DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 24. szerda

Így alakult az ikonikus Alonso–Schumacher vb-csata 2006-ban

 A Racing Statistics most a 2006-os szezon alakulását ábrázolta egy virtuális grafikával. Az az év a Renault-ról és Ferrariról szólt: Fernando Alonso és Michael Schumacher a világbajnoki címért, Giancarlo Fisichella és Felipe Massa a harmadik helyért vetélkedtek.

Igazán britre sikerült George Russell speciális silverstone-i sisakfestése

Hazai nagydíjára készülődik George Russell, amelyet igazán különleges bukóval ünnepel a Williams pilótája: a dizájnban a brit zászló színei mellett jellegzetes londoni motívumokat is feltűnnek.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

George Russell (@georgerussell63) által megosztott bejegyzés

Olyat láthatunk a hétvégén, amire 2003 óta nem volt példa az F1-ben

A Brit Nagydíj legfontosabb újítása lesz a Formula-1 történetében első alkalommal megrendezendő szombati sprintkvalifikáció, amelynek az időmérő végeredménye alapján vágnak neki a versenyzők, s amely alapján kialakul a vasárnapi futam rajtsorrendje. Ez viszont azt is eredményezi, hogy a „rendes” időmérő előrekerült a programban péntek késő délutánra.

Nem rendkívüli az F1 történetében, hogy már pénteken tétre menő edzést rendezzenek a nagydíjhétvégéken: 1995-ig rendszerint pénteken és szombaton is rendeztek kvalifikációkat – sőt, volt időszak, amikor előkvalifikációra is szükség volt a rengeteg induló miatt. 1996-tól 2002-ig aztán egyetlen egyórás szombati edzés döntött a rajtsorrendről, 2003-ban viszont az egykörös kvalifikáció bevezetésekor ismét két tréning került a programba, amelyek közül az elsőt pénteken futották. 2004-ben aztán már mindkét időmérőre szombaton került sor, s bár azóta többször is változott a lebonyolítás, egyszer sem volt rá példa, hogy a versenyhétvégék első napján is tétre menő edzést tartsanak (olyanra volt, hogy még vasárnap is szerepeljen a programban kvalifikáció: 2005 elején volt érvényben ez a szabály) – azaz legutóbb olyan, amit a mostani silverstone-i fordulón látni fogunk, a 2003-as évadzáró Japán Nagydíjon történt.

2003-suzuka-f1-dppi

fotó: DPPI

Legendás F1-es Lotusba pattan a hétvégén a McLaren vezére

Zak Brown, a McLaren elnök-vezérigazgatója köztudottan rajong a történelmi Formula-1-es autókért, amelyek közül többnek is a tulajdonosa. Az előttünk álló hétvégén pedig egybe be is ülhet: a Brit Nagydíjak 70. évfordulójára emlékező bemutatón fog pályára gördülni az 1978-as Lotus 79-essel, amellyel Mario Andretti annak idején világbajnoki címet szerzett.

Ahogy arra Brown is felhívta a figyelmet az F1i.com szaklapnak adott nyilatkozatában: kevés ikonikusabb festés létezik a JPS Lotus fekete-arany dizájnjánál az F1-ben. Most ezt az emblematikus versenygépet csodálhatjuk majd meg Silverstone-ban Brownnal a volánnál – nem sokkal azután, hogy az autó Goodwoodban is tiszteletét tette.

andretti-brown-lotus-1978-1

F1-es autó egy londoni busz és egy brit vadászrepülő ellen? A Red Bull megcsinálta!

A hétvégi silverstone-i fordulóra hangolva nem akármilyen promóciós videót dobott össze a Red Bull: 2011-es világbajnok autójukkal, az RB7-essel mérkőztek meg több legendás brit jármű, többek között egy ikonikus londoni busz és egy Spitfire vadászgép ellen is – íme, a parádés videó:

A Mercedes megmutatta, miért tekintik hazai versenynek a Brit Nagydíjat

Sok csapatnak Nagy-Britanniában van a főhadiszállása, így azoknak a márkáknak is különlegessé válik ez a verseny, amelyek egyébként nem rendelkeznek brit gyökerekkel. A Mercedes bázisa Brackley városában található, ami mindössze 8,5 mérföldre van a versenypályától, ez pedig kocsival durván 10-12 perces utat jelent. A csapat így szerette volna prezentálni, hogy mennyire otthonosan érzik magukat ezen a versenypályán.

Morbidelli még egy darabig biztosan távol marad a MotoGP-től

A Petronas Yamaha olasz versenyzője, Franco Morbidelli egy edzésbaleset során szerzett térdsérülést, emiatt pedig kénytelen volt kihagyni a nyári szünet előtti utolsó versenyt Hollandiában. A legújabb hírek szerint még négy futamról biztosan hiányozni fog, a csapatnak pedig az a cél lebeg a szeme előtt, hogy Misanóban már visszatérhessen a 26 esztendős pilóta.

„Franco lábadozik jelenleg, mi pedig biztosítani akarjuk őt arról, hogy tökéletes állapotban legyen, mielőtt visszatér, így szerintem Misanóig nem számíthatunk rá, bár szeretném, hogy hamarabb versenyezzen. Ez ugyanis egy olyan pálya, amit jól ismer, mi pedig továbbra is mindannyian jó felépülést kívánunk neki, valamint azt, hogy csak akkor térjen vissza, amikor már teljesen fittnek érzi magát” – idézte Razlan Razali csapatfőnököt a The-Race.

Július 14-e egy nagyon különleges nap a Ferrari számára

Pontosan 70 éve rendezték meg azt a Brit Nagydíjat, melyen a maranellói istálló megszerezte története első futamgyőzelmét. A márka erről több helyen is megemlékezett a közösségi médiában, többek között archív fotókkal az eseményről. Az 1951-es szezon mindössze a második világbajnoki idény volt az F1 számára, a Silverstone-i verseny pedig az ötödik volt a nyolc futamból álló versenynaptárban.

A győztes az argentin José Froilán González lett, megelőzve honfitársát Juan Manual Fangiót, aki karrierje első világbajnoki címét szerezte abban az évben. A Ferrari számára nem ez volt az egyetlen siker abban az évben, González győzelmét újabb kettő követte, Alberto Ascari révén a Nürburgringen és Monzában is nyerni tudtak.  

 

Itt az F1 válasza a Hamilton bizottság jelentésére

A Formula-1 a mai napon jelentette be a hivatalos csatornáin keresztül, hogy fontos lépéseket tettek a sokszínűség érdekében, a közlemény szerint az alulreprezentált csoportok számára jelentős mértékű ösztöndíjat és gyakornoki lehetőséget biztosítanak. Az F1 sokszínűséggel és befogadással foglalkozó stratégiáját 2019-ben hozták létre, nemrégiben pedig a Hamilton bizottság is közzétette ezzel kapcsolatos jelentését.

A sportág összesen hat egyetemmel kötött szerződést, melynek értelmében 10 mérnöki ösztöndíjat ajánlanak fel, továbbá mindegyik istálló csatlakozik a kezdeményezéshez azzal, hogy a hallgatóknak munkatapasztalatot biztosít a tanulmányaik során. A két éve megkezdett munka egyik legfontosabb lépését még a korábbi vezérigazgató, Chase Carey tette meg, aki személyesen 1 millió dollárral járult hozzá a kezdetekhez, amivel hatalmas segítséget nyújtott az ösztöndíjak finanszírozásához.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Romain Grosjean magyarázza el nekünk, hogy mire kell figyelni egy silverstone-i körön - videó

A korábbi F1-es pilóta megmutatja, hogy hol kell nagyon figyelni a jó csúcspontra, melyik kanyar padlógázas, hol lehet eltérő íveket választani és azt is, hogy mely a pálya legnehezebb fékpontja.

Dobogós trófea helyett babérkoszorút kap a silverstone-i sprintfutam első három helyezettje

A hétvégi Brit Nagydíjon debütál a Formula-1 sprintkvalifikációs formátuma, amely értelmében szombaton 17 körös futam dönt a vasárnapi nagydíj rajtrácsáról. A sprintverseny győztese statisztikailag pole-pozíciósként kerül a feljegyzésekbe, ennek megfelelően az első három helyezett (akik 3, 2 és 1 pontot kapnak) nem számít hivatalosan dobogósnak. Pódiumceremóniát sem fognak tartani, valamilyen formában mégis díjazzák a legjobbakat.

Az Autosport beszámolója szerint a leintést követő félórás intervallumban tartanak egy győzelmi kört, mely során az első három helyezett babérkoszorút kap a nyakába. „Egyedien megtervezett, modern csavarral” – ezt tudni a szóban forgó koszorúról, amely történelmi tisztelgés lesz, hiszen a sportág hét évtizedes fennállása során hosszú időn keresztül babérkoszorúval jutalmazták a dobogósokat.

Hamilton Bizottság: az F1-ben dolgozóknak csak egy százaléka fekete

Mi is beszámoltunk róla, hogy Lewis Hamilton megalapította a Hamilton Bizottságot, most pedig már adatokat is publikált közösségi oldalán. Ezek között első helyen szerepel, hogy a Formula-1-es alkalazottaknak csak egy százalékuk rendelkezik fekete gyökerekkel. Ahogy a pilóta írja, a bizottságával együtt ők ezen (is, ahogy a többi felderített adaton is) változtatni akarnak és azért dolgoznak, hogy tényleg sokszínű legyen a sportág, illetve az egész világ.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

 

Rossz hír: Visszalépett a Ralikrossz Európa-bajnokság magyar esélyese

Alig több mint egy héttel a barcelonai szezonnyitó előtt váratlan hír érkezett az RX3 (Super1600) Ralikrossz Európa-bajnokság magyar indulójától, aki 2019-ben ezüstérmes lett összetettben, és idén már ötödik szezonjára készült a kategória topcsapatával, a Volland Racinggel.

„Ezennel bejelentem, hogy nem tudok részt venni a 2021-es Rallycross Európa bajnokságon, a pandémia és annak utóhatásai által okozott szponzorációs helyzetben” – olvasható Marton Gergely sportolói Facebook-oldalán. „Nagyon sok felkészülés áll mögöttünk és az utolsó pillanatig próbáltuk megoldani a problémát. Ez egy nagyon nehéz időszak, de dolgozunk azon, hogy minél hamarabb újra a versenypályán lehessünk.”

Személyében az egyik fő esélyes szállt ki a bajnokságból: 2021-ben számos korábbi második és harmadik hely után az első futamgyőzelem megszerzése és a bajnoki cím reális célkitűzés lett volna számára.

Versenypályán is vezetné Senna autóját Norris

Múlt hétvégén rendezték Goodwoodban a sebességfesztivált, melyen több F1-es csapat is képviseltette magát, a McLaren ráadásul saját, hivatalos pilótáival. Lando Norrisnak a csapat MP4/5B jelzésű versenygépét volt lehetősége kipróbálni, azt, amellyel Ayrton Senna 1990-ben, szintén McLaren-versenyzőként legyőzte Alain Prostot a világbajnoki csatában.

Norrist lenyűgözte az old-school versenyautó, és cseppet sem volt elég neki az a néhány percnyi goodwoodi hegymászás. Hagyományosabb körülmények között is vezetni szeretné a legendás járgányt. „Hihetetlen érzés, hihetetlen a hangja. Elképesztően bámulatos autó. Imádnám, ha pályára vihetném, nagyon örülnék, ha Zak megengedné. Ez a célom” – mondta Norris, aki kiváltságként élte meg a retro kalandot, és fejet hajtott a régmúlt versenyzői előtt, akik ezzel glória és egyéb, modern védőfelszerelés nélkül versenyeztek.

Videó: Az F1 evolúciója 16 másodpercben

Tömény, de élvezetes montázst készített a WTF1 a múlt hétvégi Goodwodi Sebességfesztiválról, ahol szokás szerint számos legendás és eredményes F1-es autó megfordult. Most 16 másodpercben átélhetjük, mekkora utat tett meg a sorozat 1950 óta. A hangot ne felejtsd el bekapcsolni!

Újabb sejtelmes fotókat osztottak meg a 2022-es F1-es koncepcióautóról

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a Formula-1 a Brit Nagydíj csütörtöki napján egy nagy leleplezésre készül: végre lehull a lepel a drasztikus átalakuláson átesett 2022-es specifikációjú F1-es autókról, legalábbis arról, amelyet a száguldó cirkusz szakmai csoportja megálmodott. Az online élő adás magyar idő szerint 15:30-kor kezdődik, de a sorozat addig is újabb két fotóval csigázza az érdeklődőket.

E6LxIw6WEAgy-DBc

 

Norris a támadásról posztolt, a támogatásért hálás

A közösségi médiában adott életjelet magáról Lando Norris, akiről kedd reggelre látott napvilágot a hír, miszerint a labradúgó-Eb múlt vasárnapi döntője után megtámadták őt, és ellopták tőle egy meglehetősen drága karórát. A McLaren pilótája azóta számtalan támogató üzenetet kapott a rajongóktól, amire reagálva az alábbi posztot írta:

"Üdv, világ. Köszönet mindenkinek az üzenetekért. Igazán sokat jelent a mindenkitől kapott kedvesség és szeretet. Gondoltam jelzem, hogy jól vagyok, és azon dolgozom, hogy a megfelelő állapotban legyek a hétvégén, így a legjobb formámat hozzam. Szeretlek titeket, és alig várom, hogy hétvégén a versenypályán találkozzunk."

Image

Elképesztő: így játssza le az angol himnusz egy F1-es Red Bull

Az RB7 kipufogójának előadása:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Red Bull Racing Honda (@redbullracing) által megosztott bejegyzés

Tavaly ez a kör ért pole-t Silverstone-ban

Lewis Hamilton "könnyed" körrel szerezte meg az első rajtkockát egy éve Silverstone-ban - most mennyi a realitása egy Mercedes-pole-nak? A videó ezen a linken, vagy a képre kattintva megtekinthető!

maxresdefault (1)

Hamilton első hazai sikerétől Norris sírva röhögéséig - öt nagy pillanat a Brit Nagydíjakról

A Formula-1 állított össze egy szubjektív ötös listát a Brit Nagydíjak emlékezetes pillanatairól - a válogatás ezen a linken, vagy a képre kattintva megtekinthető!

pf2_4

A csapatfotó döbbentette rá Hamiltont, hogy nem elég befogadó a sportág

A Formula-1 első és eddig egyetlen fekete versenyzője, Lewis Hamilton a sokszínűség élharcosa az autósportban: a hétszeres világbajnok alapította meg a szakértőkből álló Hamilton Bizottságot.

„Fiatalként sűrűn körbenéztem az autósportban, majd elgondolkodtam, miért van ennyire nagyon kevés színesbőrű. Nem csupán a versenyzők soraiban, hanem a szerelők, mérnökök, marketingesek és könyvelők közt is. Az évek során, ahogy sikeresebbé váltam, arra gondoltam, hogy ha eredményes leszek és az élen harcolok, több ajtót nyithatok meg a fekete tehetségek előtt.”

„2019 végén, emlékszem, Abu Dhabi után, megnéztem közelről a csapatfotókat, ami erőteljes emlékeztető volt számomra: milyen kevés előrelépés történt afelé, hogy a sport befogadóbb legyen. Ebből tudtam, hogy többet kell tennem. Ekkor fogant meg a Hamilton Bizottság ötlete” – mondta a Motorsport.com-nak a hétszeres világbajnok. A bizottság 10 hónap után most készült el jelentésével arról, miért vannak a feketék alulreprezentálva a brit autósportiparban, továbbá javaslatokat tett a sokszínűség javítására.