DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. július 16. kedd
Off-road

Baleset miatt törölték a magyar terepralifutamot

Szombaton baleset miatt félbeszakadt a magyar határtól nem messze rendezett Baja Satu Mare terepraliverseny: a hírek szerint két autó ütközött.

A hétvégén a magyar határtól alig néhány kilométerre fekvő romániai Nagykároly adott otthont a Magyar Tereprali-bajnokság soron következő fordulójának, a Baja Satu Mare elnevezésű versenynek.

A futamot azonban szombaton egy baleset miatt félbe kellett szakítani. A Telex által idézett román Bihoreanul portálnak így nyilatkozott a történtekről Ovidiu Domide, a szervező klub elnöke:

baja-satu-mare-logo



,„Két autó ütközött, miután az egyik versenyző navigációs hibát követett el. Az egyik pilóta lába megsérült, mivel az autó oldalát érte az ütközés. Eszméleténél volt, talpra is tudott állni, a versenyorvos orvosi segítséget ajánlott neki, de azt visszautasította, inkább Magyarországon akart egészségügyi ellátást kérni” – fogalmazott.

A román portál később frissítette a cikkét azzal, hogy a versenyzőt mégis beszállították a nagyváradi sürgősségi kórházba, ahol az orvosok felmérték az állapotát. „Az áldozatnak több sérülése volt, de nem túl súlyosak” – idézte a lap a kórház koordinátorát.

A Telex arról ír, hogy az idézett román lap értesülései szerint ifj. Mészáros Lőrinc a szombaton balesetet szenvedő versenyző, aki Pál Erik navigátorral együtt állt rajthoz a Baja Satu Marén.

baja-satu-mare-202

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: