DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Off-road

HRC RX: Az ismerős pálya előnyei

Ismét Máriapócson tette próbára magát a Hankook Racer Cup RX mezőnye, ahol várható volt, hogy a pályaismeret sok előnyt jelent a versenyzők számára.

A 2019-ben ralikrosszban szereplő pilóták keményen harcoltak, az edzéseken Kismarty-Lechner Gábor volt a leggyorsabb, az első előfutamot nyitó csoportban a bajnokság élén álló Makai György teljesítette a legjobb időt, míg a másodikban Boldizs Bence végzett az élen.

RallyCross_HRC_RX_RabocsiRing_3



A előfutamok viszont nem zajlottak ennyire simán, mindkét csoport egy-egy rajtbalesettel indult. A második előfutamon szinte borítékolható volt, hogy roppant izgalmas versenynek nézünk elébe, hiszen Makai, Boldizs, Kismarty, Csuti és Kovács sorrendben rajtoltak. Az élről induló triumvirátus pontosan egyszerre kapta el a rajtot, így a máriapócsi pálya történetében először az egyes kanyart hárman egymás mellett sikeresen abszolválták. Mögöttük azonban nem alakult ilyen szerencsésen a helyzet, mert Kovács Zoltán szűken befordult, amit Csuti László nem vett észre, összeütköztek, így ő tulajdonképpen nagy tempóval beleállt a falba. Sajnos Csuti Lászlót jelenleg a nyíregyházi kórházban vizsgálják. Ezen események okán, ezt a futamot újra rajtoltatták, ami ekkor már teljesen simán lezajlott, Makai, Boldizs, Kismarty, Kovács sorrendben, nagyon izgalmas, több előzéses előfutamot zártak, ahol az első három végső sorrendje: Boldizs Bence, Makai György, majd Kismarty-Lechner Gábor lett.

RallyCross_HRC_RX_RabocsiRing_5

Holnapra, vagyis Pünkösd hétfőjére marad a harmadik előfutam és a döntők, ahol a jelenlegi állás szerint pontegyenlőség van Makai György és Boldizs Bence között. Ez az eredmény mit sem bizonyít jobban, mint hogy nagyon kiegyenlítettek az erőviszonyok, ezért nagyon izgalmas csaták várhatóak. Makai Györgynek csupán egy ponttal kell megelőznie Boldizs Bencét, hogy már ezen a futamon megszerezze bajnoki címét!

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: