DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 25. csütörtök

Suzuka és az első kanyar

A hétvégén Suzukába érkezik a WTCC mezőnye, 2011-ben nem nagyon találták a helyüket a fiúk az első kanyarban.

Festményként kapta ajándékba pályafutása egyik legszebb pillanatát Pierre Gasly

Persze a 2020-as monzai győzelem némileg már elhomályosítja, de azért a 2019-es Brazil Nagydíjon a Toro Rossóval elért második hely is igencsak szép emlék lehet a fiatal francia számára, aki a befutónál ráadásul Lewis Hamiltont is lenyomta egy gyorsulási versenyben. Ezt a momentumot örökítette meg egy vászonfestmény, amelyet most Gasly meg is kapott ajándékba:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

PIERRE GASLY

Csodás lassított felvételek a Katalán Nagydíjról

Egykerekezések, esések, durva kanyarvételek - látványos montázst készített a MotoGP a szeptember végi Katalán GP-ről. Nem is szaporítjuk a szót, jöjjön a videó.

Grosjean balesetéből az IndyCar is tanulna

Romain Grosjean borzasztó bahreini balesetéből a Formula-1-en kívül az IndyCar is hasznos tanulságokat vonhat le - állítja az amerikai formulaautós sorozat elnöke. A két széria egy ideje annak ellenére osztja meg egymással tanulságait a legnagyobb ütközésekről, hogy az IndyCarban a vadászgépek pilótafülkéjére emlékeztető AeroScreen, az F1-ben pedig a nyitottabb glória védi a pilóták testi épségét. Az eltérő nézőpont azonban mindkét sorozat számára hasznos lehet.

Jaye Frye a Racer magazinnak arról beszélt, számukra elsősorban az autóból történő kiszállás folyamata az érdekes, ugyanis a pilóta csak úgy képes távozni a pilótafülkéből, ha előtte egy sor mozdulatot végrehajt. Az elnök szerint ez az terület, ahol életmentő másodperceket spórolhatnának. A széria szakértői természetesen az FIA vizsgálati eredményeire is kíváncsiak, amelyek később látnak napvilágot.

grosjean-baleset-tuz2020

Monza, Mikulás, TOP50: Visszanézhető a januári Autósport és Formula Magazin

December történéseit dolgozta fel az Autósport és Formula magazin első 2021-es adása: a WRC-szezonzárót, a Mikulás Ralit, valamint a TOP50 ranglista legutóbbi kiadását.

A Zengő Motorsporttal összefogva válik tehetségnevelő sorozattá a Hankook Racer Cup

Az Eurosport Hungary számolt be róla, hogy az eredetileg 2014-ben még RCM Cup néven létrejött, majd több átalakuláson átesett, a gyorsasági szakágból ralikrosszra váltó Hankook Racer Cup 2021-ben tehetségnevelő sorozatként folytatja működését. Méghozzá a Zengő Motorspottal együttműködve: a kötődési pont Kismarty-Lechner Gábor, aki 2020-ban a WTCR-ben is szerepelt a magyar istálló versenyzőjeként.

„2021-től 12 és 22 év közötti fiatalok indulhatnak csak a Hankook Racer Cup-ban” – mondta el Kismarty-Lechner, sőt már össze is állt a 14 fős mezőny, amely ráadásul olyan nevekkel lesz tele, amelyek elég jól hangzanak a magyar autósport világában, sőt öt lány is lesz az indulók között (példának okáért: Turán Frigyes lánya, Korda Erik és Botka Dávid lánya, Bagaméri László (Turán navigátora) fia). És bár ralikrosszban lesz továbbra is a Hankook Racer Cup – többek között a jóval kedvezőbb árkategória okán –, a bajnok majd egy TCR-autóval kap bizonyítási lehetőséget fődíjként.

hankook-rc

Közkívánatra rendezői változat készült a Török Nagydíj összefoglalójából

Izgalmas futamoknak nem voltunk híján a 2020-as F1-es szezon során, ezek közül pedig a Török Nagydíjat találták a legjobbnak a száguldó cirkusz nézői. Erre reagálva az F1 Youtube-oldalára felkerült a futam hosszabbra vágott összefoglalója, benne az összes látványos előzéssel, megpördüléssel és mindennel, ami emlékezetes volt. Jó szórakozást hozzá!

Ricciardo rejtett képessége: fél pályáról dobott kosarat

Úgy tűnik, az ausztrál akkor is feltalálná magát sportolóként, ha nem Formula-1-es versenyző lenne…

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés

„Sírni fogok!” – nem akármilyen meglepetés várta otthon a Repsol új motorosát

A Repsol Honda még az előző idény rajtja előtt úgy döntött, hogy nem tartja meg gyári csapatában Alex Marquezt (őt átrakta az LCR-hez a távozó Cal Crutchlow helyére), hanem megszerezték a helyére Pol Espargarót, így a KTM-től érkező spanyol lesz – a remélhetőleg felgyógyuló – Marc Marquez új társa 2021-ben. Nem sokkal újév után pedig az istálló meglepetéssel kedveskedett a korábbi Moto2-es világbajnoknak, aki edzéséből hazatérve egy #44-es rajtszámmal ellátott Repsol Honda MotoGP-gépet talált a kertjében.

„Sírni fogok!” – mondta Espargaro. „Wow, sosem találtam volna ezt ki, hihetetlen… Örökre itt szeretném tartani! Nagyszerűen néz ki rajta a #44-es. Rengeteget dolgoztam azért, hogy itt láthassam ezt a számot. Ez a motor, ezek a színek voltak mindig a fő riválisaink és célpontunk. Rengetegszer álmodtam erről a pillanatról, hogy ezeket a színeket viselhessem. Lehet, hogy ma ebben alszom!”

Már az első benyomását is megszerezte a motorról, amelyet februárban a sepangi teszten próbálhat ki elsőként, ha a koronavírus-járvány is lehetővé teszi annak megrendezését: „Kicsit szűkebb, mint gondoltam.”

Latifi legnagyobb fájdalma 2020-ból, hogy kifelejtették őt a Twitch-kvartettből

Kik azok az F1-es pilóták, akik eszünkbe jutnak, ha a világjárvány közbeni streamelés kerül szóba? Majd' háromnegyed év távlatából a haját leborotváló Lando Norris, a banánnak öltöző Charles Leclerc, valamint a folyton balesetező Alex Albon és George Russell neve maradt meg a fejünkben, pedig a világjárvány kitörését követő kényszerszünet alatt szinte az egész mezőny regisztrált Twitch-re. Az elsők közé tartozott Nicholas Latifi, aki a Williams legutóbbi videójában az újévi fogadalmak kapcsán panaszolta el csapattársának, Russellnek a fájdalmát: hiába volt az F1-es mezőny úttörője, a jól hangzó Twitch-kvartettből valahogy kifelejtették őt.

A párost egyébként szokatlan újévi fogadalmakra kértek: az volt a feladatuk, hogy a másik elé tűzzenek ki valamilyen célt. Latifi arra kérte Russellt, posztoljon kevesebb félmeztelen fotót magáról, Russell pedig azzal vágott vissza, hogy akkor Latifi "csalós", futamhétvége utáni nasizós napja mostantól tartson 48 órán keresztül, hátha az így felszedett dekáktól lassabb lesz a pályán.

Izgatottság, energia, érdeklődés: februárban jön az Aston Martin

Az Aston Martin F1 Team azt jelentette be, hogy februárban egy bemutató keretein fogja a közvélemény elé tárni 2021-es autóját és egyben új festését is, amely a várakozások szerint a gyár zöld színeit fogja felvenni a Racing Point eddigi rózsaszínje után. Pontos dátumot egyelőre nem közöltek, Otmar Szafnauer csapatfőnök viszont elmondta, hogy soha korábban nem látott energiát, elkötelezettséget, bizonyítási vágyat érez csapatán most, hogy egy nagy autógyártót képviselhetnek. Hozzátette, hogy egy éve készülnek erre és érzik azt is, hogy mekkora körülöttük az érdeklődés.

Az egyelőre nem vált hivatalossá, hogy lesz-e új főszponzor és hogy mi lesz a BWT sorsa, az viszont biztos, hogy a hivatalos nevezési listán a cég neve kikerült a csapat nevéből.

aston

Sportszerűen búcsúzik a Renault Ricciardótól, akire már feltették a „McLaren-sapkát”

Január 1-jétől hatályát vesztette Daniel Ricciardo szerződése a Renault-val, ettől a naptól fogva a McLaren pilótájának számít. Korábbi csapata sportszerűen búcsúzott tőle:

„A legjobbakat kívánjuk Danielnek új csapatával. Alig várjuk, hogy újra a papajákkal versenyezzünk!” – írta Twitteren az istálló, mellékelve egy mókás képet, amelyen Ricciardo renault-s sapkájára ragasztották a kézzel írt McLaren feliratot. 

Új bizniszbe vág az F1-ből dicstelenül távozó Mercedes-főnök

Hosszú idő után újra hallatott magáról Paddy Lowe, aki a Mercedes-dominancia egyik kulcsemberének számított az első években műszaki főnökként, csapatváltását követően azonban eltűnt a süllyesztőben. Három vb-cím után 2017 elején Lowe úgy döntött, új kihívást vállal és a Williamst juttatja vissza a csúcsra. A csapat azonban épp ellenkező előjellel, mélyrepülésbe kezdett, így Lowe két év után távozott az istállótól és 32 év után a Formula-1-ből is. (Pályafutását a Williamsnél kezdte, majd két évtizedet töltött a McLarennél.)

A jelek szerint Lowe végleg lemondott a Formula-1-ről, ugyanis Zero Petroleum néven indított új vállalkozást, amelynek alapítója és igazgatója. A cég célja szintetikus szénhidrogének előállítása, amit a jövő üzemanyagának tartanak.

Fotó: ATP

A legnagyobb bajnokoknak a szemétszedés sem derogál

A Formula-E több versenyzője is prezentálta már, hogy nemcsak a pályán, hanem azon kívül is magukénak érzik a környezettudatosságot. A hetedik szezon januárra tervezett santiagói nyitányának elhalasztása révén pedig a kétszeres bajnok Jean-Eric Vergne-re is rászabadult némi nem várt szabadidő, amit a francia a tengerparton töltött, ám nem strandolással.

"Elkezdtem összeszedni a strandon az ott hagyott műanyagot, és nagyon rövid idő alatt sokan csatlakoztak hozzám. Egy óra alatt telepakoltuk a zsákokat az emberek által a természetben szétszórt szeméttel. Mi lenne, ha mindannyian így járnánk el? Köszönet azoknak, akik takarítanak és tisztelettudóak" - írta közösségi oldalán egy zsák szemét mellé a DS Techeetah versenyzője.

Nemrég egyébként Sebastian Vettel is beszélt arról, hogy olykor összeszedi a szemetet a felelőtlen embertársai után.

Versenyző még nem örült úgy egy új angol szó megtanulásának, mint Ocon

Nehéz kiejtésű angol szavakat mutogatott a Renault Esteban Oconnak, és bár egy-két esetben megsértődött azon, hogy a csapat ennyire aluledukáltnak gondolja, azért többnyire jól szórakozott, főleg a hedgehog (sün) és a squirrel (mókus) szavak hallatán.

Mentés másként – amikor az F1-esek szembeszálltak a fizikával

Max Verstappen látványos és sikeres ellenkormányzási mozdulataiból biztosan mindenki fel tud idézni legalább egyet, de alighanem arra is sokan emlékeznek, amikor Sebastian Vettel, mintha csak varázsolna, centikre a célegyenes falától forga meg piruettező Red Bullját a Hungaroringen. Az alábbi videó sok ehhez hasonló mozdulatot tartalmaz. 

Epikus pillanatok a rali világából – ez jó sok mindent jelent

Nagy ugratások, még nagyobb mentések, hajszálon múló elütések, ijesztő balesetek és vicces helyzetek egyaránt kerültek ebbe a WRC és más raliversenyek felvételeiből merítő válogatásba.

A számok, amik örökké a Schumacher-Ferrari párost jelentik

Bár Lewis Hamilton már az egyazon csapattal jegyzett sikereket illetően is lehagyta néhány mutatóban Michael Schumachert, a legendás vörös korszak eredményei sohasem merülhetnek hományba. A Ferrari a közösen töltött 11 év eredménylajstromával köszönti 52. születésnapján egykori versenyzőjét. 

EqjxVaOXIAAz71R

A címvédő már az első napon elkolbászolt a Dakaron

A szombati prológ után hivatalosan vasárnap kezdődött meg a 2021-es Dakar Rali a Dzsidda és Bisa közötti 277 kilométeres gyorsasági szakasszal, amely máris komoly kihívás elé állította a résztvevőket. A két hondás esélyes, a tavalyi győztes Ricky Brabec és Joan Barreda Bort már el is tévedtek az alkalommal, az alábbi videóban éppen a helyes irányt igyekszenek megfejteni.

 

Közben a magyar motorosok az első tapasztalatokról beszéltek a Pannon RTV-nek még a prológ után:

Damon Hill szerint Hamilton egy dologban sebezhető, míg például Alonso nem az

Damon Hill, 1996 Formula-1-es világbajnoka szerint az F1-es pilóták nagy része kellően magabiztos ahhoz, hogy ebből az állapotából semmi sem billenti ki. "Vannak olyanok, mint például Fernando Alonso, aki egy villanásnyi gyengeséget sem mutat, ő hihetetlen. Vannak olyanok, mint Daniel Ricciardo, akik egyszerűen csak nagyon jól érzik magukat a bőrükben. Viszont vannak olyan versenyzők, akik egy kicsit sebezhetőnek tűnnek, például ha valami rosszat mondunk - Lewis Hamilton is ide tartozik, de ő olyan tehetséges, hogy ezzel ellensúlyozza" - mondta Hill az In The Pink podcastnek.

00118023_026

fotó: dppi

Még csak az év harmadik napjánál járunk, de máris itt az AFM idei első tv-adása

Vasárnap délben mindenki kapcsoljon a Spíler1 TV-re, hiszen ekkor kerül műsorra az Autósport és Formula magazin első 2021-es adása, benne többek között a Mikulás Ralival, WRC-vel és a Top 50 Magyar Autóversenyző listájával.

afm-spiler-1