DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 7. vasárnap

Ricciardo munkában: készül Abiteboul tetoválása

Daniel Ricciardo a múlt vasárnapi Eifel Nagydíjon dobogóra állhatott, ennek köszönhetően pedig a csapatfőnökével – utóbbi elmondása szerint néhány sör után – kötött fogadás értelmében egy tetoválás kerül majd Cyril Abiteboulra. A Renault Instagram-sztorijába feltöltött videó alapján az ausztrál pilóta már munkához is látott: „Remek lesz ez a tetkó… Talán a karján, az alkarján lehet, hogy legalább lássák. Szerintem elég minimalista lesz, így nem kell a színezés és az árnyékolás részleteivel bajlódni…” – mondta Ricciardo, aki a számítógépén láthatóan egy méhészborz kontúrjait tervezgette épp. Hogy örülni fog-e Abiteboul ennek, az a jövő zenéje…

„Nem hagyok ki semmit, ha nem megyek az F1-be” – Palou is cáfolja a Red Bull-pletykát

Nagy figyelmet generáló sajtóhír látott napvilágot az Egyesült Államokban: az IndyCar elmúlt éveit domináló négyszeres bajnokot, Alex Palout összekapcsolták a Red Bull második ülésével, Max Verstappen csapattársaként Yuki Tsunoda helyén. A spanyol sztár főnöke, Chip Ganassi hamar cáfolta és kattintásvadászatnak nevezte a spekulációt, majd így tett maga az érintett versenyző is.

„Ebben semmi, tényleg semmi nincsen, senki sem keresett meg minket. Annyit hallottam, hogy egy IndyCar-versenyző menedzsere akart beindítani valamit, mert az illető az ülésemre pályázik” – mondta az Associated Pressnek Palou.

A spanyol versenyzőt – korábbi nyilatkozatainak megfelelően – nem hozza lázba a Formula-1: úgy gondolja, 29 évesen már késő lenne váltania.

„Nem mehetsz az F1-be 29 éves újoncként és kérhetsz két évet, hogy megtanuld a pályákat és megtanuld az autót, ők pedig várják meg, amíg jönnek az eredmények. Ha odamész, azonnal kell teljesíteni. Nem gondolom, hogy bármit kihagyok, ha nem megyek az F1-be.”

Helyszíni: Dugóba került és lekéste médiamegjelenését Carlos Sainz

Elkezdődött a Holland Nagydíj hétvégéje, ahol már a csütörtöki médianapon meggyűlt a baja a pályára jutással egy versenyzőnek: Carlos Sainz beragadt a forgalomba, ezért lekéste saját sajtósessionjét.

A Formula.hu helyszínen levő tudósítója, Mészáros Sándor megörökítette, ahogy Sainz végül befutott a paddockba a szemerkélő esőben.

További helyszíni bejelentkezésekre és érdekességekre számíthattok a megszokott módon a teljes hétvége folyamán a Formula.hu különböző felületein.

Immár minden F1-es csapat rendelkezik névadó szponzorral

A McLaren szerda este jelentette be, hogy a velük eddig is együttműködő Mastercard névadó szponzorrá lép elő 2026-tól, így a következő idénytől McLaren Mastercard Formula 1 Team lesz a hivatalos nevük. A wokingiak hosszú ideje nem rendelkeztek névadó támogatóval – legutóbb még a Vodafone töltötte be ezt a szerepkört náluk –, a mostani bejelentéssel viszont immár minden istállónak van vagy lesz névadója (a jövőre csatlakozó Cadillac a kivétel, ők még nem jelentettek be ilyesmit). Mutatjuk a listát:

McLaren: Mastercard (2026-tól)

Ferrari: HP

Mercedes: Petronas

Red Bull: Oracle

Williams: Atlassian

Aston Martin: Aramco

Sauber: Stake, Kick (jövőre a Revolut lesz az Audi névadója)

Racing Bulls: Visa, Cash App

Haas: MoneyGram

Alpine: BWT

(Cadillac: ???)

f1-start-2025

Nem a Cadillac kérésére változott meg Bottas hajstílusa

Azt nem tudjuk, hogy új munkaadója jó szemmel nézi-e majd Valtteri Bottas gyakori meztelenkedését, az mindenesetre beszédesnek tűnt, hogy a Cadillac-bejelentést követő online sajtótájékoztatón a tőle mostanában megszokott úgynevezett mullet hajstílus nélkül, jóval visszafogottabb frizurával jelent meg, de egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy szó sincs arról, hogy valamiféle vállalati döntés miatt végleg megvált volna a mostanra már szinte a védjegyévé vált hajkoronától.

„A mullet most is megvan, csak történt egy kis baleset” – kezdte válaszát Bottas. „Négy hete elmentem egy fodrászhoz Monacóban, és kiderült, hogy Monacóban nem értenek ehhez a hajformához. Szóval túl rövidre vágták, de a stílus megmaradt, és visszanő, szóval ne aggódjatok! A mullet nem megy sehova, semmiféle döntés nem született erről.”

bottas-2025-5

Több újabb pilótabejelentés várható a Cadillactől

A Cadillac F1-es csapata ma mutatta be első két állandó versenyzőjét, Valtteri Bottast és Sergio Perezt, ám a felállás ezzel még nem teljes, hiszen mint Graeme Lowdon csapatfőnök a bemutatót követő sajtótájékoztatón (melyen a Formula.hu is részt vett) elárulta: a tartalék-, teszt- és szimulátoros versenyző személyéről egyelőre nem született döntés.

„Még nem született döntés a tartalékversenyzőkről, egyelőre arra koncentráltunk, hogy meglegyen a két állandó pilótánk, és nagyon örülök, hogy eljutottunk arra a pontra, hogy bejelenthessük Checót és Valtterit. Viszont nem választottuk ki a tartalékversenyzőnket, ahogy tesztpilótát és szimulátorversenyzőt sem neveztünk meg” – mondta Lowdon, hangsúlyozva, hogy egynél több pilóta leigazolására is lehet számítani:

„Mivel nagyon kiterjedt szimulátoros programunk van, összességében sok betöltésre váró szerep van még a színfalak mögött, szóval egy ponton újabb versenyzők bejelentésére számíthatnak a Cadillac F1-es csapatától. Jelenleg viszont még nem döntöttünk.”

Mindez azt is jelenti, hogy a Cadillacnél hamarosan újabb pilóták nevei kerülhetnek nyilvánosságra, akár amerikai versenyzők is, akik tartalék- vagy tesztpilótaként kapcsolódhatnak a gárdához. Lowdon a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a csapat hosszabb távon akár amerikai pilótáknak is lehetőséget adhat, így nem kizárt, hogy a rajongók már a közeljövőben megláthatják az első lépéseket ezen az úton.

cadillac-logo

Keanu Reeves a Cadillac, „egy ország üvöltésének” visszatérése Perez bejelentős videójában

Kedden hivatalossá vált, hogy Valtteri Bottasszal és Sergio Perezzel érkezik meg 2026-ban a Cadillac a Formula-1-be. A leendő tizenegyedik istálló igazi amerikai stílust tette meg a bejelentést – a hivatalos sajtóközleményen kívül –, hiszen a kiposztolt rövid videót, amelyben leleplezték két pilótájukat, nem más narrálta, mint az alakulatról majd dokumentumfilm-sorozatot is készítő Keanu Reeves. „Keveseket hívnak, még kevesebbeket választanak ki” – indul a videó, amelyet mutatunk is:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Cadillac Formula 1 Team (@cadillacf1) által megosztott bejegyzés

Perez eközben maga is megosztott egy érzelmes videót, amelyet elsősorban arra helyezett ki, hogy vele együtt a szurkolói, mindenekelőtt a mexikói rajongók is visszatérnek az F1-be: „Emlékeztek, amikor azt mondtam, még találkozunk?” – fogalmaz a pilóta a közösségi oldalán megosztott videóban. „Ez nem csak rólam szól. A családommal, a barátaimmal együtt versenyeztem, a szurkolásotokkal minden egyes kanyarban, milliók reményével, akik osztoztak az álmomban. Mindig hálás leszek a támogatásotokért, ezért mondom ma azt: nem egyedül térek vissza. Egy ország üvöltése, egy kontinens ereje, szívek milliói térnek vissza. Ez a következő fejezet.”

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Checo Pérez (@schecoperez) által megosztott bejegyzés

Bottas is hozta a tőle megszokott stílust: ő egy fotót osztott meg magáról, amelyen szinte minden amerikai jellegzetességet felvonultatott a szörftől a zászlón át a sörig:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Valtteri Bottas (@valtteribottas) által megosztott bejegyzés

Lawson: Ez a kulcs a középmezőnyben

Liam Lawson szerint a Racing Bulls jelenlegi legnagyobb gyengesége az, hogy nem tudnak következetesen magas szinten teljesíteni az időmérőkön.

Az új-zélandi versenyző remek formában zárta a nyári szünet előtti szakaszt, az utolsó hét futamból négyszer szerzett pontot, és két egységnyire csökkentette hátrányát csapattársával, Isack Hadjarral szemben. A hétvégi Holland Nagydíj különösen emlékezetes lehet számára, hiszen két éve itt debütált a Formula–1-ben.

„Az F1 most hihetetlenül szoros, a csapatok között nagyon kis különbségek vannak, ezért még fontosabb, hogy az időmérőn mindent kihozzunk az autóból és saját magunkból. Az autónk tempója rendben van, de eddig nem mindig sikerült mindent összeraknunk – ezen folyamatosan dolgozunk” – fogalmazott Lawson, aki szerint a Q3-ba való állandó bejutás kulcskérdés a további előrelépéshez.

53 évesen nyert újoncként bajnokságot Rubens Barrichello

Bajnoki címet ünnepelhetett a hétvégén Rubens Barrichello: a korábban csaknem két évtizeden át a Formula-1-ben szereplő pilóta a NASCAR Brasil Seriesben ért fel a csúcsra. Tette mindezt 53 évesen, ráadásul úgy, hogy ez volt az első szezonja a sorozatban, azaz újoncnak számított. Barrichello az Autodromo Velo Citta versenypályán aratott győzelmével biztosította be az elsőségét: összesen egyébként öt diadalt jegyzett a veterán brazil, az elsőket épp az F1-ből is ismert Interlagosban.

barrichello-brazil-nascar

Hamilton: Tovább kell mennünk akkor is, amikor nehéz!

Sokatmondó bejegyzéssel jelentkezett közösségi oldalán Lewis Hamilton. A Ferrarinál egyelőre jobbára csak küszködő, a leállást megelőző utolsó futamon, az F1-es Magyar Nagydíjon újabb mélypontra jutó brit a nyári szünetéről tett közzé pár fotót, amely mellé egy üzenetet is mellékelt az Instagramon, amelybe nem nehéz belelátni a saját Formula-1-es nehézségeivel kapcsolatos gondolatokat is:

„Mindig nagyon hálás vagyok ezért az időért, valamint a lehetőségért a pihenésre és a feltöltődésre. Sok mindenen elgondolkodtam. Mindannyian rengeteg dologgal küzdünk, mind egyénileg, mind globálisan. Rendkívül fontos, hogy befogadjuk az igazság és a szeretet fényét, és figyeljünk magunkra, hogy még jobban gondoskodhassunk másokról. Nem fordulhatunk el. Tovább kell mennünk akkor is, amikor nehéz.”

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

IndyCar: Új győztes csavarta ki Palou kezéből az újabb elsőséget

Christian Rasmussen karrierjének első győzelmét hozta az IndyCar idei utolsó előtti futama Milwaukee-ban. Pedig sokáig úgy tűnt, hogy a negyedik bajnoki címét már két hete bebiztosító Alex Palou fog diadalmaskodni, a spanyol ugyanis a pole-ból indulva uralta a versenyt. Ám amikor a szemerkélő eső miatt sárga zászlós szakasz következett, ő a pályán maradt, míg Rasmussen több társához hasonlóan friss gumikra váltott.

indycar-rasmussen-milwaukee

Amelyeken aztán az újraindítást követően remek tempót diktált, megelőzte az előtte haladókat, a hajrához közeledve pedig Palout is maga mögé utasította egy külső íves előzéssel. Kettejük mellé Scott McLaughlin állhatott még fel a dobogóra, megelőzve Alexander Rossit és Pato O’Wardot – utóbbi ezzel egyébként immár bebiztosította összetettbeli második helyét a néhány nap múlva esedékes nashville-i évadzáró előtt. Íme, a verseny videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing  
2. Alex Palou Chip Ganassi Racing 1.9463
3. Scott McLaughlin Team Penske 10.6611
4. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 11.4582
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 12.0829
6. Christian Lundgaard Arrow McLaren 12.8287
7. Josef Newgarden Team Penske 14.4043
8. David Malukas A.J. Foyt Enterprises 15.0925
9. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 15.6486
10. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 16.4456
11. Colton Herta Andretti Global 16.8168
12. Kyle Kirkwood Andretti Global 17.8815
13. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 19.0209
14. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises 19.8603
15. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 20.2184
16. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing 22.9954
17. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör /0.6682
18. Robert Shwartzman Prema Racing 1 kör /9.5887
19. Marcus Ericsson Andretti Global 1 kör /10.9202
20. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 1 kör /22.8723
21. Jacob Abel Dale Coyne Racing 2 kör /1.4458
22. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 2 kör /3.0690
23. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 2 kör /26.3463
24. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 3 kör /6.5056
25. Callum Ilott Prema Racing Kiesett
26. Will Power Team Penske Kiesett
27. Nolan Siegel Arrow McLaren Kiesett

Herta az F2 és az IndyCar között – mikor lehet valós esélye az amerikainak?

Jelenleg a 2025-ös IndyCar bajnokság hatodik helyén áll, így matematikai eséllyel sem rendelkezik Colton Herta ahhoz, hogy a 2026-ban érkező Cadillac pilótája legyen az F1-ben. Bár az amerikai tehetség neve számtalanszor párhuzamba került egy esetleges csúcskategóriás debütálással, az FIA szuperlicenszéhez nincs elegendő pontja – ehhez kellett volna az idei legalább negyedik összetettbeli helyezés. Így a 25 éves amerikainak egy esélye maradt az engedély megszerzéséhez: egy F2-es debütálás. Bár ezzel könnyebben megszerezhetné a szükséges egységeket, Herta szerint ezek is csak pletykák: még nem kell gondolkoznia egy F2-es szezon teljesítésén.

„Én is hallottam pletykákat. Addig rendben van, amíg pletykák is maradnak. Lassan fél évtizede felmerül a nevem ehhez hasonló beszélgetésekben – sok ideig húzták is a mézes madzagot előttem, amibe belefáradtam. Jelenleg szeretnék az IndyCar szezonomra koncentrálni, és ha abból alakulna valami, azt is át kellene gondolnom. Az egész családom és a barátaim is itt, az Egyesült Államokban él: ahova költöznék, senkit sem ismernék. Nagy döntés lenne ezt meghozni, már ha meg kell valaha hoznom.”

Beszállhat a WRC-be a Renault/Dacia?

Reményre okot adó pletyka terjed ralis berkekben: bizonyos értesülések szerint a Prodrive ott ül a jelenlegi három gyártó mellett annál az asztalnál, amelynél a WRC 2027-ben kezdődő új érájáról egyeztetnek. Az új szabályok lényege a sokkal olcsóbb és egyszerűbb csúcskategória lesz, és az az opció, hogy meghatározott feltételek mellett privát cégek is építhetnek ilyen autót, nem feltétlenül kell hozzá egy nagy gyártó.

A Prodrive annak idején a Subaru WRC-programját valósította meg, az utóbbi években pedig előbb saját csapattal, majd idéntől (illetve a tavalyi év végétől) a Dacia gyári alakulatával harcol a tereprali-világbajnokságban, méghozzá Nasser Al-Attiyah és Sebastien Loeb vezetésével.

A hírek szerint a Prodrive élénken érdeklődik a potenciális WRC-s beszállás iránt és győzködi a vezérigazgató-váltáson áteső Renault-t, hogy támogassa ezt a törekvést a tereprali mellett. A pletykák szerint itt is a Dacia név kerülhet előtérbe.

Dacia Prodrive WRC 27

Utolsó körös győzelmekkel duplázott Talmácsi volt csapata a Balaton Park Circuiten

A MotoGP délután 14 órakor rajtoló futama előtt rendezték a két betétkategória viadalát a MotoGP Magyar Nagydíjának versenynapján. A Moto3-ban a Marquez testvérek által menedzselt Maximo Quiles egy elképesztő befutó után nyert. Az Aspar motorosa a pole-ból indulva sokáig vezetett, aztán egy hiba miatt visszacsúszott a negyedik helyre, ahonnan a hajrára visszazárkózott a második pozícióba.

Az utolsó körben aztán az 5-ösben Valentin Perronét is megelőzte, aki azonban az utolsó kanyarban visszaszúrt – de Quiles kigyorsítása jobban sikerült, és végül egy összeérés után (az argentin a könyökét is kirakta...) 18 ezredes előnnyel őt intette le elsőként a kockás zászló, ezzel második győzelmét aratta! A dobogót David Munoz tette teljessé, megelőzve Angel Piquerast és a vb-éllovas Jose Antonio Ruedát.

motogp-hungary-5

A Moto2-ben pedig ugyancsak Talmácsi Gábor volt csapata, az Aspar Team győzött, méghozzá a Moto3 tavalyi világbajnoka, David Alonso révén, aki elképesztő felzárkózást produkált a verseny második felében: a hatodik helyről kezdte meg az előretörést a kolumbiai, aki szintén az utolsó körben kapta el az addig vezető Manuel Gonzalezt, és ezzel karrierje első sikerét aratta a középső géposztályban! Gonzalezt ráadásul Diogo Moreaira is megelőzte a fináléban, a brazil így némileg csökkentette a hátrányát a tabellán az éllovas spanyollal szemben.

moto2-hungary-11

(Fotók: Nyolczas Csaba)

A MotoE számára pedig már szombaton megrendezték mindkét futamot, amelyek közül az elsőt épp Varga Tibor balesete miatt kellett félbeszakítani: a magyar motorost, akit az esése után még Mattia Casadei is eltalált, kórházba kellett szállítani, a pillanatnyi eszméletvesztése miatt pedig nem engedték indulni a második versenyen. Casadei amúgy mindkét versenyen győzött, s ezzel a vb-tabellán is az élre állt.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Különleges vendége volt az Apriliának a MotoGP Magyar Nagydíján

MotoGP-lázban ég Magyarország, ugyanis ezen a hétvégén rendezik a motoros csúcskategória Magyar Nagydíját Balatonfőkajár mellett. A versenyhétvégének otthont adó Balaton Park Circuitre ellátogatott hazánk máig egyetlen Formula-1-es pilótája, Baumgartner Zsolt is, akit az Aprilia istálló látott vendégül garázsában. Erről a volt versenyző számolt be Instagram-oldalán.

„Az Aprilia meghívásának eleget téve lehetek ott a MotoGP Balaton Park Circuiten zajló versenyén. Nagy élmény látni a csak a Forma-1-hez hasonlítható profizmust a garázsokban. Köszönöm a lehetőséget korábbi Minardi F1-es kollégámnak, a csapatfőnök Massimo Rivolának. Holnap találkozunk a Nagydíjon is!” – írta Baumgartner posztjában.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Zsolt Baumgartner (@zsolt.baumgartner_official) által megosztott bejegyzés

 

Természetesen a Formula.hu is képviselteti magát a paddockban, többek között a regnáló világbajnok Jorge Martinnal és Kis Tiborral is beszélgettünk a helyszínen.

Ijesztő baleset: kis híján a kamerást is eltalálta a bukó Acosta motorja – videó!

A MotoE-ben szereplő Varga Tibor esése mellett Pedro Acosta produkálta a nap talán legijesztőbb pillanatát a MotoGP Magyar Nagydíjának szombatján a Balaton Park Circuiten. Mint a lenti videón látható, az időmérőn eleső KTM-es motorja a sóderágyon átpattogva, majd a légfalon és a kerítésen felpattanva kis híján a kamerást – akinek a MotoGP posztja alapján Joao a neve – is fenyegette. Szerencsére a kamerás jól van a bejegyzés szerint.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

MotoGP™ (@motogp) által megosztott bejegyzés

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Varga Tibor balesetet szenvedett, kórházba kell szállítani

A biztató edzésforma után gyorsan borzalmasra fordult Varga Tibor számára az első MotoE-futam a Balaton Park Circuiten, ugyanis már az első körben balesetet szenvedett. Pedig a 18 éves motoros remekül rajtolt a negyedik helyről, az első kanyarba még elsőként fordult, de szélesre sodródott, így veszített két pozíciót. Az 5-ös kanyarnál viszont előzött, így feljött a második helyre – ebből a pozícióból bukott a 14-es kanyarban, és balszerencséjére a mögötte érkező Mattia Casadei eltalálta őt.

Vargát hosszú percekig a sóderágyban ápolták, miközben a versenyt természetesen piros zászlóval félbeszakították. A versenyirányítás közlése szerint a balesetben érintett „minden versenyző eszméleténél van”, a Snipers csapatánál induló magyar versenyzőt azonban kórházba kellett szállítani.

„A versenyző a balesetet követően nem kért fájdalomcsillapítót, azonban a könyökét fájlalja. Jelenleg kórházi vizsgálaton van, amelynek eredményei után derül ki, hogy rajthoz tud-e állni a mai második futamon” – olvasható a szervezők tájékoztatása a MotoGP of Hungary hivatalos Facebook-oldalon.

motogp-hungary-16

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Íme, a MotoGP Magyar Nagydíjának Herendi-trófeái – fotók!

Szombat délelőtt bemutatták azokat a trófeákat, amelyeket a győztesek és dobogósok fognak kapni a MotoGP hétvégi Magyar Nagydíján a Balaton Park Circuiten. Ahogy az már hosszú évek óta megszokott az F1-es futamunknál, itt is a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. készítette el a remekművet, amely „egyszerre ünnepli a MotoGP visszatérését, a Balaton Park Circuit szépségét és Magyarország hagyományait. Egy igazi ékszer, ami méltó a győztesekhez” – olvasható az esemény hivatalos közösségi oldalán. Íme, a képek a trófeáról:

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Albon: Vowles kultúraváltást hozott a csapatba

Alex Albon a RacingNews365-nek adott exkluzív interjújában beszélt azokról a változásokról, amelyeket James Vowles csapatfőnök hozott Grove-ba. A brit–thai versenyző kiemelte a csapaton belüli légkört, amely szerinte teljesen átalakult: míg korábban borús és bizonytalan hangulat uralkodott, mára új energiák jellemzik a gárdát.

„A legfontosabb a csapat kultúrája. Ha belépsz Grove-ba, minden ugyanúgy néz ki, de teljesen más érzésed van. Amikor először idekerültem, senki sem volt igazán magabiztos, sokan rosszat mondtak magukról – ez sosem jó jel. Mintha kicsit beleragadtak volna a régi szokásaikba, és valóban kissé borúlátóak voltak” – mondta Albon, amikor a legfontosabb Vowles által végrehajtott változásokról kérdezték.

