DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 23. kedd

Ricciardo élete egyik álma, egy tesztvezetés teljesülhet egy újabb dobogós helyezéssel

Nagy ígéretet tett a McLaren vezérigazgatója Daniel Ricciardónak: Zak Brown azt a Chevrolet NASCAR-autót ajánlotta fel egy tesztvezetésre, amit az ausztrál pilóta gyerekkori példaképe, idősebb Dale Earnhardt az amerikai versenyszéria 1984-es szezonja során vezetett. Brown személyes gyűjteményének egyik darabja a hármas rajtszámú Monte Carlo, amivel Ricciardo akkor hajthat pályára, ha idén szerez egy dobogós helyezést a McLaren számára. A fogadás ötlete már korábban bejárta a sajtót, Brown felajánlása azonban mostanra lett "hivatalos". Ricciardo várhatóan mindent belead az eredmény elérése érdekében, hiszen még a rajtszáma is az amerikai autóversenyzőhöz kötődik.

Az egyezség Ricciardo és Cyril Abiteboul tavalyi fogadásának mintájára született meg a két fél között. A pilóta akkor egy tetoválásban fogadott korábbi csapatfőnökével, hogy szerez egy dobogós helyezést a Renault számára, mielőtt év végén maga mögött hagyja a csapatot.

Hétköznap is nagy munka zajlik a Red Bull Ringen

Bár a következő futamig még van egy kis szünet, a Pirelli és az AlphaTauri pilótái addig sem pihenhetnek. A Formula-1 hivatalos gumibeszállítója gőzerővel dolgozik a következő évben bevezetésre kerülő abroncsain, így a faenzai istállóval karöltve tesztelik 2022-ben bemutatkozó 18 colos gumikat. A Twitteren megjelent közleményből kiderül, hogy a tesztet kétnaposra tervezik, a mai napon Pierre Gasly, szerdán pedig Yuki Tsunoda viszi pályára az olasz cég új termékeit.

Nemrégiben volt már példa hasonlóra, a Francia Nagydíj helyszínén a Ferrari és Charles Leclerc próbálhatta ki az átmeneti és az esőgumikat.

Bajnokok a bowlingban

Közös bowlingozás közben beszéli meg üzleti ügyeit Gerencsér Csaba, Magyarország első jet-ski világbajnoka, örökös magyar bajnoka, a Magyar Jet-ski szövetség alelnöke, és Kiss Norbert szimulátor -ilágbajnok, többszörös kamion Európa-bajnok, hatszoros magyar bajnok, az Év autóversenyzője.

A harmadik, egymást követő évben kötött szponzori szerződést Kiss Norbert autóversenyzővel a Jet-Power Hungary Kft. amely közel negyed évszázada forgalmazza Magyarországon a kanadai-osztrák BRP márkáit, a Sea-Doo jet-skiket, a Can-Am quadokat és homokfutókat, valamint a különleges három kerekű Spider és Ryker modelleket. Az említett márkáknak a nemzetközi reklámarca egyébként sokáig szintén egy autóversenyző, bizonyos Lewis Hamilton volt. 

- Amióta Kiss Norbi a márkanagykövetünk, egy új, eddig nem tapasztalt problémával kellett szembenéznünk: annyi terméket sikerült eladnunk, hogy quadokból, jet-skikből szinte folyamatos árúhiány van - meséli mosolyogva Gerencsér Csaba, aki szerint mindez természetesen az örvendetesen növekvő keresletnek, az utóbbi másfél évben pedig a pandémia okozta sajnálatos termeléskiesésnek is köszönhető, de ettől függetlenül tény, hogy Kiss Norbi nagyszerű munkát végez a márkák népszerűsítésében, ezért is kérték fel idén a folytatásra.

Kiss Norbi elmondta, fontos számára, hogy a rendkívül magas minőségű, ugyanakkor nagyszerű ár-érték arányú prémium termékeket ő maga is szívesen használja, így meggyőződéssel tudja ajánlani másoknak. Norbi elmesélte, legelőször egy Can-Am quaddal volt dolga, amit még évekkel ezelőtt a Kamion-Eb hungaroringi versenyhétvégéjére kapott kölcsön, hogy megkönnyítse csapata tagjainak mozgását a pályán belül. 

- Sose felejtem el, hogy ezzel a Can-Am Outlanderrel vittek a dobogóhoz, aminek a legfelső fokára állhattam - meséli Kiss Norbi hozzátéve: a rotax motorral szerelt quad lényegében csütörtöktől vasárnapig meg sem állt és hibátlanul teljesített, legyen szó versenygumik, stábtagok, fotós kollégák vagy éppen alkatrészek szállításáról. A kétszeres Európa-bajnok azt is elmesélte, hogy a Jet-Power Hungaryvel folytatott együttműködés óta rendszeres vendég a cég dunaharaszti bázisán, ahol a sokak által "a jet-ski sport Hungaroringjének" tekintett tavon edzésként és kikapcsolódásként is gyakran vízimotorra pattan. A két legendás bajnok lapunknak azt is elárulta: üzleti és baráti megbeszélésükhöz gyakran használják találkozó helyként a Novotel Hotelben lévő Bowling City Budapestet, ahol nem csak gurítani, beszélgetni, de a Kiss Norbi számára rendkívül fontos húsmentes ételekben gazdag étlapról választva ebédelni vagy vacsorázni is tudnak. 

pf2_3

Érdekelnek a szép nők és a szép autók? Csatlakozz Formula Girls csoportunkhoz!

A tapasztalatok alapján nagy népszerűségnek örvend Nap Lánya rovatunk, illetve az időnként közzétett lányos-autós galériáinkat is kedvelik olvasóink. Aki hasonló tartalmakat szeretne látni, annak bizony megéri csatlakozni Formula Girls csoportunkhoz - várunk mindenkit ezen a linken!

bcrfbkt2sb679jbgs262_800

Norrist megdicsérik, Leclerc ideges - így szólt a csapatrádió az Osztrák Nagydíjon

A Formula-1 szokásos válogatása a legutóbbi futam rádióüzeneteiből - meghallgatható ezen a linken, vagy a fotóra kattintva!

pf1_8

Hegyi kerékpározással lazít Alonso

Az alábbi videó tanúsága szerint Fernando Alonso az Osztrák Nagydíjat követően Ausztriában maradt, hogy a pihenőideje egy részét a pálya környékén húzódó hegyeken töltse:

Alonso most Norristól és Giovinazzitól gyűjtött be egy-egy sisakot a gyűjteményébe

Fernando Alonso közismerten szeret sisakot cserélni versenyzőtársaival: az Osztrák Nagydíj után az újabb parádés teljesítménnyel ismét dobogóra álló Lando Norris volt a soron – valamint Antonio Giovinazzival is megejtett egy cserét a kétszeres F1-es világbajnok:

alo-sisak-1-nor

alo-sisak-2-gio

Jeremy Clarkson hazaküldte az F1-es felügyelőket

Sarkos véleményt posztolt Jeremy Clarkson a múlt vasárnapi Osztrák Nagydíjat követően. A Top Gearből és a The Grand Tourból ismert brit műsorvezető a futamon látott büntetéssorozatra reagálva Twitteren úgy fogalmazott, az F1-es versenybírák tönkreteszik a sportot, ezért jobb lenne, ha lemondanának és hazamennének. A futam során és azt követően is számos versenyző kapott eltérő mértékű megrovást: többek között Lando Norrist, Sergio Perezt és Kimi Raikkönent is vétkesnek találtak különböző esetek miatt. 

Hogy Clarkson összességében a már-már komikus helyzetre, esetleg egy konkrét pilóta büntetésére reagált-e így, az nem derült ki, egy későbbi posztjában azonban Norris teljesítményét dicsérte, így az egyértelművé vált, hogy vele szimpatizál.

160830-race-control-780x400

Fotó: FIA

Ha lemaradtál az IndyCar hétvégi futamáról, itt pótolhatod a lényeget!

Nem csak az F1 versenyzett a hétvégén – íme, az IndyCar mid-ohói versenyének videós összefoglalója:

Norris Russellnek: „Ez pezsgő, én nem izzadok!”

Vicces jelenet játszódott le a vasárnapi futam utáni nyilatkozatok során: épp a dobogóra álló Lando Norris értékelt, amikor George Russell ment oda gratulálni neki. A pontszerzésről épp csak lemaradó honfitárs megállapította, hogy a mclarenes eléggé megizzadt, mire Norris csak annyit reagált: „Ez pezsgő… én nem izzadok!”, amit Russell is nevetve fogadott.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Sky Sports F1 (@skysportsf1) által megosztott bejegyzés

Videó: Így vigasztalta Russellt Alonso, miután megfosztotta első williamses pontjától

Az F1-es Osztrák Nagydíj hajrájában George Russell a tizedik helyen haladt, azaz végre megtörhette volna williamses ponttalanságát, ám Fernando Alonso kemény csata után végül megelőzte. A spanyol a nyilatkozatában elmondta, hogy sajnálta, hogy éppen az általa nagyra tartott fiatal brittől kellett elvennie a pontot – hogy őszintén beszélt, azt jól mutatja a jelenet, amely közvetlenül a leintés után játszódott le a két pilóta között (Russell az Instagram-poszt kommentjei között egyébként legendának titulálta Alonsót mindezért):

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Verstappen spielbergi dominanciáját mutatja, hogy először futott statisztikailag tökéletes versenyt

Pole-pozíció, győzelem úgy, hogy minden egyes kör végén az élen állt, valamint bónuszként a leggyorsabb kör a futamon: ezt nevezik a Formula-1-ben Grand Slamnek vagy Grand Chelemnek, s ez az, amelyet Max Verstappen karrierje során először ért el a minapi Osztrák Nagydíjon. Ezzel ő lett a 25. versenyző az F1 történetében, aki ilyenre képes volt: ebből 12-en érték el ezt egy alkalommal (az aktív pilóták közül ide tartozik Fernando Alonso), míg a rekordot Jim Clark tartja nyolccal (Lewis Hamilton hatszor, Sebastian Vettel négyszer teljesített Grand Slamet).

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Rekordszámú büntetés és Red Bull-tripla – érdekes statisztikák az Osztrák Nagydíjról

Max Verstappen vasárnapi sikerével folytatódott a holland pilóta és csapata győzelmi szériája, de van még más érdekesség is a futammal kapcsolatban. Született még néhány érdekes statisztikai adat, melyeket érdemes megtekinteni.

- 2012-ben fordult elő utoljára, hogy a McLaren egy idényen belül legalább háromszor dobogós pozíciót szerzett, az utolsó győzelmük is innen származik, akkor Brazíliában Jenson Button tudott győzni.

- Az idei esztendőben az Osztrák Nagydíjon osztották ki a legtöbb időbüntetést egy futamon belül, ezúttal összesen tíz esetben volt erre példa. Korábban az Emilia-Romagna-i Nagydíj tartotta a csúcsot három esettel.

- 2013-ban nyert utoljára zsinórban háromszor a Red Bull Racing. Szintén ugyanebben az esztendőben láttunk olyat legutóbb, hogy pole-pozícióból tudtak nyerni egymás után három alkalommal, akkor Sebastian Vettel volt képes ugyanerre az Olasz és a Koreai Nagydíjak között.

- Immáron öt olyan pilóta van a mezőnyben, akik legalább 200 versenyen elindultak a karrierjük során. Sergio Perez most érte el ezt a számot, rajta kívül Raikkönen, Alonso, Hamilton és Vettel mondhatja el ezt magáról, Daniel Ricciardo pedig még az idén csatlakozhat hozzájuk.

- A tavalyi szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon fordult elő utoljára, hogy Valtteri Bottas legyőzte Lewis Hamiltont. A finn pilóta a legutóbbi alkalomhoz hasonlóan ezúttal is a második helyen végzett, igaz akkor mindkét Mercedes a dobogón zárt.

- 2021-ben az Osztrák Nagydíj volt a negyedik olyan verseny a szezonban, amikor három különböző csapat pilótái állhattak fel a dobogóra. Az idei esztendőben Imolában, Monacóban és Bakuban láthattunk eddig hasonlót.

Videó: Hét percbe sűrítve az Osztrák Nagydíj izgalmai

Megérkezett a szokásos mozgóképes összefoglaló a szezon kilencedik F1-es futamáról – IDE vagy a képre kattintva nézhető meg:

osztrak-futam-video

Már tíz büntetőpontnál jár Norris

Az Osztrák Nagydíj első körében történt incidensért az öt másodperces időbüntetés mellé két büntetőpontot is kiutaltak a versenyfelügyelők Lando Norrisnak: indoklásuk szerint „nem hagyott elegendő helyet és kikényszerítette a pályáról” Sergio Perezt, aki a harmadikról egészen a tizedik pozícióig esett vissza. Norrisnak is sokba került a kihágás, mivel a legvégén csupán két másodperccel maradt el a második helyezett Valtteri Bottastól.

Az időbüntetés mellett két büntetőpont is járt a britnek, ami azt jelenti, hogy már tíznél tart 12 hónapos periódus alatt. Mint jól tudjuk, 12 pontnál automatikus eltiltás jár egy versenyhétvégére, de Norris lába alatt nem annyira forró a talaj, mint az előbbieket olvasva tűnik: július 10-én, azaz még a Brit Nagydíj előtt kettő pont elévül, így nyolcnál fog járni.

Norrisszal megegyező vétségért büntették az első esetben kárvallott Perezt, ráadásul kétszer is: a pozícióvesztések után fejben széteső mexikói kétszer is lekényszerítette a pályáról Charles Leclerc-t. Ezért kétszer öt másodperces időbüntetést – ötödikként futott be, de csak hatodikként rangsorolták emiatt – és kétszer két büntetőpontot is kapott. Ő az elmúlt évben kifejezetten jó magaviselettel versenyzett, így ezzel együtt is csak hat ponttal rendelkezik.

Még több büntetést kioszthatnak a futamot követően, ugyanis számos versenyzőt vizsgálnak, aki nem lassított a verseny utolsó körében – Raikkönen–Vettel ütközést miatt – lengetett sárga zászlónál: Sainz, Perez, Ricciardo, Leclerc, Gasly, Giovinazzi, Latifi és Mazepin a stewardok látóterében. Russellt ettől független okból, fékezés alatti bemozdulásért vizsgálják.

Senna nyomdokain: parádés első kört teljesített Doningtonban a török motoros

Minden idők egyik legszenzációsabb F1-es első köreként vonult be a történelembe Ayrton Senna 1993-as doningtoni produkciója, amikor a rajt után az ötödik helyre visszaesve még a kör vége előtt átvette a vezetést az esős pályán. Nos, hasonlót hajtott végre a Superbike-világbajnokság ugyanott rendezett hétvégi fordulóján Toprak Razgatlioglu is, aki mindössze a 13. helyről várhatta az első verseny startját. A szintén még helyenként nedves aszfalton azonban már az első kanyarig feljött az ötödik helyre az#54-es rajtszámmal szereplő török, az első kört pedig már a második pozícióban teljesítette. Az alábbi videón már nem látszik, de a yamahás a második körben a hatszoros vb-győztes Jonathan Rea-t is elkapta és meg is nyerte a futamot. Vasárnap amúgy újra nyert Razgatlioglu, s mivel Rea bukott, így a vb-tabellán is az élre állt a török.

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Videó: így vívtak az F3-asok Spielbergben

Előzésekkel teli, izgalmas harmadik futamot szolgáltatott a Formula-3 mezőnye az Osztrák Nagydíj vasárnapján. Harc a dobogós helyekért, csaták a mezőny közepén és végén, virtuális és valódi biztonsági autó – mondhatni csak a szokásos. Aki az ebédidőben lemaradt róla, az most hét percben pótolhatja. A másik videón pedig a verseny legkomolyabb ütközése látható, az érintett Arthur Leclerc szemszögéből.

 

 

 

 

 

Meghekkelték a hivatalos F1-es applikációt, furcsa üzeneteket kaptak a felhasználók

Szombat este különös értesítést kaphattak a hivatalos Formula-1-es applikáció felhasználói: egy rövid „Foo” üzenetet küldött ki az app, majd utána nem sokkal egy „Hmm, ellenőriznem kellene a biztonsági beállításaimat… :)” üzenet is érkezett. Már ekkor egyértelmű volt, hogy meghekkelték az applikációt, ezt pedig vasárnap az F1 meg is erősítette. Közleményükben kiemelték, hogy átvizsgálják a biztonsági rendszereiket, emellett hangsúlyozták, hogy a hekkertámadás csak az értesítések kiküldését felügyelő szolgálgatásra korlátozódott, ezért nem gondolják, hogy kiszivárogtak volna a felhasználók adatai.

f1-app-hack-1

f1-app-hack-2

Közel áll Perez az új szerződéséhez

Sergio Perez szerződtetésével hosszú idő után először fordult elő, hogy a Red Bull nem a saját tehetségei közül választott pilótát, ám az eredményeket látva ez jó döntésnek bizonyult. A mexikói pilóta nagyszerű formában van, Bakuban pedig már futamot is nyert, így az energiaitalosok az egyéni mellett a konstruktőri világbajnoki címért is harcba szállhattak a Mercedes ellen.

A 200. versenyére készülő Perez még nem rendelkezik szerződéssel a következő évre, de úgy tűnik már nincs messze ettől. Az osztrák istálló csapatfőnöke, Christian Horner a Sky-nak nyilatkozva tett erre egyértelmű utalást.

„Nagyon elégedettek vagyunk azzal a munkával, amit Checo végez, szóval hamarosan leülünk vele. Van még néhány futam a nyári szünetig, de boldoggá tesz minket, ahogyan dolgozik, nem hinném, hogy ez egy hosszadalmas vita lesz. Elég egyértelmű a dolog, a megfelelő időben pedig beszélni fogunk erről.” – mondta Horner.

Ericsson most tényleg megkoccolta Grosjeant

Mémmé vált a 2018-as F1-es Azerbajdzsáni Nagydíjról a pillanat, amikor Romain Grosjean biztonsági autó mögötti falba csapódása után a Haas-mérnök a rádión azt közölte a franciával, hogy „Ericsson eltalált minket”, miközben a svéd a közelében sem volt a pilótának. Nos, a két versenyző az IndyCarban most ismét egy mezőnyt erősít, s a hétvégi, mid-ohiói fordulójának egyik szabadedzésén Ericsson tényleg finoman megpöckölte Grosjeant, aki emiatt leszaladt a pályáról:

2019 után újra F1-es nagydíjon a kétszeres világbajnok

„Jó ismét itt lenni. Az első F1-es versenyem a 2019-es Abu Nagydíj óta” – posztolta lényegretörően Mika Hakkinen, aki a koronavírus-világjárvány kitörése óta most, Ausztriába utazott el először egy nagydíjhétvégére. Belépőjén a VIP-vendégeket fogadó Paddock Club neve szerepel.