Steward
Balogh Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. szeptember 21. kedd

Még egy új győztes az F3-ban, Tóth versenye jobban sikerült

A mogyoródi naplementében kezdték meg második versenyüket az F3 fiataljai, és akárcsak a többi program, Carlos Sainz időmérős balesete miatt az ő startjuk is csúszott tíz percet. Nemcsak ez volt az egyetlen érdekes történés a lámpák kialvása előtt; a délelőtti első verseny végeredménye ugyanis változott, Lorenzo Colombo öt másodperces büntetését követően elvesztette győzelmét.

Az élről ezúttal Enzo Fittipaldi indult, mögötte Roman Stanek és Matteo Nannini sorakozott fel. A rajt után Nannini rögtön meg is előzte Staneket, majd Fittipaldit vette célba, és a negyedik körben sikerült rajta is áthámoznia magát. Az első kör ismét lezajlott komolyabb incidensek nélkül, Oliver Rasmussen és Olli Caldwell lökdösődését ugyan vizsgálatra méltónak találták, de nagyrészt tiszta verseny folyt.

Előzési rekord ezúttal sem dőlt. Az élen Nannini hamar jelentős előnyt épített ki, és az egyetlen, ami miatt aggódnia kellett, a többszöri figyelmeztetés az FIA-tól a pályahatárok be nem tartása miatt. Az akció fő felelőse délelőtthöz hasonlóan ezúttal is a bajnoki éllovas Dennis Hauger volt, aki a nyolcadik helyről indulva végül az ötödikig küzdötte fel magát, többek között egyik legnagyobb kihívóját, Jack Doohant is maga mögé utasítva.

Mindeközben Nannini magabiztosan nyerte a versenyt, és ezzel ismét egy új nevet köszönthetünk idén a győztesek listáján. A dobogóra még Fittipaldi és Stanek fért fel. Hauger remek versenyzésével tovább növelte előnyét a bajnoki tabellán, honfitársunk, Tóth László pedig a délelőttinél jobb versenyt zárva a 23. helyen ért célba.

Így nézhet ki a MotoGP rekordhosszúságú 2022-es versenynaptára

A The Race szaklap tette közzé paddockforrások alapján, milyen menetrendet tervez jövőre a gyorsaságimotoros-világbajnokság. A következő évtől kezdődően a csapatokkal kötött megállapodás értelmében húsz helyett huszonkettő lehet az egy szezonban megrendezhető futamok száma, ezt pedig majdnem teljesen ki is használnák a szervezők, ugyanis a MotoGP történetében először 21 fordulót terveznek – igaz, a koronavírus-járvány még akár 2022-ben is keresztülhúzhatja a számításokat.

Magában a menetrendben nincs túl nagy meglepetés: tulajdonképpen az eredeti 2021-es tervezetet bővítették ki azzal, hogy Portugália fix helyet kapott a naptárban, valamint bekerült a még építés alatt álló indonéz Mandalika Street Circuit. Ez utóbbi a szezon második állomásának adna otthont a március 6-ra időzített (ezt a dátumot már hivatalosan is megerősítették) katari nyitány után. A továbbiakban a naptár csak annyiban tér el a szokásostól, hogy a nyári szünet után helyet cserélt a Brit és az Osztrák Nagydíj, előbbi a már idén is kieső brnói viadal helyét átvéve. Egyébként nemcsak az indonéz helyszín lenne új a mezőny számára, hanem a finn KymiRing, ahol már tavaly is futamot rendeztek volna a pandémia nélkül.

A MotoGP várható 2022-es versenynaptára a The-Race szerint:

Március 6. Katari Nagydíj, Losail
Március 20. Indonéz Nagydíj, Mandalika
Április 3. Argentin Nagydíj, Termas
Április 10. Amerikai Nagydíj, Austin
Április 24. Portugál Nagydíj, Portimao
Május 1. Spanyol Nagydíj, Jerez
Május 15. Francia Nagydíj, Le Mans
Május 29. Olasz Nagydíj, Mugello
Június 5. Katalán Nagydíj, Barcelona
Június 19. Német Nagydíj, Sachsenring
Június 26. Holland TT, Assen
Július 10. Finn Nagydíj, Kymi Ring
Augusztus 7. Brit Nagydíj, Silverstone
Augusztus 21. Osztrák Nagydíj, Spielberg
Szeptember 11. Aragóniai Nagydíj, Aragon
Szeptember 18. San Marinó-i Nagydíj, Misano
Október 2. Japán Nagydíj, Motegi
Október 9. Thaiföldi Nagydíj, Buriram
Október 23. Ausztrál Nagydíj, Phillip Island
Október 30. Malajziai Nagydíj, Sepang
November 13. Valenciai Nagydíj, Valencia

 

 

Bottas rajthoz áll a 2022-es havas-jeges Bajnokok Tornáján

Már hónapokkal ezelőtt bejelentették, hogy néhány év kihagyás után jövő év elején újra megrendezik a Bajnokok Tornáját, ám az eddigiektől eltérően nem egy stadionban, hanem a tervek szerint szélesebb és jeges-havas pályán. A február 5-6-i svédországi eseményen pedig már biztosan lesz egy aktív Formula-1-es pilóta, méghozzá Valtteri Bottas révén, akinek segítségére lehet a jó szereplésben, hogy néhány alkalommal már rajthoz állt az Arctic Ralin.

Az idén még a Mercedesnél, jövőre már az Alfa Romeónál versenyző Bottas a ROC Nemzetek Kupáján is ott lesz a finn színeket képviselve. A csapattársa kilétét még homály fedi, ugyanakkor magán a teljes rendezvényen már olyanok indulása vált biztossá, mint Johan Kristoffersson, Tom Kristensen, Mattias Ekström és Petter Solberg.

bottas-dppi

Csak a célfotó döntött Gasly és Tsunoda külön versenyében, mindketten ragaszkodtak hozzá, hogy ők nyertek - videó

Az AlphaTauri közzétette szokásos All Access videóját a monzai F1-es hétvégéről, vagyis közel fél órányi videót nézhetünk meg a csapat háttérben zajló munkájáról. A pályabejárástól kezdve a különböző fotózásokon át mindent megtekinthetünk az istálló szemszögéből - a videóban 8-10 perc között egy nagyon éles versenyt is láthatunk Pierre Gasly, valamint Yuki Tsunoda között. Döntőbíró kellett a győztes kihirdetéséhez...

Kutyáját is bevonta a lábnapba Carlos Sainz

"Sose hagyd ki a lábnapot hétvégén! Pinón ott volt, hogy segítsen" - írta az alábbi videóhoz Carlos Sainz, a Ferrari F1-es pilótája.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Carlos Sainz (@carlossainz55) által megosztott bejegyzés

Raikkönen szelleme velünk marad: Vettel igazi kimis választ adott

Az F1 online szurkolói találkozóján kapott egy kérdést Sebastian Vettel arról, hogy milyen rituáléi vannak a futamok előtt. A német klasszis egy Kimi Raikkönenre emlékeztető választ adott: "El kell mennem vécére, mert a versenyek elég hosszúak tudnak lenni, ez a legstabilabb rituálé..." - hangzott a felelet. Raikkönennel ellentétben viszont Vettel ezt követően érdemben is megválaszolta a kérdést:

"Néha hallgatok zenét, van hogy többet, van hogy kevesebbet, ugrálok, csinálok bemelegítő gyakorlatilag és mindig a bal oldalról szállok be az autóba, sosem jobbról. Nem tudom, hogy miért, de így van, ezt lehet rituálénak hívni."

vet_11

fotó: Aston Martin Cognizant F1 Team

Úgy látszik, hogy jó lett a kapcsolat Khaby Lame és a Ferrari között

Az Olasz Nagydíj alkalmával Monzában látta vendégül a Ferrari csapata a TikTok egyik legmenőbb arcát. A szenegáli-olasz származású Khaby Lame azóta már nem csak a paddockban készült felvételeken tűnik fel és mint az alábbi videó is mutatja, a Ferrari nyitni tudott a mostanában nagyon népszerű pár másodperces videók irányába.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Scuderia Ferrari (@scuderiaferrari) által megosztott bejegyzés

Misanóban járt Yuki Tsunoda

Zsinórban három F1-es verseny után az előző hétvégén pihenőt kapott a mezőny, ezt pedig mindenki a maga módján igyekezett kihasználni. Daniel Ricciardo például ilyenkor is versenyzett, igaz csak egy baráti gokartozás keretein belül, de az AlphaTauri japán versenyzője sem tudott elszakadni a sebességtől. Yuki Tsunoda ezúttal csak néző volt, viszont nem akárhol, a MotoGP legutóbbi versenyhétvégéjén jelent meg, ahol több fotó is készült róla, természetesen olyan versenyzőkkel és csapatokkal, akiket a Red Bull is támogat. Marc Marquez, Pol Espargaro és Takaaki Nakagami is feltűnik a képeken.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Már a Mercedes is Bottas fotóival viccelődik

Miután az Olasz Nagydíjon összeütközött a világbajnoki cím két legnagyobb esélyese, Lewis Hamilton és Max Verstappen, szinten mindenkinek volt valamilyen véleménye az esetről. A futam után a dobogósokat is faggatták erről, így például Valtteri Bottasnak is megmutatták a felvételeket, a reakciója pedig olyannyira kedveltté vált a szurkolók körében, hogy egy elég népszerű mém lett az arckifejezéséből. Azóta több mindent is odavágtak az eredeti fotókra, csak a finn pilóta az állandó, de már a Mercedes is ezzel tudatta a Twitteren, hogy ezen a hétvégén újabb verseny következik.

Ricciardo gokartozással lazít az F1-es győzelem után - videó

A korábbi gokartvilágbajnok Marijn Kremersszel csatázott egyet a McLaren ausztrálja:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Hamilton is nyakra gyúr - videó

A világbajnokot talán a monzai eset késztette erre, amikor egy Red Bullt kapott a nyakába...

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Sky Sport F1 (@skysportf1) által megosztott bejegyzés

Grosjean egyik kedvenc kanyarjává válhatott a Dugóhúzó – videó

Colton Herta nyerte ugyan az IndyCar Laguna Seca-i futamát, de a verseny embere a legtöbbek szerint Romain Grosjean volt, aki szenzációs előzéseket bemutatva – nem egyet a legendás Dugóhúzóban – ért fel a dobogóra. Ha esetleg valaki lemaradt a vasárnap esti eseményekről, itt pótolhatja a lényeget:

Parádézó újonc, szoros utolsó kör – a San Marinó-i GP legjobb pillanatai

Megérkezett a szokásos válogatás a legutóbbi, misanói MotoGP-futamról is, a főszerepben többek között Francesco Bagnaiával, Fabio Quartararóval és Enea Bastianinivel – a videó IDE vagy a képre kattintva nézhető meg:

motogp-misano-video

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

 

Kubicáék újabb győzelemmel bajnokok az ELMS-ben

A hétvégén Spa-Francorchamps-ban rendezték meg az Európai Le Mans Sorozat aktuális, szezonbeli utolsó előtti fordulóját, amelynek a Team WRT 11 pontos előnnyel vágott neki. Mivel a Robert Kubica, Yifei Ye, Louis Deletraz trió megszerezte idei harmadik győzelmét, az egység már a portugál finálé előtt bebiztosította a bajnoki címet. Kubica úgy érte el mindezt, hogy az ezt megelőző két hétvégén pedig a Formula-1-ben versenyzett Kimi Raikkönen helyetteseként az Alfa Romeónál.

Az ELMS mezőnyét jövőre hazánkban is megcsodálhatjuk, hiszen nemrég kiderült, hogy a Hungaroring is bekerült a 2022-es versenynaptárukba.

kubica-wrt-elms-bajnok

Már februárban elrajtol a 2022-es IndyCar-szezon

Az utolsó előtti, Laguna Seca-i versenyhétvége során prezentálta a jövő évi naptártervezetet az IndyCar szervezősége. Rögtön az első forduló kapcsán van egy érdekesség, hiszen a St. Petersburgben rendezendő évadnyitó február 27-i időpontot kapott: 2004 óta először fognak IndyCar-futamot rendezni már az év második havában. Az összesen 17 fordulós menetrendben szokás szerint május utolsó vasárnapján, május 29-én kapott helyet a legendás Indy 500. Indianapolisba amúgy az épített pálya miatt is ellátogat a mezőny kétszer is. Oválversenyt összesen ötöt fognak rendezni a szezon során: az Indy 500 mellett Texasban, Iowában kettőt is, valamint a World Wide Technology Racewayen. Az évad a tervek szerint szeptember 11-én, Laguna Secában zárul majd. Íme, a 2022-es naptártervezet:

indycar-2022-naptar

Verstappen több kört vezetett idén, mint a mezőny többi része együttvéve

A Racing Statistics tette ki Twitter-oldalára az alábbi táblázatot, amelyen az látszik, hogy Max Verstappen 462 kör végén vezetett eddig a 2021-es F1-es szezon során – ez pedig 108-cal több, mint amennyit a mezőny összes többi tagja az élen töltött! Természetesen Lewis Hamilton a második ezen a téren, míg Esteban Ocon a hungaroringi sikerével a harmadik helyen áll. Összesen amúgy tíz pilóta vezetett már legalább egy kör erejéig idén – persze egy részük csak a bokszkiállások idején, átmenetileg.

Így lepte meg Marquez ifjú olasz rajongóját, Valentinót

Amióta néhány éve elég puskaporos a viszony Valentino Rossi és Marc Marquez között, az olasz versenyhelyszíneken rendre szokott pfujolást és kifütyülést kapni a szurkolók egy részétől a spanyol. De a jelek szerint Olaszországban is vannak, akik kedvelek a Repsol Honda klasszisát: egy ötéves rajongója találkozott a minap Misanóban Marquezzel az anyja által írt levél nyomán, a nyolcszoros világbajnok pedig többek között az aznapi térdkoptatóit ajándékozta a kisfiúnak – akit egyébként éppenséggel Valentinónak hívnak…

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Senna utolsó trófeája mellé került Ricciardóé: „Őrületes!”

A monzai győzelme után is elmondta Daniel Ricciardo, hogy szürreális számára, hogy Ayrton Senna egyik trófeája mellé kerülhet az övé a McLaren központjában. Nos, ez az alábbi videó tanúsága szerint valóban így történt: a háromszoros világbajnok brazil 1993-as Ausztrál Nagydíjon szerzett győzelmi kupájának társaságába került – ami a néhány hónappal később halálos balesetet szenvedő legenda utolsó diadala volt az F1-ben.

„Említettem, hogy a trófeám valahova Sennáé mellé kerülhet, s ez itt Senna 1993-as adelaide-i kupája” – mondta Ricciardo. „Ott voltam azon a versenyen. Egészen őrületes, meg sem tudok szólalni. Beteszem ezt ide, aztán szerintem elsétálok, mielőtt nekiállok bőgni, mint egy kisbaba…”

Csak Zhou szuperlicencpontjaira vár az Alfa Romeo?

Bár még a Haas sem erősítette meg, hogy marad náluk a Mick Schumacher, Nyikita Mazepin duó, gyakorlatilag már csak egyetlen hely kiadó a 2022-es Formula-1-es rajtrácson: az Alfa Romeo második ülése. Valtteri Bottas csapattársát ugyanis még nem jelentette be az alakulat, amely egyfelől megtarthatja akár Antonio Giovinazzit, másfelől a híresztelések szerint Nyck de Vries és Guanyu Zhou is leválthatja az olaszt. Az utóbbi napokban a kínai lépett elő fő esélyesnek, miután támogatói akár 30 millió eurót is fizetnének azért, hogy az F1-ben versenyezzen a Formula-2-ben bajnokesélyes pilóta.

