Ennél egyértelműbb utalást még nem kaptunk Rossitól a visszavonulás közeledtére
https://formula.hu/parc-ferme/29331
Csütörtökön jelentették be hivatalosan, hogy az Aramco VR46 2022-től Ducatikkal fog indulni a MotoGP-ben. Valentino Rossi csapatának sorsa eldőlt tehát, a kilencszeres világbajnoké azonban továbbra is a levegőben lóg: az olasz a nyári szünet környékére ígért döntést, amely a most hétvégi Holland TT után kezdődik, méghozzá a teljesítménye és az eredményei alapján. Márpedig Rossi idén jobbára csak szenved: legjobb eredménye egy tizedik hely, s csupán a vb-tabella 19. helyén áll.
Mindez abba az irányba mutat, hogy az idény végén szögre akaszthatja a bukósisakját (sőt, múlt héten olyan hírek is felröppentek már, hogy a Petronas SRT már eldöntötte, hogy nem hosszabbít vele, ezt azonban akkor cáfolták). A VR46-os bejelentésben azonban a főszponzor képviseletében Abdulaziz bin Abdullah Al Saud herceg azt a megjegyzést is elejtette, hogy „fantasztikus lenne”, ha a következő évben Rossi a saját csapatában versenyezne féltestvére, Luca Marini oldalán.
Amikor ezt felvetették neki, illetve a jövőjéről kérdezték a csütörtöki asseni sajtótájékoztatón, Rossi így felelt: „Még mindig nem döntöttem, mert mélyebben át fogom gondolni a dolgokat a szünetben. Beszélnem kell még a Yamahával és a csapattal is. De nyilvánvaló, hogy jobb teljesítményt és eredményeket szeretnénk, márpedig ilyen szempontból az idei év a szezon kezdetétől mostanáig nem alakult a legjobban. Úgy vélem, nagyon nehéz lesz jövőre is versenyeznem. És igen, a herceg mindig hajt, hogy versenyezzek a saját csapatomban a Ducatival, de pillanatnyilag úgy érzem, ez nagyon bonyolult lenne.”

fotó: DPPI
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Bukások, dráma, érzelmek - a Formula-E legizgalmasabb pillanatai
https://formula.hu/parc-ferme/21372
A széria Hongkongban rendezte története 50. futamát, mely drámai végjátékának köszönhetően remekül illett abba a sorba, melyet az elmúlt 49 alapján állítottak össze - íme top 10 pillanat az elmúlt öt évből!
Ma 13 órától AFM Ralihíradó a FIX TV műsorán!
https://formula.hu/parc-ferme/21371
Kapcsoljatok a FIX TV-re 13 órakor, a márciusi Autósport és Formula Magazin Ralihíradóért!

Wickens annyira népszerű, hogy belefájdult a háta
https://formula.hu/parc-ferme/21370
A tavaly augusztusi, horrorisztikus poconói balesetéből lábadozó Robert Wickens az elmúlt hetekben-hónapokban rengeteg részletet megosztott rehabilitációjáról, és mindenki nagy örömére nemrég bejelentette, hogy ott lesz a szezonnyitó IndyCar-futam helyszínén, St. Petersburgben.
A kanadait természetesen körberajongták a paddockban, hiszen több mint fél éve nem látta őt a mezőny, ám a 2018-as év újonca Twitteren hívta fel követői figyelmét egy nagyon fontos dologra. A háta még mindig érzékeny a műtéti hegek miatt, ezért annyit kért, hogy ne lapogassák azt, csak egyszerűen köszönjenek rá, vagy intsenek neki.
Hey guys please read! pic.twitter.com/oVURb8a2kf
— Robert Wickens (@robertwickens) 2019. március 9.
Persze a viccelődés is belefért: "Örülhetsz, hogy nem találtam meg a kulcsaidat" - üzente Wickens Alexander Rossinak, miután közelről megszemlézte az amerikai robogóját.
You’re lucky I couldn’t find your keys @AlexanderRossi pic.twitter.com/XRoINfwlSg
— Robert Wickens (@robertwickens) 2019. március 10.
Nyitókép: IndyCar Media
Ezekkel a fejkamerás videókkal nem lehet betelni
https://formula.hu/parc-ferme/21367
Most hétvégén St. Petersburgbe látogatott az IndyCar mezőnye, ennek apropóján nézzük meg, milyen egy belső kamerás felvétel a pályáról. Ennél közelebb nehezen kerülhetünk a valódi élményhez.
Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt
https://formula.hu/parc-ferme/21366
Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.
Really great to see so many fantastic fans out in Tokyo Love being in Japan! #givesyouwings pic.twitter.com/xtpormNpoY
— Max Verstappen (@Max33Verstappen) 2019. március 9.
IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan
https://formula.hu/parc-ferme/21369
Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.
Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.
Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.
Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|