DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 30. kedd

F2: Ferrari-védenc nyerte az utolsó futamot, Norris másodikként végzett a bajnokságban

Az Abu Dhabiban tartott sprintfutamon Antonio Fuoco a rajtnál az élre ugrott, és a vezetést a futam leintéséig megtartotta: a Ferrari akadémiájának olasz tagja harmadik győzelmét szerezte a szériában.

Lando Norris megszerezte a második pozíciót, miután a hajrában végrehajtott előzésével a dobogó alsó fokára taszította az ex-F1-es Roberto Merhit – hogy aztán a leintés után hibázzon és megforogjon. A Carlin pilótája a pontversenyben is második lett: Alexander Albon, aki bajnokesélyesként érkezett a szezonzáróra, végül csak harmadikként végzett az összetettben, miután a futamot nyolcadikként zárta. Norris ezüstérme azt jelenti, hogy a Formula-2 2018-as két legjobbja biztosan az F1-ben lesz: Norris a McLarennél, George Russell a Williamsnél.

A címét szombati főfutamon bebiztosító Russell negyedik helyen zárt. A friss pilóta nagyot mentett az első körös helyezkedés során, megúszva, hogy saját és Norris futama is véget érjen már az elején. A Red Bull neveltje, Dan Ticktum F2-es bemutatkozó hétvégéje pont fejeződött be, egy műszaki hiba állította meg Ardenjét.

  Versenyző Csapat Idő/Hátrány
1 Antonio Fuoco Charouz Racing System 42:48.729
2 Lando Norris Carlin 1.713
3 Roberto Merhi Campos Vexatec Racing 3.672
4 George Russell ART Grand Prix 8.548
5 Nyck de Vries Prema Theodore Racing 9.458
6 Louis Deletraz Charouz Racing System 11.05
7 Artem Markelov RUSSIAN TIME 12.96
8 Alexander Albon DAMS 15.047
9 Luca Ghiotto Campos Vexatec Racing 19.646
10 Sergio Sette Camara Carlin 23.052
11 Dorian Boccolacci MP Motorsport 24.429
12 Nirei Fukuzumi BWT Arden 27.843
13 Jack Aitken ART Grand Prix 30.535
14 Alessio Lorandi Trident 33.205
15 Nicholas Latifi DAMS 1:36.014
- Dan Ticktum BWT Arden kiesett
- Niko Kari MP Motorsport kiesett
- Tadasuke Makino RUSSIAN TIME kiesett
- Sean Gelael  Prema Theodore Racing kiesett
- Arjun Maini   nem indult

MiniDrivers - Orosz Nagydíj humoros felfogásban

Elkészült a MiniDrivers összefoglalója az Orosz Nagydíjról, melyen Hamilton büntetést kapott, Raikkönen egyik szerelője pedig lefagyasztást.

 

Az F3-as szezon legnagyobb előzései

A Formula-3-as bajnokság villámszezonja már véget is ért, még a mugellói versenyhétvégén, a széria bajnoka pedig Oscar Piastri lett. Lássuk, melyek voltak az idei szezon leglátványosabb és legemlékezetesebb előzései.

 

Correa először mutatta meg törött lábait

Juan Manuel Correa tavaly augusztusban keveredett bele egy csúnya balesetbe Spában egy F2-es versenyen. Az ecuadori pilóta szinte padlógázzal szállt bele az Eau Rouge tetején Anthoine Hubert keresztben veszteglő autójába, aminek következtében a francia versenyző életét vesztette, Correának pedig mindkét lába csúnyan eltörött. A balesetet túlélő versenyző először osztott meg egy röntgenképet a valósággal szilánkosra tört lábairól az Insta-sztorijában.

Bekerült a Telekom kínálatába a MotoGP-t közvetítő ARENA4!

Jó hírrel szolgálhatunk a MotoGP és az IndyCar szerelmeseinek is, ugyanis Facebook-oldalán jelentette be a hazánkban idén megjelenő ARENA4 televíziós csatorna, hogy sikerült megegyezniük az egyik legnagyobb itthoni szolgáltatóval, így hamarosan a Telekom előfizetői számára is elérhetővé válik a sportcsatorna.

Októbertől a Telekom előfizetői is láthatják az ARENA4 műsorát. A Magyar Telekom és a Network4 megállapodása értelmében 2020. október 6-tól a Telekom IPTV hálózatában is látható lesz a legújabb magyar sportcsatorna, az ARENA4. A Telekom előfizetői az új IPTV Szuper Családi HD és IPTV Szuper Családi Mozi díjcsomagokban érhetik el az ARENA4 prémium sporttartalmait, már az induláskor is HD minőségben.

 

Az ARENA4 a Telekom mellett a Vodafone, az Antenna Hungária, a PR Telecom, a Hello Digital, a Pick-Up, a Parisat és az ITT-OTT TV kínálatában is szerepel, ezzel országos lefedettsége már most meghaladja az 50%-ot.

Az ARENA4 sportjogai között megtalálhatók:

- amerikai sportok (NFL, NHL, NCAA - egyetemi   amerikaifutball)

- technikai sportok (MotoGP, IndyCar)

- európai labdarúgó-bajnokságok (angol Championship, skót Premiership és kupameccsek, osztrák Bundesliga)

- az egyik legerősebb férfi kézilabda-bajnokság, a francia első osztály

- küzdősportok (KO TV, WWE pankráció, Bellator, Professional Fighting League)

- PDC darts események

- klubtévék (Liverpool TV, Barca TV, Juventus TV)

Kovalainenék idei első győzelmüket aratták a Super GT-ben

A hétvégén megszerezte a SARD Toyota csapatának első idei győzelmét az ázsiai Super GT-sorozatban. Az F1 által a valaha volt nyolcadik leggyorsabb pilótának titulált finn Heikki Kovalainen Yuichi Nakayamával alkotta a győztes páros a Fuji Speedwayen rendezett versenyen. A sorozat összetettbeli pontversenyének vezetését a Kazuya Oshima-Sho Tsuboi páros vette át a hétvégén.

Tudjátok, mennyit gurul 25 év alatt egy csapat?

A McLaren 25 éves partnerségét ünnepli a mai napon az Enkei felnigyártóval, ez alkalomból pedig azt is megosztották, hogy az eltelt idő közben mennyi kilométert is tettek meg a versenypályákon: "Az elmúlt 25 év alatt az Enkei felnijeinken több, mint ötmillió kilométert tettünk meg. Köszönjük nektek, hogy segítetek kihozni autóinkból a maximumot" - írta Twitter-oldalán a McLaren F1-es csapata.

Még hogy egy raliautó nem tud repülni! Bár nem esett jól a benne ülőknek...

Egy francia raliversenyen történt az alábbi eset - kis hiba, nagy repülés, nagy csattanás:

Autósport-világuralomra törne a McLaren vezére

Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója nem játszik kicsiben, így csapatát is szeretné minden fronton a csúcsra juttatni. Az IndyCarban már terjeszkedik a wokingi istálló, Brown pedig azt mondta a Sky Sportsnak, hogy a nagy terve a vezetői Tripla Korona: azt szeretné, hogy a csapata nyerje meg a Formula-1-es világbajnokságot, az Indy500-at (az IndyCar-bajnoksággal), valamint a Le Mans-i 24 órás versenyt is. "Ezt meg tudjuk csinálni a McLarennel, de valószínűleg kell hozzá húsz év" - mondta Brown.

"Én akarok lenni az első csapatfőnök, aki Tripla Koronát nyer, és ezért Fernando Alonsót kell hibáztatnom" - tette hozzá.

zak

fotó: dppi

Tizenhárom év telt el Hamilton rejtélyes interlagosi lelassulása óta, de még mindig sok a pusmorgás ezzel kapcsolatban…

A Formula Podcast legutóbbi adásában rengeteg téma előkerült, hiszen stábunk a hallgatói kérdésekre válaszolt. Többek között azt is kitárgyaltuk, hogy mit hallani még a mai napig Lewis Hamilton 13 évvel ezelőtti rejtélyes lelassulásáról...

Aki pedig nem akar lemaradni a podcasttal kapcsolatos fejleményekről, az csatlakozzon a Formula Podcast Facebook-csoportunkhoz!

 

 

ERC: Lukjanuk vezet, Herczig ötödik

A mindenkinek új, aszfaltos portugál futammal, a Rally Fafe Montelongóval folytatódott a Rali Európa-bajnokság 2020-as szezonja. Az egyébként is nehéz pályákat tovább bolondította, hogy folyamatosan változott az időjárás: hol esett, hol nem, hol vizesek voltak a pályák, hol nem, így a nap központjában a gumiválasztás áll.

Egyetlen ember nem zavartatta magát, Alekszej Lukjanuk, a 2018-as Európa-bajnok ugyanis végig hibátlanul autózott és bár voltak óvatosabb szakaszai, de ettől függetlenül abszolút magabiztosan haladt az élen - az első kört még csak három másodperccel nyerte, a második végére viszont 18 másodperc lett az előnye, innentől tudott egy kicsit lassítani. Viszont két fő riválisa bajba került: Craig Breen hibázott és kiütötte a Hyundai kerekét, Oliver Solbergnek pedig meghibásádott a motorja a Volkswagenben, így mindketten kiszálltak a dobogós csatából.

Lukjanuk ennek is köszönhetően félperces előnnyel nyerte a napot és úgy vághat neki a következőnek, hogy kényelmes helyzetben van - ha nem hibázik, nem kap defektet, nem lesz technikai gondja, akkor a kezében van a győzelem, ráadásul a bajnokságban csak Solberg volt hozzá közel, így jelentősen növelheti is az előnyét. Más kérdés, hogy a futam előtt azt jelentette be, hogy elfogyott a pénz, ha nem esik be új támogató, akkor ennyi volt számára a szezon...

Kiváló napot teljesített Herczig Norbert, akik végig a top tízben autóztak, jól választottak gumit, eltalálták a beállításokat és hibahatáron belül teljesítették a szakaszokat - ennek jutalma pedig egy nagyszerű eredmény, hiszen szombat este az abszolút hatodik és az ERC-értékelés ötödik helyén állnak.

Szintén kiemelendő teljesítményt nyújtott eddig az ifj. Érdi - Csökő páros, akik az ERC2-ben domináltak és minden szakaszt megnyertek, így tetemes előnnyel vezetik az értékelésüket és jó úton járnak az újabb győzelem felé.

Az eredmények itt megtekinthetők!

herczig fia erc

fotó: FIA/ERC

Ezt a kerékcsererekordot még a Red Bull szerelői sem döntik meg!

Ismét akcióban Terry Grant, autós kaszkadőr és számolatlan Guinness-rekord tulajdonosa: az alábbi videóban éppen a mozgó autón elvégzett leggyorsabb kerékcsere rekordját dönti meg. Mondjuk vicces, hogy pont azt az egy kereket cseréli le, amelyik nem is kopik!

Fastest Wheel Change On A Spinning Car - Guinness World Records

Changing a wheel on a donut spinning car - stuntman Terry Grant (UK) has no fear

Közzétette: Guinness World Records – 2020. szeptember 29., kedd

Nincs itt semmi látnivaló, csak egy teljesen átlagos versenyhétvége Danyiil Kvjattal

Az Alpha Tauri végigkísérte orosz pilótáját hazai nagydíjának péntekjén, az alábbi videó segítségével így bepillanthatunk Kvjat privát szférájába is - bár egyes pontokon azt kívántuk, bárcsak ne tettük volna!

Megvalósítható a 25 futamos versenynaptár? Igen! (az más kérdés, hogy jó ötlet-e…)

A Formula Podcast legutóbbi adásában rengeteg téma előkerült, hiszen stábunk a hallgatói kérdésekre válaszolt. Többek között azt is kitárgyaltuk, hogy mi történne, ha 25 futamos lenne a versenynaptár:

Aki pedig nem akar lemaradni a podcasttal kapcsolatos fejleményekről, az csatlakozzon a Formula Podcast Facebook-csoportunkhoz!

 

 

Az F1 azt kérdezi tőlünk, hogy melyik pilóta fakaszt minket legtöbbször mosolyra

Daniel Ricciardo? Lando Norris? Sebastian Vettel? Nektek ki a jelöltetek?

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Which F1 driver makes you smile the most? . #F1 #Formula1 #WorldSmileDay

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Hangolódjunk a Nürburgringre: 10 emlékezetes pillanat a pálya F1-es történetéből

Következőleg a Nürburgringre látogat a Formula-1 mezőnye, így a sorozat Youtube-csatornáján közzétettek egy videót a pálya tíz emlékezetes F1-es pillanatáról. A videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

A Honda kiszállása elgáncsolja a japánok F1-es reménységét is?

Yuki Tsunodát már-már az Alpha Tauri egyik ülésének fő esélyeseként kezdték emlegetni, hiszen a Honda támogatását élvező japán fiatal jól teljesít az F2-ben, a gyártó pedig nagyon szeretné, ha a nemzetnek lenne egy képviselője az F1-es pilóták között. Danyiil Kvjat ülése már erősen ingott, Tsunoda a hírek szerint az év végi teszten részt is vehetne az Alpha Taurinál - most viszont ez is erősen kérdéses. A Honda kiszállása kényelmetlen helyzetbe hozta a Red Bullt, akik így aligha akarnak segíteni - lehet, hogy innentől csak Tsunoda teljesítményén múlik, hogy mire megy? Csak mert az lehet, hogy kevés - ha a Red Bull tényleg Sergio Perezt akarja az első csapatba, akkor Pierre Gasly és Alex Albon ülhet az Alpha Tauriban, a többieknek pedig nincs hely...

tsunesz

fotó: dppi

Tízen fertőződtek meg koronavírussal az F1-ben - egy hét alatt

Az FIA pénteken este közölte, hogy az elmúlt egy hét folyamán 1822 koronavírus-tesztet végeztek el a Formula-1-es közegben, ebből pedig tíz embernél lett pozitív az eredmény. Mind a tíz érintett "külső" munkatárs, nem pilóta, vezető, vagy belső csapattag. Mindegyiküket elkülönítették és ez nem zavarja meg a szezon folytatását - sőt, hozzátették, hogy a tíz pozitív esethez nincs köze annak sem, hogy nézők voltak az Orosz Nagydíjon, mert ők az F1-e "buborékkal" nem érintkeztek.

f1_1

fotó: dppi

F3-as tesztre megy Leclerc öccse

Charles Leclerc öccse, Arthur már csatlakozott a Ferrari Akadémiához, de egyelőre regionális Formula-versenyeken indul - két hét múlva lesz húsz éves, úgyhogy van még ideje fejlődni. Most viszont lehetőséget kap egy Formula-3-as tesztre: jövő hétfőn és kedden a Prema csapatánál tesztelhet Barcelonában, ezt jelentette be közösségi oldalán.

pf3

A Honda legszebb F1-es pillanatai - videó

Az F1 készített összeállítást a váratlanul távozó japánok néhány emlékezetes pillanatából. A videó az F1 tulajdona, ezért vagy itt, vagy a Youtube-ra átkattintva tekinthető meg!

Szavazz: Honnan kerít motort a Red Bull 2022-re?

Talán már október 2-án megérkezett a hónap legváratlanabb F1-es híre: a Honda 2021 végével ismét kiszáll a sportból, motorbeszállító nélkül hagyva két jelenlegi csapatát, a Red Bullt és az Alpha Taurit. Az energiaitalosok állítják, ez nem veszélyezteti a sportban való maradásukat, ám jelen állás szerint igencsak beszűkülnek a lehetőségeik, hiszen kevesebb mint másfél évvel a 2022-es szezonkezdet előtt csak a mezőnyben jelenlévő három gyártó termékei közül választhatnának maguknak új partnert. Na de szerintetek mi fog történni?