A német Auto Motor und Sport szerint egyezség még nem született, a Motorsport.com olasz kiadása ugyanakkor úgy tudja, valójában már meg is állapodott Zhou és az Alfa Romeo. Az egyetlen tényező, ami miatt még nem jelentették be őt – azon túl, hogy Frederic Vasseur nemrég úgy nyilatkozott, hogy szeretné még megvárni a soron következő F2-es futamok alakulását –, hogy az Alpine akadémiájához tartozó fiatal pilótának egyelőre nincs meg az F1-es induláshoz szükséges mennyiségű szuperlicencpontja – igaz, mivel pillanatnyilag második helyen áll a Formula-2-ben, ez szinte bizonyosan meglesz neki.

Ami amúgy potenciálisan akadály lehet Zhou szerződtetése előtt, hogy a szponzorai állítólag többéves megállapodást akarnak, Vasseurék azonban egy évben gondolkodnak egyelőre, vélhetően a saját Sauber-nevelés Theo Pourchaire esetleges jövőbeni F1-es debütálását is szem előtt tartva.

zhou-f2-dppi

fotó: DPPI

Utolsó körös ütközés után dőlt el a MotoE Világkupa bajnoki címe

A MotoGP San Marinó-i Nagydíjának betéteseményeként került sor a 2019-ben útjára indult MotoE Világkupa idei kiírásának szezonzárójára. A misanói duplafutamos hétvége előtt Alessandro Zaccone vezette a bajnoki tabellát, az olasz azonban elesett a szombati versenyen, Hikari Okubo pedig már nem tudta őt elkerülni, így sérülései miatt vasárnap már nem is tudott rajthoz állni az Octo Pramac színeit képviselő motoros.

Ezzel viszont a tavalyi bajnok Jordi Torres került helyzetbe, aki szombaton győzni tudott Misanóban, így nyolcpontos előnnyel fordult a fináléra Dominique Aegerterrel szemben. Ők ketten aztán a vasárnapi évadzáró utolsó két körében hatalmas csatát vívtak a győzelemért, néhány kanyarral a vége előtt pedig Aegerter egyik előzési kísérleténél össze is ütköztek, aminek a spanyol bukása lett a vége! A svájcit intette le elsőként a kockás zászló, néhány percnyi vizsgálódás után azonban a felügyelők megbüntették őt – pontosan annyival, hogy épp a bukás után beevickélő Torres mögé rangsorolják, ezzel pedig a Pons versenyzője megvédte a címét és az elektromos sorozat első kétszeres bajnoka lett! Aegerter egyébként úgy lett második és vett részt a hétvégi fordulón, hogy emiatt kihagyta a Supersport-vb barcelonai állomását, pedig abban a kategóriában vezeti a pontversenyt – igaz, még így is tetemes előnnyel.

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

DTM: Mercedes-győzelem Assenben, Ferrari-vezetés a tabellán

Vasárnap újabb időmérőt és futamot rendeztek a holland versenypályán a Német Túraautó-bajnokság mezőnye számára. A pole-pozíciót Lucas Auer szerezte meg, az első helyet pedig a versenyen is csak a bokszkiállások idejére adta át, így az osztrák behúzta idei első győzelmét – ennek köszönhetően a Lausitzring óta először született Mercedes-siker.

A második helyen az Auert a hajrában megközelítő Liam Lawson futott be, ezzel a Ferrarival versenyző Red Bull-támogatott pilóta stabilizálta a szombaton megszerzett vezető pozícióját az összetett tabellán. A dobogót Daniel Juncadella tehette volna teljessé, de a végén kénytelen volt félreállni a Mercedesszel. Így az előző napi győztes Marco Wittmann lett a harmadik, megelőzve a bajnokságban korábban vezető Kelvin van der Lindét, de mindkettejüknek nőtt a lemaradásuk Lawsonnal szemben a pontversenyben. Alexander Albon az ötödik helyen ért célba.

auer-mercedes-dtm

Olvastad már?