DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 25. péntek

Elektromos SUV-t vásárolt Hamilton

A Mercedes közösségi médiás posztja szerint Lewis Hamilton Ausztráliában első köreit tette meg az új Mercedes-Benz EQC volánja mögött. „Meggyőzte őt? Máris rendelt egyet…” – árulta el a poszt, hogy a versenyző bejelentkezett egy példányért az elektromos típusból.

Az Audi-rajongó négyszeres magyar bajnok

A már négyszeres magyar ralikrosszbajnok Kárai Tamás volt az Autósport és Formula Magazin stúdióvendége. Beszélt pályafutása alakulásáról, hazai és nemzetközi sikerei titkáról, az Audi iránti vonzódásáról és a nyirádi pályáról is, amelynek társtulajdonosa lett.

Újabb F1-es csatlakozik a „századosok” közé

Kerek számhoz érkezik az Aston Martin versenyzője, Lance Stroll: ha nem történik semmi rendkívüli, az Abu Dhabi Nagydíj pályafutása 100. futamrajtja lesz. A fiatal kanadai a 2017-es szezonnyitó óta versenyez, azóta csak egy futam maradt ki számára, a tavalyi Eifel Nagydíj, ahol a pénteki napot követően szállt ki rossz közérzet miatt: bár a hétvégén még negatív volt a tesztje, később kiderült, hogy koronavírussal fertőződött meg. Az eddigi 99 próbálkozásból négy dobogót – mind harmadik hely – szerzett.

Ő lesz a mezőny tizedik versenyzője, aki eléri a bűvös 100-as határt: Kimi Raikkönen (351), Fernando Alonso (335) Lewis Hamilton (287), Sebastian Vettel (279), Sergio Perez (213), Daniel Ricciardo (209), Valtteri Bottas (177), Max Verstappen (140) és Carlos Sainz (140) társaságához csatlakozik.

A vb-küzdelem sem annyira kiélezett, mint Vettel és Stroll pingpongmeccse

Utolsó epizódjához érkezett az Aston Martin pilótáinak kihívássorozata, Sebastian Vettel és Lance Stroll pedig ezúttal asztaliteniszben mérték össze a tudásukat – ami annyira megtetszett nekik, hogy a roppant szorosan és fordulatosan alakuló „hivatalos” szettjük után sem tudtak leállni vele!

Bevált tartalékpilótán ne változtass – Fittipaldi a Haasnál 2022-ben is

Sorban a negyedik szezonban is Pietro Fittipaldi, a Formula V8 2017-es bajnoka fogja betölteni a Haas teszt- és tartalékpilóta szerepkörét, közölte az istálló az Abu Dhabi Nagydíj előtt. A versenyző azon kevés tartalékosok közé tartozik, akik versenyeztek is beugróként szükség esetén: 2020 utolsó két nagydíján, Bahreinben és Abu Dhabiban ő pótolta a megsérült Romain Grosjeant.

„Már jó pár szezon óta a csapattal vagyok, ezért igazán olyan, mintha a családom lenne. Sokat tanultam azóta, és remélem, sokat tudok hozzátenni az új generációs F1-es autóhoz is 2022-ben” – kommentálta a hírt a 25 éves brazil.

Fittipaldi tartalékos teendői mellett idén alkalomszerűen versenyzett az IndyCar, ELMS és Stock Car Brasil sorozatokban – a múltban a DTM-ben, ázsiai F3-ban és Super Formulában is feltűnt, miközben már a Haas szolgálatában állt.

Eltérő narratívák: a kivételezett Hamilton és a hiperagresszív Verstappen

Nem volt egyszerű szétszálazni a vasárnapi szaúdi őrület történéseit, a Formula Podcast legújabb adásában mindenesetre megpróbáltuk kiemelni az elmúlt évek talán legnagyobb viharokat kavaró futamának egyes történéseit. Hallgasd meg az egész beszélgetést, vagy ha kimondottan Hamiltonra és Verstappenre vagy kíváncsi, tekerj 22:17-re!

 

 

 

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Giovinazzit már megint a szívbaj kerülgette Raikkönen mellett az anyósülésen

Emlékszünk a nagy sikerű videóra az alfások főszereplésével, mikor Kimi Raikkönen vezetett a Nordschleifén – a tavalyi Eifel Nagydíj apropóján –, Antonio Giovinazzira pedig majdnem ráhozta a frászt? A bevált recept alapján itt az ismétlés: a dzsiddai versenyhétvége előtt az utcai pályán vezettek felváltva egy Alfa Romeot. Giovinazzi ismét sopánkodott, és bár a csere után néhány kanyarban Raikkönen arca sem volt felhőtlen, természetesen a finn tűrte jobban az utas szerepét.

A videó a képre vagy ide kattintva érhető el.

Már 2016-ban „megjósoltuk”, kik végeznek idén a TOP 50-es listánk élén

Az alábbi kép az Autósport évkönyv 2016-os kötetének bemutatóján készült Szabó Krisztiánnal, Herczig Norberttel és Kiss Norberttel, akik már öt éve is a legjobb magyar autóversenyzők között szerepeltek – idén pedig ebben a sorrendben ki is sajátították szerkesztőségünk TOP 50-es rangsorának első három helyét!

A teljes lista az év női versenyzőjével, az év juniorpilótájával és az év csapatával együtt természetesen ezúttal is megtalálható az Autósport évkönyvben, amelyet IDE KATTINTVA lehet megrendelni, de már a könyvesboltokban is kapható!

szabo-herczig-kiss-2016

Megérkezett a parázs szaúdi verseny legós összefoglalója

A Szaúd-arábiai Nagydíj olyannyira bővelkedett az izgalmakban, hogy már az Abu Dhabi Nagydíjra készülve is késztetés érzünk arra, hogy visszanézzük a legóból készített összefoglalót.

 

Megvan Guanyu Zhou F1-es rajtszáma

Az FIA nyilvánosságra hozta a 2022-es szezon hivatalos rajtlistáját, melyen a jövőre az Alfa Romeo tagjaként debütáló kínai pilóta is szerepel. A dokumentumból kiderült néhány érdekesség, így például az, hogy Zhou a 24-es rajtszámmal indul majd, amit utoljára még Timo Glock használt 2012-ben, de változik a Ferrari, Red Bull és az AlphaTauri elnevezése is. A maranellói istálló eddig a Scuderia Ferrari Mission Winnow néven futott, itt viszont simán Scuderia Ferrariként hivatkoznak rájuk, míg az energiaitalosoknál és testvércsapatuk esetében a következő idényben már nem lesz feltüntetve a Honda neve, helyette Red Bull néven futnak majd az erőforrások.

Videó: Vandoorne kipróbálta a McLaren IndyCar-autóját

Stoffel Vandoorne posztolt egy videót arról, ahogy éppen a McLaren IndyCar-autóját teszteli - mint írta, ez egy szörnyeteg és óriási élmény volt neki a teszt.

 

Hamilton vs. Verstappen sokszorosan és balesetek tömkelege a legjobb szaúdi onboardok között

A dzsiddai versenyhétvégéről sem maradhatott el a szokásos válogatás a legjobb fedélzeti kamerás felvételekből. Visszanézhetjük a két vb-rivális összes összecsapását, de ezen felül is láthatunk érdekességeket, beleértve Giovinazzi remek előzését, Vettel kálváriáját Tsunoda és Raikkönen ellen, valamint a második rajtnál történt balesetet – a videó IDE vagy a képre kattintva indul:

dzsidda-onboard-video

Újabb statisztikában közelítette meg Schumachert Hamilton

Pályafutása 19. F1-es mesterhármasát szerezte Szaúd-Arábiában Lewis Hamilton, vagyis 19. alkalommal fordult elő, hogy egy adott versenyhétvégén ő szerezte meg a pole-pozíciót, ő nyerte a futamot és övé lett a verseny leggyorsabb köre is. Ebben a statisztikábam még nem ő a sportág történetének legjobbja, Michael Schumacher ugyanis 22-vel vezeti a vonatkozó listát - a harmadik Jim Clark 11-gyel, az aktuális mezőnyből Sebastian Vettel a második legjobb nyolccal, Max Verstappennek pedig eddig két ilyen hétvégéje volt karrierje során.

eye

fotó: dppi

Miért hallhattuk Masi „alkudozását”?

A Formula Podcast szaúdi futamértékelőjében azt a kérdést is feltettük, hogy miért kellett adásba tenni azokat a párbeszédeket, melyek meglehetősen rossz színben tüntették fel Michael Masi versenyigazgatót, s ezzel együtt áttételesen az egész F1-et is. Ez persze csak egy volt a felejthetetlen vasárnap számos szóra érdemes témája közül, úgyhogy jó szívvel ajánljuk az egész adás meghallgatását is, de ha kimondottan erre a részre vagy kíváncsi, ezt 52:13-tól találod meg.

 

 

 

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Videó: idősebb Carlos Sainz Madridban bemutatózott

A 60. életévének betöltése felé haladó, kétszeres világbajnok Matador továbbra is formában van, a Dakar-sikerek után ezúttal egy B csoportos, nehezen vezethető "szörnyeteget", egy klasszikus Audi Quattro raliautót terelgetett Madridban, a Red Bull utcai eseményén. Előkerült az elektromos tereprali-autó, vagy az első világbajnoki címét hozó Toyota Celica is...

MiniDrivers: Az FIA versenyigazgatója legendás szerepben tesz ajánlatokat

Vettel szóvicce, a karrierje végét váró Raikkönen, vagy a popcornnal ezúttal csak szemlélőként résztvevő Dark Mini fogott meg benneteket legjobban a MiniDrivers Szaúd-arábiai Nagydíjának összefoglalójában? Esetleg az ajánlatokat tevő FIA, mint a Keresztapa? Egy biztos, poénból ezúttal sem volt hiány és még Sir Frank Williamsre is megemlékeztek.

 

Brawn szerint Hamilton jobb volt Verstappennél hétvégén

Ugyan a szurkolók szavazatai alapján Max Verstappen lett a Nap Versenyzője Dzsiddában, de Ross Brawn, a Formula-1 motorsportért felelős igazgatója kijelentette: számára nem a holland, hanem Lewis Hamilton nyújtotta a legjobb teljesítményt.

"Nálam Lewis kapja a hét elismerését. Szerintem ő jobb munkát végzett. Megőrizte a hidegvérét a csata hevében, impresszíven kezelte a futamot, nem követett el hibát és megfutotta a leggyorsabb kört egy olyan autóval, amelynek lógott a fél első szárnya" - indokolta meg véleményét Brawn.

braa

fotó: dppi

Így készül George Russell utolsó williamses versenyére

Mint írja – készen áll a fináléra. És bár különösebben nagy tétje nincs annak, hogyan teljesít idei utolsó versenyén, feltehetőleg szeretné méltóképpen lezárni a Williamsnél töltött éveit, mielőtt beül Lewis Hamilton mellé a Mercedesbe. Jó eséllyel vállalkozni fog minimum egy pontszerzésre, de egy időmérős Q3-ra biztosan. Ehhez azonban formában kell lennie, és amint azt Instagram oldalán meg is mutatta, nem fecsérli az időt.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

George Russell (@georgerussell63) által megosztott bejegyzés

Ismét különleges festéssel indul a McLaren

Akárcsak a Monacói Nagydíj esetében, úgy a szezonzáró hétvégén sem a megszokott dizájnt kell keresni a McLaren autóin. A wokingi istálló egy nagyszerű kezdeményezés révén változtatja meg a versenygépek külsejét, melyet egyik szponzoruknak köszönhetnek. A British American Tobacco Vuse márkáján keresztül jött létre a Driven by Change kampány, melynek keretein belül a cég egy új platformot szeretne létrehozni, ami olyan 25 év feletti művészeknek adna lehetőséget, akik még nem elég ismertek, de megérdemelnék a hírnevet.

A mostani színpompás festés az Egyesült Arab Emirátusok egyik művésznője, Rabab Tantawy  munkája, az elképzelését Davide Virdis autóipari tervezővel közösen véglegesítették, ezáltal pedig a hölgy lesz az első nő a közel-keletről, aki egy F1-es autó kinézetét tervezhette meg. Bár az alapvető papaja és kék színösszeállítás továbbra is megmarad, ám ezúttal több árnyalat és minta került az autó általában egyszínű kék részeire.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

A Mercedes gyárában járt, motort szerelni is beállt Bottas

A finn versenyző tanult szakmája autószerelő, ezért nem szeppent meg, amikor Affalterbachban – ahol a Mercedes kézi építésű motorjai készülnek – rá bízták egy erőforrás összeszerelését. Videó magyar szinkronnal:

Így fordulhat elő, hogy Hamilton Verstappen előtt végez Abu Dhabiban, mégis a holland a világbajnok

Pontegyenlőséggel várja a 2021-es szezonzárót Max Verstappen és Lewis Hamilton, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag amelyikük előrébb végez az Abu Dhabi Nagydíjon, az lesz a világbajnok, ha pedig mindketten nulláznak, akkor a több győzelme révén a Red Bull-os lesz a befutó. Csakhogy van egy igen valószínűtlen eset, amikor a fenti állítás nem igaz: ha ugyanis Hamilton a két pontot érő kilencedik, míg Verstappen az egy vb-egységgel tizedik helyen fut be, s eközben a hollandé a leggyorsabb kör és az érte járó bónuszpont, akkor újfent pontazonosság alakulna ki, ami ez esetben is a trónkövetelőnek kedvezne. Persze ez eléggé elképzelhetetlen forgatókönyv, de sok mindent láthattunk már az idei évad során…

ham-ver-dzsidda-dppi-2021