DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Off-road

Csucsu és Luigi is győzött Máriapócson

Kakucs után a RabócsiRingen folytatódott a ralikrossz-ob: Kárai ezúttal nem volt a dobogón sem a SuperCarsban, Csucsunak viszont volt oka ünnepelni. A hibrid kategóriában Luigi duplázott.

Az egy szezont WRX-ben is versenyző, idén ralikrosszban és raliban párhuzamosan futó Lukács Kornél, azaz „Csucsu” a három előfutam után még csak az összesített negyedik helyen állt a SuperCars kategóriában: Kárai Tamás volt a leggyorsabb az Audi S1-gyel, de Mózer Attila és Vass Zoltán is előrébb állt. A második elődöntő megnyerésével Csucsu kiharcolta a második rajtkockát, ahonnan a győzelemig menetelt. Mózer állt a dobogó második, Harsányi Zoltán a harmadik fokára, a háromszoros magyar bajnok Kárainak a pole-pozíció megszerzése ellenére most az ötödik hely jutott.



A Super1600-ban Körmöczi Balázs, a SuperTouringCars +2000-ben Koncseg Zoltán, a SuperTouringCars -2000-ben pedig Roman Castoral ismételte meg kakucsi győzelmét, mindannyian magabiztos szerepléssel. Az új, világelső hibrid kategória, a Swift Hybrid RX Cup megint fordulatos küzdelmet hozott: Nagy Benjámin mindhárom előfutamon a leggyorsabb volt, a döntőben azonban kiesett, így újra Luigi és Turi Tamás vitte az első két pozíciót.

Eredmények mind a 15 kategóriából itt találhatók Máriapócsról.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: