DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Off-road

Hihetetlen család: Három Mózer versenyzett idén

2022-ben sem lassítottak Mózerék, miután a családfővel ebben az évben is komolyan számolni kellett az Európa-bajnokság mezőnyében, míg fiai közül Márk után már Kristóf is megmérettette magát a Swift Hybrid RX Cup legjobbjai között.

A mögöttünk hagyott szezonban is érdemes volt figyelemmel követni a Mózer család tagjainak szereplését, annál is inkább, mert ebben az esztendőben már hárman küzdöttek a pozíciókért, igaz nem mindenki futott teljes szezont. Az ifjabbak közül Mózer Márk számára elég rövidre sikerült az év, akárcsak öccsének, akivel egy ízben egymás ellen is versenyezhettek.

„A Nyirádon rendezett Eb-futam volt számomra a szezon csúcspontja. Nagy elvárásaim nem voltak magammal szemben, csak szerettük volna jól érezni magunkat és egy normális eredményt elérni, legalább a középmezőnyben zárni. Ez nem is lett volna elérhetetlen, ha nem csinálok egy pici hibát a Progression futam során, ahol elment az első futómű az utolsó körben, pedig a döntőre is meglett volna az esélyem, és a legjobb magyarként végezhettem volna. Itthon ezen kívül csak egy fordulón álltam rajthoz egy Suzuki Swift Hibriddel, ahol Kristóffal indultam egy mezőnyben. Bár erre csak buliként gondoltunk, sikerült megnyernem. A testvérem is ebben a kategóriában bontogatja a szárnyait, jó érzéke van hozzá, jövőre pedig úgy néz ki, hogy már teljes szezont futhat” – mesélte az idősebbik fivér.



A Ford Fiesta volánja mögött jóval mozgalmasabb volt a szezon apjuk számára, akinek mostanában már a hétköznapi teendők is eléggé lekötik a figyelmét, így könnyen lehet, hogy idén láttuk őt utoljára versenyezni.

„Életem legsikeresebb és egyben legnehezebb éve is volt 2022. Idén csak az Európa-bajnokságon indultam, ott viszont kétszer is hetedik lettem, bár egy kizárásom és egy nagy balesetem is volt. Sajnos csak egyszer tudtam tesztelni, a munka miatt pedig kizárólag a versenyeken ülhettem az autóban. Ettől függetlenül nagyon összebarátkoztunk a Fiestával, jó időket mentünk, szóval kár ezért. Nem könnyű ezt így összeegyeztetni, ezért a továbbiakban valószínűleg a fiúk versenyzésével fogok foglalkozni. Ez még nem végleges döntés, lehet, hogy egy-egy futamon rajthoz állok, de a jelenlegi történések alapján ez a helyzet” – kezdte értékelését Mózer Attila.

Az 54 esztendős versenyző tehát még nem döntött, de hajlik a visszavonulás felé, fejben pedig már grandiózus tervei vannak a jövőre nézve. „Arról sem tettünk le, hogy esetleg egy jó Európa-bajnoki csapatot rakjunk össze valamikor. Ehhez az autóink és a lehetőségeink is megvannak, de ez még nagyon képlékeny. Abban bízom, hogy Márk után Kristóf is olyan eredményeket hozhat, amire büszkék lehetünk, én pedig nyugodtan visszaléphetek.”

A cikk eredetileg az Autósport évkönyv 2022-ben jelent meg.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: