DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 25. csütörtök

Eladó az 1971-es Le Mans című film Porsche 917-ese

Egy közelgő aukción akár az ötmilliárd forintos árat is elérheti az a Porsche 917-es, ami egyrészt megjárta a Le Mans-i 24 órást, másrészt az arról készült 1971-es film egyik főszerepét kapta. A legendás Gulf-festéssel ellátott járgány volt az első típus, amivel a Porsche Le Mans-ban nyerni tudott, és ennek egyik példányát készülnek elárverezni idén augusztusban Monterey-ben.

Az aukción annak ellenére nagy sikert várnak ettől a konkrét autótól, hogy az nem vette ki részét a Porsche sikerkorszakából. Az 1970-es Le Mans-i 24 óráson célba sem ért, mivel az 50. körben a vizes pályán összetört. Ettől függetlenül többször felbukkan a verseny idején forgatott filmben. Később több jelenetben maga Steve McQueen is vezette az autót.

Mostani tulajdonosa körülbelül tíz éve jutott hozzá, és neki köszönhetően teljesen felújították, így most százszázalékban versenyképes.

Fotó: RM Sotheby’s/Phil Norton

Grosjean a pole-pozícióról: Úgy érzem, újjászülettem

Óriási eredményt ünnepelhet az F1-től visszavonult Romain Grosjean, aki élete harmadik IndyCarban töltött versenyhétvégéjén, Indianapolisban pole-pozíciót szerzett. „Mintha feléledtem volna” – fogalmazott a pilóta, aki egy évtizedes F1-es karrierje során mindössze egyetlen egyszer, a 2012-es Magyar Nagydíjon indulhatott az első rajtsorból. Úgy fogalmazott, első F1-es évei során szerencsés volt a Lotus autóival, de azt követően egyszer sem ült igazán erős technikában.

„Nagyon jó érzés egy olyan mezőnyben vezetni, ahol mindenkinek esélye van. Amikor valaki eljut a Formula-1-ig, előtte minden kategóriában nyert már, de ha az F1-ben nem a legjobb autóban ül, akkor erre eléggé kicsi lesz az esélye” – nyilatkozta a francia, aki egyáltalán nem bánja, hogy maga mögött hagyta a száguldó cirkuszt. Jól érezte magát benne, de most már másra vágyik.

A Haas egykori pilótája magyar idő szerint szombat este indul az élről az amerikai széria 25 fős mezőnyében.

E1Y77jMXIAAlKN2

Törött karosszériaelemekkel emlékszik vissza egyik nagy kudarcára a Mercedes

2016. május 15-e egy jelentős mélypont volt a Mercedes Formula-1-es istállójának életében. Az aznapi Spanyol Nagydíj kilátásai nagyszerűen festettek a csapat számára, hiszen két pilótájuk, Nico Rosberg és Lewis Hamilton birtokolták az első rajtsort. A futam azonban szörnyen alakult számukra: a rajtot követően Hamilton a fűre szorult, nekiütközött csapattársának, így mindketten a sóderágyban végezték. Ez hat éve volt, de az istálló azóta sem feledte az esetet. A Mercedes legújabb Instagram-posztjából kiderült, a két autó ütközésben megsérült karosszériaborításait kitűzték a gyár egyik falára, így mindenkit emlékeztetve a csalódásra és az abból levont tanulságokra.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

Mansell tolatásától a Red Bull és a Mercedes betlijeiig – amikor félrementek a bokszkiállások

Antonio Giovinazzi balul sikerült kerékcseréje megihlette a Formula-1 YouTube-csatornájának készítőjét, ugyanis top 10-es válogatást állított össze a legemlékezetesebb bokszutcai malőrökből. A Red Bull kétszer is betlizett Monacóban, de a Mercedesnek is volt két kaotikus kerékcseréje az elmúlt két évben (a videó átkattintva nézhető meg!):

Érinti is, meg nem is Grosjean Mercedes-tesztjét a Francia Nagydíj előbbre hozása

Pénteken jelentette be hivatalosan az F1, hogy a Török GP törlése miatt egy héttel hamarabb kerül sor a Francia Nagydíjra, mivel az eredeti időpontra egy második spielbergi futamot szúrtak be. Sokakban felmerülhetett a kérdés, hogy mindez hogyan érinti Romain Grosjean Mercedes-tesztjét, amelyet a múlt héten erősített meg a csapat.

Nos, a világbajnoki címvédő gárda a Motorsport.com szaklapnak elárulta, hogy sajnos az időpont-változtatás miatt a hazai futamának versenynapjára tervezett demoköreit törölni kellett a francia pilótának, hiszen az ütközik az IndyCar Road Americán rendezendő versenyével, amelyen Grosjean is indul, viszont a június 29-re tervezett egész napos tesztet így is megtartják a Paul Ricard pályán – annak ellenére, hogy az így a két osztrák verseny között lesz esedékes.

grosjean-mercedes-1

Vettel nem engedné el a 2021-es szezont

Sebastian Vettel szerint egyelőre nincs ok arra, hogy az Aston Martin elengedje a 2021-es szezont és teljes mértékben 2022-re koncentráljon. A négyszeres világbajnok alatt nem úgy működik az autó, ahogy azt várta, az idei szabálymódosítások jelentősen rontottak a csapat helyzetén, így jelenleg önerőből nem nagyon tudnak pontot szerezni, de a német ennek ellenére is a mostani fejlesztések mellett van.

"Ha most elengedjük ezt az évet, az egy elvesztegetett lehetőség, mert sok mindent megtanulhatunk csapatként még és úgy összességében az életben sem hiszem, hogy kifizetődőek ezek a dolgok. Nem gondolnám, hogy ez lenne a jó döntés. Még ha nem is a vágyott pozícikóért harcolunk, de így is hasznosíthatjuk ezt az időt" - mondta az év feladásáról Vettel a Motorsportnak.

5_2

fotó: dppi

Grosjean már harmadik IndyCar-versenyén a pole-ban!

A hétvégén Indianapolisban - még nem a teljes oválon, hanem az épített pályán - vendégeskedik az IndyCar mezőnye, s mivel szombaton rendezik a futamot, az időmérőre már pénteken sor került. Amely nem akármilyen eredményt hozott, ugyanis a sorozatban mindössze harmadik hétvégéjét teljesítő (a texasi oválon rendezett duplát kihagyta) Romain Grosjean szerezte meg a pole-pozíciót! Mivel ez a Formula-1-ben egyszer sem jött össze a franciának, gyakorlatilag kereken tíz év után, a bajnoki címmel záruló 2011-es GP2-es idényének isztambuli nyitánya óta először vághat majd neki az élről egy versenynek a néhány hónapja a Bahreini Nagydíjon félelmetes balesetet szenvedő pilóta.

Grosjean mögött egyébként Josef Newgarden lett a második, Jack Harvey pedig a harmadik. A top 6-ba még egy újonc befért Scott McLaughlin révén, míg a bajnokságot vezető Scott Dixon csak a 16. helyről vághat majd neki az indianapolisi futamnak, amely magyar idő szerint szombaton 20:30-kor startol.

MotoGP, Moto2, Moto3 és IndyCar a szombati menüben

A szombati program is teljese egészében nézhető az Aréna 4-en!

Szombat (május 15.)

09:00-09:40 Moto3, 3. szabadedzés

09:55-10:40 MotoGP, 3. szabadedzés

10:55-11:35 Moto2, 3. szabadedzés

12:35-13:15 Moto3, Időmérő

13:30-14:00 MotoGP, 4. szabadedzés

14:10-14:50 MotoGP, Időmérő

15:10-15:50 Moto2, Időmérő

20:30-22:45 IndyCar, futam

11221013_222

fotó: dppi

Péntek esti időmérőt eredményez a silverstone-i sprintkvalifikáció

Néhány hete vált hivatalossá, hogy 2021-ben három F1-es nagydíjon kipróbálják a szombati sprintkvalifikációkat: a nagyjából 100 kilométeres távot felölelő, így 25-30 percig tartó futamokra szombaton kerül sor, s ennek végeredménye alapján alakul ki a vasárnapi verseny rajtrácsa, s bár pódiumceremónia nem lesz, az első három helyezett így is begyűjt sorban három, kettő, illetve egy vb-pontot.

Azt eddig is tudtuk, hogy Silverstone-ban fog debütálni az újítás (a másik két esélyesként Monzát és Interlagost emlegetik), most pedig közzé is tették, hogyan fog pontosan kinézni a Brit Nagydíj időbeosztása. Pénteken az egyetlen szabadedzés kora délutánra csúszik, a szombatról péntekre átkerülő időmérőt viszont kora este rendezik, feltehetően azért, hogy a dolgozó emberek is hazaérhessenek rá. Szombaton következik egy újabb szabadedzés délben, míg a sprintkvalifikáció helyi idő szerint 16:30-kor (hozzánk képest egy óra az időeltolódás) fog startolni. A vasárnapi nagydíj változatlanul 15:00-kor rajtol.

