendás alapító 90 éves korában, 1988. augusztus 14-én hunyt el.
A lifelong passion that continues to make the world dream. Today Enzo still remains in our hearts. pic.twitter.com/TS9AxML5yH
— Scuderia Ferrari (@ScuderiaFerrari) August 14, 2019
Vettel és Leclerc egymást interjúvolták meg
https://formula.hu/parc-ferme/22890
A Volán mögött elnevezésű videósorozat második részét osztotta meg a Ferrari a Twitteren, melyből kiderül, hogy Vettel igazából elég jól beszél olaszul, csak titkolja, de az is, melyikük próbálta már ki az F2004-est, Schumacher utolsó világbajnok autóját.
EXTENDED CUT
— ShellMotorsportTeam (@ShellMotorsport) August 13, 2019
Episode 2 of our new #BehindTheWheel series with Charles & Seb!
Was your question answered?! pic.twitter.com/M66bxSbe9a
AFM ralihíradó: Finn Rali
https://formula.hu/parc-ferme/22891
A Finn Ralival tért vissza a nyári szünetről a Rali-világbajnokság mezőnye, és úgy fest, hogy a pihenő alatt semmi sem változott: ahogy az egész szezonban, úgy most is Ott Tanak száguldott a leggyorsabban, és ezúttal a technika sem köpött bele a levesébe.
Bottas raliautót tesztelt Németországban
https://formula.hu/parc-ferme/22889
Valtteri Bottas tesztelhette a minap az M-Sport Ford Fiesta WRC-járművét, mellyel jól elszórakozott, miközben megcsúszások és egyéb hibák is tarkították a finn Formula-1-es pilóta szárnypróbálgatásait.
Így tegyünk tönkre egy gyönyörű tájképet
https://formula.hu/parc-ferme/22888
Bemutatja: Lando Norris.
Minimum tekintélyt parancsoló az IndyCar háromszög-pályája belső kamerából nézve
https://formula.hu/parc-ferme/22887
James Hinchcliffe autójába ülhetünk be Poconóban az IndyCar Twitter-bejegyzésében. Tavaly egyébként itt szenvedett súlyos balesetet Hinchcliffe csapattársa, Robert Wickens.
Those @PoconoRaceway views #VisorCam // #ABCSupply500 pic.twitter.com/d6ins6JzoC
— NTT IndyCar Series (@IndyCar) August 13, 2019
Robert Wickens műtétje után visszatért a rehabilitációhoz, és továbbra is lenyűgöző, amit művel
https://formula.hu/parc-ferme/22886
Azok után, hogy egy fertőzés miatt egy hónapja újra műteni kellett a tavaly Poconóban súlyos gerincsérülést szenvedő kanadai IndyCar-versenyzőt, a baleset után lábadozó versenyző visszatért a rehabilitációhoz, most először végigcsinálva legutóbbi műtétje után a 30 perces munkát az AlterG nevű eszközzel, és jó látni, hogy egyre magabiztosabban tud járni.
It has been 4 weeks since my latest surgery and we are finally back to a full training program! It was really encouraging to see the work we have been doing at @pitfittraining and @definingsports is paying off. This was my first full (30 minute) AlterG session since the surgery. pic.twitter.com/llghjVczs8
— Robert Wickens (@robertwickens) August 13, 2019
Ha már balkezesek világnapja van... melyik a legmenőbb balos kanyar az F1-es versenynaptárban?
https://formula.hu/parc-ferme/22885
Az F1 Twitterén a török nyolcas kanyar, illetve Suzukából a 130R merült fel két opciónak. Ezek közül lenne valamelyik?
Slide to the left! Continuing our #LeftHandersDay vote, two extreme G-Force candidates
— Formula 1 (@F1) August 13, 2019
But which one do you like best? Vote below now
Esetleg a belgiumi Pouhon vagy az orosz hármas kanyar lenne az?
Well, since it's #LeftHandersDay...
— Formula 1 (@F1) August 13, 2019
What's the best left-hand corner in #F1? We've picked a few, and we'd love to know which is your favourite! Vote below
George Russell még a nyári szünetben is gyötri magát
https://formula.hu/parc-ferme/22884
A Williams újonc F1-es pilótája annyit írt az alábbi videójához, hogy "Reggel"...
Morning pic.twitter.com/fHSC2YCKDA
— George Russell (@GeorgeRussell63) August 12, 2019
Videó: Hamilton kosarazással kapcsol ki
https://formula.hu/parc-ferme/22883
Az F1-es címvédő egyik haverjával kosarazott a nyári szünetben, amiről közzé is tett egy videót:
Korábbi holland futballsztárral golfozik, teniszezik, kosárlabdázik Max Verstappen
https://formula.hu/parc-ferme/22882
Legalábbis az alábbi reklámvideóban, ahol Ruud Gullittal csapnak össze:
The summer break gives me time to try some new sports. @ZiggoCompany challenged @GullitR and me to a re-match. We had a lot fun making it, I hope you guys enjoy it! pic.twitter.com/pLolrVo0NM
— Max Verstappen (@Max33Verstappen) August 12, 2019
Bukás, mentőhelikopter, tüdőzúzódás: hazaengedték a sérült motorost
https://formula.hu/parc-ferme/22881
Mirt hazaengedték a kórházból: Joan Mir múlt hétfőn a brnói teszten bukott hatalmasat, amely után előbb a pálya orvosi központjából kezelték, majd helikopterrel a közeli kórházba szállították. A suzukisnál tüdőzúzódást diagnosztizáltak, ezt leszámítva viszont a közlemények szerint megúszta súlyos sérülés nélkül az incidenst. Mirt pénteken szállították át Barcelonába, ahol a kezelését a MotoGP orvosa, Dr. Angel Charte felügyelte. A vizsgálatok során megállapították, hogy a spanyol versenyző tüdeje továbbra is be van gyulladva a zúzódások miatt, ezért a hétvégére is bent tartották a kórházban. Hétfőn azonban az orvosi csapat végre hazaengedte Mirt, aki így otthon folytatja a rehabilitációt a jövő heti újabb vizsgálatig, amelyen eldőlhet, hogy indulhat-e a motoros a Brit Nagydíjon.

forrás: P1Race.hu
fotó: Suzuki Racing
Videó: Albon eddigi legszebb F1-es megmozdulásai
https://formula.hu/parc-ferme/22880
Még csak pár versenyt futott a királykategóriában, máris beülhet egy topautóba. Az eddigiekről az F1 készített egy rövid videót, ami ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!
Kisfiával égette a gumit győzelme után a NASCAR-sztár
https://formula.hu/parc-ferme/22879
Kevin Harvick tavaly is fiával, Keelannel ünnepelt, idén erre még rátett egy lapáttal, és a győzelem utáni szokásos gumiégetésre, a Burnoutra őt is beültette maga mellé az autóba. A fiú arckifejezését látva nem volt ez rossz döntés. Pláne, hogy a győztes által begyűjtött kockás zászló is az övé lett...
A Michigan tradition in the making! @KevinHarvick and Keelan bring back their @MISpeedway celebration from 2018! pic.twitter.com/8wU3NwZweC
— NASCAR (@NASCAR) August 11, 2019