DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 26. szombat

Az FIA a saját szabályait szeghette meg a „homofób” Petrov kinevezésével

Emlékszünk még, amikor pár héttel ezelőtt az első orosz F1-es versenyző, Vitalij Petrov gúnyos hangvételű kommentárban leszólta a Black Lives Matter kampány élére álló Lewis Hamilton törekvéseit, összemosva annak eszmeiségét a homoszexualitás melletti kiállással? Nos, akkor ez még komolyabb válaszreakció nélkül maradt, elvégre mindenkinek joga van a saját véleményéhez. Ám most, amikor a Portugál Nagydíj hétvégéjén Petrovot első alkalommal kinevezték a versenybírók segédjének, egyes vélemények szerint ezzel az FIA is állást foglalt a kérdéses témákban.

A Racing Pride nevű szervezet, amely a kevésbé elfogadott nemi identitású autóversenyzők támogatását, befogadását segíti, most levélben fordult a Nemzetközi Automobil Szövetséghez az ügyben, rámutatva, hogy talán saját szabályukat is megszegték.

„A Racing Pride ki szeretné fejezni aggályait Vitalij Petrov versenyzői stewardnak való kinevezése miatt a Portugál Nagydíjon, hiszen a #WeRaceAsOne kezdeményezéssel kapcsolatos, széles nyilvánosságot kapott megjegyzései egyszerre rasszisták és homofóbok. Ez nemcsak szembemegy a sport által képviselt befogadás eszméjével, de sejtésünk szerint egy hivatalos FIA-személytől érkező ilyesfajta megjegyzés összeegyeztethetetlen az FIA etikai kódexének 1.2-es cikkelyével, amely kimondja, hogy az FIA eseményeinek résztvevőit nem érheti diszkrimináció faj, bőrszín, nem, szexuális orientáció, nemzeti vagy társadalmi háttér alapján.”

Petrov kinevezését egyébként Hamilton is kérdőre vonta.

Az FIA később közleményben reagált a vádakra, amit a Motorsport idéz:

"Az FIA olyan versenyzőket választ felügyelőnek, akik releváns Formula-1-es tapasztalattal és kellő szakértelemmel rendelkeznek ahhoz, hogy magas színvonalon tudják ellátni ezt a feladatot, illetve akik kifejezték ez irányú érdeklődésüket az FIA felé. A Szövetség a kiválasztási folyamat során nem zár ki senkit azon az alapon, hogy milyen nézeteket fogalmazott meg az FIA-tisztségén kívül, feltéve, hogy a megnyilvánulásaival nem sértette meg az etikai kódexet" - írják. És ezt az utolsó tagmondat lehet az igazi sarkalatos pont, az egyébként a korábbi McLaren-sajtófőnök, Matt Bishop által vezetett Racing Pride ugyanis azt feltételezi, hogy Petrov éppenhogy megsértette abban a bizonyos etikai kódexben foglaltakat.

petrov_1

Így vágott át a mezőnyön és lett dobogós a 20. helyről Carlos Sainz

Egyáltalán nem csak a szerencsének köszönheti interlagosi bravúreredményét a McLaren spanyolja - igen, kellettek hozzá az élcsapatok betlijei is, de ettől még szenzációs, ahogy átgázolt a komplett mezőnyön, több szép előzést bemutatva. Itt visszanézhetjük mindezt:

 

Női mérnök vette át a konstruktőri trófeát a dobogón

A Red Bull egy hölgymunkatársat küldött a díjátadóra Max Verstappen társaságában a Brazil Nagydíjon, akinek kiléte még sokat látott kommentátorokon is kifogott. A konstruktőri trófeát átvevő nő a csapat senior stratégiai mérnöke, Hannah Schmitz volt: ő számolta ki, hogy Verstappen bokszkiállása az 52. körben optimális választás lenne. Ebből kifolyólag a csapat megszerezte a győzelmet.

„Minden elismerést megérdemel Hannah ezen a napon. Ő javasolta a stratégiát. Vakmerő választás volt, hiszen tudtuk, hogy Hamilton az ellenkezőjét fogja tenni. Az agresszív manőver azonban végül kifizetődött. Ezért küldtük őt a dobogóra. Dolgozó anyuka, aki nevetségesen sok órát vezet, hogy munkába érjen, mindent belead. Erről szól a csapatmunka” – beszélt a stratégáról Christian Horner csapatfőnök.

