DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 4. szerda

A nagysebességű „oválpályán” tarthatják a második bahreini futamot

A 2020-as szezon lehetséges beugró versenyeiről beszélő Ross Brawn egy érdekes kijelentést is elejtett: a Red Bull Ringhez és Silverstone-hoz hasonlóan Bahreinben is két nagydíjat tarthatnak november-decemberben, amennyiben az amerikai-ázsiai versenyek közül túl sok esik ki és pótlásra van szükség. Ausztriával és Nagy-Britanniával kapcsolatban a közel-keleti duplát azonban megfűszereznék azzal, hogy a versenyeket különböző vonalvezetésen tartanák. Brawn úgy fogalmazott, az egyik verzió „szinte oválpálya, ami izgalmas lenne”.

A szahíri aszfaltcsík Outer (külső) konfigurációjáról van szó, amely tartalmazza a hagyományos vonalvezetés három egyenesét, néhány kanyarral összekötve. A 11 kanyarból álló nyomvonal hossza mindössze 3543 méter: ennél csak a 3340 méteres Monaco kevesebb, ahol a verseny idén elmarad, így a versenynaptár legrövidebb pályája lenne. Az átlagsebesség azonban jóval nagyobb, mint Monte-Carlóban, így egy kör egy perc alatt lenne. A 305 kilométeres versenytávhoz 87 kör teljesítése szükséges.

Ráadásul a vonalvezetés – hasonlóan Bahrein többi nyomvonalához – rendelkezik az FIA 1-es besorolásával, ami a nagydíjrendezéshez szükséges. Ez a fontos különbség a Red Bull Ringhez és Silverstone-hoz képest, ahol az alternatív vonalvezetéseknek nincs engedélye, ezért kell mindkét nagydíjat azonos konfiguráción tartani.

IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan

Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.

Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.

Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.

Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn

A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.

Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.

A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 5 Belgium
 Stoffel Vandoorne 
Germany
 HWA AG
1'11.580  
2 22 United Kingdom
 Oliver Rowland 
France
 DAMS
1'11.903 0.323
3 36 Germany
 Andre Lotterer 
China
 Techeetah
1'12.868 1.288
4 17 United Kingdom
 Gary Paffett 
Germany
 HWA AG
1'13.033 1.453
5 11 Brazil
 Lucas di Grassi 
© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu