Alonso: Lewis mindig panaszkodik
https://formula.hu/parc-ferme/29694
Az akciódús Magyar Nagydíj legnagyobb párharcát két ősi ellenfél, Fernando Alonso és Lewis Hamilton szolgáltatta a futam hajrájában: a csata a negyedik helyért folyt, valójában azonban Alonso nem saját pozícióját, hanem az Alpine győzelmét védte. A Mercedes csapatrádiójában elhangzott Hamilton panasza: ilyen sebességnél Alonso veszélyesen védekezett.
„Ő mindig panaszkodik!” – válaszolta zsigerből Alonso a Ziggo Sport riporterének, mikor a tévés Hamilton rádiózását vetette fel, meg sem várva a kérdés befejezését. Aztán hozzátette: „Az FIA részéről nem hallottam semmit, ezért azt hiszem, rendben volt.”
„Őszinte véleményem szerint Lewis apró hibát követett el az utolsó két kanyarban, mert ekkora tempóelőnnyel nem telhet nyolc körbe az előzés. Utána változtatott is az ívén, ezért tudta Carlost szinte rögtön, egy kör múlva megelőzte. Nem volt nehéz az előzés, mégis négy-öt körbe telt neki kitalálni, hogyan csinálja – így gondolom én” – elevenítette fel a pompás csatát Alonso.
Post race interview with Fernando Alonso: Lewis always compains#HungarianGP pic.twitter.com/cVPrn3rjtN
— Alpine F1 updates (@startonpole) August 1, 2021
Rosenqvist szintén nagyot bukott az Indy-teszten
https://formula.hu/parc-ferme/22023
Nem Fernando Alonso szenvedte el a szerdai tesztnap egyetlen nagy balesetét. Felix Rosenqvist a 2-es kanyarban szintén a falnak csapódott Indianapolisban, ráadásul a baj nagyobb is lehetett volna: Will Power és Jack Harvey is éppen csak hogy el tudta kerülni.
Elmarad a Szombathely Rali, helyette vigasztalódjunk a Miskolc Ralival
https://formula.hu/parc-ferme/22013
Az AFM Ralihíradó beszámolója a magyar bajnokság legutóbbi versenyéről.
Videó: Alonso a falba csapódott Indianapolisban
https://formula.hu/parc-ferme/22021
Nagyott csattant a kétszeres F1-es világbajnok az Indy500-ra való felkészülés (edzés) során - íme az esetről készült videó:
Alonso into the wall video. #Indy500 #INDYCAR pic.twitter.com/teJdTOqCT5
— Robin (@RTShark) 2019. május 15.
A kicsik sem viccelnek: gyönyörű előzéseket hozott az F2 barcelonai futama
https://formula.hu/parc-ferme/22019
Szegény Zhou többször is a dolog rossz oldalála került, Aitken viszont... A videó erre a linkre kattintva megtekinthető!
Mutatjuk a Spanyol Nagydíj legjobb belső felvételeit
https://formula.hu/parc-ferme/22018
A szokásos onboard válogatás erre a linkre, vagy az alábbi helyen a Youtube-ra átkattintva elérhető:
A kis Checo elfoglalta apja autóját
https://formula.hu/parc-ferme/22017
A Racing Point pilótájának másfél éves fia, Sergio Perez Jr. Barcelonában közelről szemügyre vette apja munkaeszközét.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Még mindig nem tudjuk, mi épül a Hungaroring M3-as lehajtójánál...
https://formula.hu/parc-ferme/22016
Várjuk olvasóink tippjeit!

A legemlékezetebb pillanatok a Holland Nagydíj történetéből
https://formula.hu/parc-ferme/22015
A Formula-1 hivatalos csatornája gyűjtött össze öt emlékezetes momentumot az 1985-ig megrendezett versenyből: van köztük legendás bajnok első győzelme, három keréken versenyzés, élmenők ütközése.
A videó YouTube-ra átkattintás után indul.
Spici: Raliból a ralikrossz élvonalába
https://formula.hu/parc-ferme/22014
Interjú Spitzmüller Csabával, a 2008-as abszolút ralibajnokkal, aki az utóbbi években már a ralikrossz szakágban ér el egyre komolyabb sikereket.
20 éves orosz a Mercedesben: Ők tesztelnek szerdán
https://formula.hu/parc-ferme/22012
A barcelonai kétnapos teszt második napjának felállása: a csapatok nagy része most is tesztpilótának adott lehetőséget, az esetek közül a legérdekesebb a Mercedest vezető Nyikita Mazepin. A Ferrari és a Racing Point a Pirellinek is tesztel, ezért két autóval mehetnek, a McLaren pedig délután cserél.
Mercedes: Nyikita Mazepin
Ferrari: Antonio Fuoco, Charles Leclerc (Pirelli)
Red Bull Racing: Dan Ticktum
Renault: Jack Aitken
Haas: Kevin Magnussen
McLaren: Sergio Sette Camara (délelőtt), Oliver Turvey (délután)
Racing Point: Nick Yelloly, Lance Stroll (Pirelli)
Alfa Romeo Racing: Kimi Raikkönen
Toro Rosso: Alexander Albon
Williams: Nicholas Latifi

A leglágyabb keverékeket viszi a Pirelli Monacóba
https://formula.hu/parc-ferme/22011
Az FIA közölte a Pirellivel a csapatok gumiválasztását a május 26-án esedékes Monacói Nagydíjra. A Mercedes és a Ferrari eltérően választottak, a legkonzervatívabb elosztás pedig a Williamsé. A C3-as lesz a kemény, a C4-es a közepes, a C5-ös pedig a lágy abroncs, ami azt jelenti, hogy a leglágyabb keverékekkel érkezik a Pirelli a hercegségbe. A múltból eredő tapasztalatokat követően minden csapat a lágy keverékből kérte a legtöbbet a versenyhétvégére.

Motorosok segítettek átkelni a kacsacsaládnak
https://formula.hu/parc-ferme/22010
Ennek a gyanútlan kacsacsaládnak bizony nagy szerencséje volt, hogy egy ilyen lágy szívű emberekből álló motoros csapat előtt próbálkoztak meg átkelni az úton, akik a segítségükre siettek.
25 éve szerezte pályafutása első pole-pozícióját Michael Schumacher
https://formula.hu/parc-ferme/22008
A hétszeres világbajnok német 1992-ben szerezte első nagydíjgyőzelmét, azt viszont kevesebben tudják, hogy első bajnoki évében, 1994-ben rajtolt csak először pole-pozícióból, és bár abban az évben megnyerte az első három nagydíjat, csak a negyediken indult az első rajtkockából – az első három versenyen Ayrton Senna indult az élről. 1994. május 14-én, a tragikus imolai versenyhétvégét követően, Monacóban szerezte meg Schumacher végül a pole-pozíciót.
További érdekesség, hogy a második helyezéssel későbbi riválisa, Mika Hakkinen szintén addigi legjobb rajteredményét érte el. Másnap Schumacher első monte-carlói, szezonja negyedik és pályafutása hatodik győzelmét érte el.

Már a Holland Nagydíj pályabemutató videója is itt van
https://formula.hu/parc-ferme/22009
A 4,3 kilométeres zandvoorti pályán az egyenesek nem túl hosszúak – a legnagyobb is csak 678 méter –, a 180 fokos első kanyar viszont tartogatott a múltban bőven izgalmat.
Az idei Ferrari és a V8-as motorhang
https://formula.hu/parc-ferme/22004
Hogy tetszik ez a kombináció?
Szenzációs felvétel az 1961-es Monacói Nagydíjról
https://formula.hu/parc-ferme/22006
Kiváló minőségű négyperces videó Stirling Moss nagy győzelméről a hercegségi pályán.
Még az állatvilágot is érdekelte a WRC Chilében
https://formula.hu/parc-ferme/22005
Az alábbi videón az látszik, hogy még egy csiga is felemelte a fejét és végignézte, ahogy elfordul előtte egy WRC a rali-világbajnokság chilei futamán:
Már mutatunk is egy Verstappen-kört Zandvoortból
https://formula.hu/parc-ferme/22007
Hivatalosan is bejelentették, hogy a Formula-1 2020-ban Hollandiában is versenyezni fog, ott lesz a naptárban Zandvoort. A pályán Max Verstappen korábban már végigment a Red Bull-lal, mutatunk is erről egy videót:
Jump on board with Max for a lap of the Zandvoort circuit as #F1 announces the return of the #DutchGP More here https://t.co/8FhaFTuz2o pic.twitter.com/NJbn8lI6fo
— Aston Martin Red Bull Racing (@redbullracing) 2019. május 14.
Vettel bokszkiállásra utasítja a Ferrarit, a két Haas nem bír magával - így szólt a csapatrádió Barcelonában
https://formula.hu/parc-ferme/22003
A Spanyol Nagydíj legjobb rádióüzenetei erre a linkre, vagy alább a Youtube-ra átkattintva megtekinthetők:
A kör, ami plusz egy pontot jelentett Hamiltonnak
https://formula.hu/parc-ferme/22002
Barcelonában szerezte meg első olyan pontját Lewis Hamilton, amelyet a versenyben futott leggyorsabb körért kapott - a hajrában, egész pontosan az 54. körben, lágy gumikon repesztett egy 1:18,492-t, ezzel szűk három tizedmásodpercet vert Valtteri Bottas leggyorsabb körére. Érdekesség, hogy a futam harmadik leggyorsabb köre ennél jóval lassabbra sikerült, Max Verstappen 1:19,769-cel jegyezhette ezt fel. Egyelőre egyébként csak Charles Leclerc-nek van két leggyorsabb körért járó extra pontja, rajta kívül Hamilton, Bottas és Pierre Gasly gyűjtött be egyet-egyet.