Szabó Krisztián és Bessenyey Zoltán ellen versenyezhet Billy Monger

Az elektromos terepralinak megfelelő Extreme-E nevű sorozat több ismert nevet is közzétett, akik versenyzési szándékukat jelezték a széria felé, a listán pedig két magyart is találhatunk: Szabó Krisztián, mint nemzetközi ralikrossz-sztár, Bessenyey Zoltán pedig mint korábbi rali Európa-bajnok. Rajtuk kívül itt versenyezhet a lábamputációja után már visszatérő Billy Monger, de olyanok is jelezték részvételi szándékukat, mint Sebastien Ogier, Karun Chandhok, Timmy Hansen, Timo Scheider, Lucas di Grassi, Nelson Piquet Jr., Andre Lotterer, Bruno Senna, Jerome D'Ambrosio, Daniel Abt, Oliver Turvey, Chris Ingram, vagy Jamie Chadwick. A sorozatban induló csapatok közülük választhatnak majd pilótákat.

Az Extreme-E-ben elektromos SUV-k fognak versenyezni és a cél az, hogy a klímaváltozás ellen harcoljanak - olyan terepekre viszik az autóversenyt, ahol ez már erősen érezteti a hatását.

extreme

Új frizurát villantott Hamilton

Az F1-es világbajnok egy olyan képet töltött fel az Instagramjára, amelyhez hasonlót eddig nem sokat láttunk, legalábbis ami a frizuráját illeti.

pf hamilton

Így válogattak a csapatok gumikat a szezonzáróra

Nem jellemzi nagy változatosság az Abu Dhabi Nagydíj gumiválasztásait: 1-2 kemény, 2-4 közepes és 8-9 lágy keveréket táraztak be a csapatok. Egyforma stratégián van Hamilton és Leclerc (2-3-8), valamint Vettel és Bottas (1-4-8). A két Red Bull-pilóta eggyel több szuperlágyat választott (1-3-9).

Ha lemaradtál róla, visszanézheted a novemberi Motorsporthíradót

Tartalom:

- Stúdióvendégünk Szomszéd Lali, Magyarország legfiatalabb fromaautó versenyzője

- Tudósítás a ralikrossz szakág máriapócsi szezonzárójáról

- Beszámoló a gyorsasági-ob hungaroringi fináléjáról

- Így zárta az évet a Mogul Racing Team 

Ken Block egy közel 1000 lóerős szörnyeteggel ment neki Kína egyik legveszélyesebb útjának

A showman a 914 lóerős Ford F-150 Hoonitruckkal vágott neki a világ egyik legveszélyesebb útjának Kínában, íme a Climbkhana 2:

F1-es rekordott döntött az interlagosi dobogó

23 év, 8 hónap és 23 nap - ennyi volt az átlagéletkora a Brazil Nagydíj három dobogós helyezettjének, ami új rekordot jelent a Formula-1 történetében. Az eddigi csúcsot a 2008-as monzai pódium tartotta, amikor Sebastian Vettel első győzelmét arra Heikki Kovalainen és Robert Kubica előtt. Érdekesség, hogy az F1-es történelem harmadik legfiatalabb dobogójára is idén került sor: Ausztriában Max Verstappen, Charles Leclerc és Valtteri Bottas alkotta a top hármat.

pod

fotó: dppi

Verstappen könyörtelen volt a dobogón

A szokásos "pezsgővideó" megmutatja, hogy Max Verstappen bőséggel "megkínálta", akit csak tudott.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

How sweet did that champagne taste @pierregasly? . #F1 #Formula1 #Gasly #Verstappen #BrazilGP #Champagne #Podium @champagne_carbon_official

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Mikor járt utoljára ilyen magasan az Alfa és mikor tűnt el utoljára ennyire a Mercedes-Ferrari páros?

A két Ferrari ütközése, illetve a Mercedesek problémái után a következő pontszámokat gyűjtötték a csapatok a Brazil Nagydíjon:

pf1_12

Vettelre 2010-ben sem volt büszke a csapata

A Ferrari Brazil Nagydíjon történt kettős kieséséhez hasonló helyzetet élt át a Red Bull 2010-ben, amikor Sebastian Vettel Mark Webbert támadta meg az első helyért. A páros ugyanúgy ütközött össze, ahogy a vörösök tegnap: Vettel kissé ráhúzott csapattársára, ezzel kis túlzással mindkettejük versenyének véget vetve. Ő kiesett, Webber a harmadik helyen ért célba.

A Red Bull Brazíliában ismét megdöntött egy világrekordot

1,82 másodperc. Mindössze ennyi idő volt a világ leggyorsabb Formula-1-es bokszkiállása, amit a Red Bull szerelőcsapatának sikerült összehozni a Brazil Nagydíj vasárnapi futamán. Az idei tabella első öt helyezését egyébként az energiaitalos csapat birtokolja, mindegyik eredményük 2 másodperc alatti.

pitstops-2019f1

Sosem láttunk ennyi érzelmet (Ro)Bottastól

Valtteri Bottas a Brazil Nagydíjon sem hazudtolta meg a visszafogottságáráról elhírestül finneket: miután kiesett a versenyből, a paddockban nézte végig a két Ferrari összeütközését, és egy hosszú másodpercig úgy tűnt, arcára semmilyen érzelem nem fog kiülni. De aztán:

Lemaradtál valamelyik makaói WTCR-futamról? Pótold be percek alatt!

Háromból kétszer a tizenkettedik pozícióból rajtolt Michelisz Norbert, mégis megőrizte összetettbeli előnyét. Így zajlott a hétvégi WTCR-forduló Makaóban:

Videó: A Brazil Nagydíj összefoglalója

Ezt látni kell még egyszer és még egyszer és még egyszer... Értitek, ugye?

Vagy mi maradtunk le valamiről, vagy Gaslyék tényleg úgy örültek, mintha vb-t nyertek volna

Pierre Gasly megtartotta második pozícióját Lewis Hamiltonnal szemben az utolsó gyorsulási versenyen a célegyenesben, az idén pedig óriási érzelmi hullámvasúton ülő Pierre Gasly pedig úgy örült a dobogós helyezésnek, mintha megnyerte volna a világbajnoki címet.

 

Kínos baki a Moto-E futamgyőztesének ünneplése közben

Eric Granado az év utolsó pillanatában mutatta be a Moto-E szezonjának legcikibb pillanatát. Sokkal többet ehhez nem is fűznénk hozzá, helyettünk beszéljenek inkább a képsorok:

 

Így ünnepelte a McLaren "Szuper Carlost"

2072 nap telt el azóta, hogy valamelyik McLaren-versenyző a pódiumra állhatott. Akkor Kevin Magnussen ácsorgott a dobogó harmadik fokán, azonban a sors furcsa játéka, hogy akkor is megbüntettek egy pilótát, aki az első három között végzett, s így akkor is lemaradt egy mclarenes a dobogón való ünneplésről, hiszen Jenson Button végzett akkor a negyedik helyen, de a büntetés következtében a harmadik helyen rangsorolták. Így ünnepelte a McLaren ennek a csúfos, hosszú időszaknak a lezárását:

 

Beidézte az FIA Vettelt és Leclerc-t, de nincs büntetés

Sebastian Vettelt és Charles Leclerc-t is beidézte a versenyfelügyelőség a Brazil Nagydíj leintését követően a kettejük között történt ütközés miatt, melynek következtében mindkét ferraris kiállni kényszerült a versenyből. A hivatalos álláspont szerint mindkettejüknek egyformán meg lett volna a lehetősége, hogy elkerülje az ütközést, így nem jelenthető ki egyértelműen valamelyikük felelőssége.

Videón Hamilton és Albon ütközése

Emiatt az incidens miatt Lewis Hamilton a verseny leintését követően ötmásodperces időbüntetésben részesült, így csak a hetedik hely lett az övé végül, persze ez nem vigasztalja Alexander Albont, aki először állhatott volna dobogóra.