Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. szeptember 29. szerda
Off-road

Harsányi nem adta fel, de a technikai hibák megállították

A Ralikrossz Országos Bajnokság 2021-es szezonnyitó versenyéről, a Kakucs Ringről idén sem hiányozhatott a Supercar-mezőny alapembere, Harsányi Zoltán. A kilencszeres magyar bajnok a jól ismert Mitsubishi Evo X-zel állt rajthoz május 8-9-én, és bár jó emlékek kötik a Pest megyei pályához, a zárt kapukkal zajló verseny most feledni valóan alakult számára.

A Kakucson kilenc főt számláló Supercars-kategória tagjai a szombati napon az edzésen hangolódhattak a már tétre menő kvalifikációs futamokra. Sajnos az RXC Technics Motorsportnál rögtön az első kvalifikáción felütötte fejét a technika ördöge: Zoli három kör után kiállni kényszerült. Hiába a megfeszített munka, a szombaton tartott második kvalifikációs futamra az autó nem került versenykész állapotba, így a csalódott versenyző kihagyni kényszerült ezt a mentet. Az első nap nem tartogatott sok boldog pillanatot.

Új nap, új remények! – így vágott neki a csapat a második versenynapnak. A szervizes fiúknak sikerült megjavítani a Mitsubishit, így Zoli el tudott indulni a harmadik kvalifikációs futamon. „Jó a kocsi, az a lényeg! A tegnapi technikai hibát sikerült orvosolni. Koncentrálunk a hátralévő futamokra!” — szolgáltatta ekkor a jó hírt Harsányi Zoltán, akinek eredmény tekintetében a nyolcadik helyen sikerült zárni.



Az öröm azonban nem tartott sokáig, ugyanis a következő kvalifikációban újra kiállni kényszerült a kilencszeres magyar bajnok versenyző. „Ismét van egy kis hibánk, úgy látszik, ez egy ilyen hétvége. Igyekszünk megoldani mindent. Cél az elődöntő és a döntő” — a nyilatkozatból kiderül, hogy Zoli a sok nehézség ellenére sem akarta feladni a céljait.

Az előfutamok után következhetett az elődöntő, amely két futama közül Harsányi Zoltán az elsőben állt rajthoz. A technika ismét közbeszólt, és megfosztotta a versenyzőt a fináléba jutás lehetőségétől. Mindössze három körig tartott számára az elődöntő, melyet követően bosszankodva értékelt: „Közel volt a döntőbe jutás, de sajnos az autó a végére megint elkezdett füstölni!”

Az első verseny nem az elképzeléseknek megfelelően alakult Harsányi Zoltán számára. Pozitívum, hogy nem kell sokat várni a bajnokság következő fordulójára, amely Máriapócson kerül megrendezésre, május 22-24-én. Az RXC Technics Motorsport versenyzője tavaly is szerzett egy dobogós helyet a pályán, ezért okkal bízhat benne, hogy rövidesen feledésbe merül a nehéz kakucsi hétvége.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?