Elkészült a szezon leghíresebb futamgyőztesének agyagportréja
https://formula.hu/parc-ferme/12060
Az Indy 500 győzteséről van szó, akit az év hátralévő részében mindig a tenyerén hordoz az USA autósportjának világa. A győztes arcképe hagyományosan mindig rákerül a Borg-Warner trófeára, vagyis a futamot megnyerő pilótának járó hatalmas serlegre. Idén tehát Alexander Rossinak kellett modellt ülnie, amíg az IndyCar agyagszobrásza, Will Behrends megalkotta arcképének szinte tökéletes mását. A már Rossi fejével kibővített új Borg-Warner trófeát december 7-én mutatják be.


Ötszörös Dakar-győztest igazolt a Red Bull
https://formula.hu/parc-ferme/24139
Cyril Despres eddig öt alkalommal nyerte meg a Dakart, mindannyiszor motorral, mind az öt sikerét 2005 és 2013 között szerezte - utána áttért az autókra, azzal a legjobb eredménye a 2017-es harmadik hely volt. A rendkívül rutinos versenyzőt a Red Bull igazolta le a 2020-as Dakarra, először csak mentorként a side-by-side kategóriás csapatához (Overdrive), ám most bejelentették, hogy Despres rajthoz is fog állni az OT3-mal - saját bevallása szerint meglepően stabil a technika, erős a motorja és szívesen versenyzik vele. A 45 éves legenda Seth Quintero helyét veszi át a hétvégén rajtoló futamon.

fotó: dppi
A világ legmagasabb épülete is Dakar-színűbe öltözött
https://formula.hu/parc-ferme/24135
Bár a január 5-én startoló Dakar Rali kizárólag Szaúd-Arábia területén zajlik majd, a helyszínváltozás az Arab-félsziget más lakóit is lázba hozta. Az útvonal a jövőben más országokba, például az Egyesült Arab Emírségekbe is bekanyarodhat, ahol kicsit már most is magukénak érzik a versenyt: a Dubajban található Burj Khalifa, a világ legmagasabb épülete híres fényjátékai/vetítései közé egy Dakar-tematikájút is bevett.
The Dakar 2020 lights up the Burj Khalifa This is sure to be a Dakar like never before!
— Dakar Saudi Arabia (@Dakarinsaudi_en) December 27, 2019
#DakarRally x #DakarInSaudi x #Dakar2020pic.twitter.com/KJtzUpw2fi
Videó: Jean Todt megemlékezett az autósport 2019-ben elhunyt tagjairól
https://formula.hu/parc-ferme/24132
Az FIA elnöke Anthoine Hubert, Charlie Whiting és Niki Lauda mellett fejet hajt többek között a Volkswagen vezérigazgatója és a Dams alapítója előtt is.
On this last day of the year, my tribute to those lost from the @FIA family in 2019 : pic.twitter.com/VrzAkLRx8d
— Jean Todt (@JeanTodt) December 31, 2019
Minden autósport-rajongónak kötelező egy ilyen karácsonyfa egyszer az életben
https://formula.hu/parc-ferme/24136
Sujtás helyett versenypálya legyen a dísz!
The Greatest Of All Time.
— (@mikewarburton) December 25, 2019
#joinin
pic.twitter.com/5UMYOgD0hm
Bemutatta új logóját az F1
https://formula.hu/parc-ferme/24140
A hetvenedik évfordulóra egy speciális logóval jelentkezett a Formula-1: a sorozat ezzel ünnepli ezt a kerek számot és január hatodikától minden hivatalos platformon ezt fogja majd használni.



Fotók: így várta 2020-at a Raikkönen család
https://formula.hu/parc-ferme/24138
A Jégember posztolt néhány képett közösségi oldalán a családja utolsó 2019-es napjáról:
Pokolian jól szól a Supra versenyváltozata
https://formula.hu/parc-ferme/24134
A Toyota már pályán teszteli a legendás típus új GT-változatát, amit a Super GT 2020-as szezonjában fog versenyeztetni. Az utcai változathoz képest a legszembetűnőbb a tetemes méretű hátsó szárny, a komoly szélesítés és nem elhanyagolható az óriási diffúzor sem. A motorháztető alatt a beszámolók szerint egy V8-as blokk teljesít szolgálatot, így a hangja kellően undok lett.
Hangszerdobozban szökhetett ki Japánból a Renault korábbi elnöke
https://formula.hu/parc-ferme/24133
A Renault és a Nissan korábbi első embere, Carlos Ghosn nem élete legdicsőbb időszakát éli, hiszen 2018-ban súlyos pénzügyi visszaélések miatt Japánban őrizetbe vették őt, és bírósági tárgyalásai azóta is tartanak. A 65 éves üzletember azonban a jelek szerint megunta ezeket, hiszen újabban már Libanonból küldött világgá egy közleményt, amelyben bejelenti, hogy sikeresen megszökött, mert nem akart tovább túsza lenni "a romlott japán igazságügyi rendszernek, amely diszkriminációra, megbélyegzésre alapul, és semmibe veszi az emberi jogokat". Ghosn hármas állampolgár, francia, brazil és libanoni útlevéllel is rendelkezik, ügyvéde azonban megerősítette, hogy minden dokumentum továbbra is a jogászok birtokában van. A menekülés módja így felettébb érdekes: a libanoni MTV televízió értesülései szerint Ghosn egy hangszerdobozba rejtőzve menekült el egy regionális japán repülőtérről. Libanonba törökországi átszállással érkezett, az országba pedig már francia papírokkal érkezett, a feltételezések szerint valamelyik biztonsági szolgálat emberei segítettek neki.

Egy érzelmes videóval tekint vissza 2019-re a McLaren
https://formula.hu/parc-ferme/24131
Egy gyötrelmes időszak után idén fontos szezonja volt a McLarennek, hiszen végre beértek a kőkemény munka első gyümölcsei. 2019-re biztosan vízválasztó évként fognak tekinteni, amit tükröz az alábbi visszatekintő videó is.
A memorable year shared with extraordinary people. We'll never forget you, 2019. #FearlesslyForward pic.twitter.com/jTEkAjCAMk
— McLaren (@McLarenF1) December 31, 2019
Michelisz Norbi évtizede: az első győzelemtől a bajnoki címig
https://formula.hu/parc-ferme/24130
2019 végén Michelisz Norbert is összegezte, mi történt vele az elmúlt tíz év folyamán. Röviden: meghódította a túraautózást. 2010-ben (újoncként) első WTCC-futamgyőzelmét szerezte Makaóban, tíz évvel később a WTCR trónjára ült.
Kik voltak az egyes évtizedek legsikeresebb F1-es pilótái?
https://formula.hu/parc-ferme/24129
1950-es évek: 1. Juan Manuel Fangio (24 futamgyőzelem, 5 vb-cím), 2. Alberto Ascari (13 futamgyőzelem, 2 vb-cím), 3. Stirling Moss (12 futamgyőzelem, 0 vb-cím)
1960-as évek: 1. Jim Clark (25 futamgyőzelem, 2 vb-cím), 2. Graham Hill (14 futamgyőzelem, 2 vb-cím), 3. Jack Brabham (11 futamgyőzelem, 2 vb-cím)
1970-es évek: 1. Niki Lauda (17 futamgyőzelem, 2 vb-cím), 2. Jackie Stewart (16 futamgyőzelem, 2 vb-cím), 3. Emerson Fittipaldi (14 futamgyőzelem, 2 vb-cím)
1980-as évek: 1. Alain Prost (39 futamgyőzelem, 2 vb-cím), 2. Nelson Piquet (20 futamgyőzelem, 3 vb-cím), 3. Ayrton Senna (20 futamgyőzelem, 1 vb-cím)
1990-es évek: 1. Michael Schumacher (35 futamgyőzelem, 2 vb-cím), 2. Damon Hill (22 futamgyőzelem, 1 vb-cím), 3. Ayrton Senna (21 futamgyőzelem, 2 vb-cím)
2000-es évek: 1. Michael Schumacher (56 futamgyőzelem, 5 vb-cím), 2. Fernando Alonso (21 futamgyőzelem, 2 vb-cím), 3. Kimi Raikkönen (18 futamgyőzelem, 1 vb-cím)
2010-es évek: 1. Lewis Hamilton (73 futamgyőzelem, 5 vb-cím), 2. Sebastian Vettel (48 futamgyőzelem, 4 vb-cím) 3. Nico Rosberg (23 futamgyőzelem, 1 vb-cím).
(adatok a Formula1.com alapján)

Erre a fiatal tehetségre érdemes lesz odafigyelni a Formula-3-ban
https://formula.hu/parc-ferme/24128
Csupán 16 éves francia pilóta csatlakozik az FIA Formula-3 rajtrácsához 2020-ban: Théo Pourchaire az ART pilótája lesz. A nemzetközi bajnokság indokolt következő lépcsőfok az ifjú tehetség számára, aki két formulaautós évében eddig mindent megnyert: 2018-ban a francia Formula-4 újoncbajnokságát 21-ből 16 első hellyel (abszolútban is nyert futamot, de elsőévesként pontokat nem kapott), 2019-ben pedig a német Formula-4-et. Érdemes lesz figyelni rá az F3-as mezőnyben, melynek idei legjobbjai fellépnek az F2-be.

Már síszemüveg is viseli Lewis Hamilton nevét
https://formula.hu/parc-ferme/24127
Megjött a Formula-1-es világbajnok Police-szal közös napszemüveg-kollekciójának (Police X Lewis) legújabb darabja, egy síszemüveg. Hamilton büszke a csapat munkájának gyümölcsére, és jó érzéssel tölti el, hogy barátai is hordják a kiegészítőt.
Látványos képen Leclerc első ferraris eredményei
https://formula.hu/parc-ferme/24125
Egy ilyen debütáló szezont valószínűleg előre elfogadott volna.
Seven pole positions and two race wins in his debut season for @ScuderiaFerrari
— Formula 1 (@F1) December 30, 2019
What was your favourite @Charles_Leclerc memory from 2019?#F1 pic.twitter.com/RBynumdPQ7
Guerrieri megelőzte Micheliszt a legjobb túraautósok listáján
https://formula.hu/parc-ferme/24124
Az elismert szakportál hírében álló TouringCarTimes is összeállította saját toplistáját az idei év legjobb túraautó-versenyzőiről. Hazánk legsikeresebbje, Michelisz Norbert a negyedik helyre sorolták azzal a magyarázattal, hogy bár nem ő volt a leggyorsabb, de a szezon előrehaladtával stabilan közelített a világkupa megnyerése felé. Főleg a szezonja második felét emelték ki, amely során ő volt a legkiegyensúlyozottabb versenyző, így "megérdemelten" koronázták bajnokká.
Norbi előtt legnagyobb riválisa, Esteban Guerrieri lett a harmadik, akiről a lista megalkotói kiemelték, hogy csapattársak segítsége nélkül is kis híján bajnok lett, ami sokat elárul képességeiről. A második az ausztrál Supercars sorozatban Lewis Hamilton-szintű dominanciát produkáló Scott McLaughlin, az első pedig a BTCC győztese, Colin Turkington lett. Az első tíz helyezett listája itt elérhető.

Nem kért kiemelt státuszt új csapatánál a hatszoros világbajnok, ki akarja érdemelni
https://formula.hu/parc-ferme/24121
Sebastien Ogier az utóbbi években többször is kiemelt helyzetben volt az aktuális csapatánál, az ő egyéni vb-címe érdekében a társak jó pár esetben áldoztak fel pontokat, helyezéseket azért, hogy jobb rajtpozícióhoz, vagy esetleg egy-két plusz ponthoz segítség a francia klasszist. A hatszoros világbajnok most a Toyotához igazolt, ahol ez nem igazán jellemző, Ogier pedig el is mondta, hogy semmit ilyet nem vár - legalábbis egyelőre.
"Nem azon gondolkodok, hogy hogyan segíthetnek nekem a csapattársaim, hanem arra, hogy én jól végezzem a munkám. A szezon elején sosem kértem, hogy én lehessek az egyes számú pilóta, ilyenkor mindenki ugyanolyan esélyeket érdemel. Aztán később a történések alapján változhat a stratégia" - magyarázta Ogier, aki azt szeretné, hogy ha a szezon elején (szokás szerint) olyan előnybe kerülne, hogy később az esetleges taktikai utasítás már egyértelmű legyen.
Ogier csapattársa egyébként az újonc Kalle Rovanpera, valamint az az Elfyn Evans lesz, aki két éve volt már egy csapatban a franciával az M-Sportnál és akkor is bőven segítette rutinosabb társát.

fotó: dppi
A Hungaroring közönségével dicsekedett a Williams
https://formula.hu/parc-ferme/24122
Elvégre a pilótájuk nem kap akárhol akkora támogatást, mint hazánkban.
Turning up the volume to 11
— ROKiT WILLIAMS RACING (@WilliamsRacing) December 30, 2019
The incredible support for Robert at the Hungaroring pic.twitter.com/UxLrohazRs
Qualisport: Áldással az Africa Eco Race-re
https://formula.hu/parc-ferme/24123
"Megerősödve vág neki a 2020-as Africa Eco Race-nek a Qualisport Racing: ma délelőtt a meglátogatta a különítmény dunaszentbenedeki főhadiszállását járt Pata Jenő Gábor, a település plébánosa, aki áldást adott a versenytrióra, az asszisztencia-stábra, valamint a Scania Qualisport Torpedo versenykamionra is. A legnagyobb afrikai maratonra egy évnyi kihagyással visszatérő alakulat tagjai már nagyon várják, hogy útnak induljanak a január 4-én Monacóban kezdődő megmérettetésre!" - írja a Qualisport Facebook-oldala.

Hányan maradtak a tíz évvel ezelőtti F1-es mezőnyből?
https://formula.hu/parc-ferme/24120
Íme egy fotó a 2010-es szezont megkezdő F1-es mezőnyről - hányan maradtak, hány név merült feledésbe?
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ők voltak a 2010-es évek legrosszabb F1-es pilótái?
https://formula.hu/parc-ferme/24119
Egy Youtube-csatorna gyűjtött össze tíz nevet - nálatok hogy nézne ki a lista?