Steward
Admin
AJÁNDÉK DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. július 7. kedd

Úgy előzte riválisait Santino Ferrucci az IndyCar iowai futamán, mintha szembe jöttek volna

Valami elképesztő rajtot fogott az F2-ből a balhéja miatt kiebrudalt, az IndyCarban viszont megkomolyodni látszó Santino Ferrucci - rögtön az első métereken öt pozíciót fogott, miután senki nem figyelt rá a felső íven, így pedig szabad volt előtte a pálya, és épp csak vörös szőnyeget nem terítettek le elé.

 

A színesbőrű NASCAR-ost támadta Twitteren Donald Trump

Nagy balhénak indult, de kiderült, hogy vaklárma volt, ami az amerikai versenysorozatban történt Talladegában júniusban: egy szerelő egy akasztáshoz hurkolt kötelet talált a mezőny egyetlen színesbőrű tagja, Bubba Wallace garázsában. Az eset súlyos rasszista támadásnak tűnt a Black Lives Matter mozgalmat népszerűsítő pilóta ellen.

Azonnal vizsgálódás kezdődött, amelybe az FBI-t is bevonták: a szövetségi nyomozók végül megállapították, hogy a kötél már tavaly óta a garázsban volt, azaz nem Wallace-nak címezték: ehelyett a kapu nyitásához használták. Az USA elnöke, Donald Trump most azt hánytorgatta fel Twitter-profilján, hogy Wallace túlreagálta az esetet:

„Már bocsánatot kért Bubba Wallace azért az összes kiváló NASCAR-pilótától és -tisztségviselőtől, akik azonnal a segítségére siettek, kiálltak mellette, és hajlandók lettek volna mindent feláldozni érte, hogy aztán kiderüljön, hogy az egész dolog csak egy újabb HOAX volt? Ez és a zászlós ügy a MINDEN IDŐK legrosszabb tévés eredményét hozta” – posztolta a közösségi médiában Trump, a konföderációs zászló pályákon való betiltására utalva, melynek szorgalmazója szintén Wallace volt. Az amerikai elnök számára nem ismeretlen terep az autósport: a NASCAR szezonnyitóján, Daytonában is jelen volt februárban.

A Twitter-bejegyzést követően számos poszt jelent meg a közösségi oldalon a Wallace támogatását hangsúlyozó hashtaggel.

Vietnám idén még versenyt rendezne

Akár már idén novemberben F1-es futamot rendezne Vietnám - közölte a Reuters helyi hírekre hivatkozva. Az ázsiai ország első Formula-1-es versenyét eredetileg idén április ötödikén tartották volna Hanoiban, de sok más eseményhez hasonlóan ezt a tervet is keresztülhúzta a világjárvány. A város kormánya egy hétfői sajtótájékoztatón azonban arról adott hírt, hogy három hónapja egyetlen koronavírus-fertőzöttet sem regisztráltak az országban, így reményeik szerint november végén bepótolhatják a versenyhétvégét. Arról nem esett szó, hogy a Formula-1 illetékeseivel tárgyaltak-e a szervezők.

hanoi-2020-2

Renderelt képek a hanoi versenypályáról

Norris a legidősebb élő F1-es világbajnok elismerését is kivívta

"Egy teljes munkaidős streamerből az F1 harmadik legfiatalabb dobogósa néhány nap alatt" - így jellemezte magát a mindössze húszéves Lando Norris, miután az őrületes Osztrák Nagydíjon a harmadik helyre kormányozta autóját. Teljesítményére a legendás Jackie Stewart is felfigyelt, aki Instagramon egy közös képpel üzent a fiatal brit pilótának. "Milyen sokra vitte. Gratulálok az első F1-es dobogós helyezésedhez!" - írta a háromszoros világbajnok. Ezekre a szavakra biztosan sokáig emlékezni fog a fiatal pilóta.

Már a Stájer Nagydíj szabadedzésén tesztpilótát ültet az autóba a Williams

A Williams idén két tesztpilótával is olyan megállapodást kötött, melynek része Formula-1-es szabadedzéseken való részvétel: a tartalék státuszba leigazolt Jack Aitken egy, a magyar kötődésű Roy Nissany három pénteki tréningen szerepelhet. Mivel a versenynaptárból egyelőre csak nyolc forduló megtartása biztos, a Williams igyekszik előbb teljesíteni kötelezettségeit: Aitken már a hétvégi Stájer Nagydíjon az FW43-ba ül a Red Bull Ringen.

A Formula-2-ben szereplő brit pilóta – aki korábban a Renault-nál volt tartalékos, de szabadedzésen még nem vezetett soha – az első 90 perces tréningen George Russell versenygépét veszi át, amelyre a csapat tesztpilótái számára kirendelt 40-es szám kerül. Érdekesség, hogy legjobb szezonjában, 2017-ben Aitken éppen honfitársa, Russell mögött lett bajnoki ezüstérmes a GP3-as értékelésben.

Ferrari F40-et láttak Mogyoródon

Múlt hétvégén egy magyar rendszámos Ferrari F40-es felbukkanásának lehetett szemtanúja néhány szerencsés a Hungaroring bejárata előtt található benzinkúton. A legendás típus információink szerint 2018 óta van magyar tulajdonban. A találatot köszönjük Balogh Dánielnek!

107080840_1360683027458992_1010337714069009385_o

Az autó az alábbi videóban is feltűnik:

Ki a búbánat lenne a hétvége csalódása, ha nem a Ferrari?

A szenzációsan alakult Osztrák GP után rögtön leültünk és kiveséztük az évadnyitó legfontosabb történéseit, és természetesen a Ferrari is terítéken volt: bár Charles Leclerc nagyot mentett a második helyével, Sebastian Vettel nem épp pozitív értelemben teljesített „fordulatos” futamot, de összességében is csalódáskeltő volt a maranellóiak spielbergi produkciója. Hallgassátok meg a vonatkozó részt (meg persze a teljes adást is!):

 

 

A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

yt

buzz3

google-pc

rp 

deezer

sc

Videó: Ennyire szenvedett a Ferrarival Sebastian Vettel

Ő maga is elmondta, hogy örül, hogy csak egyszer forgott meg, annyira vezethetetlen volt az autó - íme egy rövid belső felvétel, ahol az látszik, hogy szinte minden kanyarban megbicsaklott a Ferrari...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

So here's a video of Seb having difficulties with driving the car....but okay let the people still believe that Ferrari made a good car for Seb this year Seb words:"I had big problems holding the car on track, it was a really difficult race. I don't know why the car was so difficult to drive from the beginning..." :@f1 Follow my partners: @dutchf1lover @williamsf1fan97 @m6rie_fcb_f1 @sebina_05 @f1.insanity @daniel_ricciardo_no1 @f1.girl @bluef1ags @sebvettel5indo @m.ericsson_fan @lovingleclerc @maxverstapppen1 #sebastianvettel #seb5 #SV5 #scuderiaferrari #forzaferrari #formula1 #f1 #followforfollow #gaintrain #racing #prancinghorse #new #photography #sf1000 #beauty #motorsport #car #race #champion #sport #travel #newseason #Coronavirus #covid19 #missionwinnow #charlesleclerc • • • Disclaimer:*Fair use*. This post is made for "fair use" for purposes such as criticism, comment, news reporting,etc.This post is made for fair purposes: non-profit,educational and personal use, the credits for picture are given and it doesn't violate Instagram terms and conditions. (I don't own the picture)

Sebastian Vettel (@fanofsebastianvettel5) által megosztott bejegyzés,

Az utolsó kör, amellyel Norris megkaparintotta a dobogót – és az azt követő önfeledt ünneplés

Igyekeznie kellett a vasárnapi futam hajrájában Lando Norrisnak, mivel öt másodpercen belülre kellett kerülnie Lewis Hamiltonhoz képest, hogy annak büntetése után a mercedeses előtt végezzen. A McLaren ifjonca végül elképesztő utolsó kört produkált, amelynek révén nemcsak első F1-es dobogóját, hanem első F1-es leggyorsabb körét is megszerezte. Mutatjuk azt a bizonyos kört, valamint a McLaren bokszában kitört ünneplést és Norris cenzúrázatlan levezető körös üzeneteit is (az első videó csak átkattintás után indul!):

 

 

 

2014 óta nem kezdte ilyen jól a szezont a McLaren

Nem kevesebb mint hat évet kell visszalapoznunk az F1 történelemkönyvében, hogy a McLaren szempontjából annyira sikeres évkezdést találjunk, mint az idei. A wokingi csapat utoljára 2014-ben nyitotta az évet dobogón, akkor a Mercedes erőforrásaival hajtott autók Kevin Magnussennel és Jenson Buttonnal a második és harmadik helyen végeztek Ausztráliában. 

Apró érdekesség, hogy Lando Norris harmadik és Carlos Sainz ötödik helyének köszönhetően a csapat az első futam után 26 ponttal a második helyen áll a konstruktőri tabellán. A Mercedes vezet 36 egységgel.

Lemaradtál az őrületes Osztrák GP-ről? Mutatjuk a lényeget!

Itt a szezonnyitó hivatalos videós összefoglalója (átkattintás után nézhető meg!):

 

Megbüntették az Alfa Romeót az elhagyott kerék miatt

Az F1-es Osztrák Nagydíj leglátványosabb balesetét kétségkívül Kimi Raikkönen autója szolgáltatta, ami a futamon nemes egyszerűséggel elhagyta a jobb első kerekét. Az eset egy bokszkiállás után nem sokkal történt, amely során a szerelő ferdén rögzítette a csavaranyát, így az menet közben elengedett. Az FIA az ügyet kivizsgálva arra jutott, hogy bár a szerelő hibázott, de sem neki, sem a pilótának nem volt esélye észrevenni a hibát. A büntetés ezeket figyelembe véve 5 000 euró, amit a csapatnak kell kifizetnie - közölte a Racefans.

„Mennyire rossz vesztes” – így forgatta ki Hamilton Albont

A vasárnapi Osztrák Nagydíj egyik fordulópontja volt Lewis Hamilton és Alex Albon ütközése, ami mindkét pilótát megfosztotta a dobogóra állás lehetőségétől. Íme az eset több kameraszögből.

Hamilton félúton egy futameltiltástól

Két büntetőpont került Lewis Hamilton versenyzői licencébe az Osztrák Nagydíjon történt ütközése miatt - közölte a Racefans. A britet az Alex Albon elleni védekezésében találták hibásnak, ami során kiforgatta ellenfelét. Hamiltonnak az utóbbi egy év során ez a hetedik ilyen jellegű megrovása, ha összegyűjt tizenkettőt, automatikusan eltiltják egy futamtól.

EcK2bckWkAAV35c

 

Fotó: Itt a legkisebb Ecclestone, ACE

Megmutatta a nagyvilágnak legkisebb, negyedik gyermekét, egyben első fiát a 89 esztendős Bernie Ecclestone. A kisfiú az Alexander Charles Ecclestone nevet viseli, monogramja pedig - talán nem véletlenül - ACE, vagyis magyarul Ász. Íme a legkisebb Ecclestone:

 

BÜNTETÉS: Hátrasorolták Lewis Hamiltont

Sikeres lett a Red Bull óvása Lewis Hamilton ügyével kapcsolatban, akit tegnap a sárga zászló figyelmen kívül hagyása alól felmentett az FIA. Az energiaitalos csapat ma "új bizonyítékokra" bukkant, és ma kora délután óvást nyújtott be a szövetség felé. A versenybírók az ügyet felülvizsgálva úgy döntöttek, Lewis Hamiltonnak a tegnapi Q3 alatt lassítania kellett volna, amikor meglátta az előtte kicsúszó Valtteri Bottast, így a pilótát a másodikról az ötödik helyre sorolták. Max Verstappen így a második, Lando Norris a harmadik, Alex Albon pedig a negyedik helyre lép előre.

bcm

Hamiltont ismét beidézték a versenybírók

A Red Bull istállója nem hagyta szó nélkül, hogy Lewis Hamilton tegnap megúszta az időmérőn elkövetett vétségét. Miután "új bizonyítékok" kerültek felszínre, a Red Bull a rajt előtt két órával megóvta az FIA tegnapi döntését, így a Mercedesnek és Lewis Hamiltonnak jelenése van a versenybírók előtt.

y1gl7dexyj8ribclshod

Térdelni vagy nem térdelni? Kényes téma az F1-es rajt előtt

Megosztó kérdés járja be a paddockot a ma délutáni F1-es futam előtt. A sorozat és a csapatok különféle gesztusokkal egyértelműen állást foglaltak a feketék elnyomása ellen, aminek a rajt előtt újabb jeleit láthatjuk. A pilóták a verseny felvezetése alatt egységesen "Vessünk véget a rasszizmusnak" feliratú pólót fognak viselni, ám felmerült annak lehetősége is, hogy a Premier League futballmeccsein látottakhoz hasonlóan a pilótáknak térdre kellene ereszkedniük, így szolidaritást vállalva a kisebbségekkel.

A probléma ezzel, hogy a cselekedet a különböző nemzetek számára mást és mást jelenthet, ami rossz fényt vethet a pilótákra, akik érthető módon nem szeretnék a versenyzést politikai irányba elvinni. A mezőny nem jutott dűlőre a kérdéssel kapcsolatban, így a rajt előtt várhatóan mindenki a maga meglátásai szerint fog cselekedni. Charles Leclerc például Twitteren közölte, hogy bár a mozgalmat támogatja, de letérdelni nem fog, miközben Kevin Magnussen az ellenkezőjéről számolt be, és várhatóan Lewis Hamilton is fél térdre fog ereszkedni.

f1-grid-aus2015

Fotó: DPPI

Ezek voltak az Osztrák Nagydíj időmérőjének legjobb pillanatai

Szokás szerint megérkezett az F1 összefoglalója a szombati kvalifikációról, benne a Ferrari fiaskója, a McLaren és a Racing point tündöklése, valamint a Mercedes párosának küzdelme. A videó átkattintás után indul el.

Liam Lawson nyerte az F3 sprintversenyét

A szezon első sprintversenyén Clement Novalak állt az élre a rajtot követően. Az első körökben hatalmas volt a helyezkedés a mezőnyben, ennek pedig Logan Sargeant itta meg a levét, aki jobb hátsó defektet kapott, ezzel pedig gyakorlatilag azonnal kiszállt a versenyből. Az ötödik körben aztán David Beckmann vette át a vezetést Novalaktól, a brit pedig a harmadik pozícióba csúszott vissza, de a német sem örülhetett sokáig, mivel Liam Lawson szinte azonnal átvette tőle a vezetést.


Kép forrása: F3 Twitter

Féltávnál Peroni autója adta meg magát, amivel előcsalta a VSC-t, azonban az újraindulás után inkább vonatozásba, mint versenyzésbe kezdtek a pilóták. Richard Verschoor elégelte ezt meg, aki egészen a második helyig tört előre, az elöl autózó Lawson előnye viszont ekkor már több, mint két másodperc volt.

Öt körrel a vége előtt Roman Stanek bontotta le a DRS nyitását engedélyező hungarocell táblát, így a versenyfelügyelők a sok törmelék miatt a biztonsági autó behozatala mellett döntöttek. Sokáig tartott a takarítás, ami után a pilótáknak mindössze két rövid kkörük maradt, hogy eldöntsék, ki nyeri az F3 vasárnapi versenyét. Bár a mezőnyben kialakult némi lökdösődés, az élen már nem változott a helyzet, így a sprintversenyt Lawson nyerte, a második helyen Verschoor ért célba, a harmadik pozíciót pedig Novalak szerezte meg.

 

Ne maradj le semmiről - íme a vasárnapi program

Vasárnap (július 5.)  

09:45 Formula-3, 2. futam(tv: M4 Sport, élő)

11:10 Formula-2, 2. futam(tv: M4 Sport, élő)

12:25 Porsche Szuperkupa, Futam (tv: Eurosport 1, élő)

15:10 Formula-1, Futam (tv: M4 Sport, élő)

A teljes hétvégi program itt megtekinthető!

00120002_647

Fotó: DPPI

 

Olvastad már?