DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 2. szombat

F2: Ferrari-védenc nyerte az utolsó futamot, Norris másodikként végzett a bajnokságban

Az Abu Dhabiban tartott sprintfutamon Antonio Fuoco a rajtnál az élre ugrott, és a vezetést a futam leintéséig megtartotta: a Ferrari akadémiájának olasz tagja harmadik győzelmét szerezte a szériában.

Lando Norris megszerezte a második pozíciót, miután a hajrában végrehajtott előzésével a dobogó alsó fokára taszította az ex-F1-es Roberto Merhit – hogy aztán a leintés után hibázzon és megforogjon. A Carlin pilótája a pontversenyben is második lett: Alexander Albon, aki bajnokesélyesként érkezett a szezonzáróra, végül csak harmadikként végzett az összetettben, miután a futamot nyolcadikként zárta. Norris ezüstérme azt jelenti, hogy a Formula-2 2018-as két legjobbja biztosan az F1-ben lesz: Norris a McLarennél, George Russell a Williamsnél.

A címét szombati főfutamon bebiztosító Russell negyedik helyen zárt. A friss pilóta nagyot mentett az első körös helyezkedés során, megúszva, hogy saját és Norris futama is véget érjen már az elején. A Red Bull neveltje, Dan Ticktum F2-es bemutatkozó hétvégéje pont fejeződött be, egy műszaki hiba állította meg Ardenjét.

  Versenyző Csapat Idő/Hátrány
1 Antonio Fuoco Charouz Racing System 42:48.729
2 Lando Norris Carlin 1.713
3 Roberto Merhi Campos Vexatec Racing 3.672
4 George Russell ART Grand Prix 8.548
5 Nyck de Vries Prema Theodore Racing 9.458
6 Louis Deletraz Charouz Racing System 11.05
7 Artem Markelov RUSSIAN TIME 12.96
8 Alexander Albon DAMS 15.047
9 Luca Ghiotto Campos Vexatec Racing 19.646
10 Sergio Sette Camara Carlin 23.052
11 Dorian Boccolacci MP Motorsport 24.429
12 Nirei Fukuzumi BWT Arden 27.843
13 Jack Aitken ART Grand Prix 30.535
14 Alessio Lorandi Trident 33.205
15 Nicholas Latifi DAMS 1:36.014
- Dan Ticktum BWT Arden kiesett
- Niko Kari MP Motorsport kiesett
- Tadasuke Makino RUSSIAN TIME kiesett
- Sean Gelael  Prema Theodore Racing kiesett
- Arjun Maini   nem indult

„Ma már minden a gumikról szól, 10 éve sokkal jobb volt” – mondták 1976-ban

„A gumik jelenleg nagyon kényes pontok; ha nem a pont megfelelő gumi kerül az autóra, sehol sem vagyunk. Tíz évvel ezelőtt a gumik tekintetében még sokkal nagyobb volt a mozgástér, és a versenyző képessége tehetett egy autót győztessé. Mostanra viszont a gumifejlesztés eljutott egy olyan szintre, hogy nagyon kíméletesen kell őket kezelni, mert így hozhatjuk ki a maximumot az autóból. Ha keményebben meghajtjuk az autót, csak lassabb lesz. Meg kell találnunk azt a nagyon keskeny határmezsgyét a vezetés során.”

Akár azt is gondolhatnánk, hogy ez az idézet Kimi Raikkönentől, Sebastian Vetteltől vagy Lewis Hamiltontól származik, pedig egyáltalán nem. Nem is napjainkban, hanem 44 évvel ezelőtt, 1976-ban hangzott el ez a mondat, amit a Shadow 1976-os pilótája, Tom Pryce nyilatkozott ebben a Dieter Rencken által fellelt interjúban.

Nos, az F1 kihívásai talán nem is változtak olyan sokat az évtizedek során, mint gondolnánk, és a gumik sem ebben az évtizedben váltak ilyen nehezen kezelhetővé…  

 

Nyaralás helyett nézz WRC-összefoglalót Dél-Törökországból!

Csodás, tengerközeli, hegyes-szikás tájakon versenyzett a Rali-világbajnokság a mögöttünk hagyott hétvégén a törökországi Marmaris környékén. Íme néhány emlékezetes pillanat a defektekkel teli vasárnapról.

Szerelői szemszög: mit teker, csavar és eszik egy F1-es csapattag?

Érdekes videó a Mercedes garázsából, ahol az egyik szerelő fejkamerát kapott a Magyar Nagydíj szombati szabadedzése és időmérője között, így szöveges magyarázat mellett figyelhetjük meg, hogyan is tölti egy az autók felkészítésén dolgozó csapattag a versenyhétvége talán legmozgalmasabb időszakát. 

Ralira cserélte az F1-et Michael Masi

Mindenkire ráfért már egy kis környezetváltás az F1-ben azok után, hogy a szezon 11 hétvége alatt lezavart 9 fordulóval indult, ám míg a versenyzők többnyire kikapcsolódással töltik az időt, amely során nem is gondolnak a versenyzésre, addig a Formula-1 versenyigazgatója igazi munkamániásként még most is egy autóversenyen járt, meglátogatta ugyanis a WRC hétvégi fordulóját, a Török Ralit. Az ausztrál szakembert az FIA biztonsági küldöttje és női szervezetének elnöke, a WRC egyetlen női futamgyőztese, Michele Mouton vezette körbe a helyszínen. Masi a felvezetőautóban ülve itt is belekóstolhatott a pályainspekcióba egy szakasz rajtja előtt.

EiRok36XcAA40_L

EiRonVGXgAEWbfY

EiRomcaWsAI1YzD

Sisakfóliával végezte ki üldözőjét Quartararo

Valószínűtlen körülmény okozta Jack Miller kiesését a MotoGP Emilia-Romagna-i Nagydíján. Az idén már többször is a győzelem közelében járó ausztrál a misanói verseny első körbeiben az 5. helyen haladva Fabio Quartararót üldözte, amikor egyszer csak tempót veszített alatta a Pramac Ducati. Miller tehetetlen volt, a 7. körben a bokszba hajtott és feladta a versenyt. Nem kellett azonban sokáig kutakodni, hogy kiderüljön, mi okozta a bajt: egy sisakfólia eltömítette a motor hűtésére szolgáló légbeömlőt, így az erőforrás túlmelegedett. A "vétkes" pedig nem bújkálhatott, hiszen a fólián rajta volt a 20-as rajtszám, ami Quartararóé. 

"Találtam valamit, ami a tiéd" - vetette oda riválisának Miller az Instagramon. 

119883886_330995644677852_4568759075221146092_n

Döbbenetes győzelmi mérleggel lett világbajnok az újonc a Supersport-vb-n

Andrea Locatelli idén igazolt át a Moto2-ből a Supersport-világbajnokságba, amelyet valósággal letarolt a tavalyi világbajnok alakulat, a Bardahl Yamaha színeiben. Rögtön az első futamát megnyerte még március 1-jén Phillip Islanden, s a koronavírus-járvány miatti szünet után sem volt megállás, így Barcelonába úgy érkezett meg, hogy már két fordulóval a vége előtt világbajnok lehet.

Ez végül a vasárnapi második versenyen össze is jött neki: az olasz 11-ből 10 futamot megnyert eddig idén, így behozhatatlan előnyre tett szert. És bizony az az egy „vereség” – ami egy 4. hely formájában nyilvánult meg – is nagyrészt az időjárásnak volt köszönhető, szombaton ugyanis hatalmas eső zúdult le a katalán pályára. Ezt meg is mutatjuk, ahogy Locatelli szezonjának legjobb pillanatait is:

A Toyota már idén ment egy kört Le Mans-ban jövő évi autójával

A még fejlesztés alatt álló Toyota GR Super Sport 2021-ben csatlakozik a Hosszútávú-világbajnokság új, az LMP1-et váltó Hypercar-kategóriájába, a lenyitható tetejűmodell pedig az idei Le Mans-i 24 órás előtt bemutatkozott a nyilvánosság előtt is a pályán. Az autót a kétszeres Le Mans-győztes Alexander Wurz vezette.

Ma délután Motorsporthíradó: kapcsoljatok 13 órakor a FIX TV-re!

Az Autósport és Formula Magazin Motorsporthíradójának szeptemberi adásában Horváth Péter, a Magyar Gokart Szövetség főtitkára volt a vendégünk, de szó esik többek között az Eger Raliról, a ralikrossz-ob kakucsi versenyéről, valamint a visszatérő WRC-ről is. Ne feledjétek: ma délután 13 óra, FIX TV!

afm-motorsporthirado

Összeszedtük Hamilton összes idei hibáját!