A Brit Nagydíj (július 9-11.) időterve magyar idő szerint (zárójelben a helyi idő):

Péntek  
1. szabadedzés: 15:30-16:30 (14:30-15:30)
Időmérő edzés: 19:00-20:00 (18:00-19:00)
   
Szombat  
2. szabadedzés: 13:00-14:00 (12:00-13:00)
Sprintkvalifikáció: 17:30-18:00 (16:30-17:00)
   
Vasárnap  
Futam: 16:00 (15:00)

f1-silverstone-start-dppi-1

fotó: DPPI

Az IndyCar sem akart kimaradni a sokadik naptárváltoztatós hullámból

A hét elején a WTCR, néhány napja a WRX, ma pedig az F1 és a MotoGP is módosítást jelentett be a 2021-es szezonjuk menetrendjét illetően – természetesen egytől egyig a koronavírus-járvány és az azzal járó különböző, főként utazási korlátozások miatt. Nos, az IndyCar sem akart kimaradni a „jóból”: az amerikai sorozat a július közepére tervezett torontói állomást volt kénytelen lefújni, miután a kanadai városban szeptemberig meghosszabbították a tömegrendezvények tilalmát – így a futam, akárcsak az F1-es Kanadai Nagydíj, zsinórban második évben marad el a pandémia miatt.

Az IndyCar a közleménye szerint több opciót is mérlegel, hogyan pótolják a kieső torontói futamot: a The-Race.com szaklap szerint a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy az egyik már meglévő helyszínén egy helyett két versenyt fognak rendezni.

indycar-toronto-1

Fotó: Chris Owens/IndyCar Media

Amikor Raikkönen úgy volt a monacói futammal, hogy hagyjuk azt a fenébe

Az F1 előszedett egy videót Kimi Raikkönen híres jachtozásáról:

LMP2-es Porschét próbált ki a 84 éves Roger Penske

Az IndyCar nagyfőnöke, aki 1964-ben versenyzett utoljára, a nyolcvanon túl újra versenyautóba ült: a 2008-as LMP2-es Porsche RS Spydert hajtotta meg, azt a versenygépet, amely a maga idejében a Team Penske kezei között nagy sikereket ért el.

Penske ezzel a gyakorlással a Goodwoodi Sebességfesztiválra készült, amelyen több autót pályára visz majd, köztük az RS Spydert. Nem véletlen az sem, hogy épp egy Porschét próbált ki: a német gyártó az LMDh kategóriában éleszti újjá kapcsolatát a Penske csapattal. 

MotoGP: Idén sem lesz futam a Kymi Ringen, Spielberg ismét duplázik

Amikor már azt hittük, hogy legalább az európai szezon biztonságban van a MotoGP-ben, a FIM és a Dorna pénteken bejelentette, hogy a koronavírus-járvány és az azzal kapcsolatos utazási korlátozások miatt törlik a július 11-re tervezett Finn Nagydíjat. Az ország hosszú idő után tért volna vissza a gyorsaságimotoros-vb versenynaptárába, ráadásul egy vadonatúj, még homologizáció előtt álló pályán, a Kymi Ringen. Viszont szerződést hosszabbítottak a helyszínnel, így 2022-től 2026-ig a menetrend része lesz.

A szezon állomásainak száma azonban nem csökken, ugyanis – ahogy az az F1 délutáni bejelentésében is várható – a Red Bull Ring 2020-hoz hasonlóan duplázni fog: az augusztus 15-i Osztrák Nagydíj előtt egy héttel, augusztus 8-án Spielberg a Stájer Nagydíjnak fog otthont adni. A tervek szerint a két osztrák fordulón limitált számban ugyan, de nézők is lehetnek majd.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

motogp-spielberg-dppi-1

Rapszám született a hétvégi Ózd-Eger Raliról

Felvezetésnek nem rossz - kezdődik a hazai ralibajnokság élvonalának második versenye!

Négyszer is győzött a Red Bull Monacóban, de Vettellel csak egyszer

Monte-Carlói sikereit elevenítette fel Instagramon a Red Bull. Négy alkalommal ünnepelt győzelmet az istálló pilótája: 2010-ben és 2012-ben Mark Webber, 2011-ben Sebastian Vettel, 2018-ban pedig Daniel Ricciardo. Vajon idén Max Verstappen is felkerül erre a listára?

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Red Bull Racing Honda (@redbullracing) által megosztott bejegyzés

9:00-kor kezdődik a pénteki program, MotoGP és Indycar a tv-ben

Mutatjuk a pénteki programot, amelynek minden szegmensét élőben közvetíti az Aréna4!

Péntek (május 14.)

09:00-09:40 Moto3, 1. szabadedzés

09:55-10:40 MotoGP, 1. szabadedzés

10:55-11:35 Moto2, 1. szabadedzés

13:15-13:55 Moto3, 2. szabadedzés

14:10-14:55 MotoGP, 2. szabadedzés

15:10-15:50 Moto2, 2. szabadedzés

22:30-23:45 IndyCar, időmérő (Aréna4)

mot

fotó: dppi

Magyar dobogó Svédországban: A világbajnokot is megszorongatta Szabó Krisztián

A zsúfolt hétvége miatt a RallyX Nordic bajnokság egy komplett fordulóját lezavarták a csütörtöki napon. A kétszeres ralikrossz Európa-bajnok Szabó Krisztián harmadik lett a döntőben, de akár egy ennél jobb eredmény is a pakliban volt számára.

A három kvalifikációs futamon ugyanis a Svédországba vendégszereplőként érkező Szabó volt a mindhárom menetet megnyerő Johan Kristoffersson legközelebbi üldözője, a GRX magyar versenyzője két második és egy negyedik helyezéssel második lett a köztes eredménylistán, csapattársát, a vb-menő Niclas Grönholmot is megelőzve.

A pole-pozícióból megkezdett második elődöntő azonban nem alakult tökéletesen Szabó számára, hiába vezette a futam többségét a Hyundaijal, késői jokerével helyezést veszített Sondre Evjennel szemben, Enzo Ide-del pedig összekoccantak. Az első helyett így a második helyen jutott tovább a döntőbe, ami a harmadik rajtkockát jelentette számára. Közben az első elődöntőben is zajlottak az események, a háromszoros világbajnok Kristoffersson defektet kapott, így nem jutott tovább, Anton Marklund nyert Grönholm előtt.

A döntő első sorából Evjen és Marklund kezdett, első körben teljesített jokerével azonban Grönholm aratta le a babérokat. A pályán a második helyezett Evjen vezette célba Marklund, Szabó és a Dániában döntőt nyerő Fraser McConnell vonatát, de a norvégot három másodperccel megbüntették, visszaesett az ötödik helyre, és mindenki nyert így pozíciót. A negyedikként befutó Szabó Krisztiánt így harmadikként értékelték, dobogóra állhatott bemutatkozásán a kategóriában!

Kő-papír-ollóban is összecsapott Hamilton és Bottas – sejthető, hogy ki nyert

Igazán nem akarunk mi gonoszkodni Valtteri Bottasszal, megteszik helyettünk a Twitter-videó alatti kommentelők:

Kilenc éve ezen a napon: Maldonado futamot nyer Barcelonában

A 2010-es évek alighanem legmeglepőbb futamgyőztese volt Pastor Maldonado, aki 2012-ben éppen ezen a napon, május 13-án nyerte meg a Spanyol Nagydíjat. A venezuelai Lewis Hamilton időmérőről való kizárása révén indulhatott a pole-ból, s bár a start után elveszítette a vezetést Fernando Alonsóval szemben, a bokszkiállások során visszaszerezte azt, s végül a Williams máig utolsó diadalát jegyezte – amely után tűz ütött ki a patinás istálló garázsában. Az alábbiakban rövid visszatekintő az emlékezetes barcelonai futamra (a YouTube-ra átkattintva indul a videó!):

Élete legrosszabb napja: összetörte BMW-jét Bereznay Dániel, a kár többmillió forint

Egy hungaroringi pályanapon esett be a fékpedál, amelynek baleset lett a vége - Bereznay Dániel maga számolt be az esetről.

Tényleg mozog a Red Bull hátsó szárnya? - videó

Az utóbbi napok fő ügyét egy videón is "ellenőrizhetjük" - tényleg mozog a Red Bull hátsó szárnya? A Mercedesszel is összehasonlíthatjuk: