F2: Piastrié a pole, piros zászló Silverstone-ban
https://formula.hu/parc-ferme/29533
Újabb újonc szerzett rajtelsőséget a főfutamra a Formula-2-ben Theo Pourchaire és Liam Lawson után: a brit versenyhétvége pénteki kvalifikációján Oscar Piastri már első etapján megfutotta az az 1:39,854-es köridőt, amelyet a folytatásban senki – ő maga sem – tudott megjavítani.
A második helyért azonban zajlott csata az utolsó percekben: előbb Dan Ticktum állt a pozícióban még fél másodpercre az első időtől, majd megelőzte őt Richard Verschoor, végül pedig Guanyu Zhou ugrott fel Piastri mögé, ő már csak két tizedmásodperc hátrányban. Utóbbi éppen azelőtt egy pillanattal, hogy a vártnál 2 perccel korábban piros zászlóval ért véget az edzés: Piastri premás csapattársa, Robert Svarcman pördült meg és maradt a bukótérben.
Piastri és Zhou első sorának különlegessége, hogy fordított sorrendben ők állnak a bajnokság első két helyén, ráadásul az ausztrál lemaradása egy pontra csökkent a pole-pozícióért járó négy értékes egységnek köszönhetően. Christian Lundgaard tizedik helye a szombati első futam fordított rajtrácsán ér elsőséget.

Az F2-es időmérő eredménye, Silverstone:
| Versenyző | Csapat | Köridő | Hátrány | |
| 1 | Oscar Piastri | Prema Racing | 1:39.854 | |
| 2 | Guanyu Zhou | UNI-Virtuosi | 1:40.075 | 0.221 |
| 3 | R.Verschoor | MP Motorsport | 1:40.259 | 0.405 |
| 4 | Dan Ticktum | Carlin | 1:40.408 | 0.554 |
| 5 | Théo Pourchaire | ART Grand Prix | 1:40.419 | 0.565 |
| 6 | Felipe Drugovich | UNI-Virtuosi | 1:40.451 | 0.597 |
| 7 | R.Shwartzman | Prema Racing | 1:40.452 | 0.598 |
| 8 | Roy Nissany | DAMS | 1:40.486 | 0.632 |
| 9 | Jüri Vips | Hitech Grand Prix | 1:40.491 | 0.637 |
| 10 | C.Lundgaard | ART Grand Prix | 1:40.556 | 0.702 |
| 11 | Liam Lawson | Hitech Grand Prix | 1:40.679 | 0.825 |
| 12 | Jehan Daruvala | Carlin | 1:40.683 | 0.829 |
| 13 | Lirim Zendeli | MP Motorsport | 1:40.772 | 0.918 |
| 14 | Marcus Armstrong | DAMS | 1:40.895 | 1.041 |
| 15 | Ralph Boschung | Campos Racing | 1:40.915 | 1.061 |
| 16 | Matteo Nannini | Campos Racing | 1:41.050 | 1.196 |
| 17 | Bent Viscaal | Trident | 1:41.185 | 1.331 |
| 18 | David Beckmann | Charouz Racing System | 1:41.295 | 1.441 |
| 19 | Jack Aitken | HWA Racelab | 1:41.306 | 1.452 |
| 20 | Guilherme Samaia | Charouz Racing System | 1:41.758 | 1.904 |
| 21 | Marino Sato | Trident | 1:41.790 | 1.936 |
| 22 | Alessio Deledda | HWA Racelab | 1:43.734 | 3.880 |
Verstappen annyira megszokta, hogy a harmadik helyezettnek járó székben ül, hogy a szezon végén hazavinné
https://formula.hu/parc-ferme/27434
A Szahíri Nagydíj kvalifikációján is a két Mercedes mögött végző Max Verstappen azzal viccelődött az időmérő utáni sajtótájékoztatón, hogy annyiszor ült már a harmadik helyezettnek fenntartott székben, hogy az lassan felveszi az alakját, s olyan kényelmes, hogy az év végén haza is vinné.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Hol bukott 26 ezredet Bottashoz képest Russell?
https://formula.hu/parc-ferme/27433
Az F1 hivatalos YouTube-csatornája egymás mellé rakta a két mercedeses legjobb Q3-as körét a Szahíri Nagydíjból: jól látszik, hogy George Russell az első kanyarban veszítette a legtöbb időt, az utolsó kanyarból viszont sokkal jobban jött ki, mint a pole-t megszerző Valtteri Bottas. (A videó átkattintás után indul!)
Raikkönen szerint nem is olyan könnyű itt előzni
https://formula.hu/parc-ferme/27431
Meglepő nyilatkozatot adott a Szahíri Nagydíj időmérőjét követően Kimi Raikkönen. Az Alfa Romeo pilótája a saját és a csapata szombati teljesítményét értékelte, amikor elejtette a megjegyzést, hogy a pálya három hosszú egyenese ellenére mennyire nehéz dolga lesz a futamon.
"Nem ilyen eredményre számítottunk a harmadik szabadedzés alapján. Több szakaszon szenvedtünk, és végül túl lassúnak bizonyultunk. Kihívás lesz a futam, mert itt nem valami könnyű előzni. A rajtot követően meglátjuk, mit lehet ebből kihozni" - fogalmazott a 19. helyre kvalifikált finn. Csapattársa, Antonio Giovinazzi a 14. helyen zárt.

Lemaradtál a Szahíri Nagydíj időmérőjéről? Mutatjuk a lényeget!
https://formula.hu/parc-ferme/27432
Itt a szezon utolsó előtti kvalifikációjának mozgóképes összefoglalója (ami átkattintás után nézhető!):
Ebéd után F2, este F1 - ne maradj le a mai menetről
https://formula.hu/parc-ferme/27426
Két fontos esemény szerepel a vasárnapi programban: az F2-es és az F1-es futam! A szokatlan időpontok:
Vasárnap (december 6.)
13:20 Formula-2, 2. futam (tv: M4 Sport, élő)
18:10 Formula-1, Futam (tv: M4 Sport, élő)

fotó: dppi
Paralimpián is indulna az FIA által kitüntetett magyar sportbíró
https://formula.hu/parc-ferme/27425
A Formula Podcast legutóbbi adásában László Attila mesélt a terveiről, céljairól. Hallgassatok belénk!
nyitókép: fiawtcr.com
Annyit szabálytalankodott, hogy kis híján kizárták a versenyből a Haas jövő évi pilótáját
https://formula.hu/parc-ferme/27430
A Formula-2 szombat délutáni bahreini versenyén nem kevesebb, mint négy különböző kihágás miatt indítottak vizsgálatot Nyikita Mazepin ellen. Az orosz pilóta összesen tíz másodpercnyi időbüntetést és két büntetőpontot kapott, így egy egységre megközelítette az automatikus kizárást jelentő 12 pontot. Az orosz minden kihágását a szombati futamot mutatott védekezéseivel követte el: Felipe Drugovich és Yuki Tsunoda ellen is túl agresszívan védte pozícióját, utóbbit egy alkalommal szinte a bokszutca falába passzírozta.
Az oroszt eredetileg a harmadik helyen intették le, de az időbüntetés miatt a kilencedikre csúszott vissza. A helyét Drugovich örökölte meg, a pole-pozíciót érő nyolcadik helyezés pedig Dan Ticktumé lett.
A bajnokság állása egy futammal a vége előtt:
1. Mick Schumacher (213)
2. Callum Ilott (199)
3. Yuki Tsunoda (186)
Mazepin a negyedik pozíciót veszítette el a kihágásokkal.

Fotó: DPPI
Grosjean már vissza is ült a Haasba - egy telefonnal
https://formula.hu/parc-ferme/27428
A múlt hétvégén megégő Romain Grosjean jó hangulatban van a bahreini paddockban - vissza is ült a Haasba egy fotó erejéig...
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Kapkodás a Ferrarinál, motort kell cserélni Vettel autójában
https://formula.hu/parc-ferme/27429
Két kifutás között is az idő ellen versenyez a Ferrari F1-es csapata, miután Sebastian Vettel autójának erőforrása a harmadik bahreini szabadedzésen hibát produkált. Az istálló szakemberei nagyjából két órával az időmérő edzés kezdete előtt úgy döntöttek, elővigyázatosságból kicserélik az egységet. Rövid időn belül ez a második ilyen jellegű probléma a csapatnál, tegnap Charles Leclerc autójában a hajtás szakadt meg.
A kvalifikáció 18 órakor veszi kezdetét.

Fotó: DPPI
Szavazás: Kié lesz a Szahíri Nagydíj első rajtkockája?
https://formula.hu/parc-ferme/27427
Ritka helyzetek egyike áll fenn az F1 mai időmérő edzése előtt, hiszen a szahíri pálya rövidsége és egyedisége, valamint Lewis Hamilton hiányzása miatt a szokásosnál nehezebb megjósolni a holnapi rajtsorrendet. Szerinted ki szerzi meg a ma este 18 órakor kezdődő kvalifikáció pole-pozícióját?
Rendeltetésszerűen szakadt szét Grosjean autója – csak épp rossz helyen
https://formula.hu/parc-ferme/27424
Móni István F2-es steward beszélt arról a Formula Podcast legutóbbi adásában, hogy az energiaelnyelés szempontjából jó, hogy szétszakadt az autó – csak épp az üzemanyagtartálynak nem kellett volna szétszakadni. Hallgass bele az adásba:
Délután lesz a szabadedzés és este az időmérő - íme a szombati program
https://formula.hu/parc-ferme/27419
Szombat (december 5.)
13:10 Formula-2, 1. futam (tv: M4 Sport, élő)
15:00 - 16:00 Formula-1, 3. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)
18:00 - 19:00 Formula-1, Időmérő (tv: M4 Sport, élő)

fotó: dppi
Russell remekelt, Bottas és Vettel esett-kelt: Ez történt pénteken
https://formula.hu/parc-ferme/27423
A mai nap eseményei előtt tekintsünk vissza a Szahíri Nagydíj pénteki szabadedzéseire. George Russell parádésan, két első hellyel kezdett a Mercedesnél, Valtteri Bottas és Sebastian Vettel nehezen boldogult a pálya határaival, Pierre Gaslynek a tükörrel és egy felverődő kaviccsal is meggyűlt a baja.
Az edzések összefoglaló videói – a lejátszás a YouTube-ra átkattintás után indul:
Ex-F1-es: A Mercedes megoldja, hogy Bottas ne tűnjön fel rossz színben
https://formula.hu/parc-ferme/27421
„Nagyon örülök, hogy végre topautóba került. Azonnal gyors lesz” – mondta a szakértőként dolgozó egykori Formula-1-es pilóta, Marc Surer a Mercedesnél lehetőséghez jutó George Russellről a Formula1News oldalnak. A svájci első jövendölése bejött, ahogy Russell első szabadedzésen megszerzett első pozíciója mutatja. Surer azonban egy másik jóslatot is tett: ha a brit túl nagy fenyegetést jelent Valtteri Bottasra, a csapat gondoskodik róla, hogy 2021-re szerződtetett pilótája ne maradjon szégyenben.
„Amiatt nem aggódom túlzottan, hogy, mondjuk úgy, rossz színben tünteti fel Bottast. Úgy vélem, a csapat vigyázni fog Bottasra. Két rossz verseny áll mögötte, most szükség van arra, hogy támogassák őt. Biztos vagyok benne, hogy a csapat ezt irányítása alatt tartja, így nem fog a következő szezonra már leigazolt Bottasra nézve katasztrofális dolog történni. Tehát úgy vélem, Russell jól fog szerepelni, közel lesz Bottashoz, de a csapat megoldja, hogy túl jónak ne tűnjön” – fogalmazott Surer. A hétvége további részében meglátjuk…

Pénzes botrányhős vagy céltudatos tehetség – ki is az a Nyikita Mazepin?
https://formula.hu/parc-ferme/27418
A Formula Podcast legújabb adásában az elmúlt napok elképesztő bejelentéscunamiját is kiveséztük, a Haasnál debütáló orosz kapcsán viszont megoszlottak a vélemények stábunkban - a vonatkozó részt 1:05:27-től hallgathatjátok:
F2: Schumacher ütközött és csak a 18. az őrületes időmérőn, Tsunodáé a pole
https://formula.hu/parc-ferme/27422
Drámai kvalifikáción van túl a Formula-2 mezőnye a Szahírban rendezett szezonzárón, amelyen a bajnoki éllovas Mick Schumacher egy ütközés után csak a 18. rajthelyet szerezte meg, miközben Yuki Tsunoda egy pole-pozícióval tartja életben matematikai bajnoki esélyeit.
HUGE implications for the championship?!
— Formula 2 (@FIA_F2) December 4, 2020
Leader Schumacher collides with Nissany in qualifying and is set to start towards the back of the grid #SakhirGP #F2 pic.twitter.com/nW3acVSCS0
Az év utolsó kvalifikációját először Luca Ghiotto sóderágyban ragadt autója szakította meg piros zászlóval. A pilóta négy perccel a vége előtt hibázott, és végzett a 14. helyen. Az ezt követő gyorskörös próbálkozások az időhiány miatt felértek egy teljes értékű futammal, mivel mindenki a lehető legjobb szélárnyékot kereste. Az adok-kapok közepette Schumacher a 18. pozícióján igyekezett javítani, ám az előzgetés közben összeakadt Roy Nissanyval, letörve így a saját autója hátsó szárnyát. Mivel csak pár másodperc volt csak hátra, ezzel véget ért a bahreini időmérő.
A tabella második helyét elfoglaló Callum Ilott a kilencedik, a harmadik helyen álló Nyikita Mazepin pedig a második rajthelyet szerezte meg. Egy szombati és egy vasárnapi futam van hátra a 2020-as szezonzáróból, ami óriási durranásnak ígérkezik.
Mivel Schumacherék esetét még vizsgálják, alább az időmérő edzés nem hivatalos végeredménye.

Belső átszervezés a Ferrarinál, Simone Resta a Haasnál
https://formula.hu/parc-ferme/27420
Visszatérne a Formula-1 élmezőnyébe, így átszervezésekkel igyekszik hatékonyabbá tenni működését a Ferrari istállója. A gárda már júliusban felállított egy Teljesítményfejlesztésre keresztelt csoportot, most pedig további változtatásokat jelentettek be: a karosszériáért felelős részleg vezetője, Simone Resta lemondott maranellói pozíciójáról és a Haasnál folytatja a munkát, a közlemény szerint "erősítve az ottani technikai tevékenységet'. Mick Schumacher szerződtetésének bejelentését követően ez egy újabb jele annak, hogy a vörösök kiemelt partnerként számolnak a folytatásban a Haas istállóval. Resta helyét az Enrico Cardile veszi át, akit korábban a fent említett szervezet vezetőjének neveztek ki. A csapatot váltó szakember 2001-től 2018-ig dolgozott először a Ferrarinál, majd bő egy év Alfa Romeónál tett kitérő után tért vissza a vörösökhöz. A pozíciócserék 2021. január elsején lépnek életbe.
A nyáron bejelentett intézkedéseknek megfelelően Enrico Gualtieri marad az erőforrásért felelős egység vezetője, Laurent Mekies sportigazgató pedig a pályán zajló operációért felel.

Fotó: DPPI.
Csaknem 80 évesen 50. alkalommal is elindul az Új-zélandi Nagydíjon a helyi legenda
https://formula.hu/parc-ferme/27417
Elképesztő tettre készül az új-zélandi autóversenyző-legenda, Kenny Smith: a jövő áprilisban a 80. életévét is betöltő pilóta rajthoz áll januárban a Hampton Downs Motorsport Parkban rendezendő Új-zélandi Nagydíjon – méghozzá 50. alkalommal a Toyota Racing Series keretein belül futó verseny 66 kiírásából! „Nem a számok miatt csinálom, egyszerűen csak imádok versenyezni” – nyilatkozta Smith, aki egyébként háromszor (1976-ban, 1990-ben és 2004-ben) meg is nyerte a viadalt, amellyel olyan klasszisokkal együtt számít csúcstartónak a verseny történetében, mint Jack Brabham, Stirling Moss, Craig Baird és Nick Cassidy.

A Mercedesnek már több győzelme van, mint a Williamsnek
https://formula.hu/parc-ferme/27415
A Bahreini Nagydíjon a Mercedes megszerezte 115. F1-es győzelmét, ezzel megelőzve a konstruktőri örökranglistán a 2012 óta 114-gyel dekkoló Williamst, és már csak a Ferrari meg a McLaren áll előtte. Valahol szimbolikus mérföldkő is ez, hiszen évtizedek óta ez a trió számított az F1 három legsikeresebb csapatának.
A Mercedes eredményeinek különlegessége persze, hogy az 50-es években látott rövid jelenlétük alatt gyűjtött kilenc győzelmen kívül az összes többit 2012 óta, vagyis az elmúlt kilenc szezonban halmozták el.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Te megtalálnád, melyik pohár alá rejtette a bort a versenyzőnő?
https://formula.hu/parc-ferme/27412
A W Series tavalyi második helyezettje, Beitske Visser nagyon ráérzett a leglendületesebben terjeszkedő közösségi oldal, a TikTok ízére, mert bár még csak pár hete kezdte ottani aktívkodását, máris előrukkolt néhány egészen abszurd videóval.
Az alábbiban például azt ígéri, hogy ha a három pohár összekeverése után is megtalálja, melyik alatt rejtőzik a borosüveg, megissza a tartalmát.
@beitskevisser It’s my lucky day ##wine ##lucky ##talent ##winning ##fun
original sound - Sean Maloney
Egy hasznos gyakorlati tipp: hogyan vegyük be a tablettát, amikor állandóan maszkot kell viselni a szánk előtt?
@beitskevisser When you struggle to swallow a pill ##pill ##funny ##lockdown ##facemask ##fyp
origineel geluid - wendy de prins
A cipődobós átöltöző-kihívás, amiben már Valtteri Bottas is sziporkázott.
@beitskevisser Life of a racing driver during lockdown ##sim ##funny ##lockdownlife
♬ Too Much - Marshmello & Imanbek
Itt már akár úgy is fogalmazhatunk, hogy zenére vetkőzik.
@beitskevisser Who else feels like this? ##lockdown ##funny ##fyp
original sound - Moliii
És a végére egy fürdőruhás kontent: hogyan mennek bele a medencébe a különböző személyiségű lányok?
@beitskevisser Different types in the pool ##swimming ##pool ##girl ##fyp ##funny
Lemonade - Internet Money & Gunna & Don Toliver