Kiosztottuk a félévi bizonyítványokat az F1-es pilóták számára legutóbbi podcastadásunkban: a listavezető Lewis Hamilton osztályzatánál nem sokat kellett gondolkodnunk, de megpróbálkoztunk a lehetetlennel és összeszedtük a brit összes hibáját a 2020-as idényből! A vonatkozó részt 1:21:06-tól hallgathatjátok:

 

Ha pedig nem akartok lemaradni a podcastokkal kapcsolatos fejleményekről, csatlakozzatok a Formula Podcast Facebook-csoportunkhoz!

 

Nem tudod tv-ben nézni a MotoGP-t? Segítünk!

A gyorsaságimotoros-világbajnokság küzdelmeinek közvetítési jogait az idén indult Aréna4 csatorna vásárolta meg, amely azonban sok szolgáltatónál még nem fogható, így a honlapjukon is elérhetővé teszik az élő adásokat. Ezt IDE vagy a képre kattintva lehet elérni – 10 órától már érdemes lesz bekapcsolódni, hiszen akkor rendezik a MotoE második versenyét Misanóban, majd a szokásos menetrendnek megfelelően 11:00-kor jön a Moto3, 12:20-kor a Moto2, 14:00-kor pedig a MotoGP futama.

motogp-stream

Új sportágból vett leckét Lando Norris

A McLaren fiatal pilótája saját bevallása szerint először próbálta ki a golfot, ahhoz képest az alábbi szuperlassított felvételen nem is tűnik annyira amatőrnek:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

1st lesson of golf today! I know it’s not amazing but it’s my 1st actual time playing golf seriously. What ya think?

Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés,

 

Melyik helyezésből hányat szerzett a Ferrari az 1000 futama során?

Ez is kiderül a Racing Statistics YouTube-csatorna legújabb látványos videografikájából: a kiesések persze toronymagasan vezetnek, viszont a célba érések közül nem győzelemből van a legtöbb…

 

Lopez olyan tettet hajthat végre Le Mans-ban, amire eddig csak ketten voltak képesek az autósport történetében

Matematikailag előfordulhat, hogy a #7-es számú Toyota már a mostani 24 órás versenyen, azaz a nyolcórás bahreini finálé előtt bebiztosítja a világbajnoki címet: ehhez az kell, hogy nyerjenek, és valahogy a testvérautó, a #8-as lecsússzon a dobogóról. Mindenesetre ha ez bekövetkezik, a #7-es trió egyik tagja, Jose Maria Lopez történelmi tettet érhet el: Petter Solberg és Fernando Alonso után ő lehet a harmadik az autósport történetében, aki két különböző szakágban is FIA-világbajnoki címet szerez. Lopez 2014 és 2016 között a Túraautó-világbajnokságon volt verhetetlen, így az argentin a WTCC-WEC duplát csinálhatja meg (ha ez most nem jön össze, Bahreinben akkor is esélye lesz rá), míg Solberg a WRC-WRX, Alonso pedig az F1-WEC párosításban hozta mindezt össze.

A jelenleg is zajló Le Mans-i 24 órást természetesen idén is végig közvetítjük szöveges-képes-videós formában, ehhez kattintsatok IDE!

lopez

Egy fél csordányi őz szaladt át a motorosok között Amerikában

Emlékszünk még arra az esetre, amikor Juan Pablo Montoyával közölték Spielbergben, hogy őz van a pályán? Nos, ezt megszorozhatjuk hárommal, és megkapjuk, ami a MotoAmericában történt a minap a Barber Motorsports Parkban: több jószág is jó ötletnek tartotta, hogy átszaladjon a pályán a motorosok között, akik mindkét fél szerencséjére egyet sem találtak el közülük…

 

Naná, hogy az F1-esek bakancslistáira vonatkozó kérdésre is Raikkönen adta a legjobb választ!

Mount Everest megmászása, Super Bowl, ejtőernyőzés – ez mind szerepelt a versenyzők válaszai között, amikor arról kérdezték őket, mi szerepel a bakancslistájukon, azaz mi az, amit szeretnének megtenni/kipróbálni az életben. Aztán jött Kimi Raikkönen, és alighanem mindenki kitalálja, mi volt a válasza…

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

What is on the bucket lists of the best drivers in the world? . Wait for Kimi's answer... . #F1 #Formula1 #Motorsports

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

 

Szerintetek ki nyújtotta eddig idén a leggyengébb teljesítményt?

Mivel túl vagyunk a szezon felén, podcaststábunk kiosztotta a félévi bizonyítványokat az F1-es mezőny számára. A leggyengébb osztályzatot nálunk Romain Grosjean kapta - a vonatkozó részt 7:38-tól hallgathatjátok meg, a Formula Podcast Facebook-csoportban pedig ti is érvelhettek, hogy jól állítottuk fel a ranglistát!

 

 

Nem akarsz lemaradni a MotoGP híreiről? Csatlakozz a Formula MotoGP csoporthoz!

Ha imádod a MotoGP-t, és értesülni akarsz a legfontosabb fejleményekről a gyorsaságimotoros-világbajnokság királykategóriája kapcsán, akkor itt a helyed: csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoporthoz IDE vagy a képre kattintva, hogy a honlapunkon megjelenő összes hírről és további extra információkról elsőként értesülj!

motogp-misano-dppi-2

Felismerik-e a ferrarisok csukott szemmel is, hogy hol járnak Mugellóban?

Sebastian Vettel és Charles Leclerc próbálta ki ezt: egyikük vezetett, a másikuk pedig igyekezett eltalálni, hol járnak a pályán és hogy mikor haladnak át a célvonalon. Persze azért trükköztek is szépen mindketten (a videó átkattintás után nézhető meg!):

 

Elrajtol a Le Mans-i 24 órás, de lesz többek között MotoGP is - mutatjuk a szombati programot

Sok mindenre érdemes lesz figyelni szombaton a motorsportot kedvelőknek, de a fő attrakció ezen a hétvégén mindenképpen a Le Mans-i 24 órás verseny. Íme a program szeptember 19-ére:

9:00-9:20 Superbike, harmadik szabadedzés

9:55-10:40 MotoGP, harmadik szabadedzés (Aréna4)

10:30-15:00 WRX, előfutamok

10:40-11:00 DTM, első időmérő

11:00-11:25 Superbike, Super Pole (19:25-től Eurosport 2)

13:30-14:30 DTM, első futam

13:30-14:00 MotoGP, negyedik szabadedzés (Aréna4)

14:00-14:40 Superbike, első futam (19:55-től Eurosport 2)

14:10-14:50 MotoGP, időmérő (Aréna4)

14:30 WEC, Le Mans-i 24 órás futam kezdete (Eurosport 1, az egészet végig élőben)

16:00-16:50 WRX, elődöntők és döntő

A teljes hétvégi menetrend itt elérhető!

lm

fotó: dppi

Kukázza az őszi-tavaszi naptárt a WEC, csak hat fordulóból áll a 2021-es szezon

Kiadta az előzetes 2021-es versenynaptárát a Hosszútávú-világbajnokság: a legfontosabb változás, hogy a korábbi bejelentésnek megfelelően mindössze néhány év után elhagyják azt a rendszert, mely szerint ősszel indul az évad és júniusban a Le Mans-i 24 órással ér véget (természetesen ez is a koronavírus-járvánnyal van összefüggésben).

Arra is számítani lehetett, hogy a költségek csökkentése miatt kevesebb versenyből áll majd a jövő évi menetrend, s ez így is lett, hiszen a WEC 2012-es indulása óta nem volt ilyen kevés, szám szerint hat forduló egyetlen szezonban. Az idény március közepén a sebringi 1000 mérföldessel indul, majd jön a spái 6 órás, megelőzve a június közepi időpontját visszakapó Le Mans-t. A szezon második felét három hatórás viadal alkotja, amelyeket sorban Monzában, Fujiban és Bahreinben fognak tartani – már amennyiben a pandémia majd ezt lehetővé teszi.

A WEC előzetes 2021-es naptára:

Március 19.: Sebringi 1000 mérföldes

Május 1.: Spái 6 órás

Június 12-13.: Le Mans-i 24 órás

Július 18.: Monzai 6 órás

Szeptember 26.: Fuji 6 órás

November 20.: Bahreini 6 órás

wec-dppi