„James mindig arról beszél, hogy mindent lebontunk, és újraépítünk. Így egyfajta szabadság és nyitottság jellemzi a munkát, amelyben nincs helye az egónak. A visszajelzéseinket tényleg figyelembe veszik, és ott van ez a hajtóerő, hogy folyamatosan fejlődjünk. Szerintem ez a kultúra korábban biztosan nem volt meg a csapatnál. Most viszont igen: a Williams megújult, tele energiával – nagyon izgalmas hely lett a mi csapatunk.”

MotoGP: Nehéz lesz előzni, kritikus lesz a rajthely és a start a Balaton Park Circuiten

Lezajlottak a pénteki edzések a MotoGP Magyar Nagydíján, ahol Pedro Acosta – a bukása ellenére – hat ezredmásodperccel megelőzte Marc Marquezt, így ő várhatja elsőként a szombati időmérőt. Amely a versenyzők szerint még az átlagosnál is fontosabb lesz a Balaton Park Circuiten, a pálya szűk nyomvonala és sikánjai miatt ugyanis arra számítanak a királykategória szereplői, hogy nehéz lesz előzni a sprinten és a futamon egyaránt.

„Bár nekünk mindegy, mi úgysem tudunk előzni” – jegyezte meg Fabio Quartararo a Formula.hu jelenlétében, utalva arra, hogy a Yamaha egyik fő gyengesége 2025-ben, hogy a csaták során nem tudnak versenyre kelni a riválisokkal. Acosta arról beszélt, hogy főleg tiszta előzéseket lesz nehéz végrehajtani a sikánoknál, éppen ezért az egyébként elsősoros rajthelyben bízó Tech3 KTM-es, Enea Bastianini kihangsúlyozta: a rajthely és a startnál való helyezkedés és kritikus fontosságú lesz. Alex Marquez arra is rámutatott, hogy a kanyargós jelleg miatt megterhelő a motorosoknak a balatonfőkajári aszfaltcsík.

Az esélyeket illetően nyilván Marquez tekinthető a favoritnak, de Acosta és Bastianini is elismerte, hogy jól működik a KTM. Joan Mir szerint a Honda eleinte jobban küszködött pénteken, mint várták, de délután sikerült előrelépniük, a Yamaha viszont nem sokkal jobb, mint a katasztrofális spielbergi hétvégén: Quartararo szerint egyetlen kört sikerült összeraknia, azzal jutott be a top 10-be és a Q2-be. Az Aprilia lehet a sötét ló: Marco Bezzecchi nem kvalifikálta magát automatikusan a második szakaszba, de reméli, hogy ahogy egy hete a Red Bull Ringen, holnap is feltámad, Jorge Martin pedig úgy érzi, több potenciál van a motorjában, mint azt pénteken megmutatta.

A MotoGP balatoni programja szombaton 10:10-től folytatódik a második szabadedzéssel, amelyet 10:50-től egyből követ a kétrészes időmérő, majd 15 órakor következik a sprintfutam.

motogp-hungary-6

 

(fotó: Nyolczas Csaba)

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

 

Newey már nagyon előre gondolkodik Alonso szerint

Elmélyült a 2026-os F1-es autóban Adrian Newey: erről számolt be Fernando Alonso az Aston Martin fejlesztéseivel kapcsolatban.

„Sosem az volt a dolga, hogy az idei autón dolgozzon, bár valószínűleg mindannyian azt akartuk, hogy legalább nézzen rá. De nagyon a jövő évi autóra koncentrál, és megvan a saját módszere. Nagyszerű dolog látni őt dolgozni és gondolkodni, akár már olyan dolgokon is, hogy milyen problémákat kell majd megoldani. Már úgy is, hogy mondjuk a hetedik futam, és az első fejlesztések után. Ez hihetetlen” – idézi Alonsót a Racingnews365.com.

A spanyol azt is elismerte, hogy időről időre együtt ebédel Newey-val és jókat beszélgetnek a csapatról, valamint bizonyos ötletekről.

f1-alonso-aston

fotó: Aston Martin Aramco