DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 24. szerda

Vettel inkább Jägermeistert iszik, mintsem kávét

A Bajnokok Tornáján Sebastian Vettel megcsillogtatta sajátos humorát azok kedvéért, akik hiányolták volna azt az elmúlt másfél hónapban.

- Hány kávét ittál meg eddig?
- Egyet se, nem szeretem a kávét.
- Igazán? Akkor mit iszol általában?
- Jägermeistert!

Olasz sajtóhírek szerint Zanardi kézmozdulatokkal reagál a külvilágra

A Formula-1-et is megjárt expilóta, a csaknem két évtizede egy balesetben mindkét lábát elveszítő Alex Zanardi még nyár elején szenvedett súlyos koponya- és arcsérüléseket egy kézzel hajtott kerékpárversenyen. Az azóta már többször is megoperált paralimpiai bajnokot jelenleg is a padovai kórház neurológiai osztályán kezelik, a Corriere della Sera olasz lap viszont biztató fejleményekről számolt be.

Az említett lap ugyanis úgy tudja, hogy Zanardi reagál a külvilágra: állítólag a kezével és a hüvelykujjával reagál hangokra az olasz legenda, aki kezet is tudott rázni a doktorokkal. Úgy hírlik, Zanardi a feleségét, Danielát is felismeri. Beszélni ugyanakkor nem tud, mivel az orvosok elővigyázatosságból nyitva hagytak egy lyukat a torkán.

zanardi-dppi_3

Térdműtétje után kórházban lábadozik Jackie Stewart

A RaceFans.net szakoldal számolt be róla, hogy a hónap korábbi részében egy tervezett térdműtétet hajtottak végre Sir Jackie Stewarton. A Formula-1 háromszoros világbajnoka jelenleg is egy kórházban gyógyul, a várakozások szerint teljesen fel fog épülni. A legendás exversenyző vasárnap a BBC Év sportszemélyisége díjkiosztón – amelyen Lewis Hamilton eredményeit ismerték el – is a kórházi ágyáról jelentkezett be.

jackie-stewart-f1-dppi

Ezt már vártuk: az idei F1-es rádiózások – alternatív értelmezésben animálva!

Néhány éve már hagyomány a Formula-1 YouTube-csatornáján, hogy a szezon legjobb csapatrádiózásait új kontextusba helyezik egy animált videó keretében. Az idei kiadás is fenomenálisra sikerült, kezdve a születésnapi meglepetésnek szánt Raikkönentől a székbe ragadó Verstappennen át a szülést levezénylő Gaslyiig – minden másodperce arany az alábbi videóban (ami átkattintás után nézhető meg):

Latifi zokon vette, hogy Russell csak kis üveg Nutellával szúrta ki a szemét

"Öt kilós kiszerelést is gyártanak belőle, de a szándék a fontos, azt hiszem..."

A Williams két pilótája karácsonyi ajándékkal lepte meg egymást a közel-keleti forróságban. A tarisznyákból több érdekesség is előkerült, nem hiányozhatott a Williams által idén kabalaállattá tett fekete kacsa sem, Russell pedig pizzára fókuszáló szakácskönyvet is kapott, aminek a csapattársától kapott korábbi kritika az előzménye.

Privát Superbike-világbajnoki Ducatin talált menedéket a MotoGP-ből kiszoruló világbajnok

Tito Rabat 2006 óta volt a gyorsaságimotoros-vb paddockjának állandó tagja, legnagyobb sikereit pedig a Moto2-es géposztályban érte el, ahol 2014-ben világbajnok lett. A MotoGP-ben 2016 óta versenyzett, öt év alatt viszont csak elvétve fért be az első tízbe, a legjobb eredménye pedig egy hetedik helyezés volt – igaz, teljesítménye főleg 2018-as silverstone-i súlyos lábtörése óta igen harmatos.

Noha az Esponsorama/Avintia Racinggel 2021-re is érvényes szerződése volt, Enea Bastianini és Luca Marini érkezése miatt – utóbbi a VR46-os támogatást is hozza magával – nem volt maradása a ducatis csapatnál, s így a MotoGP-ben sem.

Hetek óta valószínűsíteni lehetett, hogy a Superbike-világbajnokságon fog kikötni, méghozzá egy privát Ducati nyergében, s ezt hétfőn hivatalosan be is jelentették, azaz Rabat jövőre a Barni Racing versenyzője lesz a WSBK-ban. „Tudom, hogy nagyszerű csapat és motor áll majd a rendelkezésemre, köszönöm a lehetőséget a Barni Racing Teamnek és a Ducatinak” – mondta el a spanyol, aki természetesen már várja az első teszteket a V4-es Panigaléval. A Barni Racing privát alakulat létére valóban nem kutyaütő csapat, hiszen néhány éve több dobogós helyezést is szereztek Xavi Foresszel.

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

rabat-barni-ducati-wsbk

Hamilton négy kilót fogyott a koronavírus-fertőzése során

Lewis Hamiltonnál a Bahreini Nagydíjat követően diagnosztizálták a betegséget, amely miatt kénytelen volt kihagyni a Szahíri GP-t, a szezonzáró futamon viszont már negatív teszteredményeinek hála rajthoz tudott állni Abu Dhabiban. Pedig a hétszeres világbajnok saját bevallása szerint sem érezte tökéletesen magát, elmondása szerint főként úgy érezte, hogy nincs meg a megfelelő energiája. Most Instagram-sztoriban egy edzőtermi fotóhoz mellékelve azt is elárulta, hogy komoly súlyt is veszített a betegség miatt:

„Hat kilót fogytam az elmúlt két hónapban, ebből négyet akkor, amikor koronavírusos voltam. Rengeteg izmot veszítettem. Az erőmet illetően mélypontról indulok most, ami nem mókás, de eltökélt vagyok, hogy visszanyerjem az erőmet és újra százszázalékos legyek. Fájdalom nincs siker” – írta Hamilton.

hamilton-koronavirus-fogyas-teljes

A Red Bull úgy kérkedik az eredményeivel, ahogy a Porsche tette az 1983-as Le Mans-i 24 órás után

Bármi kapcsán is nézzük, tízből kilenc alkalom lehengerlőnek számít. A Porsche kategóriáján belül ilyen top 10-es végeredményt produkált az 1983-as Le Mans-i 24 óráson, a Red Bull pedig ugyanezt hozta az F1 leggyorsabb idei kerékcseréi között. Anno a német márka erre egy reklámot is felhúzott, vajon az energiaitalosok is ugyanezt fogják tenni?

Image

A Porsche reklámja:

OT] 1983 Porsche Le Mans Ad (x-post: r/funny) : formula1

Vettel és Hamilton kapcsolata a kölcsönös tisztelet mintapéldája

Végtelen elszántság, kíméletlen küzdőszellem, kifinomult technikai érzék - többek között ezek a jelzők juthatnak eszünkbe, ha egy F1-es világbajnokot jellemzünk. De mi az, ami a számokkal jól leírható sportteljesítmény mellett egy igazi klasszist jellemez? Hát nem a kölcsönös tisztelet az, ami az egyébként önérdekű versenyzést másik szintre emeli? Vagy ha úgy tetszik, mélyíti.

Ennek tökéletes példája Sebastian Vettel és Lewis Hamilton kapcsolata. Ők az utóbbi évtized két legmeghatározóbb alakja, a pályán voltak is összezördüléseik, azon kívül azonban mindig is a végtelen tisztelet sugárzott belőlük egymás felé. De beszéljen inkább ez a rövid montázs, amit az F1 készített róluk.

Akármeddig is versenyeznek az F1-ben, erre a párosra sokáig emlékezni fogunk.

Videón az F2 legjobb előzései 2020-ból

Három és fél percbe sűrítve láthatjuk a Formula-2 idei tz legjobb előzését. A videó átkattintás után indul el.

Ma lenne 85 éves Lorenzo Bandini

Lorenzo Bandini 1935. december 21-én született, ennek apropójából pedig elhoztunk nektek egy videót, amely bemutatja a tragikus sorsú olasz versenyző F1-es pályafutását. Aki nem ért angolul, ezen a linken el is olvashatja múltidéző rovatunk róla szóló cikkét.

Ki töltötte a legtöbb kört az élen?

A válasz nem túl meglepő: a hetedik világbajnoki címét szerző Lewis Hamilton. Összesen kilenc versenyző mondhatja el magáról, hogy legalább egy körön keresztül vezette valamelyik futamot a 2020-as szezonban, érdekesség, hogy a Mercedesszel egyetlen versenyt teljesítő George Russell a negyedik ezen a listán.

MiniDrivers: Mennyire mélyen volt idén a Haas? Ennyire!

A MiniDrivers nevű motorsportot karikaturizáló csoport tagjai elkészítették a Formula-1-es szezonzáró összefoglalóját is. Nézzétek csak:

Videó: A 2020-as F1-es szezon montázsa

Az F1 feltöltötte a 2020-as Formula-1-es szezon minden drámáját, örömét, felemelő és letaglózó pillanatát egyetlen négy és fél perces videóban. Számotokra mi marad meg leginkább 2020-ból?

Videó: Az elmúlt évek legnagyobb végsebességei

A YouTube-on találtunk egy gyűjtést, mely az elmúlt években elért legnagyobb végsebességű száguldásokat és előzéseket mutatja be a Formula-1-ben. Valtteri Bottas a  2015-ös Olasz Nagydíjon 363 km/órával száguldott egy előzés közben a célegyenesben.

Videó: Mick Schumacher útja az F2-es bajnoki címig

A Fomrula-1 YouTube-csatornájára került fel egy videó nemrég, mely a Formula-2-ben bajnoki ímig, ezáltal pedig az F1-ben a Haas üléséig jutó Mick Schumacher szezonját foglalja össze:

Hülkenberg B terve elég...érdekes

Mivel már kizárólag Lewis Hamilton ülésének sorsa nem hivatalos, Nico Hülkenberg számára aligha jut hely a 2021-es rajtrácson, azonban az idény közben három futamra is beugró német pilóta az Instagramon nyugtatott meg mindenkit, hogy bár a Red Bull ülését nem ő kapta meg, volt B terve.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Nico Hülkenberg (@hulkhulkenberg) által megosztott bejegyzés

Hoppá! Pereznek volt egy kis protekciója a Red Bullnál?

A mexikói pilóta egy Twitter-bejegyzésben árulta el, hogy korábban már dolgozott együtt Christian Hornerrel, a Red Bull jelenlegi csapatfőnökével, így talán volt némi segítsége Horner részéről, hogy megszerezze az energiaitalosok ülését 2021-ben. Sergio Perez ugyanis még 2009-ben versenyzett az Arden GP2-es csapatával, melynek tulajdonosa épp jelenlegi csapatfőnöke. Ugyan a dobogóra mindössze két alkalommal állhatott fel, de így is megelőzte csapattársát az összetettben, Edoardo Mortarát.

"Majdnem 12 év után újra együtt dolgozhatunk, haver. Köszönöm Christian Hornernek ezt a nagyszerű lehetőséget és Helmut Markónak is a belém vetett bizalmat. Azon leszek, hogy még egyszer bajnoki címhez juttassuk ezt a csapatot" - tweetelte Perez.

 

A verekedős gokartos vagy az Ausztrál Nagydíj törlése volt a nagyobb autósportbotrány?

Igen, itt van, megérkezett! Az Autósport és Formula Magazin legújabb számában az idei év végén sem maradhatott ki hagyományos szezonértékelőnk, amelyben az év legjobb versenyzőit, csapatait, futamait, legemlékezetesebb pillanatait és legnagyobb balhéit szavaztuk meg és állítottuk rangsorba. Hisszük azt, hogy ezek azok a teljesítmények és emlékek, amelyeket a leginkább érdemes lesz elraktározni 2020-ból. Lapozzatok belénk! 

6ayfe8kp1zv60qbvp8ey_lg

Így mond köszönetet a Red Bull Mr. Külső Ívnek

Alexander Albont nevezi így a csapat, aki bár sokak szemében kegyvesztett versenyzőként lép vissza jövőre a Red Bull harmadik számú versenyzőjévé, az energiaitalosok az alábbi videóval emlékeztetnek rá, hogy micsoda megmozdulásokra is volt képes a thai akció közben.

Hamilton hozza el az F1-es hibrid technológiát az utakra (?)

Ezt sugallja legalábbis az alábbi reklámvideó. Miután Lewis Hamilton befejezte a versenyhétvégét és leadta utolsó interjúját, elköszön a csapattól, majd beül a Mercedes-AMG Project ONE névre keresztelt plug-in hibridautóba és visszakanyarodik vele a pályára. Kell ennél jobb reklámfilm a csillagos márka új sportautójához? (Lehetséges.)