DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 28. vasárnap

Jól jegyezze meg mindenki ezt a látványt, mert már nem sokáig lehet része benne

 

Bár a Lotus az USA Nagydíj szabadedzésén kipróbálja új orrát, idén még gyönyörködhetünk a sajátságos kialakításban. Jövőre azonban eltűnik az F1 egyik gyöngyszeme.

Aligha meglepő, ki lett az Év gyorsasági autóversenyzője az MNASZ-nél

Szombat este tartották az MNASZ gyorsasági szakágának év végi díjátadó gáláját, amelyen nem meglepő módon a WTCR-ben a szezonzáró előtt a bajnokságot vezető Michelisz Norbertet díjazták az Év autóversenyzője díjjal. (Ez itt lent a fotón persze még nem az, hanem az a trófea, amelyet a világkupa megnyerése esetén vihetne haza a magyar pilóta.)

michelisz-1

Abu Dhabiban már-már hagyomány a fánkkészítés

Na persze csak a versenypályán, Formula-1-es autóval! Tavaly ikonikus képsorok születtek Fernando Alonso búcsúztatásával, idén pedig Lewis Hamilton és Max Verstappen mutatta meg a közönségnek, milyen szaga is van az égett guminak.

 

5000 eurójába fájt a Toro Rossónak ez a kiengedés

Danyiil Kvjatot éppen akkor engedték ki a Q1-ben, amikor Romain Grosjean is érkezett, ezt pedig a felügyelők nem hagyták szó nélkül: 5000 eurós pénzbírságot róttak ki a Toro Rossóra. Mutatjuk mozgóképen is az incidenst:

 
 
 
View this post on Instagram
 
 

A

Lemaradtál az időmérőről? Mutatjuk a lényeget!

Itt a hivatalos összefoglaló a szezonzáró Abu Dhabi GP kvalifikációjáról – a videó a YouTube-ra átkattintva tekinthető meg!

 

Az év utolsó pole-köre az F1-ben – előadja: Lewis Hamilton

A hatszoros világbajnok hosszú hónapok gyenge sorozatát szakította meg szombaton – íme, a kör, amellyel mindezt megtette a szezonzárón (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):

 

Az MNASZ-elnök patronáltja is Williamst vezet a jövő héten

Alig ér véget az idei szezon, de kedden és szerdán már egy teszttel kezdik meg a felkészülést 2020-ra az F1-es csapatok Abu Dhabiban. A Williams már be is jelentette, kikkel vesz részt a kétnapos eseményen, s a két jövő évi pilóta, George Russell és Nicholas Latifi mellett Roy Nissany is lehetőséget kap. Az izraeli pilóta, akivel kapcsolatban érdekesség, hogy az MNASZ-elnök Oláh Gyárfás a menedzsere, az első nap délutánján és a második nap délelőttjén ülhet be az FW42-esbe. „Ez egy nagyszerű lehetőség, hogy a pályán szerezzek tapasztalatot egy jelenlegi F1-es autóval, és remélem, mindeközben a csapatot is lenyűgözhetem” – mondta el a tavaly a Formula-2-ben vitézkedő Nissany.

nissany-olah-1

Tilos nevetni! - a játék, amiben Ricciardónak esélye sincs

Ha az ember egyik pilótáját Daniel Ricciardónak hívják, akkor ez a legkegyetlenebb kihívás, ami elé állíthatja őt. Ricciardónak és Nico Hülkenbergnek a kezébe nyomtak egy köteg nagyon rossz viccet, a feladat pedig az volt, hogy egyiküknek sem szabad nevetni rajta. A többségük olyan angol szóvicc, ami magyarul nehezen átadható. Mint például az alábbi, ami az angol és a német keverésével játszik:

Tudod, miért nem szeretem a német kolbászokról szóló vicceket?

They are the wurst. (Ahol a wurst németül kolbász, a hasonlóan hangzó „they are the worst” pedig angolul azt jelenti, hogy „azok a legrosszabbak”.) 

Távozik a safety car, miközben a pályán még folyik a munka

Egy eléggé hajmeresztő szituáció a Formula-E múlt hétvégi Dirija ePrix-jének második futamáról: a versenyirányítás visszahívja a biztonsági autót, a következő képkockán pedig már az látható, hogy néhány kanyarral odébb a pályabírók még mindig az út közepén foglalatoskodnak Robin Frijns darura emelt Virginjével. Nagyon gyorsan jött is a teljes pályás sárga zászló, megelőzve a komolyabb bajokat.

Scot Elkins, a Formula-E versenyigazgatója magyarázta el a történteket a saját szemszögéből:

„Kapcsolatban álltunk a pályabírókkal, és mindenki azt mondta, hogy rendben lesz a dolog. Sajnos azonban valami a traktor útjába került, így amikor tolatni próbált, nem tudott teljesen visszamenni. Kommunikációs hiba történt, de nem hiszem, hogy arról a bizonyos akadályról bárki is tudott volna. Valóban kicsit necces helyzet volt, és nem örülünk neki, annak viszont igen, hogy a rendelkezésünkre álló eszközökkel sikerült közbelépni, és semmi rossz nem történt.”

19 éves hölgyversenyző nyert F4-es futamot Abu Dhabiban

Amna Al-Qubaisi előbb pole-pozíciót szerzett, majd onnan indulva a futamgyőzelmet is behúzta az Egyesült Arab Emírségek F4-es bajnokságának nem pontszerző versenyhétvégéjén. A 19 éves hölgy hazai pályán érte el ezt a történelmi sikert: az F1-es paddock legtöbbet látott figurái sem tudnak visszaemlékezni, mikor fordulhatott elő legutóbb, hogy nő állt a dobogó tetején egy F1-es hétvége betétfutamán.

Az emirátusokbeli testvérpár tabukat dönget a női egyenjogúság kérdésében az arab világban, hiszen Amna mellett húga, a nála két évvel fiatalabb Hamda Al-Qubaisi is ott volt a mezőnyben, na meg az a szaúdi Reema Juffali is, aki az elmúlt hétvégén a Formula-E betéteseményeként a Jaguar I-PACE eTrophy mezőnyében állt helyt nőként. 

Amna Al-Qubaisi az előző szezonban jelentkezett a W Seriesbe is, de aztán a felmérő előtt mégis visszavonta azt. És még ha az Arab Emírségek F4-es bajnoksága nem is a legerősebb mezőnyt vonultatja fel, ez a siker egy újabb lépés a maguknak az autósport téképén nagyobb figyelmet követelő hölgyversenyzők számára.

EKm_WLzWkAE6kmw

EKnIVVPWwAAR78Q

EKkacevWwAEVinN

Az FIA szerint ez volt az év akciója az F1-ben

A Nemzetközi Automobil Szövetség keresi az év leglátványosabb akcióját az autósportból. Minden nagy bajnokságból vagy szakágból jelöltek egy-egy pillanatot. Innentől a döntést a közönségre bízzák, a nyertes különdíjat kap az év végi FIA-gálán. Szavazni itt lehet.

Az F1-ből Charles Leclerc és Max Verstappen öldöklő silverstone-i párharcára esett a választás:

A fél mezőnynél kihúzta már a gyufát Magnussen

Sokat elmond a dán pilóta hírnevéről, hogy csak az elmúlt három évből sikerült összeállítani egy tízes listát a rá irányuló dühös rádióüzenetekből. Néhány példa:

Fernando Alonso: Micsoda idióta! Hülkenbergnek igaza van.

Sergio Perez: Emberek, mit művel Magnussen? Mi a fenét művel? Mindig ugyanazt csinálja! Annyira amatőr!

Charlec Leclerc: Magnussen hülye és mindig is az marad! Ez tény!

Nico Hülkenberg: Hát persze! Miért is nem lep meg?

Öt Ferrari-akadémista is lesz a Formula-2-ben

Gyakorlatilag már hemzsegnek a Maranello pártfogásában álló fiatal tehetségek a Formula-1 előszobájában: jövőre a Ferrari versenyzői akadémia nem kevesebb, mint öt tagja fog versenyezni a Formula-2-ben. Ők (a képen balról jobbra) Marcus Armstrong, Mick Schumacher, Callum Ilott, Giuliano Alesi, valamint a fotón nem szereplő Robert Svarcman lesznek.

Hárman második évüket kezdik meg, közülük egyedül Schumacher marad korábbi csapatánál, a Premánál. Ilott a Charouzról a Virtuosihoz igazol, Alesi a Tridenttől a HWA-hoz – ennek a helyzetnek a pikantériája, hogy a német istálló a Mercedes régi partnere, a Formula-E-csapatot is ők működtetik. A két újonc a Formula-3 első és második helyezettje: Svarcman a Premánál folytatja Schumacher oldalán (ezzel az istállóval lett bajnok az alacsonyabb szinten), Armstrong pedig az ART pilótája lesz. A Ferrari büszke lehet védencei fejlődésére, akkor azonban vélhetően gondban lesz, ha mind elkezdenek megérni az F1-re…

Egy magyar versenyzőt is jelölt az FIA az év akciója díjra

A Nemzetközi Automobil Szövetség keresi az év leglátványosabb akcióját az autósportból. Minden nagy bajnokságból vagy szakágból jelöltek egy-egy pillanatot. Innentől a döntést a közönségre bízzák, a nyertes különdíjat kap az év végi FIA-gálán. Szavazni itt lehet.

A rali Európa-bajnokságról meglepetésre honfitársunkra, Herczig Norbertre és küzdelmére az elemekkel esett a választás:

Így csapott össze a sivatagban Verstappen és Albon

A Red Bull továbbra is Red Bull-os dolgokat csinál.

Vettel összetörte, Bottas és Grosjean ütközött: a pénteki szabadedzések összefoglalója

Az oldalon szöveges beszámoló is található az első és második szabadedzésről, melyeken Valtteri Bottas futotta a leggyorsabb kört. (A videók átkattintás után indulnak.)

F2: Brazil pole a szezon utolsó időmérőjén, Schumacher a 10. helyen

A nap utolsó programja a Formula-2-es időmérő volt Abu Dhabiban. A bajnokság negyedik helyezettje, Sergio Sette Camara – aki nagyobb adag szerencsével második is lehet év végén – 1:49,751-es körével megszerezte a szombaton 15:45-kor startoló főfutam rajtelsőségét.

A brazilt segítette a Sean Gelael megforgása miatt lengetett sárga zászló az edzés végén. Callum Ilott 0,089 másodperc hátránnyal szerezte meg a második rajtkockát, őt a két Carlin, Louis Deletraz és Nobuharu Matsushita követte. A 2019-es bajnoki címet már bebiztosító Nyck de Vries hatodik helyet szerzett, egy pozícióval a Williams F1-es igazolása, Nicholas Latifi előtt, míg Mick Schumacher a 10. rajthelyezést szerezte meg.

  Versenyző Csapat Hátrány
1 Sergio Sette Camara DAMS 1m49.751
2 Callum Ilott Sauber Junior Team by Charouz 0.089
3 Louis Deletraz Carlin 0.180
4 Nobuharu Matsushita Carlin 0.406
5 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi 0.439
6 Nyck de Vries ART Grand Prix 0.537
7 Nicholas Latifi DAMS 0.552
8 Jack Aitken Campos Racing 0.769
9 Nikita Mazepin ART Grand Prix 0.867
10 Mick Schumacher Prema Racing 0.901
11 Luca Ghiotto UNI-Virtuosi 1.107
12 Giuliano Alesi Trident 1.169
13 Jordan King MP Motorsport 1.423
14 Artem Markelov BWT Arden 1.661
15 Matevos Isaakyan Sauber Junior Team by Charouz 1.771
16 Marino Sato Campos Racing 2.078
17 Sean Gelael Prema Racing 2.133
18 Christian Lundgaard Trident 2.389
19 Tatiana Calderon BWT Arden 2.661
20 Mahaveer Raghunathan MP Motorsport 3.612

Tíz emlékezetes pillanat Nico Hülkenbergtől

Az utolsó F1-es hétvégéjét teljesítő német pilótának azért voltak szép momentumai a sportban - az erről készített videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Bevonult a hadseregbe a DTM-pilóta Habsburg

„A tűzállót terepszínű ruhára cserélem egy időre. Decemberben megkezdem katonai szolgálatomat. Örülök, hogy valamit visszaadhatok a hazámnak. De nyugalom, nem hagyom, hogy túlságosan kihűljön az ülésem. 2020-ban visszatérek, valószínűleg jobb formában, mint bármikor, mert az osztrák hadsereg kiváló lehetőségeket kínál nekünk, sportolóknak” – írta a Twitterre a 22 éves Ferdinand Habsburg, aki amellett, hogy a DTM-ben az Aston Martin pilótája volt idén, hazája császári dinasztiájának leszármazottja, Ausztria (és Magyarország) utolsó uralkodójának dédunokája. Ausztriában továbbra is kötelező a sorkatonai szolgálat, 18 év felett hat hónapra kell bevonulni.

Zavargások miatt elmarad a jövő évi Chile Rali

A rendező országban uralkodó feszültségek miatt törölték a WRC 2020-as versenynaptárából a chilei versenyhétvégét. Kétszeresen is kellemetlen a kialakult helyzet, ugyanis a forduló ebben az évben került be a sorozat vérkeringésébe, ráadásul a jövő évi menetrendet részben miatta szervezték át.

A kormány a lakosság általános elégedetlensége és a durva tüntetéshullámok miatt döntött úgy, hogy ebben az évben jobb, ha nem költ ilyen eseményre az ország, azt azonban kihangsúlyozták, hogy a 2021-es idényben szeretnék újra megrendezni a ralit.

ogier-chile-201

Fotó: DPPI

Egy komoly változás jelent meg Hamilton autóján

A világbajnok ugyanis úgy döntött, hogy a szezonzáró Abu Dhabi hétvégén nem a megszokott #44-es, hanem a világbajnokhoz illő #1-es rajtszámot használja - az FIA pedig engedélyezte mindezt.