DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. október 14. szerda

Most akkor mi van Rossi csapatával és a szaúdi szponzorral?

Néhány napja mi is megírtuk, hogy a Tanal Entertainment Sport & Media bejelentette, hogy ötéves megállapodást kötöttek a VR46 istállóval arról, hogy 2022-től a MotoGP-ben (illetve emellett a Moto2-ben is) teljes értékű csapatként fognak rajthoz állni. A közleményből kiderült, hogy a szaúd-arábiai olajvállalat, az Aramco lesz a VR46 névadó szponzora – csakhogy sajtóhírek (például a Motorsport.com) szerint ez a bejelentés még magát az Aramcót is váratlanul érte! Feltűnő volt, hogy az említett közlemény nem tartalmazott nyilatkozatot sem az Aramco, sem a VR46 oldaláról, így természetesen Rossi hétvégi Spanyol GP-t megelőző sajtótájékoztatóján is előkerült a téma: „Tudjuk, hogy megállapodásunk van az Aramcóval. Őszintén nem tudom, ők miért mondják, hogy nem hallottak erről!” – idézi a kilencszeres világbajnokot a Crash.net. Rossi azért hozzátette: ő „csak” a főnök a VR46-nál, így nem ő tárgyal közvetlenül a szponzorokkal.

A vélhetően az Avintia Esponsorama Racing helyét átvevő istállóval kapcsolatban az is kérdéses, hogy milyen motorral fognak indulni. „Igazából mindenkivel beszélünk. Az Apriliával, a Yamahával, a Ducatival és a Suzukival is. Nem tudom pontosan, mi jelenleg a helyzet, de tudtommal még nem dőlt el” – fogalmazott Rossi, aki azt a négy gyártót említette, amellyel az elmúlt időkben egytől egyig szóba hozták őket.

A motormárka mellett egyébként még a versenyzők kiléte is kérdéses: míg Luca Marini helye szinte biztosra vehető, a másik motor esetén felmerült, hogy esetleg maga Rossi ülhetne fel rá – már ha egyáltalán nem vonul vissza. „Részemről nem sok mindenen változtat ez, mert szezon közben fogok dönteni, és ahogy mondtam, az eredmények alapján” – nyilatkozta az idén eddig jobbára csak küszködő olasz. „Másrészt persze talán segítség is ez nekem, hiszen van egy hely a csapatomban: én vagyok a főnök, egy motort fenntarthatok magamnak!” – mondta félig viccelődve a 42 éves versenyző, aki azért megjegyezte: elsődleges célja, hogy jelenlegi alakulatánál, a Petronas Yamaha SRT-nél folytassa.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

rossi-motogp-1_3

Színfalak mögötti videón a Red Bull súlytalanságban elvégzett kerékcseréje

Néhány hete egy minden eddiginél extrémebb környezetben bizonyított a Red Bull Formula-1-es szerelőcsapata, amikor egy repülőgép gyomrában, súlytalanság állapotában hajtott végre egy kerékcserét. Az erről készült felvételek itt láthatók, az alábbi videóban pedig a színfalak mögé kapunk betekintést. Kiderül, mit szóltak a szerelők az ötlethez, hogyan bírta a gyomruk a váltakozó terhelést, és mi volt a legveszélyesebb a feladat során.

F1-es kormányt láttunk elégszer, most egy pilótafülkében is körbenézhetünk

Kevin Magnussen az utaskísérőnk abban a videóban, ami hiánypótló alkotás, ugyanis egy Formula-1-es pilótafülke néhány ritkán látott kapcsolóját és annak funkcióit mutatja be.

Alonso nosztalgiázik: épp egy éve…

„Egy évvel ezelőtt” – Fernando Alonso csak ennyi kommentárt fűzött az alábbi képhez, mi azonban pár mondatot még hozzáteszünk. A 2018-as Abu Dhabi Nagydíj november 25-én a kétszeres világbajnok spanyol utolsó Formula-1-es versenye volt. A búcsú alkalmából az első három helyezett mellett ő is a célegyenesbe parkolhatott és interjút adhatott a közönségnek. Emlékezetes pillanat maradt, amikor Alonso az első helyezett Hamiltonnal és második Vettellel együtt füstölt gumit a főtribün előtt. 

 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Hace un año.. #abudhabi #seeyouontheweekend #mclaren #f1

Fernando Alonso (@fernandoalo_oficial) által megosztott bejegyzés,

Elfogadta felkérésünket Toto Wolff, a Száguldás és cirkusz oldalain találkozhattok vele

Kollégánk, a Száguldás és cirkusz 2019-2020 szerzője, Mészáros Sándor nagy bejelentést tett közösségi oldalán: 

Nagy öröm, hogy elárulhatom: Toto Wolff, a konstruktőri vb-címet zsinórban hatodszor is elhódító Mercedes AMG Petronas...

Közzétette: Mészáros Sándor – 2019. november 25., hétfő

Lemaradtál a DTM és a SuperGT közös Álomversenyéről? Itt van az ismétlés!

Eső, baleset a felvezető körön, egykori F1-es a dobogó legfelső fokán - eseménydús futamokat eredményezett a DTM és a SuperGT közös hétvégéje Fujiban. 

Tizenhét órára rekedt a sivatagban Jenson Button

A 2009-es világbajnok idén bemutatkozott a terepraliban: már tavasszal részt vett egy Las Vegas-i futamon, felkészülésként a fő erőpróbára, a mexikói Baja 1000 viadalra. A Brenthel Industries 850 lóerős autójával – mely színeivel Button vb-címet nyerő Brawnjára emlékeztetett – a verseny jól kezdődött számos előzéssel, mielőtt az események rémálomba fordultak.

„A 235. mérföldnél navigátorommal, Terry Maddennel hangos csattogást hallottunk, aztán elveszett a hajtás, a differenciálmű tört el. Pedig vigyáztunk az autóra, de hát megtörténik az ilyen. A baj az volt, hogy épp a lehető legeldugottabb helyen adta meg magát. Emiatt a teljes éjszakát, összesen 17 órát töltöttünk a csillagok alatt” – írta az Instagramon Button.

„Az egyedüli emberek, akikkel találkoztunk, más versenyzők voltak, akik arra kértek minket, töröljük meg a piszkos fényszórójukat. Energiaszeletekkel és tábortűzzel húztuk ki, amelyet állandóan táplálnunk kellett, mert csak gallyakat találtunk. Terryvel élveztük a békés pillanatot, sztorikat meséltünk egymásnak, amelyek mindig azzal értek véget, hogy a Baja ilyen. Életre szóló élmény volt, csak nem olyan, amilyenre számítottam.”

Gyakorlatilag felbecsülhetetlen értékű fotók kerültek elő a magyar autósport újjáéledéséről

Az Index egyik cikkében egy igencsak érdekes fotósorozatot vizsgálhatunk meg, köszönhetően egyrészt a gyűjteményhez hozzájutó és azt közzétevő Fortepannak, valamint a képeket elemző Négyesi Pál autótörténésznek. A téma a második világháború után éledező magyar autósportélet és az ebben zajló háttérmunka, a konkrét fotók pedig leginkább a IV-es Számú Autójavító Nemzeti Vállalatot, illetve annak versenyeit illusztrálják.

„...az Autótaxi, az Ikarus, a Telefongyár és más vállalatok szerelőbrigádjai körében megkezdték a különféle versenyautók építését. Ezek a járművek általában roncsautók alkatrészeiből épültek. Az összeépített járműveken kívül a IV-es számú autójavító kollektívája 1955-ben helyreállította gróf Festetics Ernő egykori Maserati versenyautóját, amellyel a vállalat raktárosa, Széles Tibor indult” - fogalmaz Négyesi a fotókkal kapcsolatos tanulmányában, amelyből egy részletet idéztünk.

A teljes képsorozat, hozzá Négyesi elemzéseivel, valamint a képeket a Fortepan rendelkezésére bocsájtó Tóth Tibor visszaemlékezéseivel ITT tekinthető meg!

fortepanmagyar

Kép forrása: Fortepan (Tóth Tibor)

Minimum meglepő dolgokra asszociál Lando Norris csapattársa dobogós ünneplésének fotójáról

A tweet szövege alapján jöhet 2019 legmenőbb mixe Andreasszal, Carlosszal és vele!

 

Egészen komoly a verseny a 2019-es F1-szezon hatodik helyéért

Hárman vannak tizenegy ponton belül egymáshoz képest.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

P6 in the standings after Abu Dhabi - who ya got? . #F1 #Formula1 #AbuDhabiGP #AbuDhabi #Gasly #Sainz #Albon #YasMarina

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Finoman szólva sem sikerült rosszul a Mercedes bemutatkozó hétvégéje a Formula-E-ben

Stoffel Vandoorne a szezonnyitó rijádi hétvége mindkét futamán dobogóra állhatott, erre pedig büszkék is az istállónál.

 

Kevés stílusosabb F1-es búcsút láttunk mostanság Mark Webberénél

Sisak nélkül, kicsit szomorkásan, de mégis felemelő hangulatban.

 

Így döntötte meg tavaly a körrekordot Abu Dhabiban Lewis Hamilton

Ez a kör amellett, hogy pole-t ért, a helyszín valaha futott leggyorsabbja volt.

 

Ellenfelek voltak? Találkoztak egyáltalán egymással? F1-es világbajnokok és világbajnoki címeik idővonala

Saját csoportunk, a Formula Aréna egyik tagja, Varga Csaba készített egy igencsak érzékletes F1-es világbajnok-idővonal grafikont, amelyből megtudhatjuk, mikor és hogyan találkoztak egymással az F1 világbajnokai 1950 óta - ha egyáltalán keresztezte a sors az útjukat a versenypályán. A kulcsszavak: születési idő, aktív évek, világbajnoki címek.

A bejegyzést a csoportunkban ITT érheted el, és ha már arra jársz, csatlakozz is a csoporthoz!

Van mit szemezgetni az IndyCar idei első körös tumultusaiból

A napokban például Torontóra emlékeztek vissza a bajnokság Twitteroldalán.

 

A McLaren-vezér reagált arra, hogy sokan nem cserélnének most Binottóval

A McLaren csapatvezetője, Andreas Seidl is reagált azokra a felvetésekre, hogy milyen nehéz helyzetben van most Mattia Binotto, mert két klasszis pilótát kell kezelnie a Ferrarinál, akik idén többször is egymásnak feszültek, nem igazán dolgoztak csapatként és Interlagosban ráadásul ütköztek is egymással.

"Igen, nyilván kihívás, amikor azonos szinten van a két pilóta és amikor a harc a dobogókért, illetve a győzelmekért zajlik, akkor még nehezebb lesz az egész. Ugyanakkor várom, hogy nekem is ilyen luxusgondjaim legyenek, hogy van két versenyzőm, aki a dobogókért és a győzelmekért csatázik, az én feladatom pedig az, hogy ezt kezeljem. Várom, hogy ez eljöjjön valamikor a jövőben" - idézi őt az Autosport.

seidl_1

fotó: dppi

Vetteltől Raikkönenen át Hamiltonig: tíz év győztesei Abu Dhabiban

2009-ben, Sebastian Vettel győzelmével érkezett meg az F1 világába Abu Dhabi, azóta pedig bajnokavatás helyszíne is volt - nektek melyik befutó, melyik futam a legemlékezetesebb innen az eddigiek közül?

 

Alonso végre megkapta a daytonai győzelemért járó jutalmát

Méghozzá egy gyűrűt - Alonso szerint kiváló helye lesz majd a múzeumában.

 

Büntetés jött a futam után, elúszott a BMW kettős győzelme a Formula-E-ben

Ahogy arról beszámoltunk, a szombati Formula-E-futam kettős BMW-sikerrel zárult, miután a pole-ból rajtoló és végül elsőként befutó Alexander Sims mögött csapattársa, Maximilian Günther ért be másodikként. Utóbbit azonban végül a futam után 24 másodperces időbüntetéssel sújtották, mert szabálytalanul, a biztonsági autós vonal előtt elkezdte használni a támadó módot és ezzel előzte meg Stoffel Vandoorne-t, illetve Lucas di Grassit is.

A büntetés miatt Günther végül csak a tizenegyedik helyen kerül be az értékelésbe, a második pozíciót di Grassi, a harmadikat pedig Vandoorne kapja meg, aki így mindkét versenyen dobogós eredményt tehet zsebre.

mg

fotó: dppi

Hangolódjunk Abu Dhabira: ez történt a tavalyi futamon

Jövő hétvégén rendezik az idei Formula-1-es szezon utolsó futamát Abu Dhabiban - addig is nézzük meg, hogy mi történt ezen a helyszínen tavaly. A videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra áttkattintva megtekinthető!

Ott lehetett Brazíliában a rákkal küzdő Ricciardo-drukker

Ana Luiza Kalil régóta nagy Danial Ricciardo-drukker, aki tavaly úgy ünnepelte a rák elleni harcban tett előrelépéseit, hogy az ausztrál cipőből ivós ünneplését utánozta és készített erről egy videót is. Most esélyt kapott arra, hogy ott lehessen a Brazil Nagydíjon és találkozhasson Ricciardóval, illetve másokkal is - az alábbi, több lapon át tartó Instagram-videóban készült erről egy összeállítás.