DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Off-road

Elrajtolt a magyar ralikrosszbajnokság

Az elsők között kezdődött el a koronavírus után a ralikrossz országos bajnokság. A Supercarok között elektromos autó győzött, valamint egy hibrid kategória is debütált Kakucson.

A tervek szerint öt fordulóból álló 2020-as bajnokság első felvonásának helyszíne a Kakucsring volt, magas számú érdeklődővel. Különösen jó volt látni a csúcskategória, a Supercars 11 indulóját, mivel a géposztályban az elmúlt években sokkal alacsonyabb volt a részvétel. A magyarok között egy különleges versenygéppel, elektromos Ford Fiestával állt rajthoz a korábbi WRC-pilóta Manfred Stohl.

Az e-versenygép kiválóan teljesített a benzines társak között, az osztrák Stohl a döntőben a győzelmet is megszerezte, egy másodperccel Kárai Tamás előtt. Bajnoki pontokat azonban ő nem kaphatott, így a maximális egységgel a háromszoros bajnok és címvédő Kárai kezdte a szezont. Egy újonc, Mózer Márk dobogóval indított, a WRX-et és TitansRX-et is megjárt Csucsu visszatérése negyedik helyet hozott.



A Super1600 kategóriában egy újonc, Körmöczi Balázs szerezte a győzelmet, a SuperTouringCarsban azonban jól ismert nevek taroltak: a +2000-ben Koncseg Zoltán, a -2000-ben Roman Castoral, akik az összes előfutamot is megnyerték, hibátlan teljesítményt nyújtottak.

Egy új kategória rajtolt el a hétvégén: a nemzetközi szinten is egyedülálló Swift Hybrid RX Cup, nevének megfelelően elektromos hajtású 1.6-os Suzuki Swift versenygépekkel. A szezon hat autóval kezdődött, a hazai sportban jól csengő nevekkel: a 2004-es abszolút ralibajnok Turi Tamás szerezte meg a döntő pole-pozícióját a három előfutamon mutatott tempójával, de a végső győzelem a visszatérő Luigié lett.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: