DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 4. szerda

A legfiatalosabb versenyző, Alonso már a TikTok népét bolondítja

Ki gondolta volna, hogy a Formula-1-be 39 évesen visszatérni készülő Fernando Alonso lesz az első versenyző a királykategóriából, aki megmozgatja a rajongókat a legfiatalabbak közösségi oldalaként jellemzett TikTokon? Márpedig ha fellépünk a felületre, és fél lábon álló, karjukat széttáró emberek videóit látjuk, akkor az bizony a spanyol műve!

Szeptember 25-én, bejegyzésünk megírásának napján mutatja be az Amazon Prime az Alonso karrierjéről készült dokumentumfilmet, a spanyol pedig eköré kezdeményezett egy kisebbfajta felhajtást, arra kérve a TikTok népét, hogy egy videóban mutassák be valamilyen különleges képességüket, majd végül ezt fejeljék meg a védjegyévé vált egyik mozdulattal, amivel a 2006-os suzukai győzelmét ünnepelte. Alonso abban az évben furcsa imitációk egész sorával jelentkezett győzelmei után, amivel még az állatvédők figyelmét is magára irányította, erről 2014-ben írtunk részletesebben.

A felhívást Alonso egy olyan videóban intézte követőihez, amelyben maga is teljesítette a kihívást: különleges mutatványként a levegőben átforgatott egy palacsintát, majd pedig jött az említett szimbólum, amit a rajongók és egyes spanyolországi közszereplők lelkesen utánoznak azóta is. A TikTok-videók beágyazhatóságának problematikája miatt arra kell buzdítanunk mindenkit, hogy ezeket a tartalmakat a mobilapplikáción, a #FernandoChallenge keresőszóval kutassa fel.

Egyébként ha lassan is, de néhány autó-motorversenyző már elkezdte felfedezni magának ezt a felületet, például Lando Norrisnak (természetesen) és Marc Marqueznek is van már ott profilja. 

Screenshot_2020-09-23-00-21-57-593_com.zhiliaoapp.musically másolata

 

Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt

 Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.

IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan

Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.

Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.

Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.

Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn

A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.

Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.

A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 5 Belgium
 Stoffel Vandoorne 
Germany
 HWA AG
1'11.580  
2 22 United Kingdom
 Oliver Rowland 
France
 DAMS
1'11.903 0.323
3 36 Germany
 Andre Lotterer 
China
 Techeetah
1'12.868 1.288
4 17 United Kingdom
 Gary Paffett 
Germany
 HWA AG
1'13.033 1.453
5 11 Brazil
 Lucas di Grassi 
© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu