DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Off-road

Nagy borulás a máriapócsi verseny döntőjében

Egy nagy baleset is történt a pünkösdi versenyhétvége fináléjában. A Supercarban Kárai Tamás, a Super1600-ban Körmöczi Balázs győzött, a három SuperTouringCars kategóriát azonban a ralikrossz-ob mellett CEZ-be beleszámító versenyen elinduló külföldiek nyerték.

A Supercar kategória Kárai Tamás sikerét hozta, kárpótlásként a kakucsi elszalasztott esélyért: az audis első helyen zárta a köztes eredménylistát, elődöntőjét és a döntőt is. Az utolsó fázisig, ifj. Kiss László volt fő üldözője, aki megnyerte a harmadik kvalifikációs futamot és saját elődöntőjét. A finálé azonban már az első körben véget ért számára, ahogyan Benyó Máténak és Mózer Márknak is.



Mózer nagyot bukott, fejtetőre állította a Peugeot-t, de szerencsére csak az autó sérült meg: ez volt a hétvége másik nagy balesete Koncseg Zoltán bukása után, ami lenullázta az STC +2000 tavalyi bajnokának versenyét. Kárai mögött 1,3 másodperccel Luigi végzett a második helyen, így mindketten egy első és egy második helyezéssel rendelkeznek két fordulóról. A CEZ-hétvége lengyel indulójának, Zbigniew Staniszewskinek jutott a harmadik pozíció.

 

A Super1600 négy kvalifikációs futamából hármat megnyert Laczkó Lehel, ennek ellenére a döntőben csak harmadik lett a visszavágó Körmöczi Balázs és Lencse Zoltán előtt. A három SuperTouringCars kategóriában azonban a külföldiek taroltak: a +2000-ben a lengyel Melon Pawel Vámosi Tibort szorította a második helyre, a -2000-ben a cseh Roman Castoral nyert Held Zoltán előtt, a -1600-ban pedig a cseh Radek Dvorak győzött.

A további kategóriákban Szabó Bulcsú (Magyar Kupa -1600), Szabó Csanád (Magyar Kupa -1400), Vaskó Dominik (Swift Hybrid RX Cup), Lóránt Benjámin (MX5 Kupa), Csuti Kristóf (Hankook Racer Cup), Széll Szabolcs (Astra Kupa) és Körmöczi Ákos hozták el a végső győzelmeket. További eredmények itt találhatók.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: