DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Off-road

Ismét Kárai győzött Máriapócson

A ralikrossz-ob visszatért Máriapócsra, a Keviép RX Fesztiválra. A SuperCarban Kárai Tamás, Benyó Máté és Luigi emelkedett ki, a többi kategóriát illetően Körmöczi Balázs, Vámosi Tibor, Czakó Roland és Pál Krisztián nyert döntőket.

A szezon ötödik fordulóján 10 fős SuperCar-mezőny állt össze – Kotán Péterrel kiegészülve –, amelyen az első nap Kárai Tamás diktálta a tempót, megnyerte mindkét kvalifikációs futamot Benyó Máté és Luigi előtt. Az újra autót váltó, most Ford Fiestába ülő Luigi azonban vasárnap húzott bele, a Q3-ban és Q4-ben ő volt a leggyorsabb, a második ismét Benyó lett mindkétszer, a harmadik Kárai.

Luigi és Kárai a kvalifikáció alapján pontegyenlőséggel zártak, de előbbit értékelték a köztes eredménylista első helyén, és miután mindketten megnyerték a saját elődöntőjüket, ő kezdte pole-ból a döntőt is. Az utolsó hat körön azonban Kárai nyert – idei második győzelme volt, az elsőt szintén a RabócsiRingen szerezte – Benyó második lett, Luigi pedig harmadik. Mózer Márk, Koncseg Zoltán és Vass Csaba egészítették ki a döntő névsorát.



Körmöczi Balázs megint nyerte a Super1600-at, mindegyik felvonásban ő volt a leggyorsabb, ötből negyedik sikerét szerezte 2021-ben. Az STC +2000-ben Vámosi Tibor harmadszor, a -2000-ben Roman Castoral ötödször lett első, az STC -1600 azonban első győztes hozott Czakó Roland személyében, így ebben a kategóriában öt fordulót öt versenyző nyert.

A Swift Hybrid RX Cupban is új győztest avattak, miután az első négy fordulót megnyerő Vaskó Dominik autója kigyulladt a Q1-ben, és nem tudott részt venni a folytatásban – így ez egy zéró pontos hétvége volt számára. Távollétében Pál Krisztián nyert Bartha Aurél előtt. További eredmények itt találhatók.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: