DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 22. kedd

Két kategória, hét esélyes: a hétvégén eldől a Moto2-es és a Moto3-as vb-cím sorsa

Bár a MotoGP-ben már megkoronázták Joan Mirt, a két kisebb kategória küzdelmei még nyitottak a teljes mezőny számára ismeretlen helyszínen, Portimaóban megrendezendő szezonzáró előtt. A Moto3-ban elképesztően szoros az állás: a 170 pontos Albert Arenas előnye mindössze nyolc pont Ai Ogurával (162) és tizenegy Tony Arbolinóval (159) szemben. Közülük Arenas rendelkezik a legtöbb, szám szerint három győzelemmel, cserébe viszont háromszor is kiesett, a valenciai Európai Nagydíjon pedig a balszerencsés bukása után ki is zárták. Ogura ellenben a kiegyensúlyozottsága révén van még versenyben: a japán még nem nyert futamot, viszont a versenyek felén dobogóra állhatott. A legutóbbi Valenciai GP-t megnyerő Arbolinótól pedig azért lenne nagy teljesítmény a vb-elsőség, mert egy fordulót ki kellett hagynia amiatt, mert koronavírus-fertőzött személlyel utazott egy gépen.

A Moto2-ben valamelyest nagyobb az éllovas előnye, viszont négyen is esélyesek még a címre. Az élen a 194 pontot gyűjtő Enea Bastianini áll, aki három győzelemmel rendelkezik, s csupán egyszer nem szerzett pontot. Őt 14 egységnyi távolságból követi Sam Lowes, aki a márciusi katari nyitányon sérülés miatt nem tudott rajthoz állni, s lehet, hogy a vb-reményei is egy sérülés miatt szállnak el, hiszen múlt szombaton nagyot esett, s láthatóan nem is tudott a csuklója miatt száz százalékon teljesíteni – pedig az utóbbi másfél hónapban elképesztő formába lendült a zsinórban háromszor nyerő brit. Rajtuk kívül még a Sky Racing VR46 párosa, Luca Marini és Marco Bezzecchi van lőtávon belül: előbbi 18, utóbbi 23 pontos hátrányban van (25 egység szerezhető Portimaóban), előbbi három, utóbbi két nagydíjat nyert 2020-ban. Érdekesség, hogy az említett négyesből csak Lowes nem lesz jövőre a MotoGP mezőnyének tagja (ő már néhány éve megjárta a királykategóriát), míg a 2021-ben szintén fellépő, múlt vasárnap is diadalmaskodó Jorge Martin csak a koronavírus-fertőzése okán kihagyott futamok miatt nincs már harcban a címért.

Ha nem akarsz lemaradni a Portugál Nagydíjon a Moto2-es és a Moto3-as vb-harc fejleményeiről, csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz a linke vagy a képre kattintva:

moto3

Mentőautót adományozott a Ferrari a modenai kórháznak

Olaszország a koronavírus által egyik legsúlyosabban érintett terület, ahol most minden segítségre óriási szükség van. A Ferrari is kivette a részét a tehervállalásból, és az alábbi mentőautót adományozta Modena kórházának. Eközben a többi csapat sem ül tétlenül, Nagy-Britanniában lélegeztetőgépeket fognak gyártani a súlyos betegek ellátása érdekében.

Érthetetlen: Megrongálták egy F1-es pilóta sírkövét

Egy svéd napilap számolt be a szomorú és felfoghatatlan hírről, miszerint Örebro városában vandálok kárt tettek három sírkőben, amelyek közül az egyik Ronnie Peterson tízszeres F1-es futamgyőztes nyughelye. Az Aftonbladet beszámolója szerint az eset vasárnap virradóra történhetett, amikor az ismeretlen tettesek a három síremlék fejkövét leborították. A temető gondnoka szerint valószínűleg nem véletlen, hogy pont ezt a három sírt választottak, de az nem derült ki, hogy mi lehetett a motivációjuk.

Peterson_at_1978_Dutch_Grand_Prix

Melyik versenyzőnek lesz a legzordabb külseje a járvány végére?

Kevés fogalmunk van arról, mennyi idő alatt cseng le az egész világot lázban tartó koronavírus-járvány, ami elől emberek százmilliói zárkóztak otthonukba. Ha felmerült benned a kérdés, vajon ennek következtében hogyan fognak kinézni az F1-es pilóták néhány hónap múlva, akkor itt a válasz. A képet összeállító rajongó még arra is kitért, hogy Lando Norrist kopaszként ábrázolja, miután a brit megígérte a követőinek, hogy leborotválja a haját, ha 10 000 dollárt jótékonykodnak a járvány ellen.

oj0iu51gasp41

A Williams tesztpilótája elzongorázta nekünk az F1 főcímzenéjét

Tévében úgysem mostanában fogjuk újra hallani, úgyhogy íme a szerzeményt Roy Nissany előadásában:

Emlékezetes estéje volt Leclerc-nek egy évvel ezelőtt

Mindössze második futamán a Ferrarival az ifjú monacói megnyerte a villanyfényes Bahreini Nagydíj időmérő edzését.

„Pontosan egy évvel ezelőtt első Formula-1-es pole-pozíciómat szereztem. Hiányzik az érzés, hogy F1-es autót vezethessek, és őszintén remélem, a helyzet hamarosan javulni fog. Vigyázzatok magatokra, én pedig bízom abban, hogy hamarosan ehhez hasonló pillanatokban osztozhatunk!” – posztolta a rajtelsőséget érő kör felvételét Leclerc.

Mennyit tudsz az F1 halálos áldozatairól?

A királykategória története nemcsak benzinnel és gumival, hanem vérrel is íródott - mennyit tudsz azokról a férfiakról, akik életüket áldozták álmuk beteljesítéséért? Tedd próbára tudásod vonatkozó kvízünkkel IDE vagy a képre kattintva!

f1-halalos-kviz

Ezen a videón megmutatják, hogy milyen is az 1000 km/h-s tempó egy F1-es autóhoz képest

A bloodhoundnál igyekeznek megdönteni a sebességrekordot és bár ezzel a futással éppen nem sikerült, de így is 1000 km/h fölé jutottak - majd csináltak egy összehasonlító videót arról, hogy ez mit is jelent az általunk ismert sebességtartományokhoz képest. A zöld vonal egy F1-es autót, a kék egy Bugatti Chiront, a sárga pedig egy átlagos utcai autót jelez.

Günther Steiner volt a Formula Podcast vendége - hallgasd meg, hogy mit mondott nekünk a Haas szókimondásról ismert csapatfőnöke

Unatkozik-e vagy sem egy Formula-1-es főnök a koronavírus-kényszerszünetben? A Formula Podcast felhívta a Haas vezérét, a legnépszerűbb csapatvezetőt, Günther Steinert, aki észak-karolinai családi otthonából felelt a kérdésre, ráadásul sok egyéb érdekességet is elárult a jelenlegi helyzetről.

Videó: A Formula-E-szezon eddigi legnagyobb előzései

Bár nem tudni, mikor versenyezhet újra a koronavírus miatt az elektromos sorozat, a mezőny még a járvány kitörése előtt teljesített már néhány futamot a 2019/2020-as idényből – eddig ezek voltak a legszebb manőverek:

 

Nézd itt, ahogy szurkolók hívják ki Lando Norrist az F1 2019-ben!

A McLaren gyakran szimulátorozó fiatal pilótája vállalta a kihívást, hogy rajongókkal mérkőzzön meg élőben az F1 2019-es játékban – itt követheted élőben a múlt hétvégi virtuális versenyen is a show-t ellopó brit adását (ha a saját Twitch-közvetítésére vagy kíváncsi, KATTINTS IDE):

 

Nem száll le a nosztalgiavonatról az F1: a legjobb felvételek a 2014-es bahreini futamról

Azok után, hogy szombaton teljes hosszában megismételték a „Sivatagi csataként” is elhíresült, Lewis Hamilton és Nico Rosberg ádáz küzdelme miatt emlékezetes viadalt, az F1 hivatalos YouTube-csatornája egy rövid összefoglalóval és a legjobb onboard felvételekkel is előállt (a videók a YouTube-ra átkattintva indulnak!):

 

 

Videó: Így alakult a drámai finálét hozó 2008-as szezon

A Racing Statistics a Lewis Hamilton és Felipe Massa párharcát és a felejthetetlen interlagosi zárást hozó 2008-as Formula-1-es idényt is feldolgozta infografikás formában:

 

Button kisfia már a szimulátorban indítja a napot

Nagyon úgy tűnik, hogy a kis Hendrix is világbajnok apja nyomdokaiba léphet majd…

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

I’m already getting simulator lessons from daddy

Hendrix Jonathan Button (@hendrixbutton) által megosztott bejegyzés,

 

Jön az első virtuális MotoGP-futam: itt nézheted élőben!

A MotoGP is beállt a sorba, ráadásul tíz sztárversenyzőt is sikerült beszervezniük a mugellói nyitányra, amely ma 15 órakor kezdődik, és az alábbi videóban lehet élőben követni (ehhez át kell kattintani a YouTube-ra!):

 

Alonso újabb brutális rajttal sokkolta a követőit

A kétszeres F1-es világbajnok nemrég a 2011-es Spanyol Nagydíjon bemutatott parádés elrugaszkodását osztotta meg, most pedig azt a szingapúri kilövését elevenítette fel, amikor az első kanyar külső íven jött fel a hetedik rajtkockából a harmadik pozícióba:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Rebuscando. #f1 #singapore

Fernando Alonso (@fernandoalo_oficial) által megosztott bejegyzés,

 

Rossi legnagyobb versenyeivel kedveskedik a szurkolóknak a MotoGP

A gyorsaságimotoros-vb is aktívan részt vesz a koronavírus miatti #maradjotthon kampányban, most például azzal, hogy ingyenesen megtekinthetővé (csak egy regisztráció szükséges hozzá) tette Valentino Rossi szerintük tíz legjobb futamát. Így többek között megnézhető a legendás Laguna Seca-i csörtéje Casey Stonerrel, a Jorge Lorenzo elleni barcelonai párharca vagy épp az első yamahás sikere Dél-Afrikában – mindez IDE vagy a képre kattintva érhető el:

rossi-futamok-video-1

Szuperlassításon a világ leggyorsabb bokszkiállása

Mesterséges intelligencia segítségével tízszeres lassításban nézhetjük meg a Red Bull által bemutatott kerékcserét, ami tavaly világrekord lett. Összehasonlításképp itt van az eredeti felvétel.

Előzetes: Bitang R5-ös mezőny a hazai ralibajnokságban

Várniuk kell a hazai ralirajongóknak, hiszen az országos bajnokság sem úszta meg a tömegrendezvények járványhelyzet miatti korlátozását. Az immár Rali1 névre hallgató pontvadászat Egerben indult volna március végén, de a szezonnyitó eseményt lefújták. Az eredeti versenynaptárban nyolc futam szerepel, hat aszfaltos és két murvás viadal. Összevonták a Székesfehérvár és a Veszprém Ralit, bekerült a Vértes és a Zalaegerszeg Rali, a Mecsek Rali időpontját pedig őszről nyár elejére hozták előre.

Szomszéd Lali Hamilton edzéstanácsát követi

A hatszoros brit világbajnok egyszer azt mondta, az RC-autók kezelése hasznos képességeket fejleszt az autóversenyzéshez. Ezt figyelembe véve Magyarország feltörekvő fiatalja, Szomszéd Lali is kézbe vett egy távirányítót.

Serpenyőből, gyümölcsből és építőkockából készítettek F1-es autókat az Alfa Romeo pilótái

Hogyan üssön el több hétnyi szabadidőt az olyan ember, akinek a hétköznapjai a száguldásról szólnak? Az Alfa Romeo versenyzői kreatívra vették a formát, és különféle hétköznapi tárgyakból kreáltak F1-es autót. Íme Kimi Raikkönen, Antonio Giovinazzi és Tatiana Calderón alkotása. 

A csapat a szurkolókat is építésre ösztönzi, Twitteren a #BuildYourC39 hashtag alatt bárki posztolhatja a saját művét.