DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat

Tetszik a Formula-1 új logója? Szavazz!

Az Abu Dhabi Nagydíjon bemutatta újratervezett emblémáját a Formula-1. Ebben a galériában egy halom képet találtok róla, amely megkönnyíti a döntést: nektek bejön az új formavilág vagy sem?

 

Reagált az FIA új F1-es gumitenderére a Pirelli

Mint arról mi is írtunk, hétfőn az FIA bejelentette, hogy meghirdette a tendert a Formula-1 hivatalos egyedüli gumibeszállítói szerepkörére a 2025-től induló 3+1 éves időszakra. A legnagyobb esély természetesen arra van, hogy marad a Pirelli az F1 (és ezzel együtt a Formula-2 és a Formula-3) partnere is, most pedig az egyedüli gumibeszállítói posztot 2011 óta betöltő olasz gyártó rövid közleményben jelezte is, hogy érdekli a lehetőség – igaz, végleges döntést későbbre ígértek:

„Az FIA által meghatározott keretek szoros összhangban vannak a Pirelli motorsport-stratégiájával, s ezért nagy érdeklődésre tartanak számot. A Pirelli a végleges döntést a kiválasztási folyamatban való részvételről természetesen az FIA dokumentumának alapos áttanulmányozása után hozza meg” – írta a Pirelli.

A nagy kérdés persze az, hogy lesz-e a Pirellin kívül egyáltalán másik jelentkező is a posztra. Döntést június közepére ígért az FIA.

f1-pirelli

Nem fért bele az F1-es Red Bullba a Dakar-győztes motoros

Újabb promóciós videót készített a Red Bull Ausztráliában: egy RB7-est üldözött terepraliautójával a szintén Red Bull-támogatott, kétszeres Dakar-győztes motoros, de négy keréken is versenyző Toby Price. Az ízelítő videóban nem tűnik fel, de a leírás szerint a Red Bullt Daniel Ricciardo vezette.

Price maga is próbált beülni a Red Bullba, de a 188 centiméteres, 95 kilogrammos ausztrál egyszerűen nem fért bele az ülésbe…

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Toby Price (@tobyprice87) által megosztott bejegyzés

Raikkönen: Az F1-es és NASCAR-autó kicsit más

Hétvégén újra NASCAR-versenyen indul Kimi Raikkönen: a 2007-es világbajnok tavaly Watkins Glenben debütált a Cup Seriesben, ahol nyolcadik helyen is haladt, de a verseny kellemetlen véget ért, a balesetben megsérült csuklója. Ennek ellenére a finn visszatér a sorozatba, mégpedig egy ismerős helyszínen, Austinban.

„A tavalyi nagyszerű tapasztalat volt. Sajnos az eredmény nem az lett, amit vártunk, mivel belekerültünk egy balesetbe, de ez része a versenyzésnek” – idézi az Autosport Raikkönent. „Izgatott vagyok, hogy tehetek egy újabb próbát. Remélhetőleg ki fogunk maradni a nagy gondokból. Trükkös lesz, az biztos, de minél jobban benne vagyunk a hétvégében, annál könnyebb. Legalább van már elképzelésünk annak, hogyan közelítsük meg a hétvégét. Szerintem tavaly jó munkát végeztünk. Jobb eredményt ad majd az autó? Nem tudom, de remélem.”

„Segít, hogy ismerem a pályát, de az F1-es és a NASCAR-autó egy kicsit más érzet tekintetében. Emlékeznem kell, hogy sokkal kevesebb a leszorítóerő, amikor először kigurulok a bokszból” – poénkodott a finn, akinek egykori riválisa, Jenson Button is indul a versenyen három idei NASCAR-szereplése közül az elsőként.

Raikkönent ismét a Trackhouse Racing indítja – egyik csapattársa, Daniel Suarez elismerő szavakkal fogadta a finnt: „Kimi tehetsége világosan látható, nagyon gyorsan alkalmazkodott a NASCAR-ban versenyzéshez. Érdekes lesz látni, hogyan megy egy olyan pályán, ahol győzött a Formula-1-ben. Én arra számítok, hogy nagyon gyors lesz” – mondta Suarez.

„Xavi, előtte kellene szólnod!” – a legjobb szaúdi rádiózások

Későn megérkező információ Charles Leclerc-nél és George Russellnél, aggodalom és öröm a Red Bullnál – többek között ilyen üzenetváltások szerepelnek a dzsiddai csapatrádiós válogatásban, amely IDE vagy a képre kattintva tekinthető meg:

f1-radio-dzsidda

Ő játssza Sennát az új Netflix-sorozatban

A brazil Gabriel Leone formálja meg Ayrton Sennát a Netflix háromszoros világbajnokról szóló, Senna című fikciós drámában. A 29 éves színész elsősorban brazil sorozatokból és filmekből ismert, de az idén érkező Ferrari című filmben is felbukkan majd, Alfonso de Portago szerepében.

A Sennát, melyet a szintén brazil Vicente Amorim rendezi, eredetileg nyolcrészes sorozatnak tervezték 2022-es bemutatással, de a produkció csúszott, a végleges műsor hat nagyjából 60 perces részből áll, várhatóan 2024-es dátummal. A minisorozat Senna személyiségére és családi kapcsolataira összpontosít, de Amorim ígérete szerint szerepet kap benne a világbajnok összes F1-es autója is: a történet Angliában indul első versenyeivel és a tragikus imolai hétvégével fejeződik be.

Bottas sérülést gyanít a borzalmas dzsiddai futam után

Miközben a bahreini szezonnyitón még a nyolcadik helyen végzett, s ezzel a négy élcsapat mögött a legjobbként zárt Valtteri Bottas, az F1-es Szaúd-arábiai Nagydíjon pocsékul szerepelt: az időmérőn a Q2-ben ragadt, a futamon pedig egyáltalán nem volt meg a tempója, s utolsóként futott be a célba. A finn annyira küszködött, hogy szerinte ezt csak az autó sérülése magyarázhatta:

„Arra gyanakszom, hogy egy elég nagy törmelékdarabon hajthattam át az első körben a második és a negyedik kanyar között. Éreztem a padlólemez alól, szóval lehet, hogy volt némi sérülés – ez az egyetlen magyarázatom pillanatnyilag. Valami nem stimmelt, nagyon hosszúnak érződött a vasárnap. Kicsit komolyabbnak tűnt a gond, mint szombaton” – fogalmazott a RacingNews365.com hasábjain Bottas. Hozzátette: az egyetlen pozitívum, hogy szerinte az időmérőn nem volt nagyobb a lemaradásuk, mint Bahreinben, így az egykörös tempóban nem estek vissza. A csapattárs Guanyu Zhou egyébként 13. lett Dzsiddában.

f1-bottas-alfa-dzsidda

fotó: DPPI

„Korrekt döntés, de kár a kavarodásért” – Russell reagált Alonso visszakapott dobogójára

Az F1-es Szaúd-arábiai Nagydíj utáni legfőbb téma Fernando Alonso büntetés miatt elvett, majd visszaadott dobogós helyezése, amelynek részleteiről itt írtunk bővebben. Néhány óráig George Russell érezhette magát harmadiknak Dzsiddában, de már vasárnap is elmondta, hogy szerinte túl keményen büntették az Aston Martint, s Alonso érdemelte a pódiumot. Másfél nappal az események után a Mercedes pilótája most Twitteren reagált a végső döntésre:

„Akkor negyedik hely! Korrekt döntés született végül, de kár a rajongók és minden érintett szempontjából ezért a kavarodásért. Így is erős hétvégénk volt, folytassuk tovább!” – írta Russell a közösségi oldalán.

Kategóriagyőzelemmel indította a szezont a Nordschleifén Lengyel Ádám és Molnár Bendegúz

A hétvégén rendezték a Nürburgringi Hosszútávú Bajnokság (NLS) idénynyitóját, amelyen a Car Competition Racing Team magyar egysége, Lengyel Ádám és Molnár Bendegúz megnyerte a kategóriáját. A négyórás versenyt a 118 indulóból az összetett 63. helyen zárta a magyar páros a Nordschleifén.

A Ferrari lett az új Red Bull a bokszutcában? – videó

Akárcsak két hete Bahrienben, úgy most Dzsiddában is a Ferrari produkálta a leggyorsabb kerékcserét a futamon: Charles Leclerc bokszkiállása mindössze 2,1 másodpercet vett igénybe vasárnap. Érdekesség, hogy ezen a téren tavaly és már az azt megelőző években is a Red Bull jelentette leginkább az etalont, most viszont úgy fest, a Scuderia nagyot lépett előre ezen a téren, miközben a bikáknak be kellett érnie Szaúd-Arábiában a harmadik hellyel (az Alpine férkőzött még be eléjük) – bár aligha búslakodnak emiatt a kettős győzelmük fényében. Leclerc említett 2,1 másodperces szervizelése videón is megtekinthető:

Piastrit meglepte, hogy megsérült az autója a rajt utáni balesetben

Remek időmérőt futott Dzsiddában Oscar Piastri, aki második F1-es hétvégéjén a Q3-ba jutott a McLarennel. A pontszerzés esélye azonban már az első körben elszállt az újonc számára, amikor az első kanyar után összeért Pierre Gasly Alpine-jával: a kontakttól megsérült az első szárnya, így kénytelen volt meglátogatnia a bokszot. Az ausztrált meglepte, hogy autósérüléssel járt az ütközés: „Úgy gondolom, tipikus első kör, első kanyaros baleset volt. Nagyon kicsinek érződött a kontakt, ezért eléggé meg is lepődtem, hogy megsérült az autó” – idézi Piastrit a RaceFans.net szaklap.

A McLaren-pilóta így az utolsó pozícióból folytatta a versenyt, s végül további kerékcsere nélkül teljesítette a távot, amit a 15. helyen zárt. Elmondása szerint sokat tanult az akkumulátor kezeléséről, azt viszont nem tudta megállapítani, hogy valójában mire lehetett volna elég a tempója.

f1-piastri-dzsidda

Videón az a bizonyos utolsó kör, amivel Verstappen elhappolta a bónuszpontot Perez elől

A Red Bull dzsiddai kettős győzelmébe vegyült némi feszültség is annak kapcsán, hogy a 15. helyről egészen a másodikig felzárkózó Max Verstappen a futam utolsó körében elcsente a győztes Sergio Perez elől a leggyorsabb kört és az érte járó egy világbajnoki pontot. Perez a verseny után jelezte, hogy felül kell vizsgálniuk ennek kapcsán a csapaton belüli kommunikációt – bár Christian Horner csapatfőnök pedig arra utalt, hogy valójában a mexikói is nekidurálta magát, csak ő a hátrányát látván néhány kanyar után ezt feladta. Mindenesetre íme onboard kamerából a kör, aminek köszönhetően jelenleg Verstappen egy ponttal vezeti a vb-tabellát csapattársa előtt:

Ebből mém lehet: Alonso bekopogott a trófeájáért

A Szaúd-arábiai Nagydíj dobogóján még Fernando Alonso szorongatta a harmadik helyért járó serleget, büntetése után azonban George Russell kezébe vándorolt a trófea: ezt több fotó is megörökítette, melyek közül egyet a brit is kiposztolt a közösségi médiába. Az időbüntetést azonban visszavonták, ismét Alonso jogos tulajdona a kupa. A spanyol Russell említett bejegyzésére reagálva posztolt egy fergeteges, mémgyanús képet: bekopogott a Mercedes ajtaján, a trófeájáért jött…

„Továbbra is ő az egyik legközelebbi barátom” – Hamilton cáfolja, hogy haragban váltak volna el Angela Cullennel

Az F1-es Szaúd-arábiai Nagydíj hétvégéjének egyik fontos híre volt – amelyről a Formula.hu még a hivatalos megerősítés előtt, az elsők között számolt be –, hogy Lewis Hamilton és az őt kvázi mindenesként (mentorként, fizioterapeutaként, trénerként) segítő Angela Cullen útjai hét esztendő után elváltak. Toto Wolff Mercedes-főnök utalást tett rá, hogy Hamilton döntése volt a lépés, lapunk pedig olyan pletykákat is hallott, hogy nem volt teljesen viharmentes a különválás. Ennek azonban ellentmondani látszanak a hétszeres világbajnok szavai, aki Dzsiddában kijelentette, hogy továbbra is jóban vannak Cullennel:

„Ange és én jóban vagyunk. Az életének egy másfajta fázisán megy át. Továbbra is rendkívül közel vagyunk egymáshoz. Minden nap váltunk üzenetet egymással, rendkívüli mértékben támogat engem, ahogy én is őt. Roppant hálás vagyok, hogy itt volt mellettem a kalandom során, ő az egyik legközelebbi barátom, és továbbra is az marad” – idézi a RaceFans.net Hamiltont.

f1-hamilton-angela-cullen

Nem szerencse: a Haas első idei pontját szerezte Magnussen

A Bahreini Nagydíjon Nico Hülkenberg tizedik rajtpozíciója végül nem ért pontszerzést, Szaúd-Arábiában azonban a csapattársa, Kevin Magnussen az első tízig jutott: a dán mindössze négy körrel a leintés előtt vette át az utolsó pontszerző pozíciót Yuki Tsunodától.

„Sokat jelent a pont! Nem kezdődött a hétvégénk jól, de úgy tűnik, sikerült fordítanunk” – értékelte futamát Magnussen. „Sajnos volt az a gondunk a sebességváltóval az időmérőn, de a futamra elmúlt. Jó rajtot fogtunk és jól kezeltük a gumikat is, különösen a keményet, Tsunodánál régebbi abroncsokon voltam, amelyek kevésbé fogytak, így a végén megelőztem őt a pontért” – folytatta a dán. Nyolcadik csapatként így az AlphaTauri helyett a Haas szerzett pontot.

Günther Steiner kiemelte: a vasárnapi eredmény nem a szerencsén múlt. „Megvolt a tempónk, nem mázlival jutottunk idáig, hiszen mások jobb pozícióban voltak a biztonsági autónak köszönhetően. A pilóták azonban keményen küzdöttek és pontot szereztünk. Az egész csapat hibátlanul teljesített a hétvégén” – mondta Steiner, aki szerint Bahrein után nem tudták, hol állnak, most viszont már kijelenthető, a Haas tényező a pontszerzésért vívott küzdelemben.

Alonso hatalmas nevek mellé csatlakozott a századosok listáján

Ahogy arról már korábban többször is említést tettünk, Fernando Alonso belépett a legalább száz dobogós helyezést gyűjtő versenyzők illusztris társaságába, ahol nem kisebb nevek vannak, mint Lewis Hamilton, Michael Schumacher, Sebastian Vettel, Alain Prost és Kimi Raikkönen. Kérdés, előrébb tud-e lépni két pozíciót még idén.

 

 

NASCAR: Günther Steiner lesz az egyik kommentátor Austinban

A széria királykategóriája komoly hévége elé néz Austinban, hiszen olyan nagy nevek lesznek jelen a mezőnyben, mint az F1 világbajnokai, Jenson Button és Kimi Raikkönen, a Cup Series hétszeres bajnoka, Jimmie Johnson vagy éppen a sportautózás egyik legismertebb alakja, Jordan Taylor, aki a sérült Chase Elliott helyet ugrik majd be. Ennek meg kell adni a módját a tévés oldalon is, amire az amerikai FOX csatornájánál is gondoltak, így szakkommentátorként csatlakozik hozzájuk a Haas F1-es csapatának vezetője, Günther Steiner is, amit az előző hétvégén jelentettek be hivatalosan. A szakembernek már van személyes tapasztalata a NASCAR-ból igaz elég régről, hiszen még 2006 és 2008 között volt a Red Bull egykori csapatának technikai igazgatója. Most kommentátorként debütálhat, ráadásul olyan neves pilóták mellett, mint Clint Bowyer vagy éppen a 2004-es bajnok, Kurt Busch, aki valószínűleg még mindig reménykedik a visszatérés lehetőségében.

NASCAR: 58 éve nem történt olyan, mint az előző versenyhétvégén

Eddig a Cup Series minden futamán olyan pilóta tudott győzni, aki valamelyik Chevrolet volánja mögött ült, ám az Atlanta Motor Speedwayen jó esély volt arra, hogy ez a sorozat megszakad. A pálya ugyanis kifejezetten feküdt a Fordnak, amit mi sem bizonyított jobban, hogy a kvalifikáción egy 58 éve nem látott dolog történt, mivel az első nyolc helyre csak olyan versenyzők kerültek, akik a kék ovál autóit használják. Közülük is Joey Logano volt a leggyorsabb, a Team Penske örömét pedig az tette teljessé, hogy a második és a harmadik helyen is az ő pilótáik foglalhattak helyet. Austin Cindric került ugyanis még az első sorba, míg mögöttük Ryan Blaney is ott volt harmadik helyen. A negyedik pozícióból Brad Keselowski várhatta a rajtot, végül mindannyian főszereplővé váltak a végjátékban.

Az első szakaszt Logano, a másodikat pedig Cindric húzta be, de az igazán nagy izgalmak 69 körrel a vége előtt jöttek el. Ekkor már Kevin Harvick volt az élen, ám az öröme nem tarthatott sokáig, hiszen egy pillanatra hozzáért a mögötte autózó Ross Chastain, ez pedig elég volt ahhoz, hogy a 2014-es bajnok keresztbe álljon és nagy balesetet okozzon. 18 körrel később aztán jött az újabb dráma. Ekkor már Aric Almirola vezetett, mögötte pedig Kyle Larson ment kiváló tempót, de Almirola defektje mindkettejük versenyét tönkre tette, egyúttal egy szoros végjátékot idézett elő. Utóbbiban Keselowski és Logano külön párharcát láthattuk, de figyelni kellett az őket hátulról folyamatosan tologató versenyzőkre is. Az utolsó körben végül Logano csinált egy merész mozdulatot és a harmadik helyről sikerült úgy feljönnie a felső ívre, hogy a vezetést is átvette, majd megnyerte a futamot.

Folytatás a hétvégén Austinban, ahol két korábbi F1-es pilóta, Jenson Button és Kimi Raikkönen is a mezőnyben lesznek.

 

Itt a szezon második futamának összefoglalója

Megérkezett a Szaúd-arábiai Nagydíj nyolcperces összefoglalója, benne a legfontosabb történésekkel. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Legendás autót visz pályára a Brabham család

Azt a Brabham BT19-et hajtja majd meg az Adelaide-i Motorsport Fesztiválon a Brabham család, mellyel 1966-ban Sir Jack Brabham megnyerte a Formula-1-es világbajnokságot. A legendás autót a világbajnok fia, David és unokája, Sam fogja vezetni az előttünk álló hétvégén.


Fotó: DPPI

Paródia: Értekezlet az első futam után

A híres humorista, Conor Moore, aki több Formula-1-es videót is megosztott már, most előállt legújabb paródiájával. Az első versenyhétvégét követő értekezletet mutatja be a topcsapatoknál.