Teljesen európai szezon jöhet a WTCR-ben – mégis lehet hungaroringi futam?
https://formula.hu/parc-ferme/25229
Francois Ribeiro, a Túraautó-világkupa promóterének, a Eurosport Eventsnek az első embere már a Vila Real-i forduló törlésekor elhintette, hogy már készen van a koronavírus-járvány miatt átalakított versenynaptár tervezete, amely augusztustól novemberig tartana, és csak az FIA jóváhagyására vár. A Motorsport.com olasz kiadása most azt is tudni véli, hogy – amúgy a józan ész diktálta logikának megfelelően – európai fordulókból állna az évad, az őszre tervezett ázsiai túrát (Kína, Dél-Korea, Makaó és Malajzia) viszont kukázná a sorozat a logisztikai és utazási nehézségek okán.
Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy pontosan hány állomás lenne, de a korábbi versenytörlések alapján látható volt, hogy a szervezők igyekeztek fenntartani azt, hogy összesen 20 futam legyen az évben, így vélhetően hat vagy hét hétvégéből állhat a szezon, amelyeken a tervezett kettő helyett mégis az előző két évben megszokott három versenyt rendeznének. Az európai helyszínek kapcsán pedig valószínűsíthető, hogy azok a pályák kapnának lehetőséget, amelyek eleve szerepeltek a 2020-as naptárban, így könnyen lehet, hogy bár korábban hivatalosan törölték a hungaroringi hétvégét, mégis ellátogatna a mezőny Mogyoródra – ami a rendre kiváló hangulatot teremtő közönség és Michelisz Norbert vk-címvédősége okán logikus lépés is lenne.
Dezső Attila
2794 napja2020-04-27 09:30:00
Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.