DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 22. szerda

Nyolc órán át rekedt a sivatagban Loeb és Elena

Rájár a rúd a Dakar Ralin a kilencszeres világbajnokra, Sebastien Loebre, aki egy vadonatúj projekttel, a Bahrain Raid Xtreme és Prodrive BRX1-esével indult ötödik alkalommal a maratonon. A francia és navigátora, Daniel Elena számára szinte minden nap tartogat valamilyen fennakadást, a hatodik szakasz azonban a többit is felülmúlta: miután a 97. kilométernél eltört a felfüggesztés, nyolc órán át kellett várakozniuk a sivatagban.

„Meglepetésre az első szervizkamionon nem volt tartalék. A jelölésekkel volt gond, ezért két jobb oldali alkatrészt hoztak egy bal és egy jobb helyett. Még 250 kilométer hátra volt a speciálból, ezért várnunk kellett. A kamionok elindultak tartalékért, de elég sokáig tartott” – idézi a Motorsport.com Loeböt. A nyolcórás várakozás után a csere mindössze 20 percet vett igénybe. A 305-ös számú egység hajnali háromkor ért be a táborban: szerencséjükre a pihenőnap következett.

A ralilegendának és társának a vasárnapi folytatás során sem volt szerencséje, most a kerékcsapágy tört el, ami két óra időveszteséget jelentett. A páros a 42. helyen áll, 13 és fél órával az éllovas Stephane Peterhansel mögött. Loebék átkapcsoltak tesztüzemmódba, illetve szükség esetén az előkelő ötödik helyen álló csapattársat, Nani Romát segítik. „Már nem vagyok versenyben, így a következő napokban azt teszem, amit a csapat kér. Frusztrált vagyok-e? El kell fogadni a helyzetet, a versenyek ilyenek” – nyilatkozta Loeb, aki hiába uralta a WRC-t a maga idejében, a Dakarba újra és újra beletörik a bicskája.

Loebék incidense 4:00-tól az összefoglalóban:

F1-es erősorrend: Hamilton növelte előnyét, új arc a legjobbak között

Kijött az USA Nagydíj utáni szokásos F1-es erősorrend, amely során a Formula-1.com szakértői értékelik a versenyzők teljesítményét a maximálisan megszerezhető ötven ponton belül és így folyamatosan frissítik a listát. Nos, Austin után továbbra is a múlt héten élre kerülő Lewis Hamilton vezet és mivel 46 pontot kapott, míg a második Max Verstappen csak 43-at, így a brit még növelte is előnyét. Rontott pozícióján Charles Leclerc és Sebastian Vettel, a szezon során viszont először került be a top tízbe Daniel Ricciardo, akit az USA Nagydíjon szintén 46 pontra értékeltek.

Íme a lista (helyezés, pilóta, átlagpont a szezon során):

1. Lewis Hamilton 43,6
2. Max Verstappen 43,0
3. Carlos Sainz 41,4
4. Lando Norris 40,3
5. Charles Leclerc 39,9
6. Alexander Albon 39,4
7. Valtteri Bottas 39,2
8. Sergio Perez 37,7
9. Sebastian Vettel 37,6
10. Daniel Ricciardo 37,4

pow

fotó: dppi

Ez a DTM jövője: 1000 lóerős elektromos vagy hidrogéncellás versenygépek

Kiadott egy videót futurisztikus jövőképéről a DTM promótere, az ITR. Kétféle koncepció szerepel benne az eljövendő túraautókról, melyek 1000 lóerő teljesítményre lesznek képesek. Az egyik verzió szerint teljesen elektromos hajtással, a másik alapján hidrogén üzemanyagcellákkal valósítják meg ezt. A videóban sci-fibe illő bokszutcai reformok is láthatók: az üzemanyagcellák és kerekek cseréjét ipari robotok végzik.

Természetesen egyelőre nincs szó semmilyen kiforrott tervről, a koncepció egyelőre csak mérnöki fantáziálás, hiszen a sorozat csupán idén állt át az új, kétliteres turbós motorformulára. Az viszont sokat elárul a széria vezetőinek szándékairól, hogy a DTM-főnök Gerhard Berger még nyáron is hangoztatta, a bajnokság márpedig kitart a benzinmotorok mellett, most viszont a videóval együtt kiadott sajtóanyagban ő hangsúlyozta, hogy haladni kell a korral és előre tekinteni.

Tesztel a McLaren IndyCar-csapata

Egy különleges tesztfestéssel – ami minket leginkább valamilyen nagymacskára emlékeztet – Sebringben tegnap megkezdte a tesztelést az Arrow McLaren SP, a wokingi csapat IndyCar-programja. A két igazolt pilóta, Patricio O’Ward és Oliver Askew vezettek, a versenygépet pedig már aeroscreennel szerelték fel.

Megünnepelték a világbajnoki címet a Mercedes-bázison is

Megtartotta szokásos vb-ünneplését a Mercedes: a helyszín Brixworth, a motorrészleg angliai központja volt. Megjelent Hamilton, Bottas, Wolff és a többi főnök, mindenki kapott egy egyforma pólót, bónuszként pedig kitolták a parkolóba a 2014 óta bajnoki címet nyert autókat (és motorjaikat): az Ezüst Nyilak gyakorlatilag megtöltötték a férőhelyeket.

Szavazás: Ki a kedvenc F1-es világbajnokod?

Most nem azt kérdezzük, hogy szerintetek ki minden idők legjobbja - ezt a vitát akárhányszor meg lehet vívni, és talán mindig más-más jön ki győztesként a szokásos 5-6 névből.

Ez a szavazás most kicsit más, itt ugyanis a személyes kedvenceitekre vagyunk kíváncsiak a Formula-1 történetének eddigi 33 világbajnoka közül. Mely nevek hoznak titeket a legjobban lázba, kiket követtek, követtetek különös figyelemmel a pályán, kik fogtak meg titeket legjobban a hőskor elbeszéléseiből? Az alábbi szavazófelületen a 33 névből legfeljebb 10 választható ki.  

Hihetetlen, mennyi futamgyőzelmet szereztek a Mercedes motorjai 25 év alatt

A német márka csapata büszkén hirdeti Twitteren, hogy immár 178 F1-es futamgyőzelemnél tart a brixworth-i központú, erőforrásért felelős gyára, amely 1995 óta épít versenymotorokat. 

1,3 milliót adtak egy Michelisz-relikviáért

Hazánk népszerű túraautósa, Michelisz Norbert is felajánlott egy adományt egy izomsorvadásos betegségben küzdő magyar kisfiú, Levente 700 millió forintos kezelésére - utólag kiderült, tetemes mennyiségű összeget hajlandóak kiadni a magyar szurkolók egy ilyen értékű relikviáért. A versenyző ugyanis az idén használatban lévő bukósisakját bocsátotta licitre, ami 50 000 forintról indult, ám végül egészen 1,3 millió forintért talált gazdára. 

Jó hír, hogy a támogatóknak hála összegyűlt az összeg a kezelésre, így Levente megkaphatja a várva várt kezelést.

Videó: így autóztatta meg Tony Stewart Romain Grosjeant egy NASCAR-autóban

Tony Stewart NASCAR-sztárként "hurcolta" meg a Haas F1-es pilótáit a hétvégi USA Nagydíj keretein belül, Romain Grosjean pedig közzé is tett erről egy videót.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Enjoy the sound of that engine

Romain Grosjean (@grosjeanromain) által megosztott bejegyzés,

Ezek az USA Nagydíj legjobb belső felvételei

A Formula-1 szokásos válogatásvideója ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Saját gokartmárkája lett Charles Leclerc-nek

"Extrém boldog vagyok, hogy bejelenthetem, most már van egy saját gokartmárkám. Tizennyolc évvel ezelőtt kezdtem versenyezni azzal az álommal, hogy eljutok a Formula-1-be, a legtöbb szép napom viszont a gokartos időkből van, de ugyanakkor itt is tanultam a legtöbbet. Alig várom, hogy lássam ezt a gyönyörűséget a pályán" - posztolta közösségi oldalán az alábbi fotóhoz Leclerc, akinek a CL logója látható is a gokarton.

pf5_14

Így csinál 360-as kanyart egy 74 éves ralikrosszos

Jaroslav Hosek igazi legenda a ralikrosszban és úgy látszik, hogy van olyan manőver, amit nem lehet elfelejteni: 74 esztendősen is képes így megforgatni egy Buggyt.

 

Nyíregyházi polgárőrként állt munkába a rali-Eb bajnokesélyese

Chris Ingram komoly előnnyel érkezik meg a hétvégén Nyíregyháza környékén megrendezésre kerülő Rally Hungaryre, ami a rali-Eb szezonzárója és bajnoki döntője lesz egyben. Ingramet azonban a ciprusi futamon gyorshajtáson kapták etapon, ezért közmunkára ítélték, amit most, Magyarországon kellett letöltenie. Ezen alkalomból kedden a nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola diákjait kísérgette át a zebrán - emiatt tiszteletbeli nyíregyházi polgárőrnek nevezték ki, a helyiek pedig minden bizonnyal neki fognak szurkolni a hétvégén.

A szon.hu fotógalériája ezen a linken megtekinthető!

ingram1

fotó: Dodó Ferenc / szon.hu

Hamilton ünnepel, Norris énekel: így szólt a csapatrádió Austinban

Az USA Nagydíj legjobb rádióbeszélgetéseit összeválogató videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra áttkattintva megtekinthető!

Másfél hónapra bezárják a COTA-t, hogy kezeljék a problémákat

Komoly kritikákat kapott az austini versenypálya a Formula-1-es hétvégén, hiszen olyan dobálós volt az aszfalt, hogy főleg az első szektorban alig lehetett a pályán tartani az autókat az eredeti beállításokkal, Lewis Hamiltonnak még a feje is belefájdult a rázkódásba. A pályát üzemeltető cég akkor nem nagyon tudott ezzel mit kezdeni, a tél folyamán viszont komoly változásokat ígérnek.

Bobby Epstein, a COTA főnöke elmondta az Autosportnak, hogy decemberben végig, januárban pedig félig be lesz zárva az egész létesítmény annak érdekében, hogy a szükséges munkálatokat el tudják végezni, különös tekintettel a bokszutca kijáratára. Ezen felül az egyes kanyart, a hátsó egyenest, a kilences kanyart és a 18-19-es kombinációt is rendbe fogják tenni - Epstein szerint a munka egy részét megcsinálták már tavaly a MotoGP itteni futama előtt, úgyhogy az egész pályát nem most kell felújítani.

austin_1

fotó: dppi

Hamiltonnál a legtöbb közepes gumi Brazíliában

A hangsúly szokás szerint a lágy keverékeken a jövő hétvégi Brazil Nagydíjon: a Pirelli infografikájából kiderül, hogy számos csapat tíz szettet is rendelt a piros jelölésű abroncsból, bízik a puhákban a Ferrari és a Red Bull is.

A Mercedes gumitaktikája viszont eltér a másik két topcsapatétól: a két versenyzőnek csak nyolc-nyolc garnitúra lágyat kértek. Hamiltonnál ráadásul négy közepest is betáraztak, ami a legtöbb a teljes mezőnyben: vele szemben Bottas három, a ferrarisok és Red Bull-osok fejenként két szettel gazdálkodhatnak az interlagosi hétvégén.

Fia született Talmácsi Gábornak

Hazánk egyetlen gyorsasági motoros világbajnoka Facebookon jelentette be, hogy október végén párja egy fiúnak, Márknak adott életet.

Van ennél jobb hullámvasút Texasban?

Az F1 szerint húszból húsz versenyző a COTA-ra esküszik.

Kutyamenhelynek nyújtott segítséget Kiss Norbi

Hazánk legnépszerűbb kamionversenyzőjéről köztudott, hogy nagy állatbarát. Kétségkívül a macskák állnak hozzá a legközelebb, ám Sárospatakon bebizonyította, hogy a kutyákat is hasonlóan közel érzi magához. A Zemplén Rally Historic Regularity versenyére érkezve Kiss meglátogatta a város mellett található menhelyet, amelynek működését tetemes mennyiségű állateledellel támogatta.

Raikkönen Hamilton sikeréről: Öh, gratulálok

Az USA Nagydíj leintését követően az F1-es mezőny nagy részét megkérték, kommentálja Lewis Hamilton hatodik világbajnoki címét. Természetesen a finnek volt a legközömbösebb reakciója.

Raikkönen volt a rajt lesipuskása

Szűk, de használható rést talált az USA Nagydíj rajta során tülekedő mezőnyben Kimi Raikkönen, aki a szörnyen sikerült időmérő edzést követően a tizenhetedik pozícióból indulva hamar a tizenegyediken találta magát.

Fotó: DPPI