Sajtó: Tesztversenyző sem lesz Dovizioso, teljesen kihagyhatja a 2021-es szezont
https://formula.hu/parc-ferme/27166
A Ducatitól való távozásának nyár végi bejelentése óta kérdés, mi lesz az előző három évben vb-ezüstig jutó Andrea Dovizioso sorsa. Korábban szóba hozták az Aprilia második motorjával, de az utóbbi hetekben inkább tesztversenyzői állás tűnt valószínűnek az olasz számára, méghozzá a pletykák szerint a Yamahánál, de közben a Hondával és a KTM-mel is tárgyalt hasonlóról.
A Motorsport.com és a The-Race.com viszont egyaránt úgy tudja, Dovizioso végül lemondott a tesztmotorosi lehetőségről, s helyette inkább teljesen kihagyja a 2021-es idényt, hogy aztán megpróbáljon 2022-ben visszatérni a mezőnybe. Több szerződés is lejár 2021 végén, és ez nem is csak a versenyzők, hanem a csapat-gyártó párosítások esetén is igaz, így lehet esélye erre az olasznak, aki azonban akkor már 36 éves lesz. Az említett szakportál szerint Dovizioso napokon belül bejelentheti döntését.
Dezső Attila
2794 napja2020-11-09 13:00:00